Kiejtés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kiejtés egy beszédhang vagy szó adott nyelvi norma szerinti kimondása, beszédhelyzetbe illő artikuláció. Az írott szóalak ettől jelentősen eltérhet. A kiejtés szerinti írásmód (más néven fonémikus írásmód) a magyar helyesírás négy alapelvének egyike (AkH.12 17.).

Dialektológia[szerkesztés]

Egy adott szó kiejtése egy adott nyelvben is sokféle lehet. Az általánostól elkülönülő kiejtés neve dialektus. A dialektussal sokszor azonos értelemben használt kifejezés a nyelvjárás, amely alatt azonban hagyományosan inkább csak egy adott sztenderd nyelvváltozat kis mértékben eltérő területi nyelvváltozatát, aldialektusát értik (lásd: magyar nyelvjárások.)

Fonológia[szerkesztés]

Hogy egy kiejtést pontosan be lehessen azonosítani és vissza lehessen adni a fonetika feladata. A fonológia vagy fonematika amely a kiejtést részleteiben elemzi, a hangok nyelvi rendszerben elfoglalt helyét és szerepét vizsgálja. Az artikulációs fonetika a fonetika egy részterülete, amely fiziológiai megközelítésben vizsgálja az emberi beszédet.

A nemzetközi fonetikai ábécé célja, hogy a beszélt nyelvek hangjainak (fonémáinak) kiejtését leírja. Az ábécé 28 magánhangzót, 63 mássalhangzót (valamint 6 további két jellel kifejezhető mássalhangzót: ʣ, ʤ, ʥ, ʦ, ʧ és ʨ), és néhány segédjelet foglal magába.

Szemantika[szerkesztés]

Egy adott szó eltérő kiejtése általában eltérő jelentéstartalmat hordoz. A szemantika (magyarul jelentéstan) a nyelvészet egyik részterülete, amely a nyelvi formák (szavak, szimbólumok stb.) jelentésével, illetve jelentésváltozásaival foglalkozik.

Lásd még[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]