Saulei csata
| Saulei csata | |||
 | |||
| Konfliktus | Szamogit-szemigall háború (1236) | ||
| Időpont | 1236. szeptember 22. | ||
| Helyszín | Šiauliai, Észak-Litvánia | ||
| Eredmény | döntő kardtestvér vereség | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
| é. sz. 56° 06′ 54″, k. h. 23° 30′ 52″Koordináták: é. sz. 56° 06′ 54″, k. h. 23° 30′ 52″ | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Saulei csata témájú médiaállományokat. | |||
A saulei csata a Kardtestvérek lovagrendjének döntő veresége a lettektől és a litvánoktól a litvániai Šiauliai mellett, amelyet régibb formában Saule, Saulen néven jegyeznek, ezért is az ütközet neve sauleni csata. A csatában a lovagok elvesztették vezetőjüket is.
A Kardtestvérek terjeszkedései[szerkesztés]
A Kardtestvérek rendje lübecki és brémai kereskedők alapította érdekeltségek egyesüléséből jött létre Livóniában, amely katonai jellegű lovagrenddé vált és megkezdte a lett, kúr, lív, észt területek leigázását. Szövetségben a dánokkal meghódították Észak-Észtországot és legyőzték az oroszokat is. Később egyre agresszívabbá váló expanziója során a rend súlyos bűntetteket követett el, s megtámadta a kikeresztelkedett kúr királyt, Lamekinust. Kúrföld nagy részének leigázását követően célba vette az orosz és litván területeket, de egyre növekvő hatalmára féltékenyen figyeltek a dánok is Észtországban. A dánok titokban támogatták az itteni balti népeket a lovagok ellen, akiknek sebezhető pontja a katonai erejük volt, s ezzel tartották fenn hatalmukat is. Viszont számbelileg elmaradtak a nagyobb lovagrendektől, mint a teutonoktól. A Német Lovagrend többször tett a kardtestvéreknek ajánlatot, hogy egyesüljenek, de ezt Volquin visszautasította.
1234-ben a novgorodiak és vlagyimiriek legyőzték őket II. Jaroszláv novgorodi fejedelem vezetésével, de a lovagok ereje még nem tört meg.
Hadjárat a litvánok és a lettek ellen[szerkesztés]
A kardtestvérek a harcias szemigallok (zemgaleiek) részéről kemény ellenállásba ütköztek. 1236 tavaszán a lovagok betörtek a litván Szamogitiába (Žemaitia). A keresztes sereg viszont csak töredéke állt jól felszerelt, páncélos lovagokból. A harcosok zömét fegyelemhez nem szokott segédcsapatok tették ki, akik lettek, észtek, kúrok és lívek voltak. Főleg e segédcsapatok szerteszét fosztogattak az országban, így tényleges térítés nem történt. Miután elég zsákmányt szereztek, a lovagok Szemigallián (Zemgale) át hazafelé készültek. De Vykintas szamogit fejedelem összefogott a szemigallokkal, hogy a betörést megtorolja. A kardtestvérek támadása is annyira gyorsan zajlott le, hogy Vykintas idejében nem tudott reagálni és a szamogit harcosok már csak akkor gyűltek össze, mikor az ellenség visszavonulóban volt, ezért mindenképp végre kellett hajtani a bosszút.
A csata[szerkesztés]
Vykintas, Szamogitia fejedelme lett a két törzs szövetségének vezetője, amely elindult, hogy csatába szálljon a lovagokkal. A kardtestvéreket személyen Volquin nagymester vezette. A 3000 fős lovagi sereg és segédcsapatai a Mūša folyó egyik mocsaras átkelőjén próbáltak átjutni, hogy a túloldalon visszatérhessenek Livóniába. Mindennek komoly kockázata volt, mert az átkelés nehézségeiből komoly kockázatok adódhattak és a nehéz fegyverzetű lovagok nem tudtak volna koncentrált erővel harcolni. Ráadásul a folyónál várakozott Vykintas 5-6000 főnyi harcossal.
A csatát megelőző nap egy főleg holsteini lovagokból álló csapat került szembe a gázlónál a szamogitokkal. Mivel nem akartak lóról leszállva az ingoványos területen harcolni, ezért estére táborba szálltak. Másnap Vykintas teljes hadereje felsorakozott a lovagok ellen. Minthogy az süppedős talajon a nehézpáncélzatú lovagok lassabban mozogtak és fegyvereiket is korlátozottan használhatták, Vykintas a lándzsás szamogit könnyűlovasságot küldte ellenük. A szamogit támadás miatt a lovagok livóniai népekből álló segédcsapatai, akik amúgy se voltak jól felszerelve, elmenekültek a csatából. A lovagok egy része kiverekedte magát, s igyekeztek eljutni a biztonságot jelentő Rigába, útközben megjelentek a szemigall harcosok, akik rajtuk ütöttek és megölték őket.
Bár a szamogitok és szemigallok vesztesége is meghaladt az ezer főt, de a keresztesek részéről közel háromezren estek el a csatában. Ezzel a csatával a lovagok megsemmisítő vereséget szenvedtek, mert a rend tagjai közül 50-en lelték halálukat Saulénél, köztük Volquin nagymester is.
A következmények[szerkesztés]
A vereség után a német császár és a pápa kemény megrovásban részesítette a lovagrendet, korábbi visszaélései miatt. Láthatólag nem a kereszténység terjesztésével, hanem zsákmányszerzéssel és feudális birtokok kiépítésével törődtek, ugyanis a kúrföldi eseten túl, amikor keresztényeket támadott a lovagrend, IX. Gergely pápa olyan kéréssel fordult a lovagok felé, hogy védjék meg Finnországot a novgorodiak támadásától, de alighanem a rend elhanyagolta a kérés teljesítését. Ezért a Kardtestvérek rendjét feloszlatták és elrendelték újjászervezését és beolvasztását a Német Lovagrendbe, amelynek ezáltal egyik ága lett és livóniai területeket is megszerzett. A kardlovagok ezzel szemben megőrizték önkormányzatukat és folytatták az ország meghódítását. 1241-től a dorpati, a saare-läänei és a kúrsföldi püspökséggel közösen a rend autonóm államalakulatot képzett Ó-Livónia néven.
A Livóniában terjeszkedő teutonok és kardtestvérek ellenben még szenvednek el vereséget a litvánoktól és oroszoktól, akik sikerrel ellenállnak a terjeszkedéseknek.
A korábbi marxista történelem írás, így Magyarországon is alaposan túlértékelte az oroszok 1234-es győzelmét, amelyet a rend hatalma megrendülésének igyekezett beállítani, míg a saulei vereségnek kisebb jelentőséget tulajdonítottak.
Források[szerkesztés]
- Britannica Hungarica, Magyar Világ Kiadó
- Vajda Tamás: A Német Lovagrend a Baltikumban
- Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona, Maecenas
|
