Szófaj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hagyományos nyelvtan értelmezésében a szófaj szavak osztálya, amelybe a szavakat általános lexikális jelentésük vagy ennek hiánya, valamint alaktani és mondattani jellegzetességeik alapján sorolják.

A szófajokat több módon osztályozzák:

  • fogalmi tartalom vagy lexikális jelentés megléte vagy hiánya szerint:
– meghatározott (konkrét vagy elvont) fogalmi tartalmúak: főnév, melléknév, számnév, névmás, ige, határozószó
– meghatározott fogalmi tartalom vagy lexikális jelentés nélküliek: névelő, elöljárószó (ez utóbbi egyes nyelvekben, mint az indo-európai nyelvek), névutó (egyes nyelvekben, mint a magyar nyelv), kötőszó, partikula, indulatszó. Az idetartozó szavak, az indulatszókon kívül, viszonyszók, azaz kizárólag nyelvtani viszonyokat fejeznek ki.
  • alakuk változó vagy változatlan jellege szerint lehetnek:
– nyelvtani viszony kifejezése céljából változtatható alakúak: főnév, melléknév, számnév, névmás, ige, névelő (ez utóbbi egyes nyelvekben, mint az újlatin nyelvek)
– változatlan alakúak: határozószó, elöljárószó, névutó, kötőszó, indulatszó, partikula, névelő (ez utóbbi egyes nyelvekben, mint a magyar)
  • mondattani funkció megléte vagy hiánya szerint:
– meghatározott mondattani funkcióval rendelkezők az egyszerű mondat keretében: főnév, melléknév, számnév, névmás, ige, határozószó, indulatszó
– meghatározott mondattani funkció nélküliek az egyszerű mondat keretében: névelő, elöljárószó, névutó, kötőszó
  • egyéb osztályozás szerint:
ige
névszók: főnév, melléknév, számnév, névmás
– egyéb önálló szófajok: határozószó, igenév, indulatszó
– nem önálló szófajok: igekötő, névutó, névelő, kötőszó, módosítószó

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyelvtudomány indulásakor két kategóriát különböztettek meg a mondatban: az onomát és a rhémát. A mondat ilyen jellegű felosztása szorosan köthető a filozófiához, tulajdonképpen nem is szófaji bontásról, hanem a logikai kijelentés két részéről beszélhetünk: "az amiről állítok" volt az onoma (ma főnévnek nevezzük), "amit állítok" volt a rhéma (ma igének nevezzük). Vagyis megállapíthatjuk, hogy kategória és funkció nem vált el egymástól.
Az arisztotelészi bontás három kategóriát különböztetett meg a kijelentésben: az onomát (főnév), a rhémát (ige) és a szündeszmoszt (kötőszó). Később a görög grammatikákban megjelent a nyolcas szófaji osztás, amelyet a latin grammatikaírók is adaptáltak (némi változtatással):

Görög megnevezés Latin megnevezés Magyar megnevezés
ὄνομα
Onoma
Nomen Névszó
- Nomen substantivum Főnév
ἐπιθετικόν, ἐπίθετον
Nomen adjectivum Melléknév
ῥῆμα
Rhéma
Verbum Ige
μετοχή
Methoké
Participium Melléknévi igenév
ἄρθρον
Arthron
Articulus Névelő
ἀντωνυμία
Antonümia
Pronomen Névmás
πρόθεσις
Protheszisz
Praepositio Elöljárószó
ἐπίρρημα
Epirrhéma
Adverbium Határozószó
σύνδεσμος
Szündeszmosz
Conjunctio Kötőszó
ἐπιφώνημα, ἐπίφθεγμα
Interjectio Indulatszó

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Constantinescu-Dobridor, Gheorghe [1980]: Mic dicţionar de terminologie lingvistică (Nyelvészeti terminusok kisszótára). Albatros, Bukarest
  • Rácz Endre; Takács Etel [1990]: Kis magyar nyelvtan. Gondolat, Budapest