Vlachok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A vlachok (ejtsd: vlah) népnevet a középkorban Dél-Kelet Európa különböző országaiban élő összes keleti újlatin nyelveket beszélő népcsoportokra használták a nem ezekhez tartozó népek. Ma is használják a köznyelvben a Balkán-félsziget népei az arománokra, a meglenorománokra, az isztrorománokra és a Szerbiában és Bulgáriában a Timok folyó völgyében élő, a 17. század végén és a 18. század elején a mai Románia területéről odavándorolt népcsoportra. Ugyanígy nevezik az Ukrajnába, Lengyelországba, Szlovákiába és Morvaországba került románok leszármazottait is. Saját magukra ezt a népnevet vették át a meglenorománok, az isztrorománok egy része és a Timok-völgyi „vlachok”, ez utóbbiak akkor, amikor szerbül beszélnek.

Románok és vlachoknak nevezett népcsoportok által lakott régiók
  Románok
  Arománok
  Meglenorománok
  Isztrorománok

A vlach népnév[szerkesztés]

A „vlach” szó a proto-germán *Walkhiskaz[1] szóból ered, melyet egy gall törzs latinul Volcæ alakban fennmaradt nevéből vettek át a germánok, és a keltákra és a latinajkúakra használtak. Innen erednek a walesiekre használt angol welsh,[2] és a „vallon” népnevek.[3] A görögök Βλάχοι (ejtsd „vláhoi”) alakban vették át a szót, majd innen az óegyházi szláv nyelvbe került „vlach” alakban.[4] A magyar nyelvben innen ered egyrészt a románokra az önálló román állam megalakulásáig használt „oláh” szó, másrészt az „olasz” népnév.[5]

A „vlach” szó különböző nyelvekbeli változataiból ország-, régió-, helység- és családneveket is képeztek, például Wales, Vallónia, Walchensee ( Németországban), Vlașca (tájegység Romániában), Valašsko (régió Morvaországban), Vlaškovec (falu Horvátországban), több, a Vlaški/a/o melléknévvel kezdődő helységnév Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában, Vlahina (macedón nyelven Vlaina, hegység a bolgármacedón határon), a szerb/horvát Vlašić családnév (pl. Blanka Vlašić) stb. Az egykori Havasalföld neve latinul Valachia volt, amely változatai különböző nyugat-európai nyelvekben is használatosak voltak: (franciául) Valachie, (angolul) Wallachia (németül) Walachei stb.

Történeti áttekintés[szerkesztés]

Vlachoknak nevezték a középkorban a Római Birodalom megszállta Balkánon élő rómaiak és a rómaiak által asszimilált trákok és illírek leszármazottait. Itt a vulgáris latin tovább élt a római uralom megszűnése után is, az 5.6. század-ig. A szlávok behatolása nyomán a Balkánra ezeknek a főleg mezőgazdasággal foglalkozó embereknek el kellett hagyniuk gazdaságukat, és a hegyekbe vonultak állataikkal együtt. Állatartásuk formája a transzhumáló pásztorkodás volt, és ez migrálásra késztette őket, jobb helyi körülmények keresése céljából. A vlachok végig a középkorban megtalálhatók voltak az egész Balkán-félszigeten főleg állattartói minőségben olyannyira, hogy a vlach elnevezést használták már nemcsak az immár újlatin nyelveket beszélőkre, hanem más népekhez tartozó pásztorokra is.[6] A pásztorkodáshoz kötődött a tejtermékek készítése, melyeket már bizánci források csemegeként említettek. Híresek voltak szőtteseik is, és ismert fuvarosok is voltak.[7]

A 10. századtól kezdve vándorlásaik miatt több népességre oszlottak, és nyelvük is több idiómára oszlott.

Egyik águk, az arománok, Albániában, Görögországban, a Píndosz hegységben, Makedóniában és Thesszáliában éltek, és délen a mai Etoloakarnanía prefektúráig értek. Thesszáliában olyan jelentős volt ez a népesség, hogy 11. századbeli dokumentumok Vlachiának nevezték a régiót.[8] Ennek a népcsoportnak városi lakossága is volt. A mai Albániában Voskopoja jelentős gazdasági, kulturális és vallási központjuk volt a 1718. században, de 1788-ban a törökök teljesen lerombolták. Könyveket is nyomtattak ott aromán nyelven, görög ábécével. Annak ellenére, hogy a nyelvet nem sztenderdizálták, az írásbelisége ma is megvan.[9]

Görögországi aromán pásztor 1900-ban

Egy másik águk, a kutatók által meglenorománoknak nevezettek, a Bulgáriai Rodope hegységtől délre kerültek. Kisebb számban voltak, mint az arománok, de valószínűleg elég nagy lehetett politikai befolyásuk, hiszen a Második Bolgár Birodalom hivatalosan Bolgár és Vlach Birodalomként volt ismeretes.[8]

A nyugat felé lassan haladó vlachokról több forrás is van. Ezek szerint kapcsolatokat tartottak fenn Kotorral és Dubrovnikkal, sózott szertéshúst adva el hajósaiknak és állataikat legeltetve. Konfliktusaik is voltak más városokkal, melyek környékéről több-kevesebb sikerrel próbálták őket eltávolítani. Például ezt tette a magyar király 1379-ben Šibenik esetében vagy a horvát bán Trogirra vonatkozóan.[10] Azok, akik nem asszimilálódtak útközben, az Isztriai-félszigeten telepedtek le a 1415. században. Őket nevezték el a kutatók isztrorománoknak.

Egyes történészek szerint, akik közé a magyarok általában tartoznak, a Balkánról vlachok észak felé is vették útjukat, a 1112. században a későbbi Havasalföldön telepedtek le, Erdélybe pedig legkorábban a 12. század végén érkeztek kisebb számban, majd a 14. században betelepedésük felgyorsult, és a 17. század végére lettek a tartomány legnagyobb lélekszámú etnikai csoportja. Ezzel ellentétben a román történészek hagyományosan a dák–római folytonosság elméletének a hívei, mely szerint úgy a Dunától északra, mint az attól délre eső területek lakossága romanizálódott, és a dák–római lakosság nem hagyta el Daciát a római hatalom visszavonulása után.[11] Annyi bizonyos, hogy miután 271-ben a Római Birodalom lemondott Daciáról, ez a terület mindenféle szervezett állami struktúra nélkül maradt, és sorra követték egymást rajta nomád népek: gótok, hunok, gepidák, avarok, szlávok, besenyők, kunok. Az is tény, hogy nincsenek korabeli írott források, amelyek bizonyíthatnák az egyik vagy a másik elmélet igazát.[6]

Györffy György szerint[12] az 1173 körüli időkre, III. Béla király uralkodásának kezdetére tehető a vlach lakosság betelepítése Erdélybe a Balkánról. A könnyű fegyveres, mokány lovakat használó vlachokat – juhpásztor életmódjukat figyelembe véve – a déli határ hegyeinek őrzésére, figyelésére telepítették elszórtan az Olt áttörésétől nyugatra, a Szebeni-havasok alá, besenyőkkel vegyesen. Ez a vidék ezentúl a silva Blacorum et Bissenorum (a vlachok és a besenyők erdeje) nevet kapta. A szorostól keletre, a Fogarasi-havasok aljára összefüggő népcsoportban telepedtek le. Ez utóbbi vidék külön jogállású lett terra Blacorum (vlachföld) néven, és utóbb belőle Fogarasföld fejlődött ki. A vlachok mindkét területen átvették a betelepítésük előtt már meglévő magyar és szász falvak nevét. A vlachok 1210-ben a szebeni ispán alá tartoztak, ő vezette hadba az ispánság területén lakó szászokat, székelyeket, vlachokat és besenyőket. A vlachok papjai a bolgár-szláv ritust követték. Püspökük az óhazában a macedóniai Nagy Valachiában székelt és az ohridi pátriárka alá tartozott.

A Dunától északra levő területeken élő vlachok, akiket a román kutatók dákorománoknak neveztek el, az egyetlen olyan águk, amely államokat alapított, Havasalföldöt és Moldvát, a 14. században.[13]

Észak felé Moldvából és Erdélyből származó vlachok elértek az Északi Kárpátokba, ruszinok, szlovákok, morvák és lengyelek lakta területekre, ahol viszonylag gyorsan asszimilálódtak a helyi lakossággal. Erről a betelepedésről a legkorábbi források a 14. századból valók.[14]

Morvaországi vlach pásztor 1789-ben

A vlach jog[szerkesztés]

A vlach települések léte szorosan kötődött az ún. „vlach joghoz”. Ez szabályozta a vlachok és azon földek tulajdonosai közötti viszonyokat, amelyeken éltek és/vagy tevékenykedtek. A legrégibb erre vonatkozó dokumentumok a 14. századból maradtak fenn, de nincsenek adatok a vlach jog eredetéről. Annyi ismeretes, hogy mindenütt alkalmazták, ahol vlachok éltek, és régióktól függően eltérő elemei is voltak, de mindenütt három fő elem jellemezte:[15]

  • A vlachoknak joguk volt szabadon mozogni és fegyvert viselni, néhol vadászni is.
  • Nem voltak kötelesek, vagy csak minimális mértékben, a föld tulajdonosának robotolni. Az állattartás termékeivel vagy pénzzel adóztak neki.
  • Országoktól függő formákban katonai kötelezettségeik voltak.

Egy vlach jogra vonatkozó dokumentum 1474. március 31-én, Rózsahegyen keltezett, és Mátyás király pecsétjével ellátott levél. Ebben egy vlach küldöttség kérésére a király megerősítette a vlachok hagyományos jogait, de ugyanakkor kötelezettségeit is. Ezek szerint anyagiakon kívül, azzal is tartoztak, hogy, mivel fegyvert viselhettek, védjék az utakat a rablóktól, utasoknak biztosítsanak fegyveres védelmet annak a nemesnek a parancsára, aki birtokán éltek, és szükség esetén harcosokként álljanak a rendelkezésére annyi napra, amennyire megkövetelte.[16]

A vlach jog alapja lett a hegyi települések létrehozásának általában, etnikumtól függetlenül, majd a határokat védő nem csak hegyi katonai településekének is.[17]

Már a Balkánon létrejött a vlachoknál a kenézség intézménye, és a vlach jog értelmében a vlach településeket kenézek vezették. A település lakói termékekkel tartoztak nekik, és a kenézségi jog osztható, eladható és örökölhető volt. Helyzetüknek köszönhetően a vlachok tehetősebb és előkelőbb rétegévé váltak.[18] Galíciában kedvező anyagi helyzetük és tudásuk képessé tette őket új települések szervezésére, de azt is elérték például, hogy helyi ortodox templomokban családjaik egyes tagjaiból papok legyenek.[19]

A Nyugat-Balkánon a vlachok társadalmának alapegysége a katun volt, amely több tucat, főleg egymással rokonsági viszonyban álló háztartásból tevődött össze. Ezt egy katunar-nak nevezett idősebb ember vezette. Többek között neki kellett biztosítania katonák állítását a katun-ból és vezetni őket a harcokban. Több katunar önkormányzati szervet alkotott. Egy ilyen egység élére a helyi uralkodó nevezett ki a katunar-ok közül kenézt, aki biztosította a katun-csoport és az uralkodó közötti kapcsolatot, és bíráskodott is az egység tagjai fölött. Az uralkodó vajdát is kinevezett a katunar-ok közül egy nagyobb vlach csoport élére.[20]

A ma vlachoknak nevezett népcsoportok[szerkesztés]

Görögországban az ott élő arománokat és meglenorománokat nevezik Βλάχοι-nak görögül.[21] Önmagukra az arománok dialektustól függően az armãnj vagy rãmãnj nevet használják. A meglenorománok átvették az idegen nevet vlaș alakban (egyes számban vla vagy vlau̯).

Albániában is élnek arománok, akik neve albánul a köznyelvben vllahët, de hivatalosan az utóbbi időben arumune.[22]

A Szerbiai arománoknak szerbül Cincari vagy Vlasi (egyes számban Vlah) a nevük. Megtéveszthető lehet az, hogy Vlasi a neve a Kelet-Szerbiában élő, a mai Románia területéről odakerülteké is. Ezek magukat nyelvükön rumâni-nak nevezik.

Ennek a népcsoportnak tagjai és arománok élnek Bulgáriában is, és itt is vlachnak nevezik mindkét népcsoportot.

Macedóniában élnek arománok és meglenorománok, mindkét népcsoport hivatalosan Vlasi névvel.

Horvátországban isztrorománok élnek. A horvátok Ćiribirci, Ćići vagy Vlasi néven beszélnek róluk. A népcsoport egyik része az utóbbi szót használja saját megnevezésére vlåš (egyes száma vlåh) alakban, a másik pedig az egyetlen olyan helység (Žejân, horvátul Žejane) nevéből képezi, ahol él: žejånci.

Nyelvük[szerkesztés]

Isztroromán férfi a 19. század vége felé

A ma vlachoknak nevezett népcsoportok keleti újlatin nyelveket beszélnek, amennyiben nem veszítették el nyelvüket, mivel a történelem során folyamatosan asszimilálódtak a többségi lakossághoz, és ez a 20. században rendkívül felgyorsult. A középkor óta a Dunától délre élők nyelvei az aromán, a meglenoromán, illetve az isztroromán. A Timok völgyében, Szerbiában és Bulgáriában élők a román nyelv nyelvjárásait beszélik, az Északi Kárpátokban pedig már nem beszélik az eredeti nyelvüket, csupán hagyományaik terén maradt meg néhány román szó szláv nyelvjárásaikban.[23]

Az aromán nyelv, úgy mint a meglenoromán és az isztroromán is jelen vannak a Veszélyeztetett nyelvek vörös könyve című UNESCO kiadványban[24] és a A világ veszélyeztetett nyelveinek UNESCO atlasza címűben.[25] Az első veszélyeztett, a többi kettő pedig komolyan veszélyeztetett.

Vallásuk[szerkesztés]

A Balkánon a vlachoknak nevezett népcsoportok többsége ortodox vallású, annak ellenére, hogy azok a régiók, amelyekben éltek, az Oszmán Birodalom uralma alatt voltak. Csupán az egyik meglenoromán falu lakosai tértek át az iszlámra a 17. század vége felé.[26] Az isztrorománok eleinte ortodoxok voltak, majd római katolikusok lettek.[27] Az Északi Kárpátokban vannak ortodox, görög-katolikus és római katolikus vlach származásúak is.[28]

Létszámuk[szerkesztés]

Arománok és meglenorománok a Macedón Köztársaságban:
  Kruševo város, ahol az aromán lakosok aránya eléri a 20%-ot, tehát az aromán nyelv is hivatalos
  Arománok által is lakott helységek
  Meglenorománok által is lakott helység

A ma vlachoknak nevezett népcsoportok lélekszámát csak becsülni lehet, mivel csupán egyes országok népszámlálási adaiban szerepelnek külön.

Különböző források szerint arománok összesen 100 000-en[29] vagy 114 340-en[30] lehetnek:

  • Görögországból nincsenek pontos adatok. Becsült számuk 50 000 fő.[30]
  • Romániában, ahova menekültekként kerültek a két világháború között, ugyancsak nem szerepelnek külön a statisztikákban. Becsült számuk 28 000 fő.[30]
  • Csak Albániában jelennek meg arumune néven a 2011-es népszámlálás adataiban (8 266 fő), melyek közül csupán 3 848-an vallják magukat aromán anyanyelvűeknek.[22]
  • Macedóniában 2002-ben 9 695 vlachot számoltak össze, melyek között lehetnek arománok és meglenorománok is.[31]
  • Szerbiában 35 330 vlach szerepel a statisztikai adatokban,[32] de ezek közül nem tudni, hány az aromán és hány a Timok-völgyi „vlach”. Cincar-oknak csak 243-an vallják magukat,[33] miközben a szerbiai arománok szervezete 15 000-re becsüli a számukat.[34]
  • Bulgáriában is ugyanez a helyzet. 3 684 vlach jelenik meg a statisztikában,[35] és 10 600 az arománok becsült száma.[30]

Arománok élnek még nyugati országokban is bevándoroltakként vagy ezek leszármazottaiként. Erről tanúskodnak az USÁ-ban, Ausztráliában, Németországban és Franciaországban működő szervezeteik.[36]

A meglenorománok száma sokkal kisebb az arománokénál, és sehol sincsenek nyilvántartva külön népcsoportként. Számukat összesen 5 000-re becsülik, Görögországban 2 000-re, és Macedóniában is 2 000-re.[37] Kisebb, ismeretlen számban, élnek még Romániában, ahova menekültekként kerültek a két világháború között. Törökországban is élnek még kisebb számban, ahova muszlimokként kerültek lakosságcsere útján Görögországgal, 1923-ban.[38] A nyelvet beszélők számát 2 800-ra becsülik.[39]

Isztrorománok néhány százan Horvátországban, az Isztriai-félsziget néhány falvában élnek, és néhány százan nyugati emigrációban.[40]

Az Északi Kárpátokban élő vlachok leszármazottairól nincs semmiféle számadat.

Jogi helyzetük[szerkesztés]

Románok (az északabbi színes tömbben) és vlachoknak nevezettek (a délebbi tömbben) Szerbiában a 2002-es népszámlálás adatai szerint, valamint számarányuk a helységek összlakosságában
  1-5%
  5-10%
  10-15%
  15-25%
  25-35%
  35%-on felül

A 20. század 90-es éveiig az arománoknak, meglenorománoknak és isztrorománoknak nem volt semmiféle jogi státuszuk mint népcsoportoknak. Román állami támogatással voltak ugyan kísérletek saját oktatásuk és egyházi életük kialakítására, de az is többnyire román nyelven történt, mivel csak aromán nyelvű irodalom létezett, az is sztenderd nyelvváltozat nélkül. 1862 és 1912 között a meglenorománok görögországi falvaiban volt szorványosan román és/vagy aromán nyelvű oktatás és román nyelvű istentiszteletek görög nyelvűek mellett vagy helyett.[41] Az 18641945-ös időszakban volt többnyire román nyelvű oktatás aromán helységekben is, főleg Görögországban.[42] Isztriában csak 1921 és 1925 között volt isztroromán és román nyelvű oktatás, amelyet egy Romániában képzett tanító szervezett, aki ugyanakkor az isztroromán falvak legnagyobb részét tömörítő község polgármestere is volt.[43]

1990 után kezdődtek törekvések a vlachoknak nevezett népcsoportok nemzetiségekkénti elismerésére, több-kevesebb sikerrel, népcsoporttól és országtól függően. Ez abban tükröződik elsősorban, hogy szerepelnek-e vagy nem a népszámlálási adatokban, és hogy elismerik-e vagy nem nyelvület kisebbséginek a helyi törvényekben és/vagy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája aláírásával és ratifikálásával.

Az arománoknak két országban van valamilyen jogi státuszuk:

  • Macedóniában Vlasi néven szerepelnek a népszámlálási adatokban, és nemzeti kisebbségként ismeri el őket az ország alkotmánya. A nyelvük hivatalos azokban a helységekben, ahol számuk eléri a lakosság 20%-át.[44]
  • Albániában arumune néven vannak jelen az albániai népszámlálási adatokban, és nyelvi kisebbségi a jogi státuszuk.[45]

Az isztrorománok nyelve elismert kisebbségi nyelv, mivel Horvátország aláírta és ratifikálta az erre vonatkozó kartát, és megnevezte az isztrorománt az ehhez hozzáadott nyilatkozatban.[46]

Szerbiában a köznyelvben vlachoknak nevezettek helyzete különös. Közöttük vannak arománok és Timok-völgyi „vlachok” is. Az előbbieknek nincs semmilyen státuszuk, hacsak az nem, hogy Cincari-nak vallhatják magukat a népszámlálások alkalmával. Az utóbbiak hivatalosan Vlasi-nak és más nemzetiségűeknek tekintettek, mint a vajdasági románok, bár a második világháború előtt románokként voltak jelen a népszámlási adatokban, és csak 1948 óta vlachokként.[47] Mindenesetre nem volt sem oktatás, sem egyházi élet a nyelvükön, ezért a szerbekkel való asszimilációjuk viszonylag előrehaladott. Nyelvjárásaikat is külön nyelvnek tekintik hivatalosan, és vlach nyelvként jelentették be mint elismert kisebbségi nyelvet, a román mellett.[46] Az országban több vlach szervezet van, és két irányzat rajzolódott ki közöttük. Az egyiket például a Nacionalni Savet Vlaha (Vlachok Nemzeti Tanácsa)[48] képviseli, amely külön nemzetiségnek tekinti a vlachokat, és elhatározta az ún. vlach sztenderd nyelvváltozat elkészítését. Más szervezetek románoknak tartják a vlachokat, mint például a Zajednica Vlaha Srbije (Szerbiai Vlachok Szövetsége).[49]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A * jel olyan szót jelöl, amely nem maradt fenn írásban, de nyelvészek rekonstruálták.
  2. Etymonline.com. Welsh szócikk.
  3. Etymonline.com. Walloon szócikk.
  4. Etymonline.com. Vlach szócikk.
  5. MEN. Oláh és Olasz szócikkek.
  6. ^ a b Sedlar 1994, 8. o.
  7. MTA. Vlachok szócikk.
  8. ^ a b Sedlar 1994, 404. o.
  9. Sala 1989, 37. o.
  10. Sedlar 1994, 88. o.
  11. Zsoldos 2008 (7. o.) összefoglalója a magyar és a román történészek vitájáról.
  12. Györffy 1987, 111–113. o.
  13. Sedlar 1994, 24. o.
  14. Jawor 2015, 48. o.
  15. Czamańska 2015, 11. o.
  16. Diaconescu 2015, 18–19. o.
  17. Czamańska 2015, 12. o.
  18. MNL. Kenéz szócikk.
  19. Jawor 2015, 52. o.
  20. Luković 35–36. o.
  21. Βλάχοι.net. Hozzáférés: 2016. február 23.
  22. ^ a b A 2011-es albániai népszámlálás adatai. 71–72. o. Hozzáférés: 2016. február 23.
  23. Ilyenek jelen vannak például ebben a könyvben: Josef Fabián Slovník nespisovného jazyka valaského (A vlach íratlan nyelv szótára). Valašské Meziříčí: Občanské sdružení Valašské Athény. 2009 ISBN 80-239-7990-6. Hozzáférés: 2016. február 23.
  24. Veszélyeztetett nyelvek vörös könyve. Hozzáférés: 2016. február 23.
  25. A világ veszélyeztetett nyelveinek UNESCO atlasza. Hozzáférés: 2016. február 23.
  26. Coman 2012, 111. o.
  27. Lozovan 2012, 779. o.
  28. Kocój 2015, 142. o.
  29. Eurominority.eu. Aromanians szerint. Hozzáférés: 2016. február 23.
  30. ^ a b c d Ethnologue. Aromanian. Hozzáférés: 2016. február 23.
  31. A 2002-es macedóniai népszámlálás adatai. 72. o. Hozzáférés: 2016. február 23.
  32. A 2011-es szerbiai népszámlálás adatai. 21. o. Hozzáférés: 2016. február 23.
  33. A 2011-es szerbiai népszámlálás adatai. „Oстали“ (Mások). Hozzáférés: 2016. február 23.
  34. Idézi Ethnologue. Aromanian. Hozzáférés: 2016. február 23.
  35. A 2011-es bulgáriai népszámlálás adatai. 23. o. Hozzáférés: 2016. február 23.
  36. Lásd ezeket, és a romániai, görögországi, albániai, macedóniai és bulgáriai aromán szervezetek listáját a Tra Armanami honlap Sutsati (Szervezetek) oldalán. Hozzáférés: 2016. február 23.
  37. Ethnologue. Romanian, Megleno. Hozzáférés: 2016. február 23.
  38. Coman 2012, 142.o.
  39. Atanaszov 2014, 4. o.
  40. Az isztroromán Očuvęj vlåška ši žejånska limba (A vlåh és žejanei nyelv megőrzése) honlap Number of speakers and vitality of the language (A beszélők száma és a nyelv életképessége) oldala. Hozzáférés: 2016. február 23.
  41. Sala 1989, 194. o.
  42. Sala 1989, 36. o.
  43. Lozovanu 2012, 782. o.
  44. (angolul) Macedónia alkotmánya. Hozzáférés: 2016. február 23.
  45. Minority Rights Group International. World Directory of Minorities and Indigenous Peoples – Albania. 2007. Hozzáférés: 2016. február 23.
  46. ^ a b Languages covered by the European Charter for Regional or Minority Languages (Azok a nyelvek, amelyekre vonatkozik a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája). Hozzáférés: 2016. február 17. Hozzáférés: 2016. február 23.
  47. A Szerbiai Vlachok Szövetsége honlapja a kérdésről. Hozzáférés: 2016. február 23.
  48. A Nacionalni Savet Vlaha honlapja. Hozzáférés: 2016. február 23.
  49. A Zajednica Vlaha Srbije honlapja. Hozzáférés: 2016. február 23.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]