Indulatszó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hagyományos nyelvtanban az indulatszó általában változatlan alakú szófaj, amely felkiáltó módon fejez ki érzést, lelki állapotot, ritkábban akaratot. Jelentése nem vonatkozik tárgyi, fogalmi tartalomra. Általában nincs mondattani funkciója, hanem mondatszó, maga alkot tagolatlan mondatot.[1]

Az indulatszót jellegzetesen a beszélt nyelvben használják, főleg ennek fesztelen regiszterében.[2] Pragmatikai jelentését a beszéd közben gyakran a hanglejtés, a gesztusok és az arckifejezés pontosítják.[3]

Az indulatszó körülhatárolása[szerkesztés]

Különböző nyelvek grammatikáinak és különböző nyelvészeknek a nézetei nem egységesek arra vonatkozóan, hogy mely változatlan alakú és felkiáltó módon használt szavak tekintendők indulatszóknak.

Francia,[4] szerb,[5] horvát,[6] román[7][2][3] grammatikákban nem választják szét az indulatszót a hangutánzó szótól. Nyelvészeti szótárakban ingadozás mutatkozik a kérdésben. Például Bussmann 1998 azt állítja, hogy „az indulatszóknak gyakran hangutánzó jellegük van”,[8] de a hangutánzó szót nem az indulatszó kategóriájaként határozza meg.[9] Dubois 2002-ben sem jelenik meg a hangutánzó szó mint az indulatszó kategóriája,[10] de az interjection szócikben azt állítja, hogy egyes indulatszók hangutánzó szókból származnak.[11]

Abban az alfejezetében, amelyben az indulatszót kezeli, Gerstner 2006 nem szól a hangutánzó szóról is, de a hangulatfestő szavakról (igék, főnevek) szóló alfejezetben mellékesen megemlít „hangutánzó indulatszók”-at.[12]

Bokor 2007 külön kezeli az indulatszót és a hangutánzó szót, mint két mondatszófélét,[13] Crystal 2008-nak pedig nincs szócikke a hangulatszóról, és az interjection szócikkben sem említi meg.[14]

Nem tisztázott az sem, hogy indulaszók-e az artikulálatlan hangos emberi megnyilvánulások, melyek másféle mondatszók szinonimái. Ilyen a magyar nyelvben ühüm-nek írott, az igen-nel azonos jelentésű szó. Balogh 1971 szerint ez hangutánzó szó,[15] Bokor 2007 pedig az „indulatszókkal rokon”-nak tekinti.[16]

Ugyancsak a körülhatárolás kérdéséhez tartoznak az állatokat hívó, terelő vagy űző szavak. A hangutánzó szavakat indulatszóknak tekintő grammatikák ezeket is idesorolják, Bokor 2007 indulatszóknak tekinti,[1] Gerstner 2006 szerint pedig az indulatszók és a hangutánzó szavak speciális csoportját képezik.[17]

Crystal 2008 szól az artikulálatlan emberi megnyilvánulásokból származó indulatszók és a fogalmi jelentéssel bíró felkiáltó módon használt szavak közötti nem világos határról. Példák az utóbbiakra (angolul) excellent ’kitűnő’, lucky devil ’te szerencsés fickó’.[14] Az ilyeneket indulatszóknak tekinti például Grevisse 1964 [(franciául) ciel ’egek’, courage ’légy bátor’],[18] Dubois 2002 [(franciául) ciel, encore ’még’],[11] Barić 1997 [(horvátul) naprijed ’előre’, živio ’éljen’],[6] Bărbuță 2000 [(románul) ajutor ’segítség’, rușine ’szégyen’]. Az utóbbi idesorol szócsoportokat [(románul) Doamne sfinte ’szent Isten’], de még mondatokat is: Acu-i acu! ’Most vagy soha!’ Avram 1997 szerint az ilyen szavak, ha egyedülállóak, csak másféle szófajok, melyeket alkalomszerűen felkiáltó módon használnak, de olyan szócsoportokat és mondatokat, mint (románul) pe naiba ’a fenét, fenéket’, illetve Doamne ferește ’Isten őrizz’ indulatszó értékű szókapcsolatoknak tekint.[19] Magyar grammatikákban nem jelennek meg ilyen entitások mint indulatszók.

Az indulatszók eredete[szerkesztés]

Az indulatszók eredetileg akaratlan, ösztönös, artikulálatlan hangos regálások külső tényezőkre, melyek fizikailag vagy érzelmileg hatnak a beszélőre, illetve belső fizikai vagy érzelmi tényezők megnyilvánulásai. Idővel ezekből szavak lettek, azaz beilleszkedtek a nyelv fonológiai rendszerébe.[20] Kivételt képeznek egyes, a szóbeli kommunikációban artikulálatlan állapotban maradt szavak, bár ezeket is visszaadják írásban, amennyire lehetséges. Átírásuk néhézsége abból is látszik, hogy egyazon nyelvben is ennek több változata fordul elő. A fenti ühüm-ön kívül példa erre a (magyarul) hm[21] / hüm / hümm / üm[22] (franciául) hm / hem / hum / humm,[23] (horvátul) hm,[24] (románul) hm.[25]

Egyes indulatszók pragmatikai funkciója és hangzása között még erős kötődés van, ezért több nyelvben megvannak anélkül, hogy jövevényeszavakról lenne szó. Ilyenek az á, ah, ó, pszt indulatszók. Mások esetében már nem érezhető ilyen kötődés, pl. nosza.[26]

Osztályozás[szerkesztés]

Az indulatszók több kritérium szerint osztályozhatók.

Pragmatikai funkciójuk szerint megkülönböztethetők:[27]

  • testi vagy lelki állapotokat kifejezők: jaj, ó, óh, juj, , ejnye, ejha;
  • akaratot nyilvánítók:
  • emberek iránt: , pszt, csitt, zsupsz;
  • állatok iránt: hess, sicc.

Jelentésük szerint lehet szó specifikus és több jelentésű, nem specifikus indulatszókról. A specifikusoknak csak egy jelentésük van: (románul) adio ’agyő’ (sajnálkozás), sâc ’úgy kellett’ (káröröm), ura ’hurrá’ (öröm). Kommunikációs helyzettől függő, többjelentésű indulatszó például (románul) ah (fájdalom, sajnálat, reménytelenség, félelem, nosztalgia, sajnálkozás, bosszúság, elégedettség, beképzeltség, megvetés, csodálat, hő vágy stb.).[28]

Eredetük szerint az indulatszók általában belső szóteremtéssel keletkeztek. Olyan nyelvek esetében, amelyek más nyelvből fejlődtek ki, nem mindig lehet megkülönböztetni az örökölt indulatszókat az új nyelvben keletkezettektől. Például a román nyelvben lehetséges, de nem biztos, hogy a vai ’jaj’ a latin nyelvből származik,[7] és biztos, hogy aoleu ’ajaj’ a román nyelv terén keletkezett.[29]

Nyelven belül ösztönhangokból keletkezett indulatszókon kívül megjelenhettek ilyen szavak még két úton:

  • Indulatszók keletkezhettek szóösszetétellel, egyes nyelvészek szerint csak két különböző indulatszóból, pl. (románul) hajda-de ’ugyan, ugyan’,[7][25] mások szerint egy indulatszó megismétlésével, pl. cuțu-cuțu (kutyát hívó szó).[30]
  • Szófajváltással is keletkezhetett indulatszó, olykor az alapszó alakjának változása nélkül, bár az indulatszó esetében ennek már nincs köze az alapszó grammatikailag indokolt alakjához. Például a román a pofti 1. ’(meg)kíván, 2. meghív, 3. kínál’ igének a kijelentő mód többes szám első személyű alakjából a poftim ’tessék’ (tárgy kézbesítésével asszociált, megengedést jelző) indulatszónak tekintett szó lett. Máskor az alapszó megrövidülésével keletkezett indulatszó: (horvátul)/(szerbül) gle ’ni’ (< gledati ’néz’)[31][5], (románul) ’dehogy’ (< așa ’így’), păi ’hát’ (< apoi ’majd, aztán’),[32] fa / fă ’te (lány)’ (< fată ’lány’).[7]

Viszonylag kis számban jövevény indulatszók is vannak. Az angol megszólító/hívó hallo indulatszó az alapja a több nyelvben telefonbeszélgetésben használt indulatszónak. Az amerikai angolban hello lett, és az összes angol nyelvű területen ebben az alakban terjedt el.[33], más nyelvekben pedig (magyarul) halló,[34] (szerbül)/(horvátul) halo[35] (franciául) allô[36] (románul) alo[37] lett.

Egy török indulatszót is átvett több nyelv: (törökül) haydi ’gyere, gyerünk’, (görögül) ἄïντε, (albánul) hajde, (bolgárul) хайде, (románul) haide, (horvátul)/(szerbül) hajde.[38]

A románban vannak még jövevény indulatszók az ószláv nyelvből, azaz ennek közvetítésével a Bibliából (aleluia ’allelúja’, amin ’ámen’), a franciából (marș ’mars’), az olaszból [basta ’elég (legyen)’], az angolból: stop ’állj’.[7]

Egyes jövevény indulatszók az eredeti nyelvben is azok (pl. haide), de mások csak a befogadó nyelvben lettek azzá, pl. marș [< (franciául) marche ’járj’ ige].

Az indulatszó mondattani viselkedése[szerkesztés]

Általában az indulatszónak nincs mondattani funkciója, hanem mondatszó, egyedül alkothat tagolatlan mondatot.

Ugyancsak mondattani funkció nélkül tagolt mondatban is használható indulatszó. Például a románban egyesek személy megszólításában az őt megnevező főnévvel asszociáltak: Măi Zaharie… ’Te Zaharie…’.[39] Van egy olyan is, amely csak tagolt mondatban használt: Ia să vedem! ’Lássuk csak!’[40]

Egyes nyelvészek szerint indulatszók, elsősorban akaratot kifejezők, igei állítmányi funkciót töltenek be főleg mondatszóként, de több tagú mondatban is: (horvátul) Zatrčao se i hop preko plota ’Nekifutott, és hopp a kerítésen át,[41] (románul) Na-ți cartea! ’Nesze a könyv!’[42]

Van olyan állítmányként működő indulatszó, melynek néhány személyragja is van. Ilyen a ’gyere/gyerünk/gyertek’-nek megfelelő (horvátul)/(szerbül) hajde/hajdemo/hajdete[43] és (románul) haide/haidem/haideți.[42]

Miután szófajváltáson ment át, indulatszó más mondatrész is lehet:

  • névszói állítmány névszói része: (románul) E vai de tine! ’Jaj neked!’;[44]
  • alany: Hát nem segít a jaj s az allelúja (József Attila);[45]
  • tárgy: (románul) Nu zice hop până n-ai sărit (szó szerint ’Ne mondd hopp, amíg nem ugrottál’ – közmondás);[46]
  • jelző: (románul) Era o iarnă... hehe! ’Micsoda tél volt!’[44]

Az indulatszó mint alapszó[szerkesztés]

A szóalkotásban, azon kívül, hogy szófajváltás alapja lehet (a fenti példák), az indulatszó a szóképzésben is lehet alapszó. Elsősorban igék képezhetők indulatszókból (hesseget, jajong),[47] és ilyenekből tovább képezhetők az illető cselekvést megnevező főnevek: (románul) vai ’jaj’ → a se văicări ’jajong’[48]văicăreală, văitat ’jajgatás’.[49]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Bokor 2007, 251. o.
  2. ^ a b Avram 1997, 291. o.
  3. ^ a b Bărbuță 2000, 210. o.
  4. Grevisse 1964, 1002. o.
  5. ^ a b Klajn 2005, 174. o.
  6. ^ a b Barić 1997, 283. o.
  7. ^ a b c d e Constantinescu-Dobridor 1980, 245. o.
  8. Bussmann 1998, 582. o., interjection szócikk.
  9. Bussmann 1998, 836. o., onomatopoeia szócikk.
  10. Dubois 2002, 334. o., onomatopée szócikk.
  11. ^ a b Dubois 2002, 253. o.
  12. Gerstner 2006, 463. o.
  13. Bokor 2007, 251–252. o.
  14. ^ a b Crystal 2008, 249. o.
  15. Balogh 1971, 99. o.
  16. Bokor 2007, 252. o.
  17. Gerstner 2006, 464. o.
  18. Grevisse 1964, 1003. o.
  19. Avram 1997, 295. o.
  20. Gerstner 2006, 463. o.
  21. WikiSzótár, hm szócikk.
  22. WikiSzótár, hüm szócikk.
  23. TLFi, hem szócikk.
  24. HJP, hm szócikk.
  25. ^ a b Avram 1997, 293. o.
  26. Gerstner 2006, 462. o.
  27. Constantinescu-Dobridor 1980 osztályozása (245–246. o.), Bokor 2007 példái (251. o.).
  28. Constantinescu-Dobridor 1980, 247.
  29. Dexonline, aoleu szócikk.
  30. Bărbuță 2000, 211. o.
  31. HJP, gle szócikk.
  32. Avram 1997, 292. o.
  33. Etymonline, hallo szócikk.
  34. WikiSzótár, halló szócikk
  35. HJP, halo szócikk.
  36. TLFi, allô szócikk.
  37. Dexonline, alo szócikk
  38. Ciorănescu 1958–1966, haide szócikk.
  39. Bărbuță 2000, 216. o.
  40. Avram 1997, 295. o.
  41. Barić 1997, 284. o.
  42. ^ a b Avram 1997, 294. o.
  43. Barić 1997, 283. o.
  44. ^ a b Constantinescu-Dobridor 1980, 246. o.
  45. P. Lakatos 2006, 108. o.
  46. Bărbuță 2000, 214. o.
  47. Cs. Nagy 2007, 304. o.
  48. Dexonline, văicări szócikk.
  49. Dexonline, văicăreală szócikk.

Források[szerkesztés]

  • Bokor József. Szófajtan. A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 197–253. o. (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (románul) Avram, Mioara. Gramatica pentru toți (Grammatika mindenkinek). Bukarest: Humanitas. 1997. ISBN 973-28-0769-5
  • (magyarul) Balogh Dezső – Gálffy Mózes – J. Nagy Mária. A mai magyar nyelv kézikönyve. Bukarest: Kriterion. 1971
  • (horvátul) Barić, Eugenija et al., Hrvatska gramatika (Horvát grammatika). 2. kiadás. Zágráb: Školska knjiga. 1997. ISBN 953-0-40010-1 (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (románul) Bărbuță, Ion et al. Gramatica uzuală a limbii române (A román nyelv mindennapi grammatikája). Chișinău: Litera. 2000. ISBN 9975-74-295-5 (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (románul) Ciorănescu, Alexandru. Dicționarul etimologic român (Román etimológiai szótár). Tenerife: Universidad de la Laguna, 1958–1966; az interneten: Dexonline (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe. Mic dicționar de terminologie lingvistică (Nyelvészeti terminusok kis szótára). Bukarest: Albatros. 1980
  • (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • Cs. Nagy Lajos. A szóalkotás módjai. 293–320A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 293–320. o. (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (románul) Dicționare ale limbii române (A román nyelv szótárai) (Dexonline) (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002.
  • Gerstner, Károly. A magyar nyelv szókészlete. Kiefer Ferenc (szerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. ISBN 963-05-8324-0. 437–480. o.
  • (franciául) Grevisse, Maurice. Le bon usage. Grammaire française (A jó nyelvhasználat. Francia grammatika). 8. kiadás. Gembloux (Belgium): Duculot. 1964
  • (angolul) Harper, Douglas. Online Etymology Dictionary (Online etimológiai szótár) (Etymonline) (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (horvátul) Hrvatski jezični portal (HJP) (Horvát nyelvi portál) (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (szerbül) Klajn, Ivan. Gramatika srpskog jezika (A szerb nyelv grammatikája). Belgrád: Zavod za udžbenike i nastavna sredstva. 2005. ISBN 86-17-13188-8 (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • P. Lakatos Ilona (szerk.). Grammatikai gyakorlókönyv (mintaelemzésekkel és segédanyagokkal). Budapest: Bölcsész Konzorcium. 2006. ISBN 963-9704-28-8 (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • (franciául) Trésor de la langue française informatisé (TLFi) (A francia nyelv számítógépes tezaurusza) (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)
  • WikiSzótár (Hozzáférés: 2016. augusztus 13)