Nemes-Lampérth József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nemes-Lampérth József
Nemes Lampérth József Self-portrait 1911.jpg

Született 1891. szeptember 13.
Budapest
Meghalt 1924. május 19. (32 évesen)
Sátoraljaújhely
Aki(k)re hatott Erős Andor
Kmetty János
Uitz Béla
Aba-Novák Vilmos
Szőnyi István
Patkó Károly
Barcsay Jenő
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nemes-Lampérth József témájú médiaállományokat.

Nemes-Lampérth József (Budapest, 1891. szeptember 13.Sátoraljaújhely, 1924. május 19.[1]) magyar festő és grafikus. A 20. század elején a magyar avantgárd egyik legeredetibb egyénisége.

Neve[szerkesztés]

Családneve eredetileg Lampérth, a Nemes előnevet művésznévként ő maga vette fel. Kötőjellel és anélkül is szerepel a különböző forrásokban.[2]

Életpályája[szerkesztés]

A budapesti iparművészeti iskolában Vesztróczy Manónál, majd a Képzőművészeti Főiskolán Bosznai Istvánnál és Zemplényi Tivadarnál tanult, de naturalista és akadémikus stílusuk nem elégítette ki Nemes Lampérth ízlésvilágát, így először a Nagybányai művésztelepre ment festeni, majd 1913-ban Párizsba. Az első világháborúban szerzett sebesülése következtében bal keze megbénult, 1916-ban erre való tekintettel leszerelték.

Nagybányán és Párizsban alakította ki sajátos stílusát, amellyel a századelő magyar avantgárdjának egyik legeredetibb egyénisége lett. Erőteljes konstrukciójú képeit páratlan dinamizmus feszíti, tusrajzain a sötét-világos kontrasztjával, a szinte brutális anyagkezeléssel, széles ecsetvonások ritmusával formál teret. Stílusa rokon Cézanne, a fauves és a Die Brücke törekvéseivel. Festményeire, rajzaira egyre inkább felfigyeltek, egyre több rajzát közölte a Kassák Lajos által szerkesztett és kiadott Ma című folyóirat, ilyenformán Nemes Lampérth betagozódott a magyar aktivizmus híveinek körébe.

Nemes Lampérth a portré-, a táj-, és az aktfestésben egyaránt otthonosan mozgott, sőt csendéletei is vannak. 1917-ben részt vett a Fiatalok kiállításán a Nemzeti Szalonban, 1918-ban pedig a Ma III. demonstratív kiállításán. Mozgósító erejű plakátrajzaival 1919-ben a tanácskormány propagandáját segítette. Ismert Kmetty Jánossal közösen készített Be![3] című plakátja, amely a kommün fegyveres védelmére mozgósított.

A kommün alatt kinevezték a Proletár Képzőművészeti Tanműhely tanárává, a kommün bukása után letartóztatták, 1920-ban sikerült Berlinbe emigrálnia, ahol a Gurlitt-Galerie-ben nagy sikerű kiállítást rendezett. Ezen a kiállításon ismerkedett meg Alfred Gustav Ekström svéd mecénással, vele Svédországba utazott, s ott festett tovább, de hamarosan kiütközött idegbaja, erőteljes, szintetikusan egyszerűsítő szénrajzai egyre komorabbak lettek, átütött rajtuk a közelgő végzet.

Svédországban, majd Magyarországon került elmegyógyintézetbe, itthon halt meg a sátoraljaújhelyi elmegyógyintézetben. Mindvégig hagyták rajzolni, e tekintetben sokkal szerencsésebb volt, mint Munkácsy Mihály, akit élete utolsó négy évében megfosztottak orvosai művészete gyakorlásának lehetőségétől.

Értékelés[szerkesztés]

Harminchárom életévéből alig több mint tíz évig, 1910-1922 között alkotott. 24 olajképet festett a tus-és ceruzarajzok mellett. Páratlanul intenzív, villanásszerű az életműve a magyar festészetben. Németh Lajos, a kiemelkedő művészettörténész írta róla: „Nemes-Lampérth piktúrája a századelő magyar avantgárd festészetének legeredetibb gyümölcse.”[4]

Stílusában már 1912-ben a Városliget című képén megfigyelhető az a képessége, hogy erőteljes vonalak tömegével kompozíciót teremt, ugyanez jellemző utolsó, 1920-as Önarcképére és az 1922-es Egy férfi arcképe címűre. Ezzel a technikával készített további kiváló vázlatokat és szénrajzokat.

A magyar avantgárd, azon belül az aktivizmus robusztus tehetségű művésze volt, majd őt szorosan követte Uitz Béla. Nemes Lampérthnak a sors kevés időt hagyott a kifutáshoz, 32 éves korában meghalt, de még így is körülbelül 150 darab festmény és grafika maradt utána. Elborult elmével is világos pillanataiban kiváló grafikákat alkotott. A Magyar Nemzeti Galéria 1963-ban, majd 1992-ben rendezett műveiből gyűjteményes kiállítást.

2016 augusztus-szeptemberében a Kieselbach Galéria rendezte meg eddigi legteljesebb életmű-kiállítását 123 művel, ebből 22 olajfestménnyel. Ezeket a következő múzeumokból, intézményekből, valamint még további 12 magángyűjteményből kölcsönözték: Magyar Nemzeti Galéria, Kiscelli Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár, Janus Pannonius Múzeum (ezen belül a Modern Magyar Képtár), Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr, Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján, Herman Ottó Múzeum, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény, Budapest, Savaria Múzeum, Szombathely, és az Antal-Lusztig Gyűjtemény.[4]

Galéria[szerkesztés]

Ismertebb művei[szerkesztés]

Festményei[szerkesztés]

  • Növénycsendélet (1910-11) (olaj, vászon, 68,5 x 94 cm ; MNG)
  • Önarckép (1911) (olaj, vászon, 75 x 60 cm ; MNG)
  • Városligeti részlet (1912) (akvarell, papír, 40 x 28 cm ; Kiscelli Múzeum, Budapest)
  • Városligeti fák (1912) (olaj, vászon, 90 x 95 cm ; magántulajdonban)
  • A ravatal (1912) (olaj, vászon, 87,5 x 85 cm ; MNG)
  • Szemben álló női akt (1916) (olaj, vászon, 130 x 78 cm ; MNG)
  • Háttal álló női akt (1916) (olaj, vászon, 130 x 78 cm ; MNG, Budapest)
  • Tájkép (1917) (olaj, vászon, 54 x 65 cm ; JPM, Pécs)
  • Tabáni részlet (1916) (olaj, vászon, 76 x 101 cm ; JPM, Pécs)

Grafikái[szerkesztés]

  • Hidak a Szajnán (1913) (tus, papír 33 x 50 cm ; MNG)
  • Párizsi részlet Szajna-híddal (tus, papír, 72 x 102 ; (1913)
  • Kassák Lajos portréja (1917) (fekete tus, papír, 60 x 47 cm ; Kassák Lajos Emlékmúzeum, Budapest)
  • Be! (Be a vörös hadseregbe!) (Plakát Kmetty Jánossal). (1919)
  • Önarckép (1920) (540 x 410 mm ; MNG)
  • Férfiarckép (1922) (fekete és barna tus, papír, 60 x 40 cm ; MNG)

Források[szerkesztés]

  • A modern festészet lexikona. (Nouveau dictionnaire de la peinture moderne). Ford. és átdolg. magyar kiad. Budapest : Corvina, 1974. Ill. Nemes Lampért l. 266-267. o. ISBN 9631390012

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Nemes-Lampérth József. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. Művészeti lexikon. Budapest : Győző Andor, 1935. 1. köt.
  3. Aradi Nóra: A szocialista képzőművészet története : Magyarország és Európa. Budapest : Corvina, 1970. 95. o.
  4. ^ a b http://www.kieselbach.hu/kiallitas/nemes-lamperth-jozsef-eletmu-kiallitas

További információk[szerkesztés]