Aeneis (irodalmi mű)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Aeneis (epika) szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search
Aeneis
Dido halála. Miniatúra a Vatikáni Apostoli Könyvtár egyik legrégebbi Aeneis-kódexéből
Dido halála. Miniatúra a Vatikáni Apostoli Könyvtár egyik legrégebbi Aeneis-kódexéből

Szerző Vergilius
Eredeti cím Aeneis
Megírásának időpontja Kr. e. 19
Nyelv latin
Témakör Aeneas bolyongásai és Itáliába jövetele
Műfaj eposz
Részei 12 ének
Kiadás
Magyar kiadás Vergilius: Aeneis (ford. Lakatos István), Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962, 308 p
Külső hivatkozás http://mek.oszk.hu/06500/06540/06540.htm
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Aeneis témájú médiaállományokat.
Pompei falfirkák az Aeneisből vett részletekkel (illetve azok parafrázisaival, paródiájával).

Az Aeneis (magyarosan: Éneisz) Vergiliusnak tulajdonított Kr. e. I. századi eposz, amelyen költője Kr. e. 29-től egészen Kr. e. 19-ben bekövetkezett haláláig dolgozott.

Történet[szerkesztés]

Hatalmas művét, amelyen Vergilius tizenegy éven át dolgozott, végrendeletében elégettette volna. Augustus császárnak a végrendelet végrehajtójához intézett parancsa mentette meg a művet a tűzbevetéstől. Vergilius döntésének oka az volt, hogy úgy vélte, még mindig nem ért el az írásművészet oly magas csúcsára, hogy témáját, Aeneas (magyar fonetikus átírással Éneász) történetét méltóképp megénekelhesse. E művében – amely a viszontagságok ellenére is többé-kevésbé befejezett állapotban maradt fenn az utókor számára – nagyra törőbb célt tűzött maga elé, mint eddig bármikor: bemutatta a leendő római ereklyék megmentését Trójából, Aeneas útját Itáliába, és győzelmét mindazon hatalmak felett, amelyeknek alapítói tettének ellenszegültek.

A mű terjedelme tizenkét ének, művészien felépítve úgy egészében, mint részleteiben is. Az eposz első felében olvasható Aeneasnak, Venus fiának útja Itália felé, és rögtön az első énekben a cselekmény közepébe cseppenünk: Aeneast, már látótávolságban Itália partjaitól egy vihar visszasodorja Észak-Afrika partjaihoz. A második ének Trója pusztulásáig nyúl vissza, ahonnan Aeneas kíséretével elindul; a harmadik a Szicíliáig megtett utat írja le; a negyedik Karthágó alapítójának, Dido királynőnek nagy elterelő kísértését mutatja be, s azt, hogyan hal meg Dido, miután csábítási kísérletével kudarcot vall; az ötödik a Szicíliában töltött békés időről számol be, amely az Aeneas apja, Anchises tiszteletére rendezett játékokkal telik el. A hatodik a Cumaeből az alvilágba tett utat ábrázolja, ahol feltárul előtte leszármazottjainak jövője. A további hat énekben folynak a harcok Latiumért, azért a földért, ahol az Aneiasz által megalapított Róma erős nemzetté fog emelkedni.

Vergilius az Aeneisben azáltal érte el költészetének legmagasabb fokát, hogy még mélyebben merült el a nyelvben, mint azelőtt. Példa erre a nyolcadik ének befejező sora, amelyen Vergilius ókori kritikusai, a grammatikusok, megbotránkoztak:


sarjainak sorsát-hírét vállára felöltvén.

– Aeneis, VIII.731

Amit itt Aeneas a vállára vesz, az a pajzs, amelyet Vulcanus a leendő Róma történetéből vett képekkel díszített. A valóságban a pajzzsal történik meg az, hogy vállra emelik. Egy másik példa, a hatodik énekből, amelyben Aeneasnak és vezetőjének, a cumaei Sibyllának az alvilágba vezető útját írják le:


Ībant obscūrī sōlā sub nocte per umbram

– Aeneis, VI.268

Szó szerinti fordításban:

mentek sötéten a magányos éjszakában az árnyakon át…

Eneász szökése Trójából. A képet Federico Barocci festette 1598-ban. Borghese Galéria, Róma

A jelzők felcserélése (ki vagy mi volt sötét, illetve magányos) itt nem szónoki játék, hanem annak a közegnek a felhasználása, amelyben a figurák mozognak: tárgy és kifejezés egy és ugyanaz. A harmadik nagyon jó példát mutat be a második énekből, ahol Laocoon sorsát írja le Vergilius, egyetlen sor fejezi ki azt, ahogy Laocoon épp egy bika feláldozásához kezd:


a pompás
oltáron testes barmot készült bemutatni.

– Aeneis, II.202

Mi történt a bikával, miután a kígyók megtámadták Laocoont? A bikáról Vergilius nem tesz konkrét említést a mű további részében, de a Laocoon kínlódását leíró részből következtethetünk rá:


Mint sebesült bika bőg, mely rosszul kapta a taglót
s oltárától elszabadulva kirázza nyakából.

– Aeneis, II.223–224

A latin eredetiben figyelemre méltó a hangfestés a sok „u” hang által:


quālis mugitus, fugit cum saucius āram
taurus et incertam excussit ceruice secūrim

– Aeneis, II.223–224

Végezetül egy példa a Vergiliusra igen jellemző irónia, nyelvi játékosság köréből: amikor Dido királynő az Aeneas iránti szerelméről beszélve azt mondja:


Huic ūnī forsan potuī succumbere culpæ

– Aeneis, IV.19

e megoldás kétértelműségét az 'uni' névmás nemtől független volta teremti meg, amíg a királynő ki nem mondja az utolsó szót, a mondata szó szerint azt jelenti: „Ennek az egynek szívesen alája feküdnék”, amit az olvasó nem érthet másra, csak Aeneasra, akire az 'uni' mindenképpen vonatkozhat. Végső csattanóként azonban a királynő hozzáteszi: „culpae”, és így a mondata azt jelenti: „Ennek az egy bűnös csábításnak szívesen engednék”, és így már a szerelméről beszél. Mindazáltal a szórendet nem tarthatjuk véletlennek, a kicsiny megtorpanás a záró spondeus előtt ezt a szép játékot a szavakkal úgy engedi meg lefordítanunk: „Ennek az egynek (ti. a férfinak) szívesen engednék, de hát az bűn volna”. Jellemző, hogy a szakirodalomban komoly viták folytak arról, hogy vajon tényleg érthette-e így a szerző, mert tudomásunk szerint Rómában a hagyományos testhelyzetben a nő feküdt fölül.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Aeneis (irodalmi mű) témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]