Prozódia (nyelvészet)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A prozódia (vö. latin prosodia < ógörög proszoidíalíra játékát kísérő ének; a hang magasságának variációja”[1]) szót már az ókorban használták „a szavak szabályos, a hangsúlyok és az időtartamok helyes alkalmazásával való kiejtése, ami a verselés alapját képezi; szöveg rendezése a magánhangzók és a mássalhangzók szempontjából” jelentésekkel.[2] A költészettan átvette ezt a szót azon szakszavaként, mely a verselés ritmikai szabályainak összességét nevezi meg.[3]

A nyelvészetbe ez a terminus különböző jelentésekkel került a francia nyelvű szakirodalomba és az angol nyelvűbe.

Az előbbi nézetében a prozódia a hangtan azon ága, amely a nyelv ún. szupraszegmentális tényezőinek tanulmányozásával foglalkozik.[4] Ezek más természetű hangtani jelenségek, mint a beszédfolyam a fonetika szempontjából beszédhangokból, a fonológia nézetében fonémákból álló szegmentumai. A szupraszegmentális tényezők a szegmentumokhoz kapcsólódnak.[5]

Az utóbbi nézetben a prozódia a szupraszegmentális tényezők összessége. Ez az értelmezés megtalálható a magyar nyelvű szakirodalomban is.[6] Annak a tudományágnak, amely a szupraszegmentális tényezőkkal foglalkozik, több angol elnevezése van: prosodics „a prozódia tudománya”[1], suprasegmental phonetics „szupraszegmentális fonetika”, prosodic phonology „prozódiai fonológia”.[7]

A szakirodalomban szupraszegmentális tényezőkként megtalálhatók a hangerő, a hangmagasság, a tónus, a hangszínezet, a hang időtartama, a hangsúly, a szegmentumok közötti határjegy (junktúra) és szünet, a szónál nagyobb szegmentumok hanglejtése, ritmusa és tempója,[8][5][9][10][11] de nem mindegyiket tartja mindegyik nyelvész szupraszegmentális tényezőnek, hanem egyiket vagy másikat ez vagy az a szerző nyelven kívüli elemnek tekinti.[12]

A prozódia egyrészt a fonetikához tartozik, mivel a szupraszegmentális tényezőket lehet alaki szempontból vizsgálni (például az akusztikai tulajdonságaikat), másrészt pedig a fonológiához, mivel ezeknek a tényezőknek is lehet jelentésmegkülönböztető funkciója úgy lexikai, mint grammatikai téren. Analógia útján a fonémákkal mint a fonológia tárgyával, egyes szerzők prozodémáknak nevezik a szupraszegmentális tényezőket ebből a szempontból.[10][13][7]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Bussmann 1998, 962. o.
  2. Bidu-Vrănceanu et al. 1997, 394. o.
  3. Tótfalusi 2008, prozódia szócikk.
  4. TLFi prosodie szócikk, C. pont.
  5. a b A. Jászó 2007, 17. o.
  6. Például Gósy 2006-ban: „beszédprozódia torzítás” (596. o.), „sérülhet a prozódia” (602. o.).
  7. a b Crystal 2008, 393. o.
  8. Crystal 2008, 466. o.
  9. Bussmann 1998, 962. o.
  10. a b Dubois 2002, 458. o.
  11. Bidu-Vrănceanu et al. 1997, 496. o.
  12. Vö. Bidu-Vrănceanu et al. 1997, 350. o.
  13. A. Jászó 2007, 74, 115. o.

Források[szerkesztés]

  • (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]