Moszkvai csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Moszkvai csata
Moszkvából a frontra vonuló szovjet katonák 1941. december 1-én
Moszkvából a frontra vonuló szovjet katonák 1941. december 1-én

Konfliktus Második világháború, Szovjet hadszíntér
Időpont 1941. október 2.1942. január 7.
Helyszín Moszkva térsége, Szovjetunió
Eredmény döntő szovjet győzelem
Szemben álló felek
Flag of Germany 1933.svg NémetországFlag of the Soviet Union 1923.svg Szovjetunió
Parancsnokok
Flag of Germany 1933.svg Adolf Hitler

Flag of Germany 1933.svg Fedor von Bock
Flag of Germany 1933.svg Heinz Guderian

Flag of Germany 1933.svg Albert Kesselring (Luftwaffe)
Flag of the Soviet Union.svg Georgij Zsukov
Flag of the Soviet Union.svg Alekszandr Vaszilevszkij
Szemben álló erők
Október 1-jén

1 millió ember
1700 harckocsi
14 000 löveg
900-1300 repülőgép
(549 javítás alatt)

Az ellenoffenzíva alatt
599 db
Október 1-jén

1,25 millió ember
1000 harckocsi
7600 löveg
936 repülőgép
(545 javítás alatt)

Az ellenoffenzíva alatt
1376 db
Veszteségek
248 000-400 000 közé tehető650 000-1 280 000 közé tehető
Térkép
Moszkvai csata (Moszkva)
Moszkvai csata
Moszkvai csata
Pozíció Moszkva térképén
é. sz. 55° 45′ 08″, k. h. 37° 37′ 56″Koordináták: é. sz. 55° 45′ 08″, k. h. 37° 37′ 56″
A Wikimédia Commons tartalmaz Moszkvai csata témájú médiaállományokat.

A moszkvai csata a második világháború keleti frontjának egy 600 km-es szakaszán, illetve Moszkva térségében lezajlott ütközetsorozatainak szovjet eredetű összefoglaló neve. Az 1941. október 2-án a németek által indított hadászati jelentőségű műveletsorozat fő célja az volt, hogy bevegye Moszkvát, a Szovjetunió fő- és egyben legnagyobb városát, mely a német invázió óta elsődleges politikai és katonai célpont volt.

A németek által Taifun hadművelet kódnévre keresztelt hadművelet két átkaroló műveletsorozatra bontható. Az első Moszkvát észak felől kerülte volna meg a Kalinyini Front irányába, melyben a fő áttörő erőt a 3. és a 4. Páncélos csoportok alkották (Panzergruppe 3 és 4). Ezzel a Moszkva–Leningrád-vasútvonalat is kettévágták volna, ami az „északi főváros” körülzárását és feltételezett feladását is elősegítette volna. A másik műveletsorozat a Moszkvai terület déli részén át vezetett, melyet a 2. Páncélos-hadsereg (2. Panzerarmee) Tulától délre kezdeményezett, miközben a német 4. hadsereg (Deutsche 4. Armee) közvetlenül Moszkva ellen tört előre nyugati irányból. Önálló harckocsi-hadműveletnek tervezték a Wotan hadműveletet, amely az offenzíva utolsó szakasza lett volna, később azonban lefújtak.

A szovjetek a Moszkvai területen három védelmi vonalat alakítottak ki, ahová pihentebb, a szibériai és a Távol-keleti katonai körzetből érkezett csapatokat telepítettek. Mivel Japánnal 1941. április 13-án megnemtámadási szerződést kötöttek, onnan már nem kellett támadástól tartaniuk.[1] Miután a német támadásokat megállították, a szovjetek ellentámadásba kezdtek, és a német csapatokat Orjol, Vjazma és Vicebszk térségébe szorították vissza. Kisebb létszámú egységeket sikerült bekeríteniük és megadásra kényszeríteniük.

A szovjet katonai történelemben ez volt a Vörös Hadsereg első befejezett offenzívája, mely jelentős áldozatokkal járt ugyan, viszont a győzelemnek és a propagandának köszönhetően valóságos szimbólummá emelte a szovjet fővárost. Ebből kifolyólag a német kapituláció huszadik évfordulóján, 1965-ben a város megkapta a „Hős város” címet is.

A téli időjárás nagy szerepet játszott a város megvédésénél. Mivel a németek önhitten meg voltak győződve a gyors győzelemben, ezért nem látták el a hadseregük katonáit téli ruházattal. A fegyverek és járművek téli védelméről sem gondoskodtak, nyári gépolajat használtak, így azok is szó szerint áldozatul estek a szélsőséges orosz télnek több tízezer német katonával egyetemben. Az orosz katonák ruházata jobb volt és a németekkel ellentétben hozzá voltak szokva az ezen a tájékon nem is ritka nagy hidegnek, ezért edzettebbek voltak és meglehetősen vad ellenállásuk sem tört meg.

Előzmények[szerkesztés]

A náci Németország 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót. A Barbarossa hadműveletnek keresztelt támadás kezdetekor Hitler úgy vélte, hogy mindössze 3-4 hónap leforgása alatt döntő csapást mérnek a Vörös Hadseregre, és a keleti háborút győzedelmesen befejezhetik. A németek mellett szólt a kitűnően képzett tisztikar (Heinz Guderian, Erich von Manstein, Erich Hoepner, Gotthard Heinrici, Hermann Hoth, Friedrich Paulus, Fedor von Bock, Wolfram von Richthofen), a bejáratott villámháborús taktika, a technikai fölény és a meglepetés ereje. A szovjeteknek az ország óriási méretei és kelet felé egyre szélesedő alakja, valamint a számbeli fölény kedvezett.

Angol katonai szakértők szerint Németországnak 1941 június-júliusában komoly esélye lett volna a keleti fronton a győzelemre. Ezt a német hadsereg előrenyomulásának ütemére és a szovjet veszteségekre hivatkozva állítják. Miután azonban az eredeti haditervet megváltoztatták 1941 júliusában, azzal, hogy délkelet felé is támadtak, a győzelem esélyét egyértelműen elvesztették, időt adtak a Szovjetuniónak a tartalékok felvonultatására és az ipar áttelepítésére.

A német előrenyomulás[szerkesztés]

A német támadás váratlanul érte a túlságosan előretolt állásokban elhelyezkedő szovjet csapatokat. A gyors páncélos ékekkel operáló német csapatok több százezer orosz katonát kerítettek be (pl.: júliusban Minszknél, szeptemberben Kijevnél). Az így kialakuló óriási katlanokat a később megérkező gyalogság felmorzsolta, miközben a gépesített egységek tovább robogtak. A vörös hadsereg azonban az óriási anyagi veszteségek, a több százezer halott, és a 3 millió hadifogságba esett katona ellenére nem omlott össze, hanem sikeresen mozgósított és ez további súlyos harcokat ígért a szovjet hatalom gyors összeomlása helyett. Szeptembertől az ősziesre forduló időjárás és az egyre keményebbé váló ellenállás hatására a német támadás lendülete megtört, az előrenyomulás sebessége lelassult. A mindkét fél részéről óriási áldozatokat követelő összecsapások végül oda vezettek, hogy a németek 1941 novemberére elfoglalták a balti országokat, Ukrajnát, körülzárták Leningrádot, elszigetelték a Krím félszigetet és elérték Moszkva elővárosait is.

A moszkvai csata[szerkesztés]

Többek között a Taifun hadműveletet is ábrázoló térkép
A szovjet ellenoffenzíva térképe

Október végére a szívós orosz ellenállás és a kilátástalan küzdelem a sárral kimerítette a német csapatokat. A német hadvezetés leállította a Tájfun hadműveletet, és megkezdte a felkészülést a végső rohamra Moszkva ellen. A szovjetek kihasználták a lélegzetvételnyi időt, és szintén rendezték soraikat. Sőt november elején Sztálin kémei, elsősorban Richard Sorge Tokióban tevékenykedő szovjet hírszerző, valamint Kim Philby is Londonból, jelentették, hogy a japánok figyelme dél felé fordult, így a Szovjetuniót nem fenyegeti támadás Mandzsúria felől. Ezek után a szovjet vezér engedélyezte, hogy a Távol-Keletről 30 kiváló, téli felszereléssel rendelkező hadosztályt átcsoportosítanak Moszkva védelmére. November közepére a korai fagyok újra járhatóvá tették az utakat, és mintegy 1500 páncélos támogatásával megindult a végsőnek szánt német támadás. Ismét sikerült több ponton áttörni a szovjet védelmet, és kemény harcok árán november végére északon elérték a Moszkva-csatornát. A harapófogó másik szára délen eközben Tulát megkerülve közeledett Moszkva felé. December elején az időjárás azonban ismét közbeszólt. Beköszöntött az igazi orosz tél. A németek, bízva a gyors győzelemben, nem készültek fel a téli hadviselésre. Az éjszakánként mínusz negyven Celsius-fok közeli hőmérséklet hatására rengeteg katona szenvedett fagyási sérülést, mások halálra fagytak, a fegyvereik pedig a nagy hidegtől egyszerűen tönkrementek. A júniusban oly félelmetes Wehrmacht decemberre már csak árnyéka volt önmagának. Hiába látták az első vonalban harcolók távcsövön keresztül a Kreml kupoláit, a hősies szovjet ellenállásnak és a hidegnek köszönhetően a teljesen elcsigázott németek az utolsó pár kilométert képtelenek voltak leküzdeni.

A német támadás ugyan kifulladt, de a hadvezetés a hírszerzés adataira támaszkodva abban a hitben élt, hogy a szovjetek sem képesek jelentős támadó hadmozdulatokra. Ez azonban óriási tévedés volt. December elejére az újonnan felállított és az Orosz Távol-Keletről átvezényelt hadosztályok csak a támadási parancsra vártak. Az ellentámadás december 5-én indult meg, és teljesen megdöbbentette a végletekig kimerült németeket. A támadás második napján Hitler megtiltotta a visszavonulást, és elrendelte, hogy a katonák egy talpalatnyi területet sem adhatnak fel. A fanatikus védekezés ellenére a friss és jól felszerelt szovjetek folyamatosan szorították vissza a sokszor még nyári ruhában harcoló németeket. Az év végére súlyos harcok árán a Vörös Hadsereg 100–250 km-re vetette vissza az ellenséget. A Wehrmacht rengeteg katonáját vesztette el, ráadásul jelentős mennyiségű hadianyagot és a mozgásra képtelen járműveket is kénytelen volt hátrahagyni. Január elején az ellentámadás más szakaszokon is megindult, és a németeknek csak 1942 tavaszán sikerült stabilizálni a frontot. Ezt követően több mint egy éven át zajlottak a rzsevi csaták, mivel a Vörös Hadseregnek 13 hónapra volt szüksége, hogy – hatalmas emberveszteség árán – felszámolja a Rzsevnél kialakult kiszögelést és az ott koncentrálódó német ellenállást, amely kockázatot jelentett a Sztálingrád felszabadítására törekvő szovjetek számára.

Következmények[szerkesztés]

1944. május 1-jétől 1 028 600 főnek adományozták a Moszkva védője érdemérmet

A második világháború során először bukott meg a villámháborús elképzelés. A német szárazföldi hadsereg Moszkva alatt elszenvedte első vereségét. Ez a vereség ugyan nem volt végzetes, de a legyőzhetetlenség nimbusza szertefoszlott. Mivel Németország nem tudta kivívni a Szovjetunió feletti gyors győzelmet, egy olyan anyagcsatába keveredett, amelyre nem volt felkészülve. Figyelembe véve az ellenfél hatalmas ipari potenciálját, nyersanyagbeli és emberi erőforrásait, számára ez a harc csak végzetes következményekkel járhatott.

További fontos következménye a moszkvai kudarcnak hogy Hitler elvesztette bizalmát a parancsnokokban és leváltotta von Bockot.[2]Mivel magát katonai géniusznak tekintette, átvette a hadsereg vezetését. Így az elkövetkező három és fél évben megszámlálhatatlan német katona, "köszönhette" halálát Hitler "katonai zsenialitásának".[forrás?]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A japánok ügyeltek a szerződés betartására. A Halhin-Gol-i csata kimenetele miatt tartottak egy újabb konfrontációtól, noha a háromhatalmi egyezmény feljogosította volna, hogy a Barbarossa hadművelet kitörése után Németország oldalán hadba lépjen. A Szovjetunió 1945. április 5-én mondta fel a szerződést, majd augusztus 8-án hajnalban megkezdte a sikeres, 12 napos mandzsúriai offenzíváját.
  2. NTV, 2009.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Battle of Moscow
A Wikimédia Commons tartalmaz Moszkvai csata témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]