Elöljáró

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az elöljáró,[1] elöljárószó,[2] prepozíció[3] (egyes nyelvtanokban egyszerűen viszonyszó[4]) olyan viszonyszó, amely a névszó előtt áll, és annak mondatbeli viszonyát jelöli. Alakja változatlan, mondattanilag pedig alárendelő viszonyt alkot a hozzá tartozó névszóval (a szintagma fejét az elöljáró alkotja). Önálló fogalmi tartalma nincs (mivel csak viszonyt fejez ki), szemantikai tartalma pedig elvont és elégtelen. Egyes nyelvészek nem szófajnak, hanem nyelvtani eszköznek tartják.

Amely nyelvekben eseteket is számon tartanak, ott az elöljáróknak többnyire esetvonzatai vannak, amelyeket velük együtt kell megtanulni. Ez sok esetben tárgyeset (igen elterjedt), máskor részes (például németben) vagy határozói (elöljárós) eset (például latinban, szláv nyelvekben), olykor pedig birtokos eset (például latinban, németben) vagy eszközhatározói eset (például orosz). Egyes elöljárók más-más jelentésben más-más esetet is vonzhatnak: a latin in például accusativusszal ‑ba/‑be értelmű, ablativusszal viszont ‑ban/‑ben jelentést hordoz.

Az elöljáró előfordul többek közt az indoeurópai nyelvekben, a magyarban viszont ragok és névutók felelnek meg neki (az elöljáró az utóbbitól többnyire csak abban különbözik, hogy a szó előtt áll, nem mögötte). Az egyetlen olyan szó, amely elöljárónak tekinthető, az állapothatározói mint, például István mint magánember vett részt a rendezvényen (vö. ’magánemberként’), és a hasonlító szerkezetben használt mint, például István jobban szereti a filmeket, mint a színdarabokat (’a színdaraboknál’).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Az „elöljáró” terminust használják ilyen értelemben például az alábbi nyelvészeti munkák:
    • Kovács–Lázár–Merrick: A–Z angol nyelvtan lexikon, Corvina, Bp. 1998, ISBN 963-13-4447-9, 84–94. o.
    • A világ nyelvei, szerk. Fodor István, Akadémiai, Bp. 2000, ISBN 963-05-7597-3, 1657. o.
    • Kálmán László–Nádasdy Ádám: Hárompercesek a nyelvről, Osiris, Bp. 1999, ISBN 963-379-648-2, 46. o.
  2. Az „elöljárószó” terminust használják ilyen értelemben például az alábbi nyelvészeti munkák:
    • Uzonyi Pál: Rendszeres német nyelvtan, Aula, Bp. 1996, ISBN 963-503-106-8, 593–610. o.
    • Sobieski Artúr–Várady László: Rendszeres spanyol leíró nyelvtan, Terra, Bp. 1992, ISBN 963-205-281-1, 197–211. o.
  3. A „prepozíció” terminust használják ilyen értelemben például az alábbi nyelvészeti munkák:
    • Nyelvi fogalmak kisszótára (szerk. Tolcsvai Nagy Gábor), Korona, Bp. 2000, ISBN 963-9191-62-0, 206. o.
  4. A „viszonyszó” terminust használják ilyen értelemben például az alábbi nyelvészeti munkák:
    • Karakai Imre: Francia nyelvtan magyaroknak, Pont Nádor, Bp. 1999, ISBN 963-0371-68-5, 164–169. o.
    • Herczeg Gyula: Olasz leíró nyelvtan, Terra, Bp. 1992, ISBN 963-205-272-2, 340–363. o.
  • Constantinescu-Dobridor, Gheorghe [1980]: Mic dicţionar de terminologie lingvistică (Nyelvészeti terminusok kisszótára). Albatros, Bukarest, 1980