Fier

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fier
Fier (Albania).jpg
Fier címere
Fier címere
Közigazgatás
Ország  Albánia
Megye Fier
Község Fier
Alközség Fier
Polgármester Armando Subashi (PS)
Irányítószám 9301–9305
Körzethívószám (0)34
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség 55 845 fő
Tszf. magasság 20 m
Elhelyezkedése
Fier (Albánia)
Fier
Fier
Pozíció Albánia térképén
é. sz. 40° 43′, k. h. 19° 33′Koordináták: é. sz. 40° 43′, k. h. 19° 33′
Fier weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fier témájú médiaállományokat.

Fier (aromán Fearica) város Albánia délnyugati részén, Vlora városától légvonalban 30 kilométerre észak–északkeletre, az Adriai-tenger partjától mintegy 15 kilométerre. Fier megye székhelye, megyéjén belül Fier község, valamint Fier alközség központja, egyúttal ez utóbbi közigazgatási egység egyetlen települése is. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség, vagyis Fier népessége 55 845 fő, ezzel Albánia hetedik legnépesebb városa.[1] A látnivalókban szűkölködő város az intenzív mezőgazdasági művelés és kőolaj-kitermelés alatt álló Myzeqeja síkvidék gazdasági központja, az albán bizánci katolikus egyház, valamint az albán ortodox egyház apollonia–fieri metropoliájának székhelye.

Fekvése[szerkesztés]

Fier földrajzi tekintetben Alacsony-Albánia egyik legnagyobb középtája, a Myzeqeja negyedidőszaki síkságának délnyugati részén, a Seman bal partján, a folyótól 2-3 kilométerre délre, a Gjanica nevű mellékágnál fekszik. A Shkumbin, Seman és Vjosa folyók által feltöltött parti sík egykor mocsaras vidék volt, a 20. század közepére, a mocsarak lecsapolását követően viszont Albánia egyik legjelentősebb mezőgazdasági területe lett. Fier környékén ugyancsak nagy számban találhatóak kőolaj-, földgáz- és aszfaltlelőhelyek.[2]

A városon halad át a Durrëst Tepelenán át Görögországgal összekötő SH4-es jelű főút, valamint innen indul ki az SH8-as Fier–VloraSaranda parti út is.

Történelme[szerkesztés]

Az ókorban Ad Novas néven kisebb római település állt Fier helyén.[3] Az i. e. 6. században görög telepesek alapították Illyria egyik legjelentősebb városát, Eridamnont a mai várostól 7 kilométerre nyugatra. A gazdag kikötő- és kereskedőváros Apollonia néven a római hódítás után is megőrizte jelentőségét, innen indult ki a birodalom nyugati részét Byzantiummal összekötő Via Egnatia. Apollonia az i. sz. 3. századig virágzott, amikor az Aóosz (ma Vjosa) kilépett a medréből és jelentős károkat okozott a kikötői létesítményekben. A 6. században a település – egy maroknyi ókeresztény közösség kivételével – elnéptelenedett.[4]

Az újkor évszázadaiban a Beratból elszármazó Vrioni bégek kiterjedt birtokai terültek el a helyén, akik a 18. században piachellyé fejlesztették az elbasanberatvlorai és a durrëskavaja–vlorai út találkozásánál fekvő Fiert.[5] A 19. században a Vrionik kőhidat építtettek a Gjanica felett, majd felkérték Jacques-Eugène Barthélémy francia építészt egy bazár tervezésére (mára elpusztult).[6]

Az 1912-es albán felkelés során augusztusban a felkelők kétszer is elfoglalták Fier városát és kiüldözték az oszmán katonaságot.[7] Az első világháború során, 1916 februárjában a Osztrák–Magyar Monarchia serege foglalta el a várost, bár a fiatal Amet Zogu csapatai február 17-én rövid időre kiverték őket Lushnja, Fier és Berat városaiból.[8] A Seman völgyén és Fier vidékén a háború utolsó évében gyakorta átvonult a frontvonal, s a város sokszor cserélt gazdát.[9] 1918. július 9-én az előrenyomuló olaszok rövid időre kiüldözték a Monarchia katonáit, majd július 20-án ismét átvették az uralmat a város felett.[10] Augusztus végén már újra osztrák–magyar kézen volt Fier,[11] mígnem az országból kivonuló osztrák–magyar sereg helyébe érkező olaszok 1918. október 1-jén átvették a város igazgatását.[12]

Az 1920-as évek a Fiert sújtó malária elleni küzdelem jegyében teltek, a közhigiéné javítása érdekében angol segítséggel korszerű mintafalvakat létesítettek Fier környékén.[13]

1935. augusztus 14-én Kosta Çekrezi és Musa Kranja fieri csendőr hadnagy vezetésével Zogu-ellenes felkelés tört ki a városban, amelynek során – egy tragikus véletlen folytán – meggyilkolták a hadsereg egyik éppen arra járó parancsnokát is. Ezt követően Kranja vezetésével felfegyverzett fieri csendőrök nyomultak Tirana felé. A közeli Lushnja Zoguhoz hű csendőrsége azonban fegyveres erővel feltartóztatta és visszafordította őket, majd a kirendelt kormányerők a felkelés második napján, augusztus 15-én leverték a lázadást, és helyreállították a rendet. Çekrezi és Kranja ugyan megszöktek az igazságszolgáltatás elől, a kabinet belügyminisztere, Musa Juka azonban megtorló hadjáratot indított, amelynek során a fieri felkelés felelősei mellett letartóztattak a kormánnyal szembehelyezkedő több száz embert. Egy Fierben augusztus végén megrendezett kirakatper során ültek törvényszéket a vádlottak fölött, amelynek lezárultával ötvenhárom halálos ítéletet hoztak. Ezek nagy részét később – a heves nemzetközi tiltakozásnak és az országos felzúdulásnak köszönhetően – életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták.[14]

Albánia olasz annexióját követően egy motorizált olasz hadtest 1939. április 8-án foglalta el a várost és vette át a hatalmat Fierben,[15] de néhány közeli faluban még napokig elhúzódtak a harcok az olaszok és a helyi albánok között.[16] A második világháború éveiben a britek több alkalommal intéztek légi csapást a város ellen, 1941. február 27-én, illetve 1943. december 7-én szenvedték el Fier lakói a legintenzívebb bombázásokat.[17] 1943. május 31-én a jobboldali Nemzeti Front gerillái a városba betörve összecsaptak a helyi feketeingesekkel; a konfliktus mindkét oldalon nagy veszteségekkel zárult.[18]

A második világháborút követő népköztársasági évtizedekben Fier nagy ütemű ipari fejlesztés helyszíne lett.[19] Nem volt ez minden előzmény nélküli, hiszen a környék kőolajkincsének kinyerése már az 1920-as években megindult. 1925. október 17-én kezdte meg a termelést az olajkoncessziót elnyerő Anglo-Persian Oil Company első kútja a Fier melletti Ardenicánál.[20] 1932 júliusában az olasz Agip vette át a Fier környéki olajmezők kitermelésének koncessziós jogát.[21] Már a kommunizmus évtizedeiben, az 1940-es–1950-es években sorra épültek az ipari, főleg vegyipari létesítmények, műtrágyagyárak, amelyeken nagyrészt a fieri munkatábor politikai foglyai dolgoztak.[22] A negyedik ötéves terv időszakában (1966–1970) a ballshi után itt, Fierben létesítették Albánia második kőolaj-finomítóját,[23] amely a rendszerváltást követően is továbbműködött.[24] 1968 októberére ipari vágány kötötte össze Fiert Durrësszel, majd 1975 márciusában a Fier–Ballsh, később pedig a Fier–Vlora ipari szárnyvonalat is átadták.[25]

A rendszerváltást követően Fier egyike volt azon kevés albániai városoknak, ahol az ipari infrastruktúra nagy része továbbra is termelt, illetve a megszűnt létesítmények dolgozói a Myzeqeja síkság mezőgazdaságába kapcsolódhattak be. Ennek köszönhetően az 1990-es évektől a város népességszáma dinamikusan emelkedett,[26] s ennek egyik következményeként Fier az albániai cigányok egyik jelentős központja lett.[27]

Nevezetességei[szerkesztés]

A 20. század második felének nagyipari létesítményei, a kommunista blokkházak és lakótelepek eltörölték Fier múltjának épített emlékeit, ma leginkább a környék látványosságait felkeresők kiindulópontja a város.[28] A város közvetlen közelében, közúton 10, illetve 18 kilométerre található a környék két fő nevezetessége: az ókori Apollonia városának régészeti parkja, illetve a 13. századi ardenicai kolostor.

Fier látványosságai között említhető az ortodox Szent György-székesegyház (2007). A város kulturális intézményei közül érdeklődésre tarthat számot a Fieri Történeti Múzeum (Muzeu Historik e Fierit, 1951) és a Büllisz Színház (Teatri Bylis, 1971). Az 1980-as években a városi könyvtár épülete mellett még állt a Vrioni bégek egykori lakhelye.[29]

Fier szülötte Lenka Çuko (1938) kommunista politikus.[30]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A 2011-es népszámlálás eredményei
  2. Somogyi 1955 :170–171.; Elsie 2010 :135., 318.; Hardi 2010 :43., 44.
  3. Elsie 2010 :135.
  4. Elsie 2010 :14–15.
  5. Nagel 1989 :104.; Csaplár 2010 :36.; Elsie 2010 :135.
  6. Nagel 1989 :104.
  7. Pollo & Puto 1981 :144.; Pearson 2004 :26–27.
  8. Pearson 2004 :98.
  9. Pollo & Puto 1981 :169.
  10. NYT 1918a ; Pearson 2004 :113.
  11. Pearson 2004 :113.
  12. NYT 1918b ;
  13. Pearson 2004 :256.
  14. Pollo & Puto 1981 :208–209.; Nagel 1989 :104.; Réti 2000 :53–54.; Pearson 2004 :370–371.; Elsie 2010 :XXXV.; Fischer 2012 :241–244.; Zavalani 2015 :216–218.
  15. Pearson 2004 :454.
  16. Pearson 2004 :460.
  17. NYT 1941 ; Pearson 2005 :312.
  18. Pearson 2005 :252.
  19. Elsie 2010 :135.
  20. Pearson 2004 :251.
  21. Pearson 2004 :337.
  22. Elsie 2010 :323., 383.
  23. Réti 2000 :191.; Elsie 2010 :199.
  24. Elsie 2010 :338.
  25. Elsie 2010 :379–380.
  26. Hardi 2010 :45.
  27. Elsie 2010 :389.
  28. Nagel 1989 :104.
  29. Nagel 1989 :104.
  30. Elsie 2010 :95.

Források[szerkesztés]

  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 9789632841762  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Fischer 2012: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. 241–244. o. ISBN 9789928412522  
  • Hardi 2010: Hardi Tamás: Albánia területi különbségei, térszerkezete. In Albánok. Szerk. Kitanics Máté, Pap Norbert. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központja. 2010. = Balkán Füzetek, 9. ISBN 9789636423353  
  • Nagel 1989: Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • NYT 1918a: Allies continue Albanian offensive. New York Times, (1918. júl. 10.)
  • NYT 1918b: Austrian forces quitting Albania. New York Times, (1918. okt. 4.)
  • NYT 1941: Italian supply lines cut, Athens reports. New York Times, (1941. feb. 28.)
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London;New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London;New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Réti 2000: Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740  
  • Somogyi 1955: Somogyi Sándor: Albánia természeti földrajza. Földrajzi Közlemények, LXXIX. évf. 2. sz. (1955) 167–188. o.
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671