Kiefer Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kiefer Ferenc
Született1931. május 24.
Apatin, Jugoszlávia (ma Szerbia)
Elhunyt2020. november 21. (89 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar[1]
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásanyelvész,
egyetemi tanár
Tisztségeigazgató (1992–2001, Nyelvtudományi Kutatóközpont)
KitüntetéseiSzéchenyi-díj (2008)
Sablon • Wikidata • Segítség

Kiefer Ferenc (Apatin, Jugoszlávia [ma Szerbia], 1931. május 24. – Budapest, 2020. november 21.[2]) Széchenyi-díjas magyar nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az általános nyelvészet és a nyelvi szemantika neves kutatója. 1992 és 2002 között az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatója.

Fiatalkora[szerkesztés]

Családjával 1943-ban költözött át Bajára. Középiskolai tanulmányait a bajai Cisztercita Gimnáziumban kezdte, de 1949-ben eltanácsolták onnan, később tudott csak leérettségizni. Segédmunkásként, majd raktárosként dolgozott az akkori Sztálinvárosban (ma: Dunaújváros). 1952-ben eredetileg orvosi egyetemre akart jelentkezni, de átirányították a József Attila Tudományegyetem (JATE) Természettudományi Kar matematika–fizika szakára, ahol 1956-ban szerzett tanári diplomát.

Diplomájának megszerzése után általános iskolai tanárként helyezkedett el, majd 1957 és 1961 között Baján, majd 1962-ig a budapesti Eötvös József Gimnáziumban tanított. Közben levelező tagozaton beiratkozott a JATE Bölcsészettudományi Kar német–francia szakára, ahol 1962-ben szerzett másoddiplomát előbb német nyelvből, majd 1965-ben francia nyelvből (ugyanekkor kapta egyetemi doktori címét).

Tudományos pályafutása[szerkesztés]

1962-ben az MTA Számítástechnikai Intézetének tudományos munkatársa lett, itt kezdett el foglalkozni a nyelvészettel Halmazelméleti és matematika-logikai modellek a nyelvben című tanulmányával. 1973-ban került az MTA Nyelvtudományi Intézetébe, melynek tudományos főmunkatársa, majd tudományos tanácsadója lett. 1984 és 1992 között az intézet igazgatóhelyettese, majd 2002-ig igazgatója volt. Közben 1982-ben egyetemi tanári kinevezést kapott az ELTE Bölcsészettudományi Kar Általános Nyelvészeti Tanszékére, később átkerült a szimbolikus logikai és tudománymetodológiai tanszékre. 2002-ben emeritálták.

Számos külföldi intézményben volt vendégprofesszor: 1969 és 1971 között a Stockholmi Egyetem vendégprofesszora volt. Ezután készítette el az első magyar–svéd szótárt. Ezen kívül még Párizsban (1971–1972, 1978–1979, 1994), Stuttgartban (1971–1972), Aarhusban (1977), Antwerpenben (1984) és Bécsben (1986, 1988, 2002). 1965 és 1966 között az Amerikai Egyesült Államokban volt tanulmányúton Ford-ösztöndíjjal.

1971-ben védte meg a nyelvtudományok kandidátusi, 1978-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának lett tagja. 1987-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben pedig rendes tagjává. 1999-ben a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály elnöki tisztségével bízták meg, ilyen minőségében az MTA elnökségében is dolgozott. Az osztályt 2008-ig vezette. 1993-ban a londoni Európai Akadémia, 1995-ben a párizsi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia és az Osztrák Tudományos Akadémia is felvette tagjai sorába.

2003-ban a Nemzetközi Nyelvészeti Társaság elnökévé választották. Az Acta Linguistica című tudományos szakfolyóirat főszerkesztőjévé nevezték ki 1993-ban. A Stockholmi, illetve a Párizsi XIII. Egyetem díszdoktora.

Kutatási területe a nyelvi szemantika és pragmatika, valamint a nyelvek areális hatása. Munkássága során megreformálta a magyar nyelv alaktani sajátosságainak kutatását, ahol új módszereket kezdett el kidolgozni és alkalmazni. Eredményei jelentősek a jelentéskutatás (szemantika) és a nyelvi pragmatika területén.

Családja[szerkesztés]

Nős, második felesége Janczyszyn Júlia lengyel származású pszichológus. Első házasságából egy leánygyermeke, második házasságából két fiúgyermeke született.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Főbb publikációi[szerkesztés]

  • Matematikai nyelvészeti tanulmányok; Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ, Bp., 1964
  • A Theory of Structural Semantics (1966)
  • On Emphasis and Word Order in Hungarian (1967)
  • Mathematical Linguistics in Eastern Europe (1968)
  • Bevezetés a generatív nyelvelméletbe; TIT, Bp., 1969 (A TIT Idegennyelv-oktatási Választmánya kiadványsorozata)
  • Mondattani-szemantikai tanulmányok (1970)
  • Swedish Morphology (1970)
  • Generative Morphologie des Neufranzösischen (1973)
  • Essais de sémantique generale (1974)
  • Az előfeltevések elmélete (1982)
  • Magyar–svéd kéziszótár (1984)
  • A magyar nyelv kutatásának általános nyelvészeti vonatkozásai : akadémiai székfoglaló : 1988. február 15., Budapest, Akadémiai Kiadó (1991)
  • Új magyar nyelvtan (társszerző, 1997)
  • Jelentéselmélet (2000)
  • Igék, főnevek, melléknevek. Előtanulmányok a mentális szótár szerkezetéről, Budapest, Tinta Könyvkiadó (2004)
  • Lehetőség és szükségszerűség. Tanulmányok a nyelvi modalitás köréből, Budapest, Tinta Könyvkiadó (2005)
  • Magyar nyelv (szerk., 2006)
  • Aspektus és akcióminőség. Különös tekintettel a magyar nyelvre. Eseményszerkezet – mondatszemantika; Akadémiai, Bp., 2006
  • Jelentéselmélet; 2. bőv., jav. kiad.; Corvina, Bp., 2007 (Egyetemi könyvtár)
  • Twenty years of theoretical linguistics in Budapest. A selection of papers from the 2010 conference celebrating the twentieth anniversary of the Theoretical Linguistics Programme of Eötvös Loránd University; szerk. Kiefer Ferenc, Bánréti Zoltán; HAS Research Institute for Linguistics–Tinta, Bp., 2012 + DVD (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához)
  • Perspectives on Pragmatics and Philosophy (könyvrészlet, 2013)
  • Strukturális magyar nyelvtan (szerk., 2015)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kiefer_Ferenc&oldid=26769202”