Kontextus (nyelvészet)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A kontextus terminus eredetileg az írott szövegre vonatkozik. Egyik meghatározása szerint szöveg olyan része, amelybe beleilleszkedik egy szó, egy egyszerű mondat, egy összetett mondat vagy egy több mondatból álló részlet.[1] Egy másik definíció szerint a kontextus szöveg egésze az egyik eleméhez viszonyítva. Ez az egész egy bizonyos jelentést ad annak az elemnek, olyat, amely különbözhet az elszigetelt elem jelentésétől, vagy attól, amellyel más szövegben rendelkezik.[2] A köznyelvben ilyen elemnek rendszerint a szót tekintik, amelyről azt mondják, hogy csak kontextusban van jelentése.[3]

A kommunikációtanban és a nyelvészetben a terminust kiterjesztették a szóbeli kommunikációra is, és több kontextustípust állapítottak meg.

Verbális kontextus[szerkesztés]

Az egyik meghatározás szerint a verbális kontextus az, ami megelőz vagy/és követ egy nyelvi entitást a beszéd- vagy az írásfolyamban,[3][4] nyelvi entitás alatt beszédhangot is értve, szó, szócsoport stb. mellett.

Egy másik definíció belefoglalja a verbális kontextusba a prozódiai elemeket is, azt állítva, hogy egy szegmens kontextusa azon elemek összessége, amelyek társulnak hozzá a megnyilatkozásban.[5]

A verbális kontextus nyelvi entitások kontextuális változatait produkálja[3] a nyelv mindegyik terén.

A hangtani kontextus allofónokat eredményezhet, azaz fonémák változatait. Például a spanyol nyelvben a /d/ fonémának két allofonja van, az egyik [d], amikor mássalhangzóval szomszédos (fonda [fonda] ’fogadó’), a másik [ð],[6] két magánhangzó között (nada [naða] ’semmi’).[7] Ugyanez a kontextustípus allomorfokat, azaz morféma fonológiai változatait is produkálhatja.[8] Ilyen a francia nyelvben például a többes számú határozott névelő két változata, [le] és [lez], az előbbi mássalhangzóval kezdődő szó előtt, az utobbi magánhangzó előtt: les parents [leparã] ’a szülők’ vs. les enfants [lezãfã] ’a gyerekek’.[7]

Az alaktani kontextust olyan mondatban lehet bemutatni, mint például a francia Jean va bien ’Jean jól van’, amelyben az ige személyalakját az határozza meg, hogy Jean egyes szám harmadik személyű.[5]

Az előző példában a mondattani kontextus azzal, hogy a mondatnak szóval kifejezett alanya van (Jean), azt eredményezi, hogy az ige kijelentő módú. Alany hiányában az ige felszólító módú lenne ugyanabban az alakban.[5]

E mondat szemantikai kontextusa azt határozza meg, hogy az ige jelentései közül (elsődleges jelentése ’megy’) az valósuljon meg, amely az egészségi állapotra vonatkozik, a bien szó révén.

Szituációs kontextus[szerkesztés]

A szituációs kontextus, más néven beszédhelyzet, azon körülmények összessége, amelyek között a kommunikáció történik.[9] Összetevőit tekintve nagyon összetett lehet. Ezek közül az alábbiak jelennek meg különböző szerzők munkáiban:

  • a kommunikációban résztvevők társadalmi és kulturális helyzete, melyet a szocializáció során (a családban, az iskolában) szerzett kulturális tudás mennyisége és minősége, annak zárt vagy nyitott jellege, az elsajátított hagyományok és szokások státusa és értéke az adott társadalomban, kultúrában és nyelvközösségben,[10] a résztvevők tapasztalatai;[4]
  • az, hogy a résztvevők ismerik egymást vagy nem, ami azt eredményezi, hogy:[10]
    • az előbbi esetben a már megszerzett ismeretek alapján elvárások lépnek működésbe;
    • az utóbbi esetben a résztvevők a beszélgetésben szereznek egymásról információkat, amelyek alapján értékelik egymást, és akkor az általánosított, tipizált elvárások lépnek működésbe egy-egy felismert nyelvi norma részeként;
  • a résztvevők társadalmi szerepe, amely csak részben függ össze a státussal;[10]
  • a résztvevők kora és neme;[11]
  • a résztvevők hiedelmei általában, különösen pedig az, amit egymás hiedelmeiről feltételeznek;[9]
  • a résztvevők szándékai, motivációi[10] és attitűdjei;[12]
  • az, ami közös a résztvevők számára az összes fenti összetevő közül;[4]
  • a kommunikáció helye és ideje.[9]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Constantinescu-Dobridor 1998, context szócikk.
  2. TLFi, contexte szócikk, B.1.
  3. a b c Crystal 1998, 108. o.
  4. a b c Dubois 2005, p. 116.
  5. a b c Mahmoudian 1997, 59–60. o.
  6. Zöngés dentális frikatíva.
  7. a b Dubois 2005, 25. o.
  8. Erről bővebben lásd Morfofonológia szócikk.
  9. a b c Kálmán – Trón, 2007, 45. o.
  10. a b c d Tolcsvai Nagy 2006, 109. o.
  11. Crystal 1998, 109. o.
  12. Bussmann 1998, 245. o.

Források[szerkesztés]

  • (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2017. december 28)
  • (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe. Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest: Teora, 1998; az interneten: Dexonline (DTL) (Hozzáférés: 2017. december 28)
  • (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2017. december 28)
  • (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002
  • Kálmán László – Trón Viktor. Bevezetés a nyelvtudományba. 2., bővített kiadás. Budapest: Tinta. 2007, ISBN 978-963-7094-65-1 (Hozzáférés: 2017. december 28)
  • (franciául) Mahmoudian, Mortéza. Le contexte en sémantique (A kontextus a szemantikában). Louvain-la-Neuve: Peeters. Bibliothèque des cahiers de l’Institut linguistique de Louvain sorozat. 89. sz. 1997. ISBN 90-6831-915-9 (Hozzáférés: 2017. december 28)
  • (franciául) Trésor de la langue française informatisé (TLFi) (A francia nyelv számítógépes tezaurusza) (Hozzáférés: 2017. december 28)
  • Tolcsvai Nagy Gábor. 6. fejezet – Szövegtan. Bajor Péter et al. (szerk.) A magyar nyelv. Akadémiai kiadó. 2006. Digitális Tankönyvtár. Letölthető PDF. 108–126. o. (Hozzáférés: 2017. december 28)