Fier

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


Fier
A fieri Szent György-székesegyház
A fieri Szent György-székesegyház
Fier címere
Fier címere
Közigazgatás
Ország  Albánia
Megye Fier
Község Fier
Alközség Fier
Polgármester Armando Subashi (PS)
Irányítószám 9301-9305
Körzethívószám (0)34
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség 55 845 fő
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 20 m
Időzóna UTC+1
Elhelyezkedése
Fier (Albánia)
Fier
Fier
Pozíció Albánia térképén
é. sz. 40° 43′, k. h. 19° 33′Koordináták: é. sz. 40° 43′, k. h. 19° 33′
Fier weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fier témájú médiaállományokat.

Fier (aromán Fearica) város Albánia délnyugati részén, Vlora városától légvonalban 30 kilométerre észak–északkeletre, az Adriai-tenger partjától mintegy 15 kilométerre. Fier megye székhelye, megyéjén belül Fier község, valamint Fier alközség központja, egyúttal ez utóbbi közigazgatási egység egyetlen települése is. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség, vagyis Fier népessége 55 845 fő, ezzel Albánia hetedik legnépesebb városa.[1] A látnivalókban szűkölködő város az intenzív mezőgazdasági művelés és kőolaj-kitermelés alatt álló Myzeqeja síkvidék gazdasági központja, az albán bizánci katolikus egyház, valamint az albán ortodox egyház apollonia–fieri metropoliájának székhelye.

Fekvése[szerkesztés]

Fier földrajzi tekintetben Alacsony-Albánia egyik legnagyobb középtája, a Myzeqeja negyedidőszaki síkságának délnyugati részén, a Seman bal partján, a folyótól 2-3 kilométerre délre, a Gjanica nevű mellékágnál fekszik. A Shkumbin, Seman és Vjosa folyók által feltöltött parti sík egykor mocsaras vidék volt, a 20. század közepére, a mocsarak lecsapolását követően viszont Albánia egyik legjelentősebb mezőgazdasági területe lett. Fier környékén ugyancsak nagy számban találhatóak kőolaj-, földgáz- és aszfaltlelőhelyek.[2]

A városon halad át a Durrëst Tepelenán át Görögországgal összekötő SH4-es jelű főút, valamint innen indul ki az SH8-as Fier–VloraSaranda parti út is.

Történelme[szerkesztés]

Az ókorban Ad Novas néven kisebb római település állt Fier helyén.[3] Az i. e. 6. században görög telepesek alapították Illyria egyik legjelentősebb városát, Eridamnont a mai várostól 7 kilométerre nyugatra. A gazdag kikötő- és kereskedőváros Apollonia néven a római hódítás után is megőrizte jelentőségét, innen indult ki a birodalom nyugati részét Byzantiummal összekötő Via Egnatia. Apollonia az i. sz. 3. századig virágzott, amikor az Aóosz (ma Vjosa) kilépett a medréből és jelentős károkat okozott a kikötői létesítményekben. A 6. században a település – egy maroknyi ókeresztény közösség kivételével – elnéptelenedett.[4]

Az újkor évszázadaiban a Beratból elszármazó Vrioni bégek kiterjedt birtokai terültek el a helyén, akik a 18. században piachellyé fejlesztették az elbasanberatvlorai és a durrëskavaja–vlorai út találkozásánál fekvő Fiert.[5] A 19. században a Vrionik kőhidat építtettek a Gjanica felett, majd felkérték Jacques-Eugène Barthélémy francia építészt egy bazár tervezésére (mára elpusztult).[6]

Az 1912-es albán felkelés során augusztusban a felkelők kétszer is elfoglalták Fier városát és kiüldözték az oszmán katonaságot.[7] Az első világháború során, 1916 februárjában a Osztrák–Magyar Monarchia serege foglalta el a várost, bár a fiatal Amet Zogu csapatai február 17-én rövid időre kiverték őket Lushnja, Fier és Berat városaiból.[8] A Seman völgyén és Fier vidékén a háború utolsó évében gyakorta átvonult a frontvonal, s a város sokszor cserélt gazdát.[9] 1918. július 9-én az előrenyomuló olaszok rövid időre kiüldözték a Monarchia katonáit, majd július 20-án ismét átvették az uralmat a város felett.[10] Augusztus végén már újra osztrák–magyar kézen volt Fier,[11] mígnem az országból kivonuló osztrák–magyar sereg helyébe érkező olaszok 1918. október 1-jén átvették a város igazgatását.[12]

Az 1920-as évek a Fiert sújtó malária elleni küzdelem jegyében teltek, a közhigiéné javítása érdekében angol segítséggel korszerű mintafalvakat létesítettek Fier környékén.[13]

1935. augusztus 14-én Kosta Çekrezi és Musa Kranja fieri csendőr hadnagy vezetésével Zogu-ellenes felkelés tört ki a városban, amelynek során – egy tragikus véletlen folytán – meggyilkolták a hadsereg egyik éppen arra járó parancsnokát is. Ezt követően Kranja vezetésével felfegyverzett fieri csendőrök nyomultak Tirana felé. A közeli Lushnja Zoguhoz hű csendőrsége azonban fegyveres erővel feltartóztatta és visszafordította őket, majd a kirendelt kormányerők a felkelés második napján, augusztus 15-én leverték a lázadást, és helyreállították a rendet. Çekrezi és Kranja ugyan megszöktek az igazságszolgáltatás elől, a kabinet belügyminisztere, Musa Juka azonban megtorló hadjáratot indított, amelynek során a fieri felkelés felelősei mellett letartóztattak a kormánnyal szembehelyezkedő több száz embert. Egy Fierben augusztus végén megrendezett kirakatper során ültek törvényszéket a vádlottak fölött, amelynek lezárultával ötvenhárom halálos ítéletet hoztak. Ezek nagy részét később – a heves nemzetközi tiltakozásnak és az országos felzúdulásnak köszönhetően – életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták.[14]

Albánia olasz annexióját követően egy motorizált olasz hadtest 1939. április 8-án foglalta el a várost és vette át a hatalmat Fierben,[15] de néhány közeli faluban még napokig elhúzódtak a harcok az olaszok és a helyi albánok között.[16] A második világháború éveiben a britek több alkalommal intéztek légi csapást a város ellen, 1941. február 27-én, illetve 1943. december 7-én szenvedték el Fier lakói a legintenzívebb bombázásokat.[17] 1943. május 31-én a jobboldali Nemzeti Front gerillái a városba betörve összecsaptak a helyi feketeingesekkel; a konfliktus mindkét oldalon nagy veszteségekkel zárult.[18]

A második világháborút követő népköztársasági évtizedekben Fier nagy ütemű ipari fejlesztés helyszíne lett.[19] Nem volt ez minden előzmény nélküli, hiszen a környék kőolajkincsének kinyerése már az 1920-as években megindult. 1925. október 17-én kezdte meg a termelést az olajkoncessziót elnyerő Anglo-Persian Oil Company első kútja a Fier melletti Ardenicánál.[20] 1932 júliusában az olasz Agip vette át a Fier környéki olajmezők kitermelésének koncessziós jogát.[21] Már a kommunizmus évtizedeiben, az 1940-es–1950-es években sorra épültek az ipari, főleg vegyipari létesítmények, műtrágyagyárak, amelyeken nagyrészt a fieri munkatábor politikai foglyai dolgoztak.[22] A negyedik ötéves terv időszakában (1966–1970) a ballshi után itt, Fierben létesítették Albánia második kőolaj-finomítóját,[23] amely a rendszerváltást követően is továbbműködött.[24] 1968 októberére ipari vágány kötötte össze Fiert Durrësszel, majd 1975 márciusában a Fier–Ballsh, később pedig a Fier–Vlora ipari szárnyvonalat is átadták.[25]

Az 1950-es évektől több félreállított kommunista politikus belső száműzetésének helyéül jelölték ki a várost. Mások mellett haláláig itt élt és raktárvezetőként kereste kenyerét Sejfullah Malëshova, egy disznótelep őreként itt fejezte be pályafutását Sejfi Vllamasi, s egy közeli faluba internálták Drita Kosturit is.[26]

A rendszerváltást követően Fier egyike volt azon kevés albániai városoknak, ahol az ipari infrastruktúra nagy része továbbra is termelt, illetve a megszűnt létesítmények dolgozói a Myzeqeja síkság mezőgazdaságába kapcsolódhattak be. Ennek köszönhetően az 1990-es évektől a város népességszáma dinamikusan emelkedett,[27] s ennek egyik következményeként Fier az albániai cigányok egyik jelentős központja lett.[28]

Nevezetességei[szerkesztés]

A 20. század második felének nagyipari létesítményei, a kommunista blokkházak és lakótelepek eltörölték Fier múltjának épített emlékeit, ma leginkább a környék látványosságait felkeresők kiindulópontja a város.[29] A város közvetlen közelében, közúton 10, illetve 18 kilométerre található a környék két fő nevezetessége: az ókori Apollonia városának régészeti parkja, illetve a 13. századi ardenicai kolostor.

Fier látványosságai között említhető az ortodox Szent György-székesegyház (2007). A város kulturális intézményei közül érdeklődésre tarthat számot a Fieri Történeti Múzeum (Muzeu Historik e Fierit, 1951) és a Büllisz Színház (Teatri Bylis, 1971). Az 1980-as években a városi könyvtár épülete mellett még állt a Vrioni bégek egykori lakhelye.[30]

Fier szülötte Lenka Çuko (1938) kommunista politikus.[31]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A 2011-es népszámlálás eredményei
  2. Somogyi 1955 :170–171.; Elsie 2010 :135., 318.; Hardi 2010 :43., 44.
  3. Elsie 2010 :135.
  4. Elsie 2010 :14–15.
  5. Nagel 1989 :104.; Csaplár 2010 :36.; Elsie 2010 :135.
  6. Nagel 1989 :104.
  7. Pollo & Puto 1981 :144.; Pearson 2004 :26–27.
  8. Pearson 2004 :98.
  9. Pollo & Puto 1981 :169.
  10. NYT 1918a ; Pearson 2004 :113.
  11. Pearson 2004 :113.
  12. NYT 1918b ;
  13. Pearson 2004 :256.
  14. Pollo & Puto 1981 :208–209.; Nagel 1989 :104.; Réti 2000 :53–54.; Pearson 2004 :370–371.; Elsie 2010 :XXXV.; Fischer 2012 :241–244.; Zavalani 2015 :216–218.
  15. Pearson 2004 :454.
  16. Pearson 2004 :460.
  17. NYT 1941 ; Pearson 2005 :312.
  18. Pearson 2005 :252.
  19. Elsie 2010 :135.
  20. Pearson 2004 :251.
  21. Pearson 2004 :337.
  22. Elsie 2010 :323., 383.
  23. Réti 2000 :191.; Elsie 2010 :199.
  24. Elsie 2010 :338.
  25. Elsie 2010 :379–380.
  26. Fevziu 2016 :59., 62., 193
  27. Hardi 2010 :45.
  28. Elsie 2010 :389.
  29. Nagel 1989 :104.
  30. Nagel 1989 :104.
  31. Elsie 2010 :95.

Források[szerkesztés]

  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 9789632841762  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Fevziu 2016: Blendi Fevziu: Enver Hoxha: The iron fist of Albania. Ed. and intr. by Robert Elsie; transl. by Majlinda Nishku. London;  New York: I.B. Tauris. 2016. ISBN 9781784534851  
  • Fischer 2012: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. 241–244. o. ISBN 9789928412522  
  • Hardi 2010: Hardi Tamás: Albánia területi különbségei, térszerkezete. In Albánok. Szerk. Kitanics Máté, Pap Norbert. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központja. 2010. = Balkán Füzetek, 9. ISBN 9789636423353  
  • Nagel 1989: Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • NYT 1918a: Allies continue Albanian offensive. New York Times, (1918. júl. 10.)
  • NYT 1918b: Austrian forces quitting Albania. New York Times, (1918. okt. 4.)
  • NYT 1941: Italian supply lines cut, Athens reports. New York Times, (1941. feb. 28.)
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Réti 2000: Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740  
  • Somogyi 1955: Somogyi Sándor: Albánia természeti földrajza. Földrajzi Közlemények, LXXIX. évf. 2. sz. (1955) 167–188. o.
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671