Umberto Eco

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Umberto Eco
Umberto Eco 04.jpg
Született 1932. január 5.
Alessandria
Elhunyt 2016. február 19.[1] (84 évesen)
Milánó[2]
Állampolgársága Olaszország
Házastársa Renate Ramge
Foglalkozása
Iskolái University of Turin
Díjak
  • A Francia Köztársaság Becsületrendjének tisztje
  • Ordre des Arts et des Lettres
  • A művészetek és a tudományok érdemrendje
  • Osztrák állami díj az európai irodalomért (2001)
  • A Német Szövetségi Köztársaság nagykeresztje csillaggal
  • Princess of Asturias Award for Communications and Humanities (2000)
  • Pour le Mérite
  • honorary doctorate (1993. május 8., Indiana University Bloomington)
  • honorary doctorate (Rutgers–New Brunswick, 2002. május 23.)
  • honorary doctorate (2009, University of Belgrade)
  • Prix Médicis for foreign literature (A rózsa neve, 1982)
  • Strega Prize (A rózsa neve, 1981)

Umberto Eco signature.svg

Umberto Eco weboldala
Umberto Eco az IMDb-n
Umberto Eco PORT.hu-adatlapja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Umberto Eco témájú médiaállományokat.

Umberto Eco (Alessandria, 1932. január 5.Milánó, 2016. február 19.) olasz író, a modern európai kultúra nagy irodalmára és tréfamestere.

Alessandriában, egy észak-olaszországi kisvárosban született, melynek megalapításáról szeretetteljesen mesél Baudolino (ford. Barna Imre, Európa Könyvkiadó, 2003) c. regényében. Itt töltött gyermekéveit meséli el alteregója, a naiv-cinikus kiadói szerkesztő Jacopo Belbo írásain és emlékezésein keresztül A Foucault-inga (ford. Barna Imre, Európa Könyvkiadó, 1992) c. regényében.

1962-ben megnősült, felesége Renate Ramge német grafikus, két gyermekük van, Stefano és Carlotta .

Tudományos pályán[szerkesztés]

Tudományos pályafutását középkor-kutatóként kezdte, 1954-ben Aquinói Szent Tamásról írt filozófiai doktori disszertációt a torinói egyetemen. Később vizuális kommunikációt és esztétikát kezdett tanítani a különböző észak-olasz egyetemeken: Torinóban, Milánóban és Bolognában, közben szerkesztőként dolgozott a RAI-nál és a Bompiani kiadónál (19591975).

A tudományos életben a világhírt irodalomelméleti írásaival szerezte meg, közülük a legismertebb talán A nyitott mű poétikája (ford. Zentai Éva, in Nyitott mű: válogatott tanulmányok. Gondolat, Bp. 1976). A szemiotika nagy tekintélyű tudósa lett, elnöke és tagja több olasz és nemzetközi társaságnak.

Az irodalomban[szerkesztés]

Az igazi világhírt végül irodalmi munkássága, közelebbről A rózsa neve (ford. Barna Imre, Árkádia Kiadó, 1988) c. regényével nyerte el. Az Iron Maiden nevű brit heavy metal együttes is írt egy 11 perces eposzt e mű alapján, címe Sign of the Cross, és az X-Factor (illetve a Rock in Rio) albumon található. A filmipar is felfigyelt rá, és megbízták a francia Jean-Jacques Annaud-t, hogy Sean Conneryvel és Christian Slaterrel a főszerepben filmre vigye a történetet. A film elkészítésében a legnagyobb francia középkortörténészek egyike, Jacques Le Goff is közreműködött. „Meg akartam ölni egy szerzetest" – nyilatkozta szerényen Eco, amikor motivációiról kérdezték.

A hírnév megnyitotta a befogadás kapuit a következő regény, A Foucault-inga előtt.

A tegnap szigete (ford. Barna Imre, Európa Kiadó, 1998) már igazi nehéz, barokk műveltség-regény, Eco részéről pedig igen izgalmas, briliánsan véghezvitt stílusgyakorlat, ami egy hajótörött montferratói ifjú elmélkedéseit írja le a 17. századból.

A Baudolino egy kedves-ravasz pikareszk regény egy nagyotmondó fraschetai fiúról, akit Barbarossa Frigyes magához vesz, kitaníttat, majd javakorabeli emberként elmeséli kalandos és csodás eseményekkel kísért élettörténetét egy bizánci krónikásnak. Rafinált narratíva és elbeszélői egyszerűség jellemzi a regényt. Amilyen nehezen olvasható A tegnap szigete vagy A Foucault-inga, olyan olvasmányos és szórakoztató a Baudolino.

Egyéb művei[szerkesztés]

Egyéb művei között meg kell említeni a Hogyan írjunk szakdolgozatot? (ford. Klukon Beatrix, Gondolat, 1992) c. könyvecskét, amely szellemes iránymutató főiskolások, egyetemisták, doktoranduszok és mások számára, ha véletlenül dolgozatírásra szánják el magukat.

Mindemellett jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki, napi- és hetilapokban rendszeresen jelentek meg gunyoros és humoros írásai a lehető legkülönbözőbb profán témákban. Ezek egy része megjelent magyarul is, többek között a Bábeli beszélgetések (Európa Kiadó, 1997) c. kötetben.

A szövegben nem említett művek[szerkesztés]

  1. Az új középkor (ford. Barna Imre, Schéry András, Szénási Ferenc, Európa Kiadó, 1992)
  2. A tökéletes nyelv keresése (ford. Gál Judit, Kelemen János, Atlantisz Könyvkiadó, 1998 ISBN 9637978860)
  3. Kant és a kacsacsőrű emlős (ford. Gál Judit, Európa Kiadó, 1999)
  4. Miben hisz, aki nem hisz? Vita Carlo Maria Martini bíborossal (ford. Dorogi Katalin és Gál Judit, Európa Kiadó 2000)
  5. Gyufalevelek (vál. és ford. Barna Imre, Európa Kiadó, 2001)
  6. Művészet és szépség a középkori esztétikában (ford Sz. Marton Ibolya, Európa Kiadó, 2002)
  7. Hat séta a fikció erdejében (ford. Schéry András, Gy. Horváth László, Európa Kiadó)
  8. La Mancha és Bábel között: irodalomról (ford. Barna Imre és Gecser Ottó, Európa Kiadó, 2004)
  9. Loana királynő titokzatos tüze (ford. Barna Imre, Európa Kiadó, 2007)
  10. A Szépség története (ford. Sajó Tamás, Európa Kiadó, 2010 ISBN 978 963 07 8968 4)
  11. A prágai temető (ford. Barna Imre, Európa Kiadó, 2012)
  12. Az értelmezés határai (ford. Nádor Zsófia, Európa Kiadó, 2013, ISBN 978 963 07 9506 7)
  13. A legendás földek és helyek története (ford. Sajó András, Európa Kiadó, 2013, ISBN 978 963 07 9660 6)

Jegyzetek[szerkesztés]

Művei online megtalálhatóak: https://www.libri.hu/szerzok/umberto_eco.html

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]