Szemiotika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szemiotika a jelek és a jelrendszerek tudománya, eredete a görög szemion („jel”) szó. Ebbe beletartozik a megértés, a jövőre vonatkozó állítások (predikció) és a jelentés: annak a folyamata, hogy miként jutunk el a jelentéshez, hogyan fogalmazzuk meg a jövőre vonatkozó gondolatainkat, és fogjuk fel, értjük meg a világot. A jelek általános elméleteit is szemiotikának nevezzük.

A szemiotikusok felfogása szerint a jelek egy nagyobb rendszerben kapnak jelentést. Egy nyelv szavainak és kifejezéseinek például egy adott nyelvben van jelentésük, és csak azért van jelentésük, mert az adott nyelv szerkezetében bizonyos rendeltetésük, használati szabályuk van.

A szemiotika előfutárai Platón, Arisztotelész és John Locke, megalapítója Charles Sanders Peirce („a szemiotika atyja”). Peirce mellett fontos megnevezni Saussure-t és Jakobsont is, akik szintén kiemelkedő fontosságúak a szemiotika területén. Magyar vonatkozásban Dienes Valéria munkásságát kell kiemelni.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]