Prozódia (nyelvészet)
A nyelvészetben a prozódia (vö. francia prosodie < latin prosodia < ógörög proszoidía „líra játékát kísérő ének; a hang magasságának variációja”[1]) terminus a hangtan azon ágát nevezi meg, amely a nyelv ún. szupraszegmentális tényezőinek tanulmányozásával foglalkozik.[2] Ez a terminus jelentése a francia nyelvészetben. A szakirodalomban szupraszegmentális tényezőkként megtalálhatók a hangerő, a hangmagasság, a tónus, a hangszínezet, a hang időtartama, a hangsúly, a szegmentumok közötti határjegy (junktúra) és szünet, a szónál nagyobb szegmentumok hanglejtése, ritmusa és tempója,[3][4][5][6][7] de nem mindegyiket tartja mindegyik nyelvész szupraszegmentális tényezőnek, hanem egyiket vagy másikat ez vagy az a szerző nyelven kívüli elemnek tekinti.[8]
Az angol nyelvű nyelvészetben több megfelelője van a „prozódia” terminusnak. A prosody terminus a szupraszegmentális tényezők összességét jelenti. Ez az értelmezés megtalálható a magyar nyelvű szakirodalomban is.[9] Annak a tudományágnak, amely a szupraszegmentális tényezőkkel foglalkozik több más angol elnevezése van: prosodics „a prozódia tudománya”,[1] suprasegmental phonetics „szupraszegmentális fonetika”, prosodic phonology „prozódiai fonológia”.[10]
A „prozódia” szónak az ókorban két jelentése volt: „a szavak szabályos, a hangsúlyok és az időtartamok helyes alkalmazásával való kiejtése, ami a verselés alapját képezi; szöveg rendezése a magánhangzók és a mássalhangzók szempontjából”.[11] A költészettan átvette ezt a szót azon szakszavaként, amely a verselés ritmikai szabályainak összességét nevezi meg.[12]
A prozódia egyrészt a fonetikához tartozik, mivel a szupraszegmentális tényezőket lehet alaki szempontból vizsgálni (például az akusztikai tulajdonságaikat), másrészt pedig a fonológiához, mivel ezeknek a tényezőknek is lehet jelentésmegkülönböztető funkciója úgy lexikai, mint grammatikai téren. Analógia útján a fonémákkal mint a fonológia tárgyával, egyes szerzők prozodémáknak nevezik a szupraszegmentális tényezőket ebből a szempontból.[6][13][10]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Bussmann 1998, 962. o.
- ↑ TLFi prosodie szócikk, C. pont.
- ↑ Crystal 2008, 466. o.
- ↑ A. Jászó 2007, 17. o.
- ↑ Bussmann 1998, 962. o.
- ↑ a b Dubois 2002, 458. o.
- ↑ Bidu-Vrănceanu et al. 1997, 496. o.
- ↑ Vö. Bidu-Vrănceanu et al. 1997, 350. o.
- ↑ Például Gósy 2006-ban: „beszédprozódia torzítás” (596. o.), „sérülhet a prozódia” (602. o.).
- ↑ a b Crystal 2008, 393. o.
- ↑ Bidu-Vrănceanu et al. 1997, 394. o.
- ↑ Tótfalusi 2008, prozódia szócikk.
- ↑ A. Jászó 2007, 74, 115. o.
Források[szerkesztés]
- (magyarul) A. Jászó Anna. Hangtan. A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 73–162. o. (Hozzáférés: 2019. október 4.)
- Bidu-Vrănceanu, Angela et al., Dicționar general de științe. Științe ale limbii (Tudományok általános szótára. Nyelvtudományok). Bukarest: Editura științifică. 1997. ISBN 973-440229-3 (Hozzáférés: 2019. október 4.)
- (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics Archiválva 2022. január 23-i dátummal a Wayback Machine-ben (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2019. október 4.)
- (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2019. október 4.)
- (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002 (Hozzáférés: 2023. június 14.)
- Gósy Mária. 27. fejezet – A beszéd zavarai. In Kiefer Ferenc (főszerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. ISBN 963-05-8324-0. 596–607. o. (Hozzáférés: 2023. június 14.)
- Tótfalusi István. Idegenszó-tár. Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára. Harmadik, bővített kiadás. Budapest: Tinta. 2008; az interneten: Idegenszó-tár. Digitális tankönyvtár. Letölthető PDF (Hozzáférés: 2023. június 14.)
