Analógia (nyelvészet)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az analógia vagy analógiás képzésmód egy nyelvben olyan alaktani változás, amely más – elterjedtebb vagy gyakrabban használt – alakok hatására jött létre (azaz hasonló alakra hozás). A nyelvi analógia a hangtörvények után a második legfontosabb tényező, amely szerepet játszik a nyelv alaktani fejlődésében: amikor egy morféma a hangtani fejlődési törvényszerűségekből nem vezethető le, akkor a legtöbb esetben az analógiás képzésmód ennek az oka.

Gyakran előfordul, hogy eredetileg rendhagyó ragozott alakok analógiás képzéssel – szabályos ragozásúak hatására – szabályossá válnak. Az ilyen irányú változás (egyszerűsödés) azonban nem törvényszerű, végbemehet ellenkezőleg is: a szabályos ragozású alak valamely rendhagyó mintájára szabálytalanná válik, vagy éppenséggel az eredetileg rendhagyó képzésű alak másféle rendhagyó képzési módot vesz fel.

Példák[szerkesztés]

  • A latin nyelvben az HABERE (’birtokolni’) ige befejezett múlt ideje – egyes szám első személyben – HABUI volt, amely a spanyolban hube alakúra változott (HABUI > *aubi > óspanyol ove > spanyol hube), majd ez a végződés alapjául szolgált más rendhagyó igék befejezett múltjának a képzésére, elhagyva a latin eredetű etimológiai képzésmódot:
    • andar (→ ósp. andide) → anduve (vö. lat. AMBULAVI)
    • estar → estuve (vö. lat. STETI)
    • tener → tuve (vö. lat. TENUI)
  • A magyarban így lett az eredetileg szőleje alakból szőlője a szőlő szótő hatására. A falusi szavunk sem szabályos toldalékolással lett képezve (nincs önmagában használt falus alak), hanem a jelentésében hasonló városi mintájára.
  • Az angolban az alcoholic (’alkoholista’) szó hatására képződött a workaholic (’munkamániás’) szóösszetétel.

Lásd még[szerkesztés]