Ék Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ék Sándor
Született 1902. augusztus 27.[1]
Szentmihályfa
Elhunyt 1975. január 15. (72 évesen)[1]
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása festő
Kitüntetései
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ék Sándor témájú médiaállományokat.
Ék Sándor, Arno Hochmuth és Lea Grundig (1970)

Ék Sándor (született: Leicht Sándor, német művészneve Alex Keil)[2] (Szentmihályfa, 1902. augusztus 27.Budapest, 1975. január 15.) Kossuth-díjas festő, grafikus.

Élete[szerkesztés]

1915-ben Schlich-Nicholson cégnél tanult. A Tanácsköztársaság idején bekerült a Proletár Képzőművészeti Tanműhelybe, ahol olyan neves festők oktatták, mint Uitz Béla, Nemes-Lampérth József. 1918-ban a KMP tagja lett. 1920-ban Bécsbe emigrált. 1921-ben az Ifjúsági Internacionálé résztvevője Moszkvában, majd pár hónapig El Liszickijnél tanult. 1922-ben Berlinbe ment, ahol a Jugendverlag munkatársa volt. 1923-ban Párizsban élt. 1924-ben hazatért és letartoztatták. Miután kiengedték, 1925-ben ismét Németországban élt, ahol tagja lett a Kommunisták Németországi Pártjának. Ekkor feltűnt karikatúra-rajzaival. 1933-ban, Hitler hatalomra jutásakor, moszkvai emigrációba kényszerült. 1934-ben „10 év Lenin nélkül” plakátjával megnyerte a Lenin halálának 10. évfordulójára kiírt pályázatot. 1934-1937 között a Nemzetközi Képzőművész Szövetség helyettes titkára, majd titkára volt. 1937-ben a moszkvai Képzőművész Szövetség elnökségi tagja lett. 1944-ben a Vörös Hadsereg katonájaként tért haza Magyarországra. 1948-ban kinevezték az Iparművészeti Múzeum igazgatójává. 1949-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt, ahol a grafikai tanszéket vezette. Híres tanítványai voltak például Csohány Kálmán grafikus, Csergezán Pál állatfestő és grafikus. Sok plakátot készített.

Munkássága[szerkesztés]

Festészetének korai éveit az avantgárd szemlélet és a konstruktivista látásmód határozták meg. Később viszont, munkásmozgalmi meggyőződése hatására elvetette ezeket a stílusirányzatokat. Képeit ezután realista stílusban festette. Leíró jellegű ábrázolásmódot követett. Munkásmozgalmi múltja meghatározta művészetét is, a munkásság szegénységét, és az öntudatos munkást jelenítette meg vásznain, miközben grafikáiban és plakátjain gúnyolja az „osztályellenséget”. Rajzaira jellemző a munkásság heroikus ábrázolásmódja. Idillikus ihletésű zsánerjeleneteket is festett, portréi a szovjet szocialista realizmus hű mintái.

Ismertebb munkái[szerkesztés]

  • Intérieur, 1919
  • Varrónő, 1919
  • Madonna, 1919
  • Pincér, 1920
  • Önarckép, 1922
  • Nemzetközi nőnapra, 1928 (plakát)
  • Menekülő asszony, 1930
  • Clara Zetkin, 1932
  • Munka nélkül, 1932
  • Ernst Thälmann, 1936
  • Szovjet munkásnő, 1936
  • Felszabadulás, 1945 után
  • Memento c. litográfia-sorozat 1945 után
  • Vérvörös csütörtök, 1954
  • Szabadságunk köszöntése (grafikai album), 1955[3]
  • A szekszárdi direktórium kivégzése, 1957
  • Rákosi elvtárs 1919-ben a salgótarjáni fronton

Díjai[szerkesztés]

Kiállítások[szerkesztés]

Művei közgyűjteményekben[szerkesztés]

Írásai[szerkesztés]

  • A festő világnézete, Budapest, 1947
  • A szovjet festészet, Budapest, 1947
  • Az orosz nemzeti festészet kialakulása, Budapest, 1948
  • Mába érő tegnapok, Budapest, 1968

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b data.bnf.fr, 2015. október 10., http://data.bnf.fr/ark:/12148/cb12514416z
  2. L. MÉL és Kieselbach-Galéria i.m.
  3. Budapest : Corvina. 7 o. 28 t.

Források[szerkesztés]

  • Művészeti lexikon I. (A–E). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981. 611–612. o.
  • Élete

További információk[szerkesztés]

Képek[szerkesztés]