Livónia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Livónia 1250-ben

Livónia más néven Livland, Livánia, Lívföld a mai Észtország és Lettország területének történelmi neve.

Egy ideig csak a Rigai-öböl környékén élő ma már kihalóban levő finnugor lív nép földjét nevezték így. Miután az itt élő balti és finnugor népeket a keresztes Német Lovagrend leigázta, Livónia alatt értették a kúr, a lett, a lív és az észt területeket.

A Német Lovagrend uralma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Livóniában a 12. század végén indította el a nyugati rítusú kereszténység terjesztését a holsteini ágoston rendi Segeberg kolostorból való Augustus Chorher Meinhard barát az Ikskile-i kolostor alapításával. Az ezt megelőző évtizedekben a szomszédos orosz fejedelmek tettek egy-két kósza kísérletet a livóniai népek leigázására és ortodox hitre való térítésére, de általában közönséges rablóháborúkat vezettek ellenük.

1202-ben Albert von Buxhoevden Livónia harmadik püspöke, Riga alapítója és egyben annak első érseke létrehozta a Kardtestvérek rendjét, amit a pápa 1204-ben szentelt fel. 1206-ra megszilárdította hatalmi pozícióját a Gauja folyó menti lívek területein (az Ős-Livónia). A következő harminc évben meghódították Kelet-Lettország (Latgale), Kursföld (Kurzeme) valamint Észtország egyes területeit.

1236. szeptember 22-én a siauliai csatában a kardtestvérek súlyos vereséget szenvedtek, amikor Szamogétföldet és Szemigalliát dúlták. 1237-ben a rendet beolvasztották, a porosz területeken tevékenykedő német lovagrendbe.

1241-ben a rend konföderációban a rigai érsekséggel, a dorpati (tartui), a saare-läänei és a kúr püspökséggel létrehozta Ó-Livóniát. A livóniai népek nagy felkelésének leverését követően (1290) befejeződött az ország meghódítása, s a délről jövő litván terjeszkedést 1298-ban a Riga melletti Neuermüllennél állították meg.

1343-ban IV. Waldemar dán király az észt parasztfelkelés (1343-45) és a revali Szent-György napi felkelés ellen hívta segítségül a lovagokat. Miután a lázadásokat leverték a dán király 1346-ban eladta észt birtokát a német lovagoknak.

Bár német betelepítés jóformán nem folyt erre, de nyugatról elsősorban német és vallon területről jövő hospesek betelepülése jelentős gazdasági fellendülést hozott, a városok széles körű önrendelkezési-, vám- és kommerciális-kedvezményeket kaptak a lovagrendtől. Az ország a balti-tengeri kereskedelmen keresztül gabonával látta Nyugat-Európát és óriási bevétele származott ebből.

Ám a kölcsönös gyanakvás és a püspök valamint a szabad városok rivalizálása miatt nem volt politikai egység, a lovagok kevésbé voltak képesek uralmukat szilárdan kézben tartani. Mikor a német lovagrend hatalma a grünwaldi vereség hatására megrendült, 1419-ben a különböző politikai erők közös törvényhozási testületet hoztak létre Livóniában, amelyben a kardtestvérek és vazallusaik kerültek többségbe, s tehették ezt különösebb gond nélkül, minthogy Litvánia Oroszország ellen viselt hadat, Svédországnak pedig az amúgy évszázadok óta fennálló rossz viszonya ősellenségével Dániával sokadjára mérgesedett háborúvá.

1525-ben, amikor Albrecht von Honhenzollern nagymester szekularizálta a rend poroszországi földjeit, Walter von Plettenberg landmeister újra független rendé nyilvánította a Kardtestvéreket. Livónia V. Károly császártól hercegségi rangot és pénzverési jogot nyert, de elvesztette balti-tengeri monopóliumait a németalföldiekkel szemben, s a Német-római Birodalomnak eme eléggé nehezen kormányozható zuga inkább terhet jelentett. A katolikus lovagrend helyzetét nagyban megingatta a reformáció terjedése.

Reformáció kora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1558-ban IV. (Rettegett) Iván orosz és tatár seregei élén elfoglalta Livónia nagy részét. A kardtestvérek utolsó nagymestere Gotthard von Kettler világi protestáns hercegséget szervez egyes területekből, ezek 1583 után lengyel uralom alá kerültek. Majd 1629-ben a svédek hódították meg.

Orosz Birodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy északi háború eredményeként Nagy Péter Livónia teljes területét elfoglalta az észtországi részeket a svédektől. 1795-től Oroszország a lett, litván és kur területeket vette el a lengyelektől. A történelmi Livónia területén 1721-ben Nagy Péter létrehozta a Rigai kormányzóságot. A Hanza városok (Riga, Tallinn, Dorpat (Tartu)) megtartották kiváltságaikat a városok közigazgatásának nyelve a 19. század végéig a német maradt. Az észtországi német nemesség létrehozza az Estlandi lovagrendet (Estländische Ritterschaft), ami különösebb hatalom nélkül 1920-ig állt fenn.

A két világháború között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1917-ben az Orosz Birodalom felbomlásának eredményeként mind a három balti állam Észtország, Lettország és Litvánia kimondja függetlenségét.

Szovjetunió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1939 augusztusában aláírt Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében a balti köztársaságok a Szovjetunió érdekszférájába kerültek.

1940 júniusában, a szovjet kormány több lett miniszter leváltását és szovjet katonai egységek Lettországban való állomásoztatását követelte. Az ultimátum a lett kormány számára elfogadhatatlan volt, és ez 1940. június 17-én az Ulmanis kormány lemondásához és egy új szovjetbarát kormány megalakulásához vezetett. A lett parlament 1940. július 21-én kérte Lettország felvételét a Szovjetunióba. Lettországot 1940. augusztus 5-én fel is vették a Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaságok közé. Ettől kezdődően a neve Lett Szovjet Szocialista Köztársaság volt.

Livóniai egyházi vezetők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Livónia püpsökei:

  • Augustus Chorherr Meinhard 1186-1196
  • Berthold 1196-1198
  • Albert von Buxhoevden 1199-1201

Riga püspökei:

  • Albert von Buxhoevden (I. Albert) 1201-1229
  • Nicolaus von Nauen 1231-1253
  • II. Albert 1254-1255

Riga érsekei:

  • II. Albert 1255-1273
  • Johannes von Lunen (I. János) 1274-1285
  • Johannes von der Fechte (II. János) 1286-1294
  • Johannes Graf von Schwerin (III. János) 1295-1300
  • Friederich de Pernstein 1304-1341
  • Fromhold Viffhusen 1348-1369
  • Johannes von Sinten (IV. János) 1369-1393
  • Johannes von Walradt (V. János) 1393-1418
  • Johannes Ambund (VI. János) 1418-1424
  • Henning von Scharpenberg 1424-1448
  • Silvester Stodewescher 1449-1479
  • Michael Hillebrand 1484-1509

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]