Arománok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arománok
armãnj, arãmãnj, rãmãnj, rumãnj (nyelvjárások szerinti változatok)
Macedóniai arománok 1914 körül
Macedóniai arománok 1914 körül
Teljes lélekszám
88 000–1 918 000[1]
Lélekszám régiónként
Régió
 Görögország 39 855 (hivatalos),[2] 200 000–1 200 000 (becslések)[3]
 Albánia 8266 (hivatalos), [4] 50 000–400 000 (becslések)[3]
 Románia 28 000,[5] 70 000–200 000 (becslések)[3]
 Szerbia 243 (hivatalos),[6] 15 000 (becslés)[7]
 Bulgária 2000–3000 (becslések)[3]
 Macedónia 9695 (hivatalos, kis számú meglenorománokkal együtt),[8] 100 000 (becslés)[7]
Nyelvek
aromán, többségi lakosságok nyelvei
Vallások
Ortodox kereszténység
Rokon népcsoportok
románok, meglenorománok isztrorománok
Commons
Keleti újlatin nyelveket beszélők által lakott régiók
  Románok
  Arománok
  Meglenorománok
  Isztrorománok
Arománok által lakott régiók a Balkánon (sárga színnel)

Az arománok egy keleti újlatin idiómát, az arománt beszélő népesség, amely, a legelterjedtebb vélemény szerint, a középkorban vált ki a Balkán-félszigeten a i. e. 3. században elkezdődött római hódítások nyomán hat századon át kialakult újlatin ajkú népesség nagyobb csoportjából.[9]

Az arománok számáról csak bizonytalan becslések vannak. A legkisebb becsült szám 88 000, a legnagyobb pedig 1 918 000.[1]

Jelentősebb aromán népesség eredeti régióiban vagy azokhoz közeliekben él, azaz Görögországban, Albániában, a Macedón Köztársaságban, Szerbiában és Bulgáriában. Nagyobb csoport Romániába telepedett át a két világháború között, és sokan szétszóródtak a világban, Nyugat-Európában, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Latin-Amerikában és Ausztráliában.

Bár az aromán nyelvnek máig sincs sztenderd nyelvváltozata, mégis a 18. századtól fogva van írásbelisége és irodalma.

Az arománok minden országban kisebbségben voltak és vannak, és emiatt folyamatos asszimilációnak voltak kitéve. A múltban erre főleg az illető országok hatóságai törekedtek. A jelenben ez a törekvés már kevésbé jelentős, de az asszimilációhoz hozzájárulnak a modern világra jellemző élet körülményei.

Főleg az 1990-es évek óta megszaporodtak különböző országokban az arománok szervezetei, amelyek megpróbálják feléleszteni vagy/és fenntartani az aromán identitást, nemzetiségi és/vagy kulturális jogokért küzdenek. Aromán értelmiségiek nyelvük sztenderdizálásával és tanításával folgalkoznak, valamint művelik az aromán nyelvű irodalmat.

Történeti áttekintés[szerkesztés]

A 17. századig[szerkesztés]

Az arománok eredetének kutatása szorosan összefonódik nyelvük történetének kutatásával, de az írott források elégtelensége és egymással ellentétes nemzetpolitikai okok miatt a kezdeteinek számos aspektusa viták tárgya.

Ma a legkevésbé elfogadott elmélet szerint, melyet Bogdan Petriceicu Hasdeu, a 19. században élt román történész és nyelvész hangoztatott, a Dunától délre fekvő területeken élő vlachok, tehát az arománok is, romanizált dákokból származnak, akiknek egy része a Dunától délre vándorolt.[10] Ez az elmélet azt az állítást volt hivatott alátámasztani, hogy románok már a magyar honfoglalás előtt is éltek Erdélyben.[11]

Görögországban az a nézet dominál, miszerint az arománok romanizált görögök leszármazottai, Albániában az, hogy őseik romanizált illírek voltak, a Macedón Köztársaságban pedig az, hogy romanizált trákoktól vagy dardániaiaktól származnak.[12]

A román történészek és nyelvészek többségének mai véleménye az, hogy úgy a Dunától délre (az ún. Jireček-vonal-ig), mint attól északra (beleértve Erdély nagy részét), egy protorománnak nevezett nép alakult ki az ottani, különböző romanizált népcsoportokból az i. e. 3. század és a 3. század között (Daciában csak 106 és 271 között) és később ebből keletkezett négy népesség: a dákorománok (azaz a romániai románok), az arománok, a meglenorománok és az isztrorománok.[9]

Mindenesetre az aromán népesség a Dunától délre alakult ki. A 6. században szlávok kezdtek behatolni a Balkánra, majd a 7. században tömegesen jelentek meg, és elkezdtek beékelődni az újlatin ajkú, ún. protorománt beszélők csoportjai közé, ezzel elszigetelve őket egymástól, és vándorlásokra kényszerítve. Emiatt legkésőbb a 10. században egy csoport levált a protorománok nagyobb népcsoportjáról, és az arománoknak nevezett népcsoportot kezdte alkotni. Ennek a folyamatnak a területe vitatott. A nyelvészek többsége[13] úgy véli, hogy ez a Duna és a Balkán-hegység közötti régió keleti része, ahonnan később az arománok dél felé vándoroltak. Mások[14] azt állítják, hogy legalább részben a nyelvük a Píndosz-hegységben és Albánia déli részében is keletkezett. Az arománok első biztos megemlítese a történelmi Makedóniára vonatkozik, és a bizánci Geórgiosz Kedrénosz krónikájában (976) található.[15]

A 11. században a bizánci Kekauménosz a Píndosz-hegységben élő arománokról írva azt állítja, hogy a Duna közeléből származnak. A 12.13. században a Bizánci Birodalomnak alárendelt kezdetleges aromán államalakulatok voltak a mai Görögország területén.[15]

A 15. században Laonikos Chalkokondilasz krónikás arománok jelenlétéről ír Akarnanía, Aitolía, Thesszália, Epirusz, Makedónia, Trákia görög tartományokban, valamint a Rodope- és a Balkán-hegységekben, és azt is megjegyezi, hogy etnikailag és nyelvileg a románokkal rokonok. A középkorban a két legsűrűbben arománok lakta régió a nyugat-thesszáliai Píndosz-hegység és a Grámosz-hegy vidéke volt.[15]

Ebből az időszakból csak elszigetelt aromán szavak (személynevek, közöttük egyes ragadványnevek) maradtak fenn görög, szláv vagy török nyelvű szövegekben. A legrégibbnek a Cincilukisz személynevet tekintik, melyet egy bizánci történész írt le 1156-ban. Ezt Alexandru Philippide román nyelvész és Theodor Capidan aromán származású román nyelvész úgy tekintették, hogy a tsintsi luchi[16] ’öt farkas’ szószerkezetből származik.[17]

Az arománok középkori életmódja félig nomád volt, mivel a transzhumáló pásztorkodás uralta. A nyarat a hegyekben lévő falvaikban töltötték, ősszel pedig a nyájaikkal együtt a völgyekbe mentek, és ott béreltek legelőket és lakhatást, majd fokozatosan itt is állandó településeket alakítottak ki maguknak.[18] Feltételezik, hogy ez az életmód segítette elő azt, hogy az arománt beszélők között ne szakadjon meg a kapcsolat, és így nyelvük fennmaradjon, annak ellenére, hogy más ajkú többségi etnikumokkal egy területen, szétszóródva éltek.[15]

A bizánci időkben a pásztoroknak, köztük az arománoknak is előjogaik voltak a földet művelő parasztok jogaihoz képest. Például szabadon választhatták elöljáróikat, és specifikus törvények léteztek katonai kötelezettségeikről és az általuk adó fejében beszolgáltatandó termékekről. Nem bizánci dokumentum ugyan, hanem szerb az első fennmaradt vlach jogról szóló törvény, amely elsősorban az arománokra, de más népekhez tartozó ugyanolyan életmódot folytató csoportokra is vonatkozott. Ezt a Zakon Vlahom néven ismert 1313 és 1316 közé datált dokumentumot II. István Uroš szerb király adta ki a mai Kosovska Mitrovica közelében található banjskai kolostor részére.[19]

A 14. század vége felé az arománok lakta területek legnagyobb része török uralom alá került. Eleinte a törökök megerősítették az arománok előjogait, ami következtében ezek bizonyos fokú autonómiát élveztek, cserébe azért, mert a már általuk elfoglalt Thesszáliában élő arománok harcosokkal segítették őket Konstantinápoly elfoglalásában.[20]

Az arománok félig nomád életmódja többszáz kilométernyi vándorlásokkal járt, ezzel fontos együttműködési hálózatokat alakítottak ki, és a pásztorkodáson kívül elsajátítottak más olyan foglalkozásokat is, amelyek űzése szempontjából előnyt jelentett a nem helyhez kötött élet. Kereskedők és fuvarosok is lettek, eleinte saját termékeiket árusítandó. A 16. században, Magyarország török uralom alá kerülése után, másfél századnyi békés időszak következett, ami kedvezett ezeknek a tevékenységeknek azzal is, hogy az arománok karavánjaikkal a birodalom egész európai területét szabadon járhatták be.[20] Saját termékeiken kívül más árukat is elkezdtek szállítani, valamint utasokat és postai küldeményeket is. A fuvarozás csaknem monopóliumukká vált. Nehezen járható, de általuk jól ismert utakon karavánjaik eljutottak Bécsig, Lipcséig és Konstantinápolyig, kereskedtek Velencével, Trieszttel, a mai Dubrovnikkal, Szalonikivel, amint azt számos, velencei levéltárakban megőrzött aromán kereskedőktől származó levél igazolja. Mindez egy gazdag aromán társadalmi réteg kialakulását segítette elő.[21]

A 17. és a 18. században (1788-ig)[szerkesztés]

A 17. század elején azonban a török uralom hirtelen megfosztotta az arománokat állattartói előjogaiktól, ami radikális változásokat okozott társadalmi életükben. Az addig patriarchális, családi alapú társadalmuk elöljárói elveszítették hatalmukat, és helyüket a fuvarosok és a kereskedők vették át. Ezek városokban is letelepedtek, és görög nyelvű műveltségre tettek szert.[21] Kevésbé gazdag városi rétegük is kialakult mesteremberekből. Többek között keresettek voltak építőmestereik, ötvöseik. E jelenségek nyomán jelentékeny szerepük lett a Balkán-félsziget urbánus életében.[22] A mai Albániában található Voskopoja (arománul Moscopole) kis település a 18. század közepén virágzó, többségében aromán lakosságú város volt, e népcsoport legfontosabb gazdasági, kulturális és vallási központja,[23] ahol az aromán nyelvű írásbeliség is kezdetét vette. Például itteni aromán írástudó műve volt egy olyan görög olvasóköny, amely görög–arománalbán szószedetet is tartalmazott.[24]

A 18. század közepe felé a török uralom már gyengélkedett, szervezetlenség nyilvánult meg a közigazgatásában. A görögök lázadoztak a törökök ellen. 1769-ben muzulmán albán fegyveresek először dúlták fel Voskopoja városát, mert ennek lakosai részt vettek a majd 1770-ben kitörő, az Orosz Birodalom támogatta görög lázadás előkészítésében.[25] Több későbbi támadás után 1788-ban Ali Tepeleni pasa csapatai csaknem teljesen elpusztították a várost.

1788–tól 1912–ig[szerkesztés]

A balkán-félszigeti zavargások a főleg gazdag arománok kivándorlásának kezdetét okozták a Habsburg Monarchiába (Bécsbe, Magyarországra, Erdélybe) és Havasalföldre, görögökkel együtt. Egyes arománok jelentős gazdasági, társadalmi és kulturális szerepet töltöttek be a diaszpórában.

Népes aromán kolónia létesült Pesten. Közéjük tartoztak a Grabovszkyak, a Derrák, a Nákók, az Argirik, a Mannók, a Lykák, a Mocsonyiak és mások. Jelentős nyomot hagytak a város képében házaikkal. A 18. század vége felé ortodox templomot építtettek a görökkel együtt, és 1812-ben már külön tartották benne az istentiszteleteket.[26]

A Sina család a Monarchia szintjén töltött be jelentős szerepet. Idősebb Sina Simon gazdag kereskedő volt, aki Voskopojából származott, és végül Bécsben telepedett le. Őt és fiait, Sina Györgyöt és Sina Jánost, a Monarchiának sokat használó tevékenységükért bárói címmel tüntették ki. Sina György, aki életének második felében jenlentős bankár lett, többek között elsőként támogatta a Lánchíd megépítését.[27]

Miközben a Sina családnak görög identitása volt, a Magyarországon letelepedett ugyancsak voskopojai származású Gozsdu családból származó Gozsdu Manó a magyarországi és erdélyi románokkal rokonszenvezett, képviselte őket a Parlamentben, és vagyonát az ortodox románok részére hagyta. Többek között a vagyonából felállított alapítvány építtette fel a budapesti Gozsdu-udvart. Gozsdu Manó barátja volt Andrei Șaguna erdélyi román ortodox érsek, aki Miskolcon született Voskopoja környékéről származó aromán kereskedő fiaként.[28]

A 18. század végéig az arománok csak görög nyelven művelődtek, sőt, hozzájárultak a görög kultúra terjesztéséhez. Az első aromán nyelvű könyvrészek is arra szolgáltak, hogy megkönnyítsék a görög nyelven való iskolázást.[29] Mégis voltak az aromán diaszpórában próbálkozások az arománok identitásának megörzésére. Például 1797-ben jelent meg az első aromán ábécéskönyv egy, a lengyelországi Poznańba az ottani görögök elöljárójaként odakerült voskopojai értelmiségi tollából.[30] A 19. század elején megjelentek aromán nyelvtankönyvek is, melyeket a román nyelv befolyásolt,[31] de akkor még nem fejlődhetett ki aromán nyelvű oktatás.

A 18. század végén – a 19. elején Délkelet-Európában is feléledtek a nemzeti eszmék, és a nemzetállamok kialakítására való törekvések, amelyek csak a török uralom alól való felszabadulás feltételével valósulhattak meg. Görögország 1830-ban lett szabad, 1862-ben pedig létrejött Románia, melynek viszonylag nagy fokú autonómiája volt az Oszmán Birodalom keretében. 1878-ban Szerbia és Románia is elnyerte teljes függetlenségét, valamint Bulgária is. Az arománoknak nem lehettek, és nem is voltak nemzeti törekvéseik, mivel településeik szét voltak szóródva a többségi etnikumok területein, és igyekeztek beilleszkedni a többségi társadalmakba. A török államban nem volt külön hivatalos státuszuk, hanem csak a többi ortodox népességekkel együtt, amelyek elismert vallási közösséget, ún. millet-et alkottak.[32] Az arománok többsége megtartotta hagyományos pásztorkodó életmódját, és ennek köszönhetően megtartotta nyelvét és szokásait is. A társadalmilag felemelkedni vágyó rétegük hajlamosabb volt az asszimilációra, mert ez volt a felemelkedés feltétele, és magáévá tette annak a népnek a nemzeti törekvéseit, amellyel együtt élt.[33] Valójában attitűdjük ellentmondásos volt. Bár gazdasági szempontból előnyös volt számukra az erős török uralom, mégis részt vettek a többi keresztény népcsoportokkal együtt törökellenes megmozdulásokban, főleg a görögök oldalán.[34] Több aromán személyiség fontos szerepet töltött be a már létező és a leendő balkáni nemzetállamokban. Joánisz Kolétisz aktívan részt vett a görög szabadságharcban és kétszer is miniszterelnöke volt a felszabadult országnak.[35] Vladan Đorđević is a miniszterelnöki tisztségig vitte Szerbiában. A Frashëri fivéreknek Albánia nemzeti felszabadító mozgalmában volt fontos szerepük.[34] Pitu Guli, aki szabadságharc vezéreként esett el 1903-ban a szláv macedónok Illés-napi néven ismert felkelésében, nemzeti hős lett a Macedón Köztársaságban és Bulgáriában.[36]

Görögországi aromán pásztor 1900-ban

Ahogy a török birodalom egyre gyengült, a balkáni nacionalizmusok pedig egyre erősödtek, a még török uralom alatt lévő történelmi Makedóniáért a balkáni államok viaskodni kezdtek. Ez azzal járt, hogy úgymond védték a nemzeteikhez tartozónak deklarált ott élő kisebbségeket. A szlávok iránt Bulgária és Szerbia érdeklődött, a görögök iránt pedig Görögország, de mivel ebben az országban élő arománokat már régen görögökként kezelték, a makedóniai vlachokat (arománokat és meglenorománokat) is magukénak tekintették.[37] E körülmények között az új román állam is érdeklődni kezdett az utóbbiak iránt, megpróbálva azt tudatosítani bennük, hogy valójában románok. Ezt a Romániában letelepedett aromán értelmiségiek hatására is tette, akik saját szervezetet alapítottak Bukarestben.[38] 1864-től kezdve román állami segítséggel létre is jöttek olyan iskolák, ahol arománul tanítottak, de főleg olyanok, ahol románul, a még török uralom alatt álló Makedóniában, a Píndosz-hegységben, Tesszáliában, Epiruszban, Albániában. Ugyanakkor elősegítették, hogy aromán és/vagy román nyelvű istentiszteletek is legyenek arománok lakta helységek ortodox templomaiban.[15] Emiatt folytonos konfliktusok zajlottak az ottani görögökkel. Az itteni arománság két nagyobb részre oszlott, románpártiakra és görögpártiakra, az utóbbiak sokkal többen lévén, mint az előbbiek.[39] A románpártiaknál még kisebb rész volt azoké, akik az aromán identitásra öszpontosítottak.[40]

A románpártiak mégis elértek sikereket. Az Illésnapi felkelés nyomán, engedve a követeléseiknek, és Németország, Olaszország, Ausztria-Magyarország, Oroszország és Románia nyomásának, 1905-ben a török kormányzat megadta a vlachoknak is (az arománokat és a meglenorománokat együtt véve) azt a jogot, hogy immár nem vallási alapon, hanem etnikain, tehát a többi ortodox népcsoporttól külön alkossanak elismert közösséget. Ezzel megkapták azokat a kulturális, vallási és politikai jogokat, amelyek megvoltak a birodalom többi nem török népeinek: nyelvük használatának jogát az iskolákban és a templomokban, valamint választási jogot a helyi közigazgatási tanácsokba.[41]

A kibontakozóban lévő Ifjútörök mozgalom újabb reményeket keltett az arománok körében, mert az Ifjútörökök megígérték az egyenjogúságot a birodalom minden lakójának etnikumtól és vallástól függetlenül. A következő rövid időszakban volt a történetükben legjobb a helyzetük, mivel ekkor lettek igazán betartva az 1905-ben törvénybe iktatott intézkedések. Az arománok is részt vehettek a politikai életben képviselőkkel, nemcsak a helyi közigazgatásban, hanem a parlamentben is, ahol két képviselőjük volt.[42] 1912-ben az arománoknak 81 településen 106 iskolájuk, egy tanítóképző középiskolájuk, egy gimnáziumuk, egy kereskedelmi középiskolájuk és egy kereskedelmi akadémiájuk volt, kb. 4000 diákkal, és kb. 300 Románia által fizetett pedagógussal, valamint 100 templomuk.[43] Ebben az időszakban az arománok kulturális központja a mai Macedón Köztársaságban lévő Bitola város volt, ahol román konzulátus működött. Bulgáriában is engedélyezték az aromán nyelvű istentiszteleteket.[42]

1912-től kezdve[szerkesztés]

1912-ben kitört az Első Balkán-háború, amit 1913-ban a Második Balkán-háború követett, majd az Első világháború. Ezek minden tekintetben hátrányos helyzetbe hozták az arománokat, és véget vetettek a nemzetiséggé válásra való törekvéseiknek. A háború után történt rendezés alkalmával független vagy legalább autonóm Macedóniát szerettek volna, Svájcéval hasonló berendezkedéssel, de ezt egyetlen ország sem akarta.[44] Iskoláikat bezárták, és sokan kivándoroltak. Mindegyik országban a beolvasztás a nemzetállam politikájának része lett, és felerősödött, a megkötött kisebbségekre vonatkozó nemzetközi egyezmények ellenére. A háború utáni években Románia már nem érdeklődött annyira az ottani vlachok iránt, hanem inkább arra késztette őket, hogy az 1913-ban hozzá került Dobrudzsa ma Bulgáriához tartozó déli részére vándoroljanak be, hogy a románok javára fordítsák a régió etnikai összetételét.[45] 1940-ben itt 3332 macedóniaiként feltüntetett személy élt, kisebb részben arománok és többségükben meglenorománok.[46]

Az 19201930-as években Románia újra foglalkozott a vlachokkal, és elért némely sikereket az oktatás terén az 1912 óta független Albániában, valamint Bulgáriában és Görögországban.[47]

1940-ben Románia arra kényszerült, hogy Dobrudzsa déli részét visszaadja Bulgáriának. Ez az ottani román lakosság, köztük a vlachok Romániába való kötelező áttelepítését hozta maga után, lakosságcsere útján a Dobrudzsa északi részén élő bolgárokkal. A folyamat nem volt viszontagságoktól és szenvedésektől mentes. A földtulajdonhoz juttatásuk nehézkesen ment és elhúzódott, majd 1941-ben a letelepítést Románia hadba lépése is megnehezítette. A földtulajdonhoz való juttatás még 1945-ben, az akkori agrárreform alkalmával sem valósult meg teljesen. Következett a kommunista rendszer, mely majdnem teljesen véget vetett annak, ami még megvolt az arománok hagyományos életmódjából.[48]

A Balkánon maradtak is átszenvedték a Második világháború viszontagságait. Nem voltak politikailag egységesek. Egyesek kollaboráltak az olasz és német megszállókkal, megalapítva egy Római légiónak nevezett politikai és félkatonai szervezetet, melynek célja az ún. Pindoszi Fejedelemség és Macedón Vajdaság autonóm államalakulat megteremtése volt, de ez végül nem sikerült.[49] Mások viszont, mint például a kommunista Andréasz Címasz,[50] részt vettek a görög ellenállásban.

Az 1946 és 1949 között lezajlott Görög polgárháború alatt a görög hatóságok tömegesen telepítettek aromán lakosokat a hegyekből a déli városokba, és igyekeztek eltávolítani az aromán értelmiségieket régióikból.[51]

A Második világháborútól az 1990-es évekig alig lehetett még hallani is az arománokról. Egyetlen országban sem volt semmiféle hivatalos státuszuk, iskoláik mind eltűntek, a kommunista rendszerű Románia sem foglalkozott velük azon kívül, hogy a nyelvészek továbbra is számba vették az arománt mint a román nyelv egyik dialektusát.

Identitási kérdések[szerkesztés]

Amíg a Balkánon nem jelentek meg a nemzeti törekvések, az arománok nem foglalkoztak identitási kérdésekkel. Egyszerűen ortodox keresztények voltak a többi hasonló vallású néppel a millet-ük keretében. Görögországban, amikor ott kibontakozott a szabadságharc, görögökként vettek benne részt, de a 19. század második felében, amikor a többi balkáni nemzetállam és Románia is alakulófélben volt, majd megalakult, az arománok körében is felmerültek identitási kérdések. Négy attitűd jelent meg náluk: a hagyományos pásztorkodó életmódot folytatókat általában továbbra sem folglalkoztatta az identitás kérdése, a többiek nagyobb része görögpárti, kisebb része románpárti volt, és csak legkisebb részükben alakult ki aromán etnikai öntudat. Ez legelőször némely kivándorolt művelt aromán tevékenységében jelent meg a fentebb említett nyelvészeti munkák alakjában, majd Románia hozzáállásának köszönhetően, bár ez ellentmondásos volt, inkább a román, mint az aromán identitást támogatva.

A görögpártiak és a románpártiak ellentéte Makedóniában, 1903 és 1908 között volt a legélesebb. Vallási aspektusa is volt, ugyanis a görögpártiak csak a konstantinápolyi görög ortodox pátriárka fennhatóságát ismerték el, miközben a románpártiak saját egyházi hierarchiáért küzdöttek. Vérontásra is sor került a két irányzat képviselői között, és 1906-ban a görög–román diplomáciai kapcsolatok megszakadására.[52]

Jelenleg általában háromféle identitás létezik az arománok között. A többségük azonosul azzal a nemzettel, mely országában él, egy részüknek két identitása van, az előbbi és az aromán, a legkevesebben pedig csak arománoknak vallják magukat.[52]

Görögországban különös attitűddel is lehet találkozni arománok között. Az úgymond valódi görögök irántuk gyakran lenéző magatartásával szemben azzal a ténnyel reagálnak, hogy közülük kikerült nem kevés személyiségnek jelentős szerepe volt a függetlenségért való küzdelemben, a görög nemzetállam megalkotásában, politikai, kulturális és egyházi téren, valamint mecénásokként. Ezzel identitásukat a modern hellenizmusra alapozzák, azaz, amikor görögül beszélnek, helléneknek vallják magukat, de megkülönböztetik ezt a görög identitástól azzal, hogy amikor arománul beszélnek, tagadják, hogy grets „görögök” lennének. Ugyanakkor Görögországban vannak olyanok is, akik a románokkal éreznek közösséget, és olyanok, akik külön néphez tartozóknak tekintik magukat úgy a görögöktől, mint a románoktól. Mindezek olyan helységekben élnek, ahol erősebb volt a Románia támogatta iskolák jelenléte, mint Avdéla, a makedóniai Perivóli, Szamarína, Vovúsza, Kranía, Édesza, Véroja és egyes Kasztorjá és Joánina városok környékén található településeken, de számuk már nagyon kicsi, és tovább csökken.[52]

Az aromán identitás erősebben van jelen a Macedón Köztársaságban, Bulgáriában és Albániában, mint Görögországban. Albániában olyanok is vannak, akik görög identitást is vállalnak az aromán mellett. Az arománok egy részének az arománsága csak a származásuk tudatából áll. Ilyenek például azok, akik Szerbiában cincároknak vallják magukat, de nem beszélik a nyelvet.[52]

Külön identitási aspektus a románsághoz való tartozás kérdése. Főleg a nem Romániában élő arománok elutasítják a románsághoz való tartozás eszméjét. Példa erre egy szerbiai aromán szervezet reagálása a 299/2007-es, a határon túli románok támogatására vonatkozó törvény 2013-as módosítására, amely kimondja, hogy a „mindenhonnani románok” alatt azokat a személyeket értik, akik „szabadon magukénak vallják a román kulturális identitást – román eredetű személyek és olyanok, akik a román nyelvi és kulturális áramlathoz tartoznak, akik Románia határain kívül laknak, függetlenül attól, hogy hogyan nevezik őket (arománok, …)”.[53] Ezt a szerbiai szervezet úgy értelmezte, hogy az arománokat románoknak tekintik, és ez ellen tiltakozó levelet küldött a román parlamenthez és az Európai parlamenthez.[54]

Marius Diaconescu történész kilátástalan identitási válságban látja az arománokat általában, és a romániaikat különösen. Romániában, bár mind lojális állampolgárok, nagyobb részük nem tartja magát a románsághoz tartozónak, hanem külön népnek. A csak aromán etnikai öntudatúak közül egyesek odáig mennek, hogy nem egyazon eredetűeknek tartják magukat a románokkal, hanem úgymond egyenesen romanizált ókori makedónoktól származtatják magukat. Azokat, akik románoknak tartják magukat, főleg az állam által támogatott Macedoromán Kulturális Egyesület képviseli,[55] és konfliktusban állnak a többiekel. Ezek megosztottak, és több szervezetben csoportosulnak, amelyek közül a Romániai Arománok Közössége[56] tűnik ki, de mind azt kérik, hogy etnikai kisebbségi státuszuk legyen, mint más ilyennek elismert kisebbségnek.[57]

Az általános aromán identitásnál erősebb az arománok körében a regionális aromán identitás, annál is inkább, mivel nyelvüknek nincs sztenderd változata, miközben a nyelvjárásaik közötti különbségeket fokozza a csoportjaik egymástól való elszigeteltsége. Ezek szerint az arománoknál észlelhető píndoszi, olümposzi, grámoszi, frashëri, voskopojai, myzeqejai stb. identitás is, ami fennmaradt a diaszpórában is.[58]

A múltbéli és a jelenlegi aromán identitás kérdései összetettek és ellentmondásosak azért is, mert több országban élnek kisebbségként, de azért is, mert gazdaságilag és műveltségileg megosztottak. A hagyományos életmódot folytatók és műveletlenebbek tartották meg a legjobban nyelvüket és szokásaikat, de ők törődnek a legkevésbé az etnikai hovatartozásukkal. A gazdagabb és műveltebb réteg egyrészt a legasszimiláltabb, olyannyira, hogy többsége a nyelvét sem beszéli, de ugyanakkor ebből a körből kerülnek ki az aromán identitás megerősítéséért tevékenykedők. Ezek ma is főleg a nyugati diaszpóra tagjai.[52] Az 1980-as években indítottak el jelentősebb tevékenységeket. A Freiburg im Breisgaui Egyetemen megalakult az Aromán tanulmányok európai központja, kezdeményezője, Vasile Barba aromán nyelvtanfolyamot indított, és megalapította az Aromán nyelv és kultúra szövetségét, amely kiadta 1984-ben a Zborlu a nostru (Szavunk) folyóiratot.[59] 1985-ben, a Mannheimi Egyetemen tartották meg az Aromán nyelv és kultúra első nemzetközi kongresszusát, majd 1988-ban egy hasonlót rendeztek meg Freiburgban. 1986-ban, 1987-ben és 1989-ben aromán kongresszusokat tartottak az USA-beli Bridgeportban (Connecticut állam).

Népnevek[szerkesztés]

Külső népnevek[szerkesztés]

A görögök Βλάχοι-nak (ejtsd „vláhoj”) (egyes számban Βλάχος – „vláhosz”) nevezik az arománokat a középkor óta. Ez a népnév átment az óegyházi szláv nyelvbe is, majd a balkáni szláv nyelvekbe, bolgárul власи (e. sz. влах), szerbül/horvátul власи/vlasi (e. sz. влах/vlah), és az albánba is (vllahë vagy vllehë, e. sz. vllah). A magyar „vlach” szó is ennek az átírása. Ez a népnév azonban nem pontos az arománok megnevezésére. Eredetileg a görögök minden újlatin ajkú népcsoportra használták, és a szlávok úgyszintén. Idővel a népnév osszefonódott az arománok hagyományos foglalkozásával, a transzhumáló pásztorkodással, és más etnikumú pásztorokat is így neveztek.[60] Ma is vlachoknak neveznek a görögök és a szlávok több újlatin ajkú vagy valamikor újlatin ajkú népcsoportot (lásd Vlachok szócikk) a romániai és a moldovai románokon kívül. A görög köznyelvben olykor még olyanokra is használják a "Βλάχοι" elnevezést, akikről nem ismeretes, hogy valaha is újlatin nyelvet beszéltek volna, mint az arománokéhoz hasonló hagyományos életmódot folytató és görög ajkú Σαρακατσάνοι (ejtsd „szarakacánoj”), sőt dicsérően minden jó sajtkészítőre és báránytenyésztőre, vagy pejoratív jelentéssel minden falusi, kevésbé civilizált emberre.[52]

Más görög elnevezések is vannak, csak az arománokra, de nem az egész népcsoportra. A Grámosz-hegy és a Píndosz-hegység régiójában élőket Κουτσόβλαχοι-nak („kucóvlahoj”) is nevezik, mely szóban a κουτσό- azt jelenti, hogy „sánta”.[61] Az albániai vagy az onnan Gögögországba került arománokat Αρβανιτόβλαχοι („arvanitóvlahoj”) néven emlegetik (αρβανιτό- „albán”).[62]

Albániában használják még a török eredetű, és abban „pásztorok” jelentésű çobanë (e. sz. çoban) népnevet is.[63]

A balkáni szlávok csak az arománokra a Цинцари/Cincari népnevet használják, amelyből a magyar „cincárok” hagyományos népnév ered. Azt feltételezik, hogy ez a c mássalhangzó viszonylag gyakori előfordulásának tudható be a beszédükben.[61]

Román tudományos körökben az aromâni „arománok”-on kívül előfordulnak a macedoromâni „macedorománok” és a macedo-vlahi „macedovlachok” elnevezések is.

Saját népnevek[szerkesztés]

Általában az arománok a latin romani „rómaiak” (e. sz. romanus) szóból származó népnevet használják saját magukra. Ennek négy alakja van, nyelvjárástól függően: egyesekben, melyekben sok szó első mássalhangzója előtt a-t ejtenek, armãnj (e. sz. armãn) vagy arãmãnj, másokban, melyekben ez a hangtani jelenség ritkább – rãmãnj vagy rumãnj.[64] Az arãmãnj-ból kiindulva javasolta elsőnek Gustav Weigand német nyelvész a (németül) Aromunen-t tudományos népnévként.[65] Az ennek pontosan megfelelő aromâni lett a leghasználtabb a román nyelvben, analógia útján a români „románok” népnévvel, más nyelvekben pedig (franciául) Aroumains, (angolul) Aromanians, (spanyolul) aromunes, (olaszul) arumeni, (magyarul) „arománok”. Olyan országokban is, melyekben ez nem volt szokásos, az utóbbi időben használják az ezeknek pontosan megfelelő népnevet is: (görögül) Αρμάνοι („armánoj”),[66] (bolgárul) аромъни („aromani”),[67] (albánul) arumune.[4]

Az arománok száma és földrajzi eloszlása[szerkesztés]

Az arománok számáról csak bizonytalan becslések vannak, mivel csak három országban jegyeztethetik be magukat arománokként a népszámlálásokon. Ezek az adatok sem megbízhatóak, mert az asszimilációs folyamatok miatt sokuknak már nincs meg az aromán identitásuk. A hivatalos adatok és az aromán szervezetektől, valamint kutatóktól származóak alapján összesen legalább 88 000-en, és legfeljebb 1 918 000-en vannak.[1]

Görögországból nincsenek pontos adatok. Hivatalos adat csak 1951-ből, aromán anyanyelvűekről van (39 855),[2] miközben a becslések 200 000-től 1 200 000-ig mennek.[3] Koncentráltabban élnek a thesszáliai és epiruszi Píndosz-hegységben, ahol fontosabb aromán lakosságú helységek Mécovo, Avdéla és Szamarína, továbbá az Olümposz hegy régiójában, Makedóniában a Vérmion-hegységben, Véroja és Szaloniki városok környékén, valamint a Grámosz-hegy régiójában.[68]

Romániában, ahova menekültekként kerültek a két világháború között, ugyancsak nem szerepelnek külön a statisztikákban. Van egy hivatalos becslés 28 000 főről,[5] és más becslések 70 000 és 200 000 között.[3] Eredetileg Dobrudzában telepítették le őket falvakban, de jelenleg egy részük különböző városokban él.

Arománok által lakott régiók Albániában és a szomszédos görög régióban (sárga színnel)

Csak Albániában jelennek meg arumune néven a 2011-es népszámlálás adataiban (8266 fő), melyek közül csupán 3848-an vallják magukat aromán anyanyelvűeknek,[4] de becslések szerint 50 000 és 400 000 között lehetnek.[3] Két fő csoportra oszlanak eredeti régióik és nyelvjárásaik szerint: miuzãcheari (a Myzeqeja síkságban) és fãrshirots (a dél-albániai Frashër helység környékén), de ma főleg Berat, Durrës, Tirana és Elbasan városokban élnek.[68]

Arománok és meglenorománok a Macedón Köztársaságban:
  Olyan térség, ahol az aromán nyelv is hivatalos
  Egyéb számottevő aromán lakosságú helységek
  Számottevő meglenoromán lakosságú térség

A Macedón Köztársaságban 2002-ben 9695 vlachot számoltak össze,[8] de 100 000-es becslés is létezik.[7] Közöttük meglenorománok is vannak, de nagy többségük aromán. Ezek főleg Kruševo városban és környékén, valamint Bitola városban és környékén élnek.[68]

Szerbiában 35 330 vlach szerepel a statisztikai adatokban,[69] de ezek közül nem tudni, hány az aromán és hány a timok-völgyi „vlach”.[70] Cincar-oknak csak 243-an vallják magukat,[6] miközben szerbiai arománok szervezetei 15 000-re becsülik a számukat.[7] Arománok elszórtan élnek Belgrádban és ettől délre fekvő minden városban.[68]

Bulgáriában csak vlachok jelennek meg a statisztikákban, számuk 3684.[71] Köztük vannak ugyan arománok, de timok-völgyi románok is. Csak az arománok becsült száma 2000–3000.[3] Szétszórtan élnek sok nyugati és déli helységben, főleg Velingrad és Pestera városokban, valamint környékükbeli falvakban.[68]

Arománok élnek még nyugati országokban is bevándoroltakként vagy ezek leszármazottaiként. Erről tanúskodnak az USA-ban, Ausztráliában, Németországban és Franciaországban működő szervezeteik.[72]

Helyzetük[szerkesztés]

Az arománok asszimilációja és következésképpen kultúrájuk és nyelvük veszítése az összes országban nagyfokú volt. Hagyományosan mint külön népcsoportnak nem volt sehol semmiféle kisebbségi hivatalos státuszuk, következésképpen politikai, kulturális, nyelvhaználati és nyelvoktatási jogaik sem. Ez a helyzet az 1990-és évek óta változott valamennyire. Ezek elején a délkelet-európai rendszerváltozások a demokrácia és a Nyugat felé irányították az itteni országokat, és e körülmények között a kisebbségek szabadon hallathatták szavukat, nemzetközi intézmények pedig, mint az ENSZ, az EBESZ, az Európa Tanács, az Európai Unió és civilszervezetek felléptek érdekükben. Következésképpen államtól függően kisebb-nagyobb törvénykezési és gyakorlatbeli lépések történtek a kisebbségi jogok terén.

1997-ben az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadott egy jelentést (7728-as számú dokumentum), amelyben megállapította, hogy az aromán kultúra és nyelv kritikus helyzetben van, ami fennmaradását illeti.[73] Megjegyezve, hogy az arománoknak nincsenek politikai követeléseik, egy ajánlást (az 1333-as számút) is elfogadott, amelyben felkérte azokat az államokat, ahol arománok élnek, hogy könnyítsék meg a nyelvük használatát az oktatásban, a templomokban és a médiában, valamint hogy támogassák az arománok kulturális szervezeteit.[74]

Jogi státuszuk[szerkesztés]

Jelenleg az arománoknak két országban van valamilyen jogi státuszuk:

  • A Macedón Köztársaságban 2001 óta Vlasi néven a meglenorománokkal együtt nemzeti kisebbségként ismeri el őket az ország alkotmánya, és a nyelvük hivatalos azokban a helységekben, ahol számuk eléri a lakosság 20%-át.[75]
  • Albániában az arománoknak nyelvi kisebbségi a jogi státuszuk.[76]

Ezeken kívül Szerbiában annyiban van szó róluk hivatalosan, hogy népszámlálások alkalmával cincar nemzetiséget lehet deklarálni. Aromán szervezetek próbálják elérni, hogy ez a kisebbség is kapjon nemzetiségi státusz, de ezt az állam elutsítja a cincárokkent bejegyzett személyek csekély száma miatt.[77]

Más országokban az arománoknak nincs semmiféle jogi státusza.

Megnyilvánulásaik[szerkesztés]

Különböző országokban az arománok különböző szinten nyilvánulnak meg arománokként, attól függően, hogy van-e vagy nincs valamilyen hivatalos státuszuk, és hogy mennyire toleráns irántuk a többségi társadalom.

Görögországban, ahol a legnagyobb aromán népesség él, nem létezik nemzeti vagy etnikai kisebbségi státusz. Az 1980-as évekig az intolerancia odáig ment, hogy büntették az iskolában arománul beszélő gyerekeket. Az 1990-es évek óta a helyzet változóban van.[52]

Az aromán nyelvet csak a szüleik adhatják át a gyerekeiknek, és bár viszonylag sok aromán kulturális szervezet van,[78] ezek nem foglalkoznak a nyelvvel, de annál inkább az aromán folklórral. Működnek erre szakosodott múzeumok,[79] és számos fesztivált rendeznek.[52]

Szerbiában léteznek „cincár” szervezetek, mint például a Lunjina (A fény)[80] vagy a Sutsata Armãnjlor di tu Sãrbia (Szerbiai Arománok Egyesülete).[81]

Bulgáriában is van országos aromán szervezet, amely több helyi szervezetet foglal magába.[82]

Romániában több aromán szervezet létezik,[83] vannak aromán folyóiratok[84] és könyvkiadás.[85]

A közoktatásban az iskolák szabadon elhatározhatják, hogy választható státusszal bevezessék az „Aromán kultúra és hagyományok” tantárgyat, amelyhez nyelvleckék is tartoznak.[86] Erre az oktatásügyi minisztérium által jóváhagyott országos szinten érvényes tantervek is léteznek, amelyek heti egy órát írnak elő e tárgy tanítására.[87]

Albániában 2012-ben Korça, Divjaka, Selenica és Vlora városokban voltak olyan iskolák, ahol szabadon választható tárgyként tanították az arománt, két templomban, Divjakában és Vlorë-ban pedig többnyire ezen a nyelven folytak az istentiszteletek, és aromán nyelvű sajtó is volt.[88]

A Macedón Köztársaságban 2001-ben volt nyelvtanítás Skopje, Štip, Bitola, Kruševo, Kumanovo, Struga és Ohrid helységek iskoláiban. Ugyanabban az évben beszámoltak aromán nyelvű sajtóról, valamint televízió- és rádióadásokról is Macedóniában.[89]

A nyugati diaszpórában már a kelet-európai rendszerváltozások előtt is voltak aromán szervezetek, például az 1903-ban az Amerikai Egyesült Államokban megalapított Fărșărotul egyesület,[90] vagy az 1978-tól létező Francia Arománok Egyesülete.[91]

Nemzetközi szinten is próbálnak az arománok szervezkedni. A 2005-ben megalapított és Albániában bejegyzett Aromán Tanács több különböző országban működő szervezet együttműködési keretét képezi.[92]

Vallásuk[szerkesztés]

Az arománok nagy többsége ortodox vallású, de vannak katolikusok is.[93] Dimitrie Bolintineanu román író, aki maga is aromán származású volt, találkozott ilyenekkel az 1850-es években Shkodra, Bar és Ulcinj régiójában, melyek ma Albániában és Montenegróban vannak, ahol katolikus albánok között éltek.[94]

Az arománok nyelve[szerkesztés]

Az aromán egyike a keleti újlatin idiómáknak. Tanulmányozásának kezdetei óta mindmáig él az a polémia, hogy külön nyelv-e, vagy a román nyelv egyik dialektusa. A román nyelvészek többsége dialektusnak tekinteti,[95] de már régebben is voltak olyan román nyelvészek, akik szerint külön nyelv.[96] Ma azok nézetében, akik nem tekintik az arománokat a románsághoz tartozóknak, az aromán idióma is külön nyelvnek számít. Ez a nem Romániában élők nézete általában, de vannak romániaiak is, akik ezt vallják. Ez például Mariana Bara nyelvész esete, aki 2005-ben jelentést juttatott el az Európa Tanácshoz annak érdekében, hogy Romániában ismerjék el az arománt az európai nyelvek egyikének, és anyanyelvként tanítsák.

Az arománnak nincs sztenderd nyelvváltozata, bár vannak törekvések megalkotása érdekében. Ezzel foglalkozott Tiberius Cunia, egy, az Egyesült Államokban élt értelmiségi, aki terjedelmes szótárt alkotott,[97] és sztenderdnek szánt írásrendszert javasolt.[98] Romániában Matilda Caragiu Marioțeanu nyelvész alkotott szótárt grammatikai bevezetővel, ugyancsak sztenderdizálási szándékkal.[99] Eddig a sztenderdizálási kísérletek nem jártak sikerrel, kezdeményezőik nézeteltérései miatt.

Az első aromán írások a görög ábécét használták, majd a 19. század elején a diaszpórában a latin ábécét is használni kezdték, és ez lett domináns, de fennmaradt a görög használata is.[100]

Aromán irodalom és művészet[szerkesztés]

Az aromán irodalom a 18. században vette kezdetét (lásd fentebb), de nem bontakozott ki. Amikor a 19. század vége felé nyelvészek kezdték tanulmányozni a nyelvet, sok népi irodalmi alkotást jegyeztek le, és megjelentek szépirodalmi művek egyes Románia által fenntartott iskolákban tanult értelmiségiek tollából. Ezen irodalom legjelentősebb képviselői Mihail Nicolescu, Tashcu Iliescu, Constantin Belimace, Nushi Tulliu, Zicu A. Araia, Nicolae Batzaria és George Murnu.[17] A Második világháború után sokáig nem művelték az aromán irodalmat, de már az 1980-as évek Romániájában megjelent néhány kötet. A rendszerváltozások után feléledt az aromán irodalom főleg Romániában, de más országokban is, leginkább a Macedón Köztársaságban. A leggyakoribb műfaj a vers. A művek kötetben vagy folyóiratokban jelennek meg.[101] Érdekességként említhető meg, hogy a Macedóniában élő Dina Cuvata lefordította arománra az Énekek énekét, az Iliászt, az Odüsszeiát, az Éneászt, a A Nibelungokat, az Isteni színjátékot stb.,[102] és az aromán írók lexikonát is elkészítette.[103]

2013-ban bemutatták az első aromán nyelvű egész estét betöltő játékfilmet Nu hiu faimos ama hiu Armãn (Nem vagyok híres, de aromán vagyok) címmel, Toma Enache romániai aromán rendező alkotását.[104]

Aromán személyiségek[szerkesztés]

Az arománok számos személyiséggel büszkélkednek. Közülük sokan a többségi lakossággal asszimiláltak, egyesek csak részben aromán származásúak, de jelenleg vannak olyanok is, főleg Romániában, akik aromán vagy kettős identitásúak, és beszélik is az aromán nyelvet.

Néhány személyiség (születési évük sorrendjében):

Rígasz Feraíosz (1754–1798) – görögországi szabadságharcos[52]
Joánisz Kolétisz (1773/74–1847) – görögországi szabadságharcos, kétszeri miniszterelnök[36]
Sina György (1783–1856) – bankár, nagybirtokos és mecénás, az Osztrák Nemzeti Bank igazgatója, a Lánchíd építésének legfontosabb finanszírozója[27]
Gozsdu Manó (1802–1870) – jogász, politikus, mecénás[28]
Andrei Șaguna (1809–1873) – erdélyi román ortodox érsek[105]
Sina Simon (1810–1876) – földbirtokos, diplomata és mecénás[27]
Geórgiosz Avérof (1815–1899) – görögországi üzletember és mecénás[106]
Nikolaus Dumba (1830–1900) – ausztriai iparos, politikus és mecénás[106]
Alexandru Mocsonyi (1841–1909) – magyarországi román politikus (országgyűlési képviselő), zeneszerző[107]
Vladan Đorđević (1844–1930) – szerbiai politikus, Belgrád polgármestere, miniszter, miniszterelnök[34]
Gozsdu Elek (1849–1919) – író, ügyvéd, kirendelt főügyész[108]
Draginja Draga Ljočić (1855–1926) – az első szerbiai orvosnő[106]
Branislav Nušić (1864–1938) – szerbiai író[109]
Pitu Guli (1865–1903) – macedóniai szabadságharc-vezér[36]
Yanaki Manaki (1878–1954) és Milton Manaki (1882–1964) – a filmezés úttörői az Oszmán Birodalomban[109]
Jelisaveta Načić (1878–1955) – az első szerbiai építésznő[106]
I. Atinagórasz (1886–1972) – konstantinápolyi ortodox pátriárka[52]
Herbert von Karajan (1908–1989) – osztrák karmester[110]
Kalkuttai Szent Teréz (1910–1997)[109]
Toma Caragiu (1925–1977) – romániai színész és humorista
Gheorghe Hagi (1965–) – romániai labdarúgó[111]
Tose Proeszki (1981–2007) – macedóniai énekes[109]
Simona Halep (1991–) – romániai teniszező[112]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c Egyrészt az országonkénti hivatalos és minimális becsült adatok összege, másrészt a maximális becslések összege.
  2. ^ a b Aromán anyanyelvű személyek (A görögországi 1951-es népszámlálás adatai, 184. o.) (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  3. ^ a b c d e f g h Puig 1997 által idézett aromán szervezetektől, valamint kutatóktól származó becslések minimuma és maximuma.
  4. ^ a b c A 2011-es albániai népszámlálás adatai, 71. o. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  5. ^ a b Puig 1997 által idézett a román hatóságoktól származó becslés.
  6. ^ a b A 2011-es szerbiai népszámlálás adatai. „Oстали“ (Mások). (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  7. ^ a b c d Puig 1997 által idézett aromán szervezetektől származó becslés.
  8. ^ a b A 2002-es macedóniai népszámlálás adatai. 72. o. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  9. ^ a b Sala 1989, 174. o.
  10. Sala 1989, 274. o.
  11. Tamminen 2004, 205–206. o.
  12. Tamminen 2004, 210. o.
  13. Gustav Weigand német nyelvész, Ovid Densusianu, Sextil Pușcariu, Alexandru Rosetti stb. román nyelvészek.
  14. Theodor Capidan, Tache Papahagi Romániában élt aromán nyelvészek stb.
  15. ^ a b c d e Sala 1989, 36. o.
  16. Az aromán írás nem egységes. Ebben a szócikkben a Cunia 1997 által javasolt írásrendszert alkalmazzuk.
  17. ^ a b Sala 1989, 37. o.
  18. Tamminen 2004, 205. o.
  19. Luković 2015, 39. o.
  20. ^ a b Magiru 2001, 10. o.
  21. ^ a b Tamminen 2004, 211. o.
  22. MNL, cincárok szócikk.
  23. Magiru 2012, 601. o.
  24. Theodor Anastas Cavallioti. Protopeiria (Első tanítás). Velence. 1770 (vö. Sala 1989, 37. o.)
  25. Miropoulos 2008, 316. o.
  26. Berényi 2009, VII–VIII. o.
  27. ^ a b c Kerényi 2010.
  28. ^ a b Berényi 2002.
  29. Kahl 2002, 146–147. o.
  30. Constantin Ucuta. Nea paidagogia (Új pedagógia). Bécs. 1797.
  31. Gheorghe Constantin Roja. Măestria ghiovăsirii românești cu litere latinești, care sînt literele Românilor ceale vechi (A románul olvasás tudománya latin betűkkel, melyek a románok régi betűi). Buda. 1809 és Mihail G. Boiagi, Grammatiki romaniki itoi makedonovlachiki (Román avagy makedonovlach grammatika). Bécs. 1813.
  32. Kahl 2002, 146. o.
  33. Kahl 2002, 149–150. o.
  34. ^ a b c Tamminen 2004, 213. o.
  35. Tamminen 2004, 214. o.
  36. ^ a b c Kahl 2002, 148. o.
  37. Crețulescu 2015, 105. o.
  38. Magiru 2001, 12. o.
  39. Berciu-Drăghicescu 2012, 399. o.
  40. Kahl 2002, 146. o.
  41. Tamminen 2004, 216. o.
  42. ^ a b Magiru 2001, 13. o.
  43. Kahl 2002, 147–148. o.
  44. Coman 2012, 139. o.
  45. Kahl 2002, 149. o.
  46. Coman 2012, 161. o.
  47. Berciu-Drăghicescu 2012, 406., 408., 410. o.
  48. Coman 2012, 164–203. o.
  49. Rodogno 2006, 326. o.
  50. Koliopoulos 1999, 65. o.
  51. Berciu-Drăghicescu 2012, 413. o.
  52. ^ a b c d e f g h i j Kahl 2003.
  53. Következik a keleti újlatin ajkú népességek csaknem összes létező elnevezése [lásd (románul) LEGE nr. 176 din 6 iunie 2013 (176-es számú, 2013. június 6-i törvény)]. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  54. (angolul) A Lunjina szervezet az Európai parlamenthez és a román parlamenthez intézett levelei. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  55. A Macedoromán Kulturális Egyesület honlapja. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  56. A Romániai Arománok Közösségének bejegyzett szervezetként való megjelenítése. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  57. Diaconescu é.n..
  58. Magiru 2001, 36. o.
  59. Pariza 2001. „Avdhela” projekt. A Zborlu a nostru 2009-beli 1–2. száma.
  60. Tamminen 2004, 2003. o.
  61. ^ a b Capidan 1932, 5. o.
  62. Vö. róluk szóló cikk a Βλάχοι.net honlapon. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  63. Capidan 1932, 7. o.
  64. Cunia 2010, armãn szócikk.
  65. Narumov 2001, 636. o.
  66. Lásd ilyen című szócikk a görög Wikipédiában.
  67. Szócikk a bolgár Wikipédiában.
  68. ^ a b c d e Miclăuș 2012, 35. o.
  69. A 2011-es szerbiai népszámlálás adatai. 21. o. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  70. Az ún. timok-völgyi vlachok „kulturálisan és nyelvileg a románokhoz kapcsolódó népcsoport” (Hermann, Jürgen. The situation of national minorities in Vojvodina and of the Romanian ethnic minority in Serbia (A Vajdasági nemzeti kisebbségek és a szerbiai román etnikai kisebbség helyzete). A Jogi ügyek és emberi jogok bizottságának jelentése az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében. 2008. február 14 (11528-as számú dokumentum). 16. o.). (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  71. A 2011-es bulgáriai népszámlálás adatai. 23. o. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  72. Lásd ezeket és a romániai, görögországi, albániai, macedóniai és bulgáriai aromán szervezetek listáját a Tra Armanami honlap Sutsati (Szervezetek) oldalán. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  73. (angolul) Aromanians. Report. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  74. (angolul) Aromanian culture and language (Aromán kultúra és nyelv). (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  75. (angolul) Macedónia alkotmánya. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  76. Minority Rights Group International. World Directory of Minorities and Indigenous Peoples – Albania. 2007. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  77. Lásd erről szóló (szerbül) hivatalos dokumentumok (kérelmek és azok visszautasításai) a Szerbiai Arománok Egyesülete honlapján. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  78. 2003-ban több, mint 200 volt (vö. Kahl 2003).
  79. Például a Náuszai Vlach Egyesület Múzeuma. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  80. A Lunjina szervezet honlapja) (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  81. A Szerbiai Arománok Egyesületének a honlapja. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  82. A Tra Armanami honlap öt szervezetet sorol fel.
  83. Például a Societatea Culturală Aromână (Aromán Kulturális Egyesület) (Hozzáférés: 2017. április 18.).
  84. Például Noima (Hozzáférés: 2017. április 18.).
  85. A Cartea Aromãnã kiadónál (Hozzáférés: 2017. április 18.) vagy a A „Predania” egyesület „Avdhela” projektjének keretében. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  86. Vö. Ordin privind aprobarea planurilor-cadru de învățământ pentru învățământul gimnazial (Az általános iskolák kerettanterveinek jóváhagyására vonatkozó rendelet). 2016. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  87. Vö. tantervek a 6.–8. osztályok számára és a 9.–12. osztályok számára. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  88. Lozovanu 2012, 100. o.
  89. Friedman 2001, 10. o.
  90. A Fărșărotul egyesület honlapja. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  91. A Tra Armanami honlap fenntartója. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  92. Az Aromán Tanács honlapja. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  93. Lásd Aromania Catholica honlap. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  94. Bolintineanu 1985, 353. o., idézi Stănilă 2001, 11. o.
  95. Az egykoriak közül Ovid Densușianu, Sextil Pușcariu, Alexandru Rosetti, Theodor Capidan stb., valamint Gustav Weigand (vö. Sala 1989, 275. o.).
  96. Például George Giuglea, Alexandru Graur, Ion Coteanu (vö. Sala 1989, 275. o.).
  97. Cunia 2010.
  98. Cunia 1997.
  99. (románul) Caragiu Marioțeanu, Matilda. Dicționar aromân (macedo-vlah) (DIARO) comparativ (român literar-aromân), contextual, normativ, modern [Összehasonlító (sztenderd román–aromán), kontextuális, szabályozó, modern aromán (macedo-vlach) szótár]. 1. kötet. Bukarest: Editura Enciclopedică. 1997. ISBN 973-45-0188-7.
  100. Például az Aromania Catholica honlapon.
  101. Például a Cartea aromãnã kiadónál, amely a Rivista di litiratură shi studii armãni-t (Az aromán irodalom és tanulmányok folyóirata) is kiadja.
  102. Bardu – Grădinaru 2006, 22–25. o.
  103. Dina Cuvata. Scriitori armãneshtsã (Aromán írók). Skopje: Unia ti Culturã-a Armãnjlor dit Machidunii. Biblioteca natsionalã armãneascã (Macedóniai Arománok Kulturális Szövetsége. Aromán nemzeti könyvtár). 2001.
  104. A film hivatalos honlapja (Hozzáférés: 2017. április 18.) és trailere. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  105. Sinnyei 1908, Saguna András báró oldal.
  106. ^ a b c d Poznati Cincari i ljudi cincarskog porekla (Ismert arománok és aromán származású emberek) oldal a Cincari.org honlapon.
  107. Berényi 2009, IV. o.
  108. MÉL, Gozsdu Elek szócikk.
  109. ^ a b c d Znameniti Cincari (Híres arománok) oldal a Lunjina szervezet honlapján.
  110. Binder 2004.
  111. Gliga é.n..
  112. Simona Halep – aromânca de care este mândră România întreagă (Simona Halep – az aromán lány, akire büszke egész Románia). FS honlap. 2014. február 17. (Hozzáférés: 2017. április 18.)

Források[szerkesztés]

Közvetlen források[szerkesztés]

Közvetett források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Egyéb külső hivatkozások[szerkesztés]