Szótag

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szótag a beszéd minimális magját alkotó olyan hang vagy hangcsoport, amelyet két egymást követő hanghullámvölgy között ejtenek.[1] Jellemzője egy központi hang (a szótag magja), amelynek száma határozza meg az adott szó szótagszámát. A központi hang általában egy magánhangzó (vagy kettőshangzó), de bizonyos nyelvekben lehet mássalhangzó is.

A szótag magja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minden szótagnak van egy magja, amely a tulajdonképpeni szótagalkotó központi hang. A nyelvekben általában – így a magyarban is – ez legalább egy magánhangzó (például ó-ra); tágabb értelemben kettőshangzó is lehet (például a spanyol fiesta szóban az első szótag magja a(z) -ie- diftongus). Más nyelvekben (például a szláv és az indoárja nyelvek) lehet mássalhangzó is, így például a szerb nyelvben az /r/ (prst ’ujj’); vagy szintén az angolban az /l/ (little [lɪ.tl̩] ’kicsi’ – két szótag) és az /n/ (written [ɹɪ.tn‌̩] ’írott’ – két szótag). A nem latin betűs nyelvek átírásában a szótag magját alkotó mássalhangzót általában egy alatta lévő kis körrel jelölik.

A szótag korlátozásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magon kívül a szótagnak lehet nyitánya (kezdő mássalhangzója) és kódája (befejező mássalhangzója). Különböző nyelveknek különböző szabályaik vannak arra, hogy milyen minőségű és mennyiségű lehet a szótag nyitánya és kódája. Ettől függ, hogyan szótagolják a szavakat.

Minőségi korlátozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes nyelvekben előfordulhat nulla nyitányú szótag, azaz nem kötelező, hogy mássalhangzóval kezdődjön, lehet nulla kódás szótag (befejező mássalhangzó nélküli), és nyitány és kóda nélküli szótag is. Ilyen a magyar nyelv. Például a fiaim szóban ezen esetek mindegyike megvan: fi-a-im.

Sok nyelvben a szótag csak mássalhangzóval kezdődhet, azaz csak nyitányos szótag van, például az arab nyelvben. A magyar nyelv nem ilyen, de preferálja a nyitányt, ezért két magánhangzó közötti mássalhangzó nyitány és nem kóda: terem > te-rem, és nem ter-em.

Bár zárhang + [r] vagy [l] előfordulhat szó elején a magyarban, (például trágya, klasszikus), mégis nyitányként szó belsejében ez nem lehetséges (lét-ra, és nem lé-tra). Ezt nem minden nyelv érzi így. Például a francia nyelvben a szabály az ilyen mássalhangzó-kombinációk megtartása szótag elején: a mépris ’megvetés’ szótagolása mé-pris.

Az arab nyelvben és a franciában, például, akármelyik mássalhangzó lehet nyitány vagy kóda. Más nyelvek ennél korlátozóbbak. A japán nyelvben, például, a kóda csak orrhang lehet vagy nulla. A mandarinban, a kóda csak [n] vagy [ŋ] (magyar n az ing szóban) lehet. Ez utóbbi viszont nem lehet nyitány. Ezért a lehetséges szótagok száma korlátozott ebben a nyelvben. Ez más délkelet-ázsiai, többnyire egytagos szavakkal rendelkező nyelvekre is áll, mint a többi kínai nyelv, a burmai nyelv és a vietnami nyelv.

Mennyiségi korlátozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Különböző nyelvekben különböző a nyitányban és a kódában lévő mássalhangzók legnagyobb száma. A magyarban, például, szó elején kívül a nyitány legfeljebb egy mássalhangzóból állhat. Ugyanez áll a japán nyelvre és a tahiti nyelvre is. Ez utóbbiban, ráadásul, a szótag csak nyílt lehet (kóda nélküli).

A franciában a nyitányban lehet legfeljebb három mássalhangzó, a kódában pedig négy: district > di-strict ’körzet’, dextre > de-xtre ’jobb oldali’, de soha nem egyazon szóban.

A lengyel nyelvben a nyitányban is, a kódában is lehet öt mássalhangzó, külön szavakban: źdźbło [ʑḏʑbwɔ] ’penge’, przestępstw [pʃɛstɛmpstʍ] ’megszegés’ (többes szám birtokos eset).

A szókezdetre egyes nyelvekben külön szabályok vannak. A török nyelvben, például, a szó legfeljebb egy mássalhangzóval kezdődhet, ami eredetileg igaz a magyarban is (a kettő vagy több mássalhangzóval kezdődő szavaink kivétel nélkül idegen eredetűek). Az iberoromán nyelvekben, az okcitánban, valamint a szárdban nem kezdődhet szó s+mássalhangzóval, ebben az esetben egy e-/i- hangot toldanak be elé (például spanyol estación < lat. STATIO).

Írásbeli szótagolás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az írásbeli szótagolás nem mindig felel meg a fonetikainak. Például a magyar helyesírás az értelmi tagolást írja elő az összetett szavak esetében, a fonetikai valóság ellenére (fegy-őr, és nem fe-győr), bár ez nem vonatkozik az idegen szavakra: prog-nó-zis, és nem pro-gnó-zis.

Hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lásd: sílabaDRAE.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]