Keleti újlatin nyelvek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Keleti újlatin nyelvek.
  Dákoromán
  Aromán
  Meglernoromán
  Isztroromán

A keleti újlatin nyelvek az újlatin nyelvek egyik ága, amelybe a román nyelv, az aromán nyelv, a meglenoromán nyelv és az isztroromán nyelv[1], valamint – a hagyományos nyelvészeti felosztás szerint – a már kihalt dalmát nyelv[2] tartozik. Az előbbieket (vagyis a román nyelvváltozatokat) a román nyelvészek többsége[3] nem különálló nyelveknek, hanem a román nyelv dialektusainak tekinti. Ebben az értelmezésben a tulajdonképpeni sztenderd nyelvváltozat a dákoromán dialektus.

A keleti újlatin nyelvek egy közös, a nyelvészek által proto-románnak nevezett nyelv felbomlásából származnak, amely folyamat a 10. és a 13. század között zajlott le.

A keleti újlatin nyelvek hangtani és grammatikai tekintetben együttesen állnak szemben a nyugati újlatin nyelvekkel, a két csoport között pedig átmenetet alkot az sztenderd olasz nyelv, valamint a dél-itáliai dialektusok.

Besorolásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közös vonások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti újlatin nyelvek közötti hasonlóság elsősorban a latin nyelvhez viszonyított hangtani változások mélységében, másodsorban az alaktani és mondattani szerkezetben, harmadsorban pedig az alapszókincsben áll.

Nemcsak a latinból örökölt közös vonásokról, hanem közös, a proto-román korszakából, sőt, utólagos, párhuzamos, de egybeeső újításokról is van szó. Ilyen, például, az -m, a folyamatos múlt idő egyes szám első személy ragja, vagy a labiális[5] mássalhangzók palatalizációja.

Több hasonlóság van a Dunától délre eső három keleti újlatin nyelv között, mint ezek és a román nyelv között. Ez utóbbi területi változatai közül a nyugatiak hasonlítanak inkább a Dunától délre eső nyelvekhez.

Hangtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magánhangzók fejlődése a latinból[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magánhangzók általában hasonlóképpen fejlődtek a négy keleti újlatin nyelvben. Az alábbiakban a példák, nyelvek szerint, a következő sorrendben jelennek meg: latin, román, aromán, meglenoromán, isztroromán, magyar.[6]

  • az [u] és az [uː][7] egybeolvadása > [u]:
LŬPUS > lup lup, lúpŭ[8] lup lup ’farkas’
GŪLA > gură gurã gură gurę, ɣura[9][10] ’száj’
  • az [i] és az [eː] (magyar é) egybeolvadása > [e]:[11]
LIGO > leg leg leg leg ’kötök, kötöm’
TRES > trei trei trei̯ trei̯ ’három’
FĔRRUM > fier her, hĭerŭ[8] i̯er fl’er ’vas’
  • a hangsúlyos [e] kettőshangzóvá (ea), az isztrorománban [ε]-vé (magyar e) válása:
LIGAT > leagă leagã leagă lęgę ’köt, köti’
  • a hangsúlyos [o] kettőshangzóvá (oa) válása, az isztroromán kivételével, amelyben o maradt:
NOCTEM > noapte noapti, noapte[12] noapti ’éjszaka’
[a] > [ə][13], [ɨ][14] vagy [ɔ] LANA > lână lãnã lǫnă lârę, lâra[10] ’gyapjú’
[e] > [i] VENIT > vine yini, vinji[12] vini vire ’jön’
[o] > [u] BONUS > bun bun, búnŭ[8] bun bur ’jó’
  • a hangsúlyos szótag előtti magánhangzók záródása:
[a] > [ə][15] CADĒRE > cădere cãdeari, cãdeare[12] cădeari ’esés’
[o] > [u] DOMINICA > duminică duminicã duminică dumirekę, dumireca[10] ’vasárnap’
  • a szóvégi hangsúlytalan magánhangzók záródása:
[a] > [ə], az isztrorománban [ε] CASA > casă casã casă cåsę[16] ’ház’
[o] > [u] AFFLO > aflu aflu aflu åflu ’megtudok, megtudom’
  • szóvégi hangsúlytalan [i] > a románban [j],[17] az arománban [j], a többi kettőben kiesett:
LUPI > lupi [lupj] lúchĭ[18] lup lup ’farkasok’
  • a szóvégi hangsúlytalan [u] kiesése, egyes aromán nyelvjárások kivételével, amelyekben ŭ kettőshangzó lett:
LUPUS > lup lup lup, lúpŭ[8] lup ’farkas’

A mássalhangzók fejlődése a latinból[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a magánhangzók közötti zöngétlen[19] zárhangok[20] fennmaradása:
[k] FOCUS > foc foc, fócŭ[8] foc foc ’tűz’
[p] *CAPUM > cap cap, cápŭ[8] cap cåp ’fej’
[t] TOTUS > tot tot, tótŭ[8] tot tot ’egész, minden’
  • a magánhangzók közötti [s] (magyar sz) fennmaradása:
CASA > casă casã casă cåsę, cåsa[10] ’ház’
  • a magánhangzók közötti [b] és [v] kiesése:
CABALLUS > cal cal, cálŭ[8] cał ’ló’
OVIS > oaie oai, oae[12] u̯ai̯e oi̭e ’juh’
  • közös kivétel:
HABERE > avere aveari, aveare[12] veari (a)vę[21] ’birtokolni’
  • magánhangzók közötti [l] > [r]:
MOLA > moară moarã moară morę ’malom’
  • a magánhangzók közötti [lː] fejlődése:
[lː] > [w],[22] az isztrorománban [v] STELLA > stea(uă) steauã steau̯ă stę(vu) ’csillag’
[lː] > [l] CALLIS > cale cali, cale[12] cali cåle ’út’
  • a veláris[23] és az alveoláris[24] zárhangok palatalizációja és zár-réshanggá[25] válása [e] vagy [i] előtt:
[k] > [t͡ʃ] (magyar cs).</ref> vagy [t͡s] (magyar c).</ref> CAELUM > cer tser tser čer, țer[26] ’ég, égbolt’
[t] > [t͡ʃ] vagy [t͡s] *FETIOLUS[27] > fecior ficior, ficĭórŭ[8] fitšor fečor, fețor[26] ’legény’
[t] + hangsúlytalan [ia] vagy [iu] > [t͡s] TITIA > țâță tsãtsã tsǫtsă tița[28] ’emlő’
[g] > [d͡ʒ] (magyar dzs), [dz], [ʒ] (magyar zs) vagy [z] GENUC(U)LUM > genunchi dzinuclju zinucl’u žeruŋclʼu, zeruŋcl’u[26] ’térd’
[d] > [ʒ], [gj] vagy [z] DEOSUM vagy DIOSUM > jos nghios, nghĭósŭ[8] jos žos, zos[26] ’lent, le’
  • a [kʷ] és a [gʷ] + [e] vagy [i] a [k]-hoz és a [g]-hez hasonló fejlődése:
[kʷ] + [e] vagy [i] > [t͡ʃ] vagy [t͡s] CINQUE > cinci tsintsi tsints činč, ținț[26] ’öt’
[gʷ] + [e] vagy [i] > [d͡ʒ], [dz], [ʒ] vagy [z] SANGUEM > sânge sãndzi, sãndze[12] sǫnzi sânže, sânze[26] ’vér’
  • [kʷ] + [a] > [p]:
AQUA > apă apã apu, apă åpę, åpa[10] ’víz’
  • [gʷ] + [a] > [b]:
LINGUA > limbă limbã limbă limbę, limba[10] ’nyelv’
  • a [bl], [pl] és [fl] csoportok fennmaradása:
*BLASTEMO > blestem blastim blastim ’elátkozok, elátkozom’
PLENUS > plin mplin ạmplin plir ’tele’
INFLĀRE > umflare umflari, umflare[12] anflari, amflari[12] âmflå[28] ’felfújás’
  • a [l] palatalizációja (> [ʎ]) a [kl] és [gl] csoportokban,[29] és kiesése a románban:
CLAMO > chem acljem, aclĭémŭ[8] cl’em cl’em ’hívok, hívom’
*GLEMUS > ghem gljem, glĭémŭ[8] gl’em gl’ęm ’gombolyag’
  • [gn] > [mn]:
LIGNUM > lemn lemnu lemn lemân[28] ’fa’ (anyag)
  • [ks] > [ps]:
COXA > coapsă coapsã ’comb’
  • [kt] > [pt]:
LACTEM > lapte lapti, lapte[12] lapti låpte ’tej’
  • a [j] és az előtte álló labiális mássalhangzó helyének felcserélődése (egyes nyelvjárásokban [j] > [ʎ]):
*CUBIUM > cuib cuibu cui̯b cul’ib, cui̯ib[30], col’ub[28] ’fészek’

Hangsúlyozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangsúly szabad, és helye megváltoztathatja a szó jelentését: cântă ['kɨntə] az első szótagra eső hangsúllyal kijelentő mód jelen idő (’énekel’), de ha a hangsúly az utolsó szótagon van, akkor kijelentő mód egyszerű múlt idő – [kɨn'tə] (’énekelt’).

Alaktan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti újlatin nyelvek alaktani rendszerében az alábbi közös vonások észlelhetők:

  • A semleges nem fennmaradt, de átrendezve (egyes számban egyenlő a hímnemmel, többes számban egyenlő a nőnemmel): un animal, două animale ’egy állat, két állat’.
  • A főnév és a melléknév többes számának a képzői hasonlóak: nőnemben -e és -le, hímnemben -i, semleges nemben -uri: case ’házak’, stele ’csillagok’, lupi ’farkasok’, locuri ’helyek’.
  • Az -e rag fennmaradt a nőnem egyes szám birtokos és részes esetben, valamint a hímnem egyes szám megszólító esetben: unei fete ’egy lány vmije/vkije, egy lánynak’; Băiete! ’Te fiú!’
  • A flexió számos tőhangváltással jár: o fa ’egy lány’ – unei fete ’egy lány vmije/vkije, egy lánynak; băiat ’fiú’ – băii ’fiúk’.
  • Határozott névutó van, nem névelő, a ragozás pedig inkább a névutót és a hatarozatlan névelőt érinti, mint a főnevet: lupul ’a farkas’ – lupului ’a farkas vmije/vkije, a farkasnak’; un lup ’egy farkas’ – unui lup ’egy farkas vmije/vkije, egy farkasnak’.
  • Létezik melléknévi névelő (cel, cea, cei, cele) és birtokos névelő (al, a, ai, ale): Alexandru cel Mare ’Nagy Sándor’, Casa noastră este mică, dar a părinților mei este mare ’A mi házunk kicsi, de a szüleimé nagy’.
  • A középfok a mai határozószóval képződik: mai mare ’nagyobb’.
  • 11-től 19-ig a tőszámnevek a spre elöljárószóval alakulnak: doisprezece ’tizenkettő’.
  • A sorszámnév a birtokos névelőből + a tőszámnév határozott névutós alakjából képződik: al doilea ’a második’.
  • A személyes névmások ragozását illetően például fennmaradtak tárgyesetben a latin *MENE, *TENE hangsúlyos alakok: mine ’engem’, tine ’téged’;
  • A birtokos melléknevek/névmások nőnem és semleges nem többes száma a -le képzővel alakul: mele ’az én vmijeim/vkijeim, az enyéim’; tale ’a te vmijeid/vkijeid, a tieid’; sale ’az ő vmijei/vkijei, az övéi’.
  • Fennmaradt a latinból a négy igeragozási osztály (a cânta ’énekelni’, a părea ’tűnni’, a bate ’verni’, a dormi ’aludni’), de az isztrorománban van még egy.
  • A kötőmód morfémája a kötőszó: Vreau mă asculți ’Azt akarom, hogy meghallgass’.
  • Kijelentő mód jelen időben, az első és a negyedik ragozási osztályokon belül úgynevezett „suffixumos” igék is vannak: lucrez ’dolgozom’ (1. oszt.), mă căsătoresc ’megházasodom’ (4. oszt.).
  • Az összetett múlt idő az a avea ’birtokolni’ segédigével alakul: am mâncat ’ettem/megettem’.
  • A jövő idő segédigéje a voi ’akarni’: voi bea ’inni fogok/meg fogom inni’.
  • A visszaható alak előfordul a szenvedő alak jelentésével is: Se face ușor ’Könnyen meg lehet csinálni’.
  • Az a avea ’birtokolni’ ige am (kijelentő mód jelen idő egyes szám első személy) és are (kijelentő mód jelen idő egyes szám harmadik személy) alakjai közösek.

Mondattan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti újlatin nyelvek mondattani szerkezeteinek is vannak közös vonásai, melyek közül egyesek mindegyikre jellemzőek, de mások nem:

  • a főnévi igenév használatának korlátozása és a kötőmóddal való helyettesítése azon mellékmondatokban, amelyek alanya azonos a főmondatéval (Vreau să plec ’El akarok menni’, Am venit ca să rămân ’Azért jöttem, hogy maradjak’), az isztroromán kivételével: Vreț âl ântrebå? ’Meg akarjátok kérdezni tőle?’, Męre lucrå ’Dolgozni megy’;[31]
  • annak lehetősége, hogy az alany személyét személyes névmás nélkül, csak az ige személyes ragjával fejezzék ki: Vorbește. ’Beszél.’
  • ugyanazon tárgy vagy részeshatározó kettős kifejezése, főnévvel és az ennek megfelelő hangsúlytalan személyes névmással (O iubește pe Maria ’Szereti Máriát’, Îi arată directorului dosarul ’Megmutatja az aktát az igazgatónak’), az isztroromán kivételével, amelyben megfelelő szövegkörnyezet nélkül össze lehet téveszteni mondatrészeket: Bovu ântręba åsiru ’Az ökör megkérdezi a szamártól’ vagy ’A szamár megkérdezi az ökörtől’;[32]
  • viszonylag szabad szórend, nagyon szabad az isztrorománban;
  • az igeidőknek egymástól való viszonylag laza függése az összetett mondatban.

Szókészlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti újlatin nyelvek szókészletei között jelentősebb különbségek vannak, mint grammatikai szerkezeteik között. Ez annak tudható be, hogy jövevényszó-forrásaik nem mindegyiküknek közösek. Közös vonások:

  • olyan latin szavak, amelyek csak a keleti újlatin nyelvekben maradtak fenn: A(D)STERNO > aștern ’terítek’, LINGULA > lingură ’kanál’;
  • latin szavak olyan jelentései, amelyek csak ezekben a nyelvekben maradtak fenn: ANIMA > inimă ’szív’, TENER > tânăr ’fiatal’;
  • olyan latin szavak, amelyek csak a keleti újlatin nyelvekbe nem mentek át, és amelyeket más, latin vagy nem latin szavakkal helyettesítettek:
    • GRANDIS helyett MARE ’nagy’ (ugyancsak latin);
    • PLORO helyett PLANGO (latin) > plâng ’sírok’
    • CENTUM helyett sută ’száz’ (szláv);
  • olyan közös szavak, amelyekről azt feltételezik, hogy a trák-dák szubsztrátumból származnak, mivel az albán nyelvben is megvannak: cătun ’tanya’, copac ’fa’ (élő), moș ’öregember’, sâmbure ’mag’ (például baracké), țap ’bakkecske’;
  • közös szláv eredetű szavak és képzők:
    • babă ’öregasszony’, coasă ’kasza’, nevastă ’feleség’, a plăti ’fizetni’, slab ’sovány, gyenge’;
    • a ne- tagadó prefixum: nefericit ’boldogtalan’;
    • az -iță kicsinyítő és nőnemű főneveket képző szuffixum: școlăriță ’kisiskolás lány’, fetiță ’kislány’.

Különbségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti újlatin nyelvek között a kölcsönös érthetőség csak részleges, ami a hosszadalmas egymástól való elszigeteltségnek tudható be. Csak az aromán és a meglenoromán érintkezik egymással. Következésképpen a keleti újlatin nyelvek különböző idegen hatásoknak voltak kitéve. Az arománra főleg a görög nyelv és az albán hatott, a meglenorománra a macedón nyelv, az isztrorománra a horvát nyelv, a románra pedig főként a közelben élő szláv nyelvek, a magyar, a modern időkben pedig a tudós latin, a francia és az olasz.

A különbségekről részletesen lásd a román nyelv, aromán nyelv, meglenoromán nyelv és isztroromán nyelv szócikkeket.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A keleti újlatin nyelveket autonóm nyelveknek tekintő nyelvészek: George Giuglea, Alexandru Graur, Ion Coteanu, vö. Sala 1989, 275. o.
  2. Lásd A világ nyelvei, 1469. o.
  3. Ovid Densușianu, Sextil Pușcariu, Alexandru Rosetti, Theodor Capidan stb., valamint Gustav Weigand és A világ nyelvei szaklexikon is.
  4. A dalmát csoport nyelveit az Ethnologue az italodalmát nyelvek közé sorolja.
  5. Ajakhang, mint például a [b].
  6. A példák a DEX online-ból, Cunia 2010-ből, Capidan 1935-ből, Kovačec 2010-ből és Sala 1989-ből származnak.
  7. A ː hosszú hangzót jelez.
  8. ^ a b c d e f g h i j k l Nyelvjárási változatok. A második változat Cunia 2010 fonetikai átírásában.
  9. Az aromán példákat az új aromán ábécével írjuk, amelyet egy 1997-ben, a macedóniai Bitolában megtartott szimpóziumon fogadtak el, és Cunia 2010 fonetikai átírásával, a meglenoromán példákat Capidan 1935 átírásával, az isztrorománokat pedig Kovačec 2010-ével.
  10. ^ a b c d e f Az első változat a déli nyelvjárásokban, a második a žejaneiben. Ez utóbbiban a határozott névutó nélküli alak is -a-ra végződik, mint a névutós.
  11. Mint a magyar é, azzal a különbséggel, hogy rövid.
  12. ^ a b c d e f g h i j Nyelvjárási változatok.
  13. Középen képzett, alsó-középső nyelvállású magánhangzó.
  14. Középen képzett, felső nyelvállású, ajakréses magánhangzó.
  15. Az isztroromán kivételével.
  16. Csak a déli nyelvjárásokban, a žejaneiben [a]: cåsa (határozott névutó nélküli, de a névutóssal azonos alak).
  17. Alig észlelhető, suttogottnak is nevezett [j], mint a magyar ’kapj’ szóban,
  18. Cunia fonetikai átírásával.
  19. A hangszalagok rezgése nélkül képzett mássalhangzók.
  20. Ilyenek a [p], a [b], a [t], a [d], a [k] és a [g] hangzók.
  21. Az isztrorománban nem maradt fenn a főnévi igenév hosszú (latin) alakja.
  22. Félhangzó, mint az angol „we”-ben.
  23. A szájpadlás hátsó részén képzett hang. Ilyenek a [k] és a [g].
  24. A nyelv hegyével, a fogmedernél képzett hang. Ilyenek a [t], a [d], a [s] és a [z].
  25. Zárhangból és vele rokon réshangból (a hangcsatorna nem teljes összeszorulásával képzett hang, például [z]) álló mássalhangzó.
  26. ^ a b c d e f A šušnjevicai nyelvjárásban c-t ejtenek cs helyett és z-t zs helyett.
  27. A csillaggal megjelölt szavak nem találhatók dokumentumokban, hanem nyelvészek rekonstruálták.
  28. ^ a b c d A žejanei nyelvjárásban.
  29. A [ʎ] palatális, laterális közelítőhang, mint a palóc nyelvjárásban a „gólya” szóban.
  30. A šušnjevicai nyelvjárásban.
  31. Kovačec 2010.
  32. Narumov 2001, 669. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • (meglenorománul), (románul) Capidan, Theodor. Meglenoromânii, vol. III, Dicționar meglenoromân (Meglenorománok. 3. kötet. Meglenoromán szótár). Bukarest: Monitorul Oficial și Imprimeriile Statului, Imprimeria Națională, Depozitul General Cartea Românească. 1935 (Hozzáférés: 2015. június 10.)
  • (arománul) Cunia, Tiberius. Dictsiunar a limbãljei armãneascã (Az aromán nyelv szótára). Cartea Aromãnã. 2010 (Hozzáférés: 2015. június 10.)
  • (isztrorománul), (horvátul) Kovačec, August, Vlaško/Žejansko/Istrorumunjsko – hrvatski rječnik (Vlach/žejanei/isztroromán–horvát szótár). 2010, az Istrorumunjsko-Hrvatski Rječnik (s gramatikom i tekstovima) [Isztroromán–horvát szótár (grammatikával és szövegekkel)]. Póla: Znanstvena udruga Mediteran. 1998 online változata (Hozzáférés: 2015. június 10.)
  • (oroszul) Narumov, B. P., Истрорумынский язык/диалект (Isztroromán nyelv/dialektus). I. I. Cseliseva – B. P. Narumov – O. I. Romanova (szerk.), Языки мира. Романские языки (A világ nyelvei. Újlatin nyelvek). Moszkva: Akadémia. 2001. 656–671. o. ISBN 5-87444-016-X
  • (románul) Sala, Marius (szerk.). Enciclopedia limbilor romanice (Az újlatin nyelvek enciklopédiája). Bukarest: Editura Științifică și Enciclopedică. 1989. ISBN 973-29-0043-1

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]