Riga

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Világörökség logo.png  A településen világörökségi helyszín található 
Riga
Óváros
Óváros
Riga címere
Riga címere
Riga zászlaja
Riga zászlaja
Közigazgatás
Ország Lettország
TájegységVidzeme
Alapítás éve1201
Irányítószám LV-1500 LV-1599
Népesség
Teljes népesség614 618 fő (2021. jan. 1.)[1] +/-
Népsűrűség2432 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület307.17 km²
Időzóna UTC+2
Elhelyezkedése
Riga (Lettország)
Riga
Riga
Pozíció Lettország térképén
é. sz. 56° 58′, k. h. 24° 08′Koordináták: é. sz. 56° 58′, k. h. 24° 08′
Riga weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Riga témájú médiaállományokat.

Riga (lettül: Rīga, kiejtés: Ríga) Lettország fővárosa. A Baltikum legnagyobb városa, fontos kulturális, oktatási, politikai, pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági központja a régiónak.

Riga történelmi belvárosa, Vecrīga 1997-től a UNESCO világörökség listáján található. Különösen jelentősek a 19–20. század fordulóján épült szecessziós (Art Nouveau, Jugendstil) épületegyüttesek. Ezek Béccsel, Prágával vagy Budapesttel is állják az összehasonlítást.[2]

A város az észak-svédországi Umeåval együtt elnyerte a 2014-es Európa kulturális fővárosa címet.[3]

Fekvése[szerkesztés]

A Balti-tenger partján, a Daugava folyó torkolatánál terül el.

Éghajlata[szerkesztés]

Riga éghajlati jellemzői
HónapJan.Feb.Már.Ápr.Máj.Jún.Júl.Aug.Szep.Okt.Nov.Dec.Év
Átlagos max. hőmérséklet (°C)−2,3−1,72,79,816,220,121,721,016,310,43,90,39,9
Átlagos min. hőmérséklet (°C)−7,8−7,6−4,71,05,910,012,311,88,04,0−0,5−4,42,4
Átl. csapadékmennyiség (mm)342728414463857375605746633
Havi napsütéses órák száma45591312342712883062431779732231906
Forrás: World Weather Information Service


Lakossága[szerkesztés]

A 2007-es adatok szerint a város lakosságának 42,3%-a lett, 42,1%-a orosz, 4,4%-a fehérorosz, 3,9%-a ukrán, 2%-a lengyel, a fennmaradó 4,3%-a pedig egyéb nemzetiségű. Rigában egy km²-re 2382 lakos jut.

Története[szerkesztés]

Történelmi hovatartozás

Riga megalapításáig[szerkesztés]

A képen egy kora-középkori kódex lapja látható.
Lett Henrik krónikájának egy oldala
alter
Riga és környéke 1185–1230 között. A térkép mindenképp a Riga alapítása utáni éveket mutatja, mert Riga is szerepel rajta. A Daugava torkolatánál található a Riga történetéhez kötődő Daugavgriva, Rigától felfelé haladva a folyón megtalálgató Holm és Ikšķile, kicsivel lejjebb Koknese.

A Daugava folyó (más néven Dvina, óskandináv nyelven Dúna) az ókor óta fontos kereskedelmi útvonal. A varégok a Daugava–Dnyeper hajózási útvonalon jutottak el Bizánc városába.[6]

Régészeti feltárások alapján megalapították, hogy ott, ahol a Riga folyó a Daugavába torkollott – a Daugava torkolata előtt tizenöt kilométerrel, a mai Riga helyén –, már a 2. században emberi település volt.[6] A település lakói két lív törzsből származtak, a lív nyelv a finnugor nyelvek balti-finn ágának déli csoportjához tartozik. A régészeti ásatások csont- és borostyánmesterség, állattenyésztés és halászat nyomait mutatták ki. Az 5. és 6. században az írott forrásokban Duna Urbs-nak nevezett hely a Bizáncba vezető viking kereskedelmi útvonal részévé vált.[6]

A Henrik Livónia krónikája[7] szerint Riga előtelepülése a XII. században már régóta kereskedelmi központ volt, portus antiquus-ként (ókori kikötő) emlegették. A leírás szerint a településen raktározásra használt épületek és raktárak találhatók, ahol főleg lent és irhákat tároltak. A kereskedők meghatározó csoportja Brémához volt köthető. Az ő elbeszélésük nyomán indult a holsteini segebergi Ágoston-rendi kanonok, Meinhard a Daugava mentén élő pogányok megtérítésére 1181-ben.[8] A helyi törzsek a számukra előnyös ajándékokért – Ikšķilében (akkori nevén: Uexküll) és Holm szigetén[9] kővár, templom építése – megkeresztelkednek, majd a térítők távozása után felmondják az egyezséget és visszatérnek saját isteneikhez. Meinhard 1186-ban visszatért Brémába, ahol beszámolt sikertelenségéről II. Hartwig brémai érseknek.[10] Hartwig meglátta a terjeszkedés lehetőségét Meinhard küldetésében, ezért Meinhardot Uexküll (Üxküll, Uxhall, Ikšķile) püspökévé[11] avatja és visszaküldi a Daugava torkolatához. Meinhard 1196-ban bekövetkezett haláláig nem ér el átütő eredményt. (Meinhardot II. János Pál pápa 1993-as lettországi látogatása alkalmával szentté avatta).[12]

III. Celesztin pápa 1195-ben keresztes hadjáratot hirdetett a balti pogányok ellen, amelyet III. Ince pápa megerősített 1198-ban. A pápák kinyilvánították, hogy a balti pogányok elleni harc ugyanolyan rangú, mint a szentföldi keresztes hadjáratban való részvétel. A kinyilatkozások nagyban megkönnyítették a balti területek meghódítására induló seregek toborzását. A lakosság vallásos megtérése volt a balti-tengeri keresztes hadjáratok elsődleges célja. A katonai hódítást a túlélők megkeresztelkedése követte. A latin és az orosz ortodox misszionáriusok közötti versengés a balti népek vallási hűségéért tovább bonyolította a helyzetet. Az ortodox misszionáriusok nem tanúsítottak figyelemre méltó buzgalmat az orosz fennhatóság alatt álló balti lakosság keresztény hitre térítésében.[13] Ezzel szemben a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy a balti térségben meghódított összes népet megkereszteljék. A német gyarmatok terjeszkedésével szemben az orosz befolyás a balti térségben folyamatosan csökkent.

Hartwig a loccumi cisztercita kolostor apátját, Bertholdot[14] nevezte ki Meinhard utódaként Uexküll püspökének. Berthold 1197 érkezett meg a püspökségbe. Az első évében Meinhard módszerét követve békésen igyekezett téríteni, ám a sikertelenség láttán 1198-ban veterán katonákból verbuvált sereggel tért vissza. Sikeressége az év június 24-ig tartott, amikor egy csatában meghalt. Elért eredményei elenyésztek, a megkereszteltek visszatértek pogány isteneikhez, a sereg pedig a Holm-szigeti erődben[9] keresett menedéket.

1199 március elsején Hartwig érsek unokaöccsét, Albert von Buxthoevent, a brémai dóm kanonokát nevezte ki Uexküll harmadik püspökévé.[15] Buxhövden Berthold katonákra támaszkodó hódító-térítő eljárását folytatta. Henrik krónikája szerint 1200-ban 23 hajón félezer vesztfáliai katona szállt partra.[16]

Riga megalapításától a Hanza-szövetségbe belépésig[szerkesztés]

Az egyik elsőként épült templom romjai.
Albert püspök szobra a Rigai Katedrálisban.
A Teuton rend terjeszkedése, 1260

Albert von Buxthoeven 1201-ben várat építtetett a mai Riga területén[17][18]. Riga legtöbb történész által elfogadott alapítója Albert püspök, az alapítás éve 1201, de léteznek ezt megkérdőjelező források is.[19] A következő évben a püspökség székhelyét Uexküllből Rigába helyezte át.[5] Riga déli és keleti természetes határa a Daugava és mellékfolyója, a Riga folyó volt, amit később Rīdzeninek neveztek, és ahogy tovább apadt Rīdziņu lett. A Riga folyó Daugavába ömlése kikötő számára kedvező hely volt, könnyen bővíthető a Rigai tó felé. A hely nem volt lakatlan, egy liv falu a Riga torkolatánál, egy másik pedig a Riga tónál helyezkedett el. 1202-ben Albert testvére, Engelbert megérkezett az első német telepesekkel.

Buxthoeven felismerte, hogy az évenkénti sereg toborzás, szállítás nem tartható fent, ezért 1202-ben Treideni Theodorik, a daugavgriva-i [20] ciszterci kolostor apátja kezdeményezésére Buxthoeven új katonai-vallási rendet hozott létre, ez volt a Kardtestvérek rendje, más néven a Livóniai Kardtestvérek. A rend célja, hogy állandó hadsereget biztosítson Buxthoevennek és az egyháznak a Baltikum keleti részén, elsősorban a németek által meghódított területeken. A rend a püspök irányítása alatt állt, és a fegyveres erők állandó magját alkotta, kiegészítve a rövid távú nyugatról érkező önkéntesekkel. Az elgondolás jó volt, ám a rend hamarosan a püspök riválisává lett, ez meghatározta Riga és környéke történelmét a következő évszázadokra.

A püspök az alapítást követően megkezdte a Boldogságos Szűz Máriának szentelt székesegyház építését, amely 1206-ra már állt is.[21] Házat emelet magának és káptalanjának. A Kardtestvérek főhadiszállását is az új városban alakították ki, laktanya is épült. Egy megerősített épületben tárolták a hadi kincstárat. A polgári épületek mellé raktárházakat húztak fel a kereskedők. Riga fejlődését jelzi, hogy a városban öntötték az új székesegyház harangjait is, amelyek nemcsak az istentiszteletre hívhatták a híveket, hanem a polgárokat is fegyverbe szólíthatták.[22] Az új településen az első kereskedők és a püspök népe épületeik köré földkupacot halmoztak fel, és kihegyezett facölöpökből palánkot építettek. A város védő falak fejlesztése épp úgy folyamatos volt, ahogy a város elleni támadások is. A fal 1210-re elért a Daugaváig, az erődfal körülölelte a helyi lakosok házait is. 1234-re a fal körbevette a város északi részét is, ekkor már 2,2 kilométer hosszú fal kerítette körbe a 28 hektáros várost. A település részévé vált a természetes kikötő is – ötven méter széles, három-öt méter mély vízterület – a Riga folyón, amelyet a partjai mentén bővítettek és megerősítettek.[23][24] 1211-ben megkezdték a rigai Dóm építését.[25]

Annak érdekében, hogy megakadályozzák egy megerősített vár és város létrehozását egy ilyen fontos helyen, amely a régió összes kereskedelmi útvonalát ellenőrizné, Riga megalakulása után folyamatos támadásoknak volt kitéve. Visvaldis, Jersika uralkodója[26] már 1203-ban megtámadta Rigát a litvánokkal szövetkezve[27], 1205-ben a Vidzeme felől betörő litván herceg, Svelgatis[28][29] fenyegette, és a rigaiak csak szövetségesük, a zemgalei vezér, Viestard[30] segítségével sikerült megakadályozni a támadást.[31] 1206-ban Vlagyimir polotszki (polacki) herceg[32] egy vidéki jelentéktelen csetepaté miatt megfenyegette Rigát, a fenyegetésből fegyveres összecsapások lettek, a végeredmény a Rigai püspök és a Kardtestvérek által birtokolt földterület jelentős növekedése a polacki hercegség kárára (is). 1210-ben Rigát ostrom alá vették a folyón felevező hajókon érkezett kur csapatok, a támadás-sorozatot visszaverték.[33] Öt évvel (1215) később a Daugava felől érkező támadást kivédendő, kövekkel megtöltött csónakokat süllyesztettek el, elzárták a kikötő torkolatát. Rigát senkinek sem sikerült elfoglalnia.

Fülöp német király Albertet a Szent Római Birodalom hűbéresévé, Rigát és a Kardtestvérek által elfoglalt területet Terra Mariana[4] néven a Birodalom fejedelemségévé nyilvánította 1207-ben. Alig öt év múlva a pápa a rigai püspökséget közvetlenül Vatikán irányítása alá helyezte – a Birodalom és az egyház folyamatos küzdelmet folytatott a város feletti hatalomért, a küzdelembe hamarosan a város polgársága is bekapcsolódott. A pápa kimondta, hogy minden német kereskedőnek Rigán keresztül kell folytatnia balti kereskedelmét. Ez oly mértékben megnövelte Riga kereskedelmi szerepét, hogy 1211-ben pénzt vertek a városban.[6]

A németek által Rigából elfoglalt területeket felosztották az egyház és a Kardtestvérek rendje között, az egyház elfoglalta Rigát és az összes föld kétharmadát, egyharmadát pedig a rendnek adományozta. Ez a megoldás nagyban csökkentette a két fél közti feszültséget, de nem oldotta meg.

Amikor 1221-ben a dánok II. Valdemár dán király vezetésével partra szálltak a mai Észtországban, ahol felépítették Reval erődjét és nekikezdtek Livónia meghódításának, Albert kész volt behódolni a dánoknak. Ám Riga városának lakossága elűzte a dán király követét. Alberttal való egyezkedés során jogot szereztek Riga önálló igazgatására, elfogadták a város törvényeit, címerét és zászlóját, céhek szerveződésére. A következő évtizedekben, bár a rigaiaknak el kellett ismerniük az érsek hatalmát, a város bel- és külpolitikájában mindinkább önállósult, gyakran fegyverrel védte területét, szabadságjogait.[34]

Albert nehézségei a rigai polgársággal továbbra is fennálltak; pápai közbelépéssel 1225-ben egyezség született, amelynek értelmében a polgároknak nem kellett adót fizetniük a rigai püspöknek, és Riga polgárai jogot szereztek magisztrátusok és városi tanácsosok (Rīga Rāte)[35][36] megválasztására. A városi tanácsba a polgárok gyűlésén kezdetben tizenkét tagot választottak meg egy évre. A század végén már maga a városi tanács választotta meg az utódokat, a polgármesteri pozíció tulajdonképpen élethosszig szólt. A püspök világi hatalmát a városban az általa kinevezett szolgabíró vagy bíró (advocatus) képviselte, akinek az volt a feladata, hogy a polgárok között minden konfliktust a püspök nevében megoldjon. A püspök katonai erejét az ő áldásával alapított Kardtestvérek Rendje (később a püspök saját vazalluslovagjai is) valósította meg.

1226-ban Albert felszentelte a Dóm-székesegyházat[37][38], felépítette a Szent Jakab-templomot[39] és plébániai iskolát alapított a Szent György-templomban[40]

A város alapító Albert püspök 1229 januárjában halt meg.[15] Nem sikerült elérnie, hogy felkent érsek legyen – csak 1252-ben nyilvánítja IV. Sándor pápa Rigát érsekséggé[5] –, de a német hegemónia, amelyet a Livónia felett kialakított, hét évszázadig fennmaradt.

A litvánok és a zemgalei lettek 1236-ban a Siauliai csatában csatában legyőzték a Kardtestvéreket, a pápák bizalma megrendült a Rendben, ezért az ezt követő évben, önállóságot részben megtartva, beolvadtak a Német Lovagrendbe.

1282-ben Riga a Hanza-szövetség tagja lett. A Hansa kulcsszerepet játszott Riga gazdasági és politikai stabilitásának megteremtésében, így a városnak olyan erős alapot biztosított, amely egészen a modern időkig elviselte az elkövetkező politikai lázadásokat. A Hansa-szövetség kulcsszerepet játszott Riga gazdasági és politikai stabilitásának megteremtésében, a városnak olyan erős alapot biztosított, amely egészen a modern időkig kibírta az elkövetkező politikai lázadásokat. Amikor a Hansa-szövetség befolyása gyengült, Riga külföldi katonai, politikai, vallási és gazdasági törekvések tárgyává vált.

A Hanza-szövetség tagjaként a reformáció megérkezéséig[szerkesztés]

A Hanza-szövetség legfontosabb kereskedelmi útvonalai.

A zemgalok felett aratott 1290-es győzelem után a Német Lovagrend és Riga városa közötti konfrontáció felerősödött, ami több évtizedig tartó livóniai polgárháborúhoz vezetett.[41] 1298-ban Riga polgárai és Vytenis litván nagyfejedelem szerződést kötöttek, amelynek értelmében pogány litván helyőrség védi meg őket a Német Lovagrend pusztításaitól. A katonai szerződés 1313-ig volt érvényben.[42] Riga városa 1320-as években a litván nagyhercegek megbízásából kereskedelmi megbízásokat is teljesített.[43]

A háború csúcspontján, 1329-ben, a Lovagrend csapatai ostrom alá vették a várost, teljesen körbezárták azt. 1330. március 20-án a rigai városi tanács megállapodott a Lovagrenddel a megadás feltételeiről. Riga vereségének szimbolikus elismeréseként a városlakóknak a várfalat egy széles szakaszon le kellett bontaniuk, hogy a kapu helyett a Lovagrend tagjai és csapataik a résen juthassanak be a városba. Március 30-án megpecsételték a Riga átadásáról szóló szerződést, melyet 1332-ben IV. Lajos német-római császár erősített meg. E szerint Riga minden kiváltságát elvesztette. Riga a Livónia Szövetség [44] egyik városa lett, amelyet a Lovagrend kormányzott. A város felett számos érseki jog megszűnt. A következő évtizedek a Lovagrend és az érsek közötti vitákban teltek, miközben a rigai polgárok korábbi privilégiumok visszaállítására és új kiváltságok megszerzésére törekedtek.

A Feketefejűek háza[45] Rigában. Az épületet a németek 1941. június 28-án - egy héttel a Barbarossa hadművelet elindítása után - romba bombázták, a maradványokat pedig 1948-ban a szovjetek lerombolták. 1996 és 1999 között a Parex Bank elnökének, Valērijs Kargins támogatásával újjáépítették. A „Felépítem a Feketefejűek Házát” mozgalomhoz több, mint ötezren csatlakoztak, fejenként 7-11 euró felajánlásával. A Feketefejűek Háza hivatalosan 1999. december 9-én nyílt meg, ma múzeum.

A XIV. században, miután a püspök és a rend egy másik helyre költözött Rigába, új városközpont jött létre: a piactér, amely szinte a város geometriai középpontjában helyezkedett el. Körülötte csoportosultak a legfontosabb közigazgatási és politikai épületek: a Városháza, a szégyenoszlop és a Feketefejűek Háza[45] – ez utóbbit először 1330-ban említik.[46]

A század közepén megkezdődött Riga aktívabb részvétele a Német Lovagrenddel együttműködő Hanza-szövetségben. Az 1340-es években a rigai kereskedők fontos jogot nyertek, más városokból Rigába érkező kereskedők csak rigai kereskedőkön keresztül köthetnek ügyleteket. A litván fennhatóság alatt álló Polack várossal kötött 1406-os kereskedelmi egyezmény szerint Riga szabadon kereskedhetett a Daugava felsőbb szakaszán és magában, Polack városában is. A város növekvő erejét mutatja, hogy 1423-ban a Rīga Rāte[35] nem volt hajlandó megbüntetni Herman Klempova sókereskedőt a sókereskedelemben elkövetett csalás miatt, sőt kész volt háborút indítani emiatt a Lovagrend ellen, és csak a Livónia Konvent volt képes arra kényszeríteni a várost, hogy megegyezzen és fizesse ki a bírságot.

A rigaiak önbizalmát és a város szerepét jelentősen erősítette az újonnan létrejött Livónia Konvent (Landtag, Landtāgs). A Livónia Konvent a lív konföderáció képviselőinek gyűlése volt a XV. és XVI. században. A Landtag-képviselők általában a Livónia Szövetség földrajzi központjában Valkában vagy Valmierában gyűltek össze, de üléseztek Rigában, Tērbatban[47], Cēsisben és Vīlandban[48] is. A Landtag hatáskörébe tartozott Livónia közös külpolitikai és katonai együttműködése, belpolitikai kapcsolatok alakítása, kereskedelmi szerződések megkötése, adó- és pénzpolitika, a szökött parasztok hazatelepítése. A Landtagok egyben a legfelsőbb törvényhozó és bíróságok is voltak a Livóniai Szövetség államai és rendjei között.

1451-ben Riga titkos tárgyalásokat kezdett a Porosz Unióval a Lovagrenddel való közös fellépésről.[49] Erre válaszul a világi hatalmat képviselő Német Lovagrend és az egyházi hatalmat képviselő rigai érsek összefogott a város ellen. Sylvester Stodevešer rigai érsek[50] és Johannes von Mengede [51], a Livóni Rend mestere megállapodott abban, hogy felosztják Riga feletti fennhatóságot. 1452-ben Salaspilába érkeztek Riga képviselői, ahol két vádiratot kaptak az egyházi, politikai és területi jogok figyelmen kívül hagyása miatt. A salaspilai megállapodás értelmében a város hűséget esküdött mindkét főúrnak, akik egyenlő jogokat szereztek a város felett.[52] A megállapodás nem oldotta meg a felsőbbrendűség kérdését Riga városában, hanem még bonyolultabbá tette. A szerződés aláírása után Riga városának diplomatikusan kellett lavíroznia a két hatalom között, megpróbálva visszaszerezni szabadságát.

A XV. század második felében többször is módosították és megújították a Riga feletti kettős szuverenitásról szóló megállapodás pontjait. 1479-ben Sylvester Stodewescher érsek szövetséget kötött a svéd királlyal[53] a Livóniai Rend ellen, de a rend katonái fogságba ejtették és Koknese várába zárták, ahol július 12-én meghalt. A városi tanács továbbra is igyekezett csökkenteni a Rend uralmát a város felett.

A cáfolt[54] legenda szerint 1510-ben Rigában állították az első karácsonyfát.[55] A rigai vár harmadik jelentős átépítése 1515-ben fejeződött be.[56]

Reformáció, lengyelek és svédek[szerkesztés]

Riga 1547-ben. Forrás: Сапунов: Река Западная Двина 607. oldal. Az eredetit a British Library őrzi és digitalizálta.
Riga 1572-ben. Riga, kényelmesen a Duna folyó partján, híres kereskedőiről és Livónia metropolisza – Braun & Hogenberg Civities of the World (1581) könyve szerint.

A Nyugat-Európában a XV. század elején megindult reformáció viszonylag hamar elérte Rigát. 1522. június 12-én a rigai székesegyház ajtajára is kikerült a reformációt hirdető írás, más városokhoz hasonlóan megindult a vita a régi és az új vallás hívei közti vita.[57] 1524-ben a székesegyházban egy tiszteletreméltó Szűz Mária szobrot boszorkánynak nyilvánítottak, és a Daugavában vízi próbára bocsátották. A szobor lebegett, ezért boszorkánynak minősítették és Kubsbergben elégették.[58][59] A Lovagrend mestere 1535-ben vallásszabadságot biztosított Rigának. Az egyházi ügyek intézése a városháza irányítása alá került, a templomok és kolostorok ingatlanjait átvették, a rigai székesegyház evangélikus iskolává, a ferences kolostorok szegények menedékházává alakultak.[57] Riga elfogadta a reformációt, ezzel véget ért az érsekek hatalma.

A város első könyvtára 1524-ben nyitott ki, öt könyvet kínált – ebből négy ma is a könyvtár állományában található.[60] 1547-ben, mennybemenetel napján, napközben nagy tűz ütött ki Riga külső városában, "mely a várost is körülvette és nagy károkat okozott. A városban, a püspöki kerületben sok ház és a templomok leégtek; a városon kívül sok kereskedő raktára minden holmijával együtt tűzbe zuhant prédáért."[61][62]

Nemsokára Riga másik hűbérurát is elsodorta a reformáció. A Német Lovagrend birtokait körbevevő területek sorra tértek elfogadták a reformációt. Brandenburgi Albert, a Német Lovagrend 37. nagymestere 1525. április 10-én Krakkó piacterén hűségesküt tett I. Zsigmond lengyel királynak, Albert vállalta, hogy a Lovagrendet feloszlatja. A Német Lovagrenddel 1237-ben unióra lépett Kardtestvérek Rendje nem ismerte el Brandenburgi Albert feloszlató intézkedését, V. Károly német-római császár támogatásával Plettenbergi Walter[63] lívföldi seregmester vezetésével önállósodtak Livóniában, V. Károly birodalmi hercegi rangot és pénzverési jogot adott Walter nagymesternek.

alt
Livónai 1534-ben.
  Riga városa
  A rigai érsekség[5] területei
  A kurföldi püspökség[64] területei
  Az ösel-wieki püspökség[65] területei
  A dorpati püspökség[66] területei
  A Német Lovagrend (Kardtestvérek) területei. A számok feloldását a képre kattintva találod meg.

A hűbérurakat nem csak Riga, de a környező Livónai és a balti térség is elvesztette. A terület így a környező országok – Orosz Cárság, a Dán Királyság, a Svéd Királyság és a Lengyel-litván Unió??? – számára meghódítandóvá vált. A Livóniai háború (1558–1583) ideje alatt szinte minden résztvevő minden résztvevővel hadban állt és szövetséget kötött. A Kardtestvérek Rendje a németek csekély támogatása miatt először csak szövetséget kötött, majd később egyesült a Lengyel Királysággal. A Kardtestvérek utolsó nagymestere Gotthard von Kettler a rendet feloszlatta, és 1561-től az új Kurföldi és Zemgalei hercegség első hercege lett.[67] Riga elvesztette másik hűbérurát.

A háborúban Riga szinte sértetlen maradt[68], ekkor nyilvánította szabadváros státuszát (1561-1582). Riga húsz éven át a Szent Római Birodalom szabad császári városa volt, mielőtt a drohiczyni békeszerződéssel a Lengyel-Litván Nemzetközösség befolyása alá került.[69] A háború végén, 1581-ben a város kiváltságai megőrzése érdekében hűséget esküdött Lengyelország és Litvánia uralkodójának, Báthory Istvánnak.

1582-ben Báthory Lettországba érkezett, először a Kurföldi és Zemgalei hercegségbe látogatott, ahol csatlakozott hozzá Gotthard Ketler herceg, akivel a király Rigába utazott, ahol csaknem két hónapot töltött. 1582. március 12-én Báthory a város akkori határain kívül fekvő rigai várban fogadta a város küldötteit, majd tárgyalásokat követően április 7-én a város hűséget esküdött az uralkodónak. Báthory új alkotmányt adott és ellenreformációt kezdeményezett, amely zavargásokhoz vezetett. A rigai naptár lázadás (1584-1589) formai oka Báthory parancsa volt, amely előírta a Gergely-naptár használatát – a kereskedők nehezményezték a tíz napos munkahetet.[70]

Nicolaus Mollinus nyomdájából került ki a Rigai panoráma kép 1612-ben. A bal felső sarokban látható kék 'i' betűre kattintva nem csak nagyobb méretben látható a kép, de számos épülethez, szöveghez kapcsolódó további információ is láthatóvá válik az adott felületet kiválasztva.

Dāvid Hilchen [71] meghívására 1588-ban a holland Nicolaus Mollinus Rigába költöztette nyomdáját, ahol a naptár-zavargások idején a Riga Rāte-t[35] támogató cikkeket nyomtatott. III. Zsigmond lengyel király Rigának 1590-ben könyvnyomtatási kiváltságot adott. 1591-ben Rāte Mollinust a város könyvnyomdásának nevezte, fizetést és lakást adott Mollinusnak, valamint szabályozta a nyomdák számát és a könyvek árát. A városi tanácsnak hamarosan meg kellett védenie Mollinust a jezsuiták támadásaitól és a varsói udvarnál tett panaszoktól, mert az evangélikus felekezetnek megfelelő könyveket nyomtatott. 1600-ig Mollinus összesen 71 könyvet nyomtatott, 5-6 könyvet évente.[72]

A Livónai háborúban már szembekerült egymással a Lengyel-litván és Svéd királyság. Bő egy évtizedes béke után ismét hadban álltak, ez volt a második svéd-lengyel háború (1600-1611). A svédek ugyan még Rigát is ostrom alá vonták, de többször is súlyos vereséget szenvedtek a harctéren, a harcoknak IX. Károly svéd király svéd király halála vetett véget. A harmadik svéd-lengyel háborúban Svédország legyőzte a Lengyel-litván királyságot. II. Gusztáv Adolf svéd király 1621 szeptemberében, hosszas ostrom után bevette Rigát. A háború okozta hosszú távú kereskedelmi visszaesést a század közepére sikerült leküzdeni, amikor a len, a hamu, az erdei anyagok, a nyersbőr és a faggyú exportja elérte a legmagasabb szintet. A második északi háború idején egy hatalmas orosz hadsereg több hónapig ostromolta a rigai erődöt, de kénytelen volt visszavonulni. A század végén a gabonafélék és a viasz a legfontosabb exporttermékekké váltak. A XVII. században Riga Svédország legfontosabb hitelezője volt, Riga a Svéd Királyság legnagyobb városa lett.[73]

A Svéd kapu Rigában.[74][75]

A svéd uralom egyik ma is álló emléke a Svéd kapu, amelyet 1698-ban építettek, egyike volt a város nyolc kapujának. Építésére azért került sor, hogy a városon kívüli laktanyából a legrövidebb úton lehessen a városba vezényelni a katonákat, a kapuhoz több legenda is kötődik.[74][75]

Orosz uralom alatt[szerkesztés]

Korábban is számos orosz-svéd háború volt, Riga történelmében a Nagy északi háború (1700-1721) hozott fordulatot, a kezdeti svéd sikerek után a Poltavai csatában Nagy Péter orosz cár döntő vereséget mért XII. Károly svéd király csapataira. A cár serege 1710. július negyedikén – kilenc hónapos ostrommal – bevette Rigát. Rigát a Rigai (később Livónia, Vidzeme) kormányzóság fővárosává tették. Svédország északi dominanciája véget ért, és Oroszországnak a legerősebb északi hatalommá válását az 1721-es nystadi szerződés tette hivatalossá. Oroszország a helyükön hagyta a rigai intézményeket, megerősítette a német nemesek és polgárok hagyományos kiváltságait, amelyeket a Privilegium Sigismundi Augusti állapított meg, különös tekintettel a protestáns hitre. Visszafordították a XI. Károly svéd király által bevezetett földreformot, amely sok jobbágyot korona alattvalóvá tett.[76][77]

Az ostrom és a háborút kísérő pestis után 1720-ban Rigának csak hatezer lakosa maradt, de nyolc évvel később már tízezres várossá duzzadt vissza. Az első teljes lakossági összeírás 1782-ben történt meg, az összeírást rendszeresen ismételték, így jól követhetővé vált a változás.[78]

A XVIII. század végétől a XIX. század első feléig (1782-1812) Riga polgári lakosságának száma több mint 40 ezerrel nőtt, majd az 1812-es háború alatt és a következő évtizedben meredeken csökkent. A háború Napóleon oroszországi hadjárata volt. A császár csapatai Kaunasnál keltek át a Nyeman folyón, a várost 1812 júliusától decemberéig ostromolta a francia csapatok északi szárnyának Macdonald vezette hadteste. A huszonötezres hadtestnek nem sikerült átkelniük a Daugaván, ezért az ostrom sem volt tökéletesen kivitelezett. A hadtest feladata volt a folyó mentén közel száz kilométeres kvázi frontvonal ellenőrzése is, ami tovább rontotta az ostrom hatékonyságát. A támadáskor a rigai helyőrség tizennégyezer fős volt, amelyhez hamarosan további tízezer katona csatlakozott.[79]

Riga Szentpétervár külvárosa 1812. július 11-ről 12-re virradó éjszaka. A külvárost a rendőrség gyújtotta fel a napóleoni hadak támadása elleni védekezés során.

1812. július 12-én szándékos gyújtogatás következményeképp – védekezést könnyítendő a rendőrség okozta tűz miatt – leégett Riga egy része, köztük Moszkva és Szentpétervár negyed. Legalább négy templom, harminchat raktár, harmincöt állami és hétszázöt lakóépület lett a lángok martaléka.[80] A tűzvész tette lehetővé, hogy Filips Pauluchi balti főkormányzó vezetésével meghatározzák a külső területek felújításának, beépítésének rendjét. A területen szabályos utcahálózat, új beépítési területek, zöldfelületek kerültek kialakításra. Az erődítmények mögötti területet katonai okokból különböző építési szabályok mellett távolságokra osztották fel. Falazott épületek építése csak az erődítményektől csak 1600 méterre épülhettek.[81]

Riga az egyik haszonélvezője volt az orosz export növekedésének a XVIII-XIX. századokban, a város volt Oroszország egyik fő kikötővárosa. A város fejlődése különösen gyors lett, miután az Orosz Birodalom kormánya 1856-ban engedélyezte a rigai erőd felszámolását és kőépületek építését a helyén.[82] 1861-ben megépült a Riga-Dinaburg vasútvonal, amely Daugavpilsen keresztül kötötte össze Rigát Szentpétervárral és más városokkal.[83]

A kézműves és ipar szabadságáról szóló 1866-os törvény teljesen eltörölte a céhek monopoljogát.[84] A XIX. század második felében a rigai ipart fémmegmunkálás, gépipar, vegyipar, rostfeldolgozás, zsinór, fésült szövetgyártás, papír, porcelán, cserép, parafagyártás, fafűrészelés jellemezte. A felsorolás társadalmi változást is jelentett, megjelent és rohamosan nőtt az ipari munkások száma, a gyárak számával pedig a tőkések, kapitalisták csoportja. Az ipari munkások számát növelte Riga környéki felszabadított, ezért munkát kereső gazdák – Vidzeme (1817), Kurzeme-ban (1819) – is. Az első sztrájkokra már az 1870-es években sor került, a legjelentősebb az 1899-es rigai felkelés volt.[85] A lett burzsoázia felemelkedése a lett nemzeti ébredés központjává tette Rigát a Riga Lett Egyesület 1868-as megalapításával[86] és az első nemzeti dalfesztivál megszervezésével 1873-ban.[87] A fiatal lettek nacionalista mozgalma az 1905-ös orosz forradalomban csúcsosodott ki.[88]

A XIX. század végére Riga az iparilag legfejlettebb és gazdaságilag legvirágzóbb városok egyikévé vált az Orosz Birodalomban, és a balti tartományok ipari munkásának több mint fele ott dolgozott. Riga volt Oroszország harmadik legfontosabb ipari városa Moszkva és Szentpétervár után. A balti-tengeri háborúk és hatalomváltások sok évszázada alatt a rigai balti németek, Albert kereskedőinek és keresztes lovagainak utódai, a demográfiai változások ellenére megőrizték vezető pozíciójukat. Riga a német nyelvet használta hivatalos ügyintézéshez egészen 1891-ig, az orosz nyelv hivatalos nyelvként való bevezetéséig.

Riga az 1890-es években. Balra a Rigai Katedrális tornya látható.
Riga az 1890-es években. Forrás: Н. К. Шильдер. Император Александр Первый. Его жизнь и царствование. Т. I. С.-Петербург, 1897

III. Sándor orosz cár 1885-ben a balti kormányzóság tisztviselői számára kötelezővé tette az orosz nyelv használatát, 1889-ben II. Miklós orosz cár kiterjesztette ezt a balti önkormányzatok hivatalos eljárásaira is. Az 1890-es évek elejére a balti kormányzósági iskolákban az oroszt kényszerítették oktatási nyelvként.[89]

Az Első világháború sokáig elkerülte Rigát. Az 1917-es forradalom elsöpörte a cári rendszert, de a polgári kormány folytatta a háborút. A németek a juglai csatát követően 1917. szeptember 3-án elfoglalták Rigát.[90] A háborúzó hatalmak 1918. március 3-ánn aláírták a Breszt-litovszki béke szerződést, a balti országokat a Német Császárság kapta. A németek bábállamot hoztak létre a hozzájuk került területeken, Riga a kérész életű (1918. március 8 – 1919. június 28.) között fennálló Kurföldi és Zamgalei hercegség [91] fővárosa lett. A kaotikus helyzetet jellemzi, hogy 1918. április 12-én a Vidzeme, Észtország, Samsala és Riga Egyesült Földtanácsa úgy döntött, hogy létrehozza a Balti Hercegséget, és felkéri a német császárt, hogy vegye protektorátusa alá. Az Első világháborút lezáró Compiègne-i fegyverszünet (1918. november 11.) értelmében Riga (és a Baltikum) nem tartozott a Német Császársághoz. A Balti Hercegség támogatói folytatták politikai küzdelmüket, de sikertelenül.

A független Lettország fővárosa[szerkesztés]

1918. november 18-án Gustavs Zemgals, a Néptanács elnökhelyettese bejelentette, hogy Lettországban szuverén állam, a hatalom a Néptanács kezébe került. Lettország első miniszterelnöke, Kārlis Ulmanis bejelentette az Ideiglenes Kormány terveit és feladatait.[92] A szovjet Vörös Hadsereg megtámadta Lettországot is. A kivonás alatt levő német egységek önállósodtak (Freikorps), segítségükkel 1919 tavaszán sikerült megakadályozni, visszafoglalni Lettország szovjet elfoglalását. A Freikorps célja, hogy Kurföldön és Livóniában németek uralta államot hozzon létre, a letteket ellenük fordította, a lettek legyőzték volt szövetségesüket.[93]

Rigát 1919-ben sorra foglalták el a hadseregek. Január 3-án a Vörös Hadsereg, május 22-én német Landeswehr[94] és a Freikorps – akikhez másnap csatlakoztak a lett nemzeti hadsereg egységei is –, július 6-án az észak-lett dandár csapatai, július 8-án Lettország ideiglenes kormánya is megérkezett Rigába. 1919. október 8-án heves harcok kezdődtek a lett csapatok és a nyugat-orosz önkéntes hadsereg között, november 11-ére a lettek kiűzték az ellenséget.[95]

Az első világháború alatt Riga sokat szenvedett. A gyárak lerombolása és a gépek kiürítése miatt Riga ipara és nagyrészt a kézművesség is megsemmisült, és a lakosság száma is több mint felére csökkent. Lettország szabadállamának idején Riga a korábbi német szellemmel ellentétben viszonylag lett várossá vált. A két világháború közötti időszakban (1918–1940) Riga fókusza Oroszországról Nyugat-Európára helyeződött át, Rigát abban az időben nyüzsgő, nagy és impozáns városként jellemezték, és az "Észak Párizsa" címet érdemelte ki látogatóitól.

A II. világháborúban és a szovjet megszállás idején[szerkesztés]

A második világháborúban megsérült épületek Riga óvárosában: a Szent Péter templom és a Feketefejűek Háza.

Az 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka Lettországot, így Rigát a szovjet érdekszféra részévé nyilvánította. 1940. június 17-én a Szovjetunió csapatai bevonultak Rigába. A KGB Rigai főhadiszállását a Brīvības utca 61. alatt ütötte fel[96], és megkezdte a rendszerre veszélyes lakosság deportálását. A legtöbb áldozatot, 15 600 főt június 13-án telepítettek ki. A Második világháborúban a szovjet megszállást a náci megszállás váltotta fel 1941. július 10-ével. Mindenkit, aki fajilag nem volt elfogadható, vagy aki ellenezte a német megszállást, valamint azokat, akik együttműködtek a Szovjetunióval, megölték vagy koncentrációs táborokba küldték a náci Generalplan Ostnak megfelelően.[97]

A náci megszállás alatt a zsidó közösséget a rigai gettóba kényszerítették. 1941. október 25-én a nácik Rigából és környékéről minden zsidót a gettóba telepítettek. A legtöbb lettországi zsidót (mintegy 24 000-et) 1941. november 30-án és december 8-án ölték meg a rumbulai mészárlásban. A kitelepítésekért, gettók működtetéséért és a megsemmisítésekért Friedrich Jeckeln náci tiszt volt a felelős. A háború végén hadifogságba esett, a rigai operaházban rendezett tárgyalás végén a hadbíróság bűnösnek találta és 1946. február 3-án kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet még aznap, nagy nyilvánosság előtt végrehajtották.[98][99][100]

Riga felszabadítása (és megszállása) 1944. október 9-én kezdődött, amikor a Vörös Hadsereg tüzérségi lőtávolságán belülre került a város. A német csapatok, köztük a 19. Waffen-SS Gránátos Hadosztály (2. lett) kivonult Rigából, a hidakat lerombolták. A városért folyt csata meglehetősen véres volt, de 1944. október 13-án a szovjetek újra elfoglalták Rigát.[101] A háború végére Riga történelmi központja súlyosan megsérült az állandó bombázások miatt. A Wehrmacht által okozott tűzvész elpusztította a Szent Péter-templom egy részét, a Feketefejűek Háza[45] pedig megsemmisült.

A háború utáni első évtized különösen nehéznek bizonyult. A rezsim megalkuvást nem tűrő erőfeszítése, hogy az országot tipikus szovjet köztársasággá alakítsa, fokozta a háború pusztítását. Súlyos politikai elnyomás kísérte a radikális társadalmi-gazdasági változásokat. A lett nacionalisták 1945. május 7-én kiáltották ki a Lett Köztársaság függetlenségét. A szórványos partizán-harcban a csekély számú lett nacionalista 1949–ig küzdöttek a szovjet csapatok ellen, az összecsapásokban mintegy 2300 lett halt meg. A szélsőséges oroszosítás elnyomta a nemzeti kulturális életet. Legalább 140 000 embert érintő deportálást hajtottak végre a megszállók, az áldozatokat Észak-Oroszországba és Szibériába vitték. A legtöbb embert leginkább 1949-ben a mezőgazdaság kollektivizálására irányuló kampány kapcsán internáltak. Ugyanakkor sokan költöztek Oroszországból és a Szovjetunió más részeiből Lettországba a háború utáni időszakban. Alig több mint negyven év alatt a lettek aránya a lakosságon belül nagyjából háromnegyedéről alig több mint felére csökkent, és az orosz nyelv uralta el a közéletet és a magánéletet egyaránt.[6]

Az 1950-es évekre az uralkodó Lett Kommunista Párt tagságának töredéke volt csak lett. A lett nacionalizmussal vádolt pártvezetőket eltávolítva Arvīds Pelše[102] volt a párt első titkára (a pártvezetője), őt Augusts Voss[103], majd Boriss Pugo[104] követte.

Az Európai Parlament (EP) 1983. január 12-én elítélte a balti országok szovjet megszállását.[105]

Az 1980-as évek végén glasznoszty ("nyitottság") és a peresztrojka (gazdasági és politikai szerkezetátalakítás) résnyire nyitotta az ajtót az alulról jövő, nem államilag kontrollált szervezkedések előtt. Az első ellenzéki szervezetek közé tartozott a Helsinki-86[106], egy olyan csoport, amely a Helsinki záróokmányban rögzített alapvető emberi jogokat betartását kívánta elérni, valamint a Környezetvédelmi Klub (Vides Aizsardzības Klubs, röviden: VAK)[107].[108][109]

A VAK első nagygyűlését Riga központjában szervezték, de Riga város végrehajtó bizottságának elnöke azonban az utolsó pillanatban áthelyezte a tüntetés helyét a külvárosba, így közvetve lehetővé tette, hogy különféle plakátokkal demonstrálók átvonuljanak a Riga belvárosán, a tüntetésről a televízió is beszámolt. A környezetvédelmi klub a zöld-fehér-zöld zászlót választotta jelképül, a szovjet hatóságok ezt engedélyezték, ám a fekete-fehér televíziós adásban a zászló erősen emlékeztetett a szigorúan betiltott lett zászlóra.[108][109]

1987. június 14-én a Helsinki-86 csoport megszervezte az első békés antikommunista demonstrációt a szokásos virágok elhelyezésével a rigai Szabadság emlékműnél (Brīvības piemineklis). Ez az esemény fordulópontot jelentett Lettországban, a nemzeti bátorság és önbizalom újjászületését hozta. Augusztus 23-án a Molotov–Ribbentrop-paktum elleni tiltakozásul Valdis Turins történelemtanár magasra emelt plakátot tartott a kezében a Szabadság-emlékműnél, amelyen orosz nyelven követelte: "Hadd ismerjék meg a nép a sztálinizmust leleplező dokumentumokat és tényeket”, Turins a rendőrök letartóztatták.[108][109]

A következő év májusában a VAK tüntetésre és demonstrációra hívta a rigaiakat és letteket. "Az újjászervezésért, a társadalom teljes desztalinizálásáért vagyunk, hogy ne ismétlődjenek meg az 1941. június 14-i bűnök." mottóval megrendezett tüntetést a kommunista párt azzal a feltétellel engedélyezte, hogy nem használják a polgári Lettország vagy szovjetellenes jelképeket. A VAK fekete-fehér zászlókkal érkezett a nagygyűlésre, de a Szabadság-emlékműhöz menet közben a Helsinki-86 csoport tagjai Lettország kárminvörös-fehér-kárminvörös zászlójával vonultak. A megszállás óta ez volt az első alkalom, hogy nyilvános rendezvényen kitűzték a zászlót. A zászlóvivők egy részét kiutasították a Szovjetunióból.[108][109] Július 23-án lettek tüntettek Rigában Lettország 1940-es Szovjetunió általi annektálása ellen.[6]

A Balti lánc Rigában.

Rigát is érintette a Balti lánc. A szovjet megszállás alatt lévő három balti államban, Észtországban, Lettországban és Litvániában 1989. augusztus 23-án. Az eseményen mintegy kétmillió ember vett részt, akik egymás kezét fogva több mint 600 km-es élőláncot alkottak a Baltikumban, a fővárosokat is összekötve.

alt
Nyilatkozat a Lett Köztársaság függetlenségének visszaállításáról, amelyet a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa fogadott el 1990. május 4-én.

A Lett Legfelsőbb Tanács 1990. május 4-én megsemmisítette Lettország 1940-es annektálásáról szóló jegszabályt és helyreállította az 1922-es alkotmányt.[110] Még ebben az évben megválasztják Riga első, a szovjet rendszertől független polgármesterét, Andris Teikmanist.

A Szovjetunió nem fogadta el Lettország függetlenné válását. Az OMON január eleji rigai támadásai után a kormány arra szólította fel az embereket, hogy építsenek barikádokat a lehetséges célpontok védelmére – a lettek ezeket a napokat a "Barrikádok"-nak (Barikādes) nevezik. Hat ember meghalt a január 13-27. közötti összecsapásokban, a legtöbb áldozatot a lett belügyminisztérium elleni szovjet támadás során lőtték le január 20-án.[111]

Az 1991. március 3-án népszavazást tartottak a Lettországban „Támogatja-e Ön a demokratikus és független Lettországot?” címmel. A népszavazáson 1 666 128 (87,56%) választásra jogosult lett állampolgár vett részt, közülük 1 227 562 (73,68%) igennel, míg 411 374 (24,69%) nemmel válaszolt.[112] Lettország hivatalosan 1991. augusztus 21-én kiáltotta ki függetlenségét a Szovjetuniótól, a Szovjetunió Államtanácsa pedig 1991. szeptember 6-án fogadta el Lettország függetlenségét.[6]

A független Lettország fővárosa (ismét)[szerkesztés]

Lettország csatlakozása az Európai Unióhoz (2004. május 1.)[113] hozzájárult Riga gyors gazdasági növekedéséhez és az építőipar növekedéséhez. 2003-ban Rigában rendezték meg az Eurovíziós Dalfesztivált, 2006 májusában a jégkorong-világbajnokságot, ugyanazon év novemberében pedig a 19. NATO-csúcstalálkozót. A A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság következtében Riga gazdasági fejlődése megállt. 2009. január 13-án kormányellenes tüntetés és zavargás zajlott Rigában. Bár a válság miatt számos építési és fejlesztési projektet korlátoztak vagy leállítottak, 2008-ban megnyitották a Déli hidat, és elkezdték építeni a Lettország Nemzeti Könyvtára épületét. 2010-2011 Riga gazdasági növekedése fellendült. Riga 2014-ben Európa egyik kulturális fővárosa volt. 2015 első felében Rigában került sor az Európai Unió Tanácsának lett elnökségének hivatalos eseményeire. Az Orosz–ukrán háborúban Lettország és Riga egyértelműen Ukrajna mellett áll, a városban szinte minden lett zászló mellett ott lobog az ukrán zászló. Az 1985-ben épült Riga szovjet felszabadítói emlékére épült emlékművet 2022 augusztusában – az orosz tiltakozás és fenyegetőzését figyelmen kívül hagyva – elbontották.[114]

Oktatás[szerkesztés]

A rigai városháza

Rigának jelenleg 26 felsőoktatási intézménye van, ezeken több mint 100 000 hallgató tanul.

Riga első felsőoktatási intézménye az 1862-ben alapított Rigai Politechnikum, mai nevén a Rigai Műszaki Egyetem (Rīgas Tehniskā Universitāte). Ez a Baltikum legrégebbi és legnagyobb műszaki felsőoktatási intézménye. Az egyetemnek több mint 13 000 hallgatója van. Az oktatás nyelve a lett, de külföldi hallgatóknak lehetőségük van speciális angol nyelvű kurzusok látogatására is. Az egyetem különböző fakultásai és épületei Riga különböző pontjain helyezkednek el, a főépület a Daugava partján, Riga történelmi óvárosában található. A Rigai Műszaki Egyetemnek rövid ideig tanára volt a Nobel-díjas német kémikus Wilhelm Ostwald.

A Rigai Tudományegyetem alapítására 1919-ben került sor, ma a hivatalos neve Lett Tudományegyetem (Latvijas Universitāte / Universitas Latviensis). A Lett Tudományegyetem, mint lett nemzeti egyetem, megalapítása óta a lett nemzeti identitás, függetlenség és kultúra szimbóluma. Különösen fontos szerepet játszott a szovjet időkben a lett nyelv és kultúra ápolásában. Az oktatás nyelve a lett. A Lett Tudományegyetem Lettország legnagyobb oktatási intézménye, 13 karán közel 25 000 hallgató tanul.

Gazdasági élet, közlekedés[szerkesztés]

Gazdaság[szerkesztés]

A függetlenség kivívását követően Lettország gazdasága nagyon gyors szerkezetváltáson esett át. Ma a nemzeti jövedelem 70%-a a szolgáltatási szférából származik. A Szovjetunió belső piacára dolgozó nehézipari üzemek nagy részét bezárták. A megmaradt és alaposan modernizált lett ipar jelenleg is Rigába illetve annak közvetlen környékére összpontosul. A város egyik leghíresebb ipari terméke négy évtizedig, 1965-től 1992-ig a Riga moped volt.

Közlekedés[szerkesztés]

Városi közlekedés[szerkesztés]

Riga városi tömegközlekedését az önkormányzat tulajdonában lévő, 2003. február 20-án alapított SIA Rīgas satiksme közlekedési vállalat biztosítja. A rigai közlekedési vállalat 54 autóbusz-, 18 trolibusz- és 8 villamosvonalat üzemeltet (2021).[115]

Rigában az első tömegközlekedési eszköz a lóvasút volt. 1882-ben Svájc főkonzulja, Eugen Diponu alapított lóvasútvállalatot, egy vonallal és egy 40 fő szállítására alkalmas kocsival. A vállalkozás és Riga városi tanácsa 1890-ben kötött szerződése alapján a Diponu által vezette társaság vállalta további vonalak nyitását és a lóvasút elektromos vasúttá történő átalakítását. A villamos vasút kiépítése egészen az első világháborúig folytatódott és 1915-ben a hossza mintegy 49 km volt, és az év folyamán több mint 52 millió utast szállított. Lettország önállóvá válását követően egy belga vállalkozás üzemeltette a rigai villamosvonalakat. 1931-ben a város villamos közlekedési hálózata városi tulajdonba került.

A második világháborút követően a villamoshálózatot csak részben állították helyre. 1947-től villamosvonalak helyett trolibuszvonalak építése kezdődött. Rigában 1975-ig alkalmaztak kalauzokat a villamosokon és trolibuszokon, majd Lettország függetlenné válását követően, 1997-ben ismét bevezették a jegyvizsgálók alkalmazását a villamosok és trolibuszok mellett az autóbuszokon is.

Az első autóbuszvonalat 1924-ben nyitották meg Rigában. 1938-ban 151, önálló magánvállalkozások által üzemeltetett autóbusz közel 30 millió utast szállított. A második világháborút követően 1946-ban paranccsal alapították meg az 1-es számú Rigai Autóbusz Üzemet (1. Rīgas autobusu parka). Az 1960-as évektől kezdődően Riga autóbusz közlekedését magyar Ikarus autóbuszok biztosították. 1992-ben az egységes autóbusz közlekedési vállalatot két magánvállalat váltotta fel, az Imanta és a Tālava. Az előbbi a bal parti, míg az utóbbi a jobb parti városrész autóbuszait üzemeltette.

1992-ben hozzákezdtek az Ikarus autóbuszok cseréjéhez. 1997-ben 52 db Mercedes-Benz buszt vásárolt a város. A két önálló autóbuszvállalatot és a villamos- és trolibuszvállalatot 2005 januárjában ismét egyesítették SIA Rīgas satiksme közlekedési vállalat néven.

Riga a Daugava két partján terül el. A folyón keresztül összesen három közúti és egy vasúti híd található, ennek következtében Rigában mindennapos a közlekedési káosz.

Helyközi és nemzetközi közlekedés[szerkesztés]

Riga változatlanul Lettország és egyben a Baltikum egyik legjelentősebb kereskedelmi és közlekedési központja, bár a rigai kikötő forgalma Ventspils mögött visszaszorult a második helyre.

Rigát tengeri kompjáratok kötik össze Stockholmmal, Kiellel és Lübeckkel. A Baltikum legfontosabb repülőtere a rigai repülőtér, és Riga változatlanul fontos vasúti csomópont is Oroszország, Fehéroroszország és természetesen Litvánia és Észtország felé. Rigán keresztül halad a Via Baltica európai út, amely Prágát és Berlint köti össze a balti államok fővárosaival és Helsinkivel.

Légi közlekedés[szerkesztés]

A város repülőtere a Rigai nemzetközi repülőtér.

Látnivalók[szerkesztés]

Templom Latgaléból
  • Riga legfontosabb látványossága a Rigai óváros (Vecrīga), amely 1997-ben került fel a UNESCO világörökség listájára.
  • Kitüntetett figyelmet érdemelnek a 19–20. század fordulóján épült szecessziós épületegyüttesek az Alberta ielán.
  • A Rigai szabadtéri néprajzi múzeum (Latvijas Etnogrāfiskais brīvdabas muzejs) a világ legegységesebb szabadtéri múzeuma, amely több mint 100 eredeti állapotában konzervált lakóépületet, templomot, szélmalmokat és gazdasági épületeket mutat be.
  • A Szent Péter-templom, amelyet a feljegyzések 1209-ben említenek először.
  • A városház tér és a Feketefejűek háza, a nőtlen kereskedők céhének székháza[45].
  • A rigai dóm (A szűzanyának szentelt templom). Építését 1211-ben kezdték. Jelenleg a lett lutheránus egyház püspöki szék temploma. Rendkívüli értéke az 1601-ben készített orgonája, ami 7000 síppal a világ egyik legnagyobb mechanikus templomi orgonája.
  • A Szabadság emlékmű. 1935 novemberében leplezték le. A lett szabadság emlékműve egy női szobor, aki a feje felett egy három csillagból álló ívet tart. A három arany csillag Lettország három tájegységét Kurzemét, Vidzemét és Latgalét szimbolizálja.
  • Rigai Állatkert
  • Rigai Központi Piac

Riga neves szülöttei[szerkesztés]

Testvértelepülések[szerkesztés]

Városképek[szerkesztés]

Riga panorámaképe
Riga panorámaképe
Téli kép Rigáról
Téli kép Rigáról

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Central Statistical Bureau of Latvia. (Hozzáférés: 2021. június 15.)
  2. Historic Centre of Riga (angol nyelven). UNESCO. (Hozzáférés: 2022. október 31.) „Riga was a major centre of the Hanseatic League, deriving its prosperity in the 13th–15th centuries from the trade with central and eastern Europe. The urban fabric of its medieval centre reflects this prosperity, though most of the earliest buildings were destroyed by fire or war. Riga became an important economic centre in the 19th century, when the suburbs surrounding the medieval town were laid out, first with imposing wooden buildings in neoclassical style and then in Jugendstil. It is generally recognized that Riga has the finest collection of art nouveau buildings in Europe. Description is available under license CC-BY-SA IGO 3.0”
  3. Irány észak! 2014 kulturális fővárosai: Riga és Umeå. Európai Parlament, 2014. január 2. (Hozzáférés: 2014. május 1.)
  4. a b Terra Mariana latinul Mária földje, a középkori Livónia vagy Ó-Livónia hivatalos neve (a magyar Wikipédia szerint Ős-Livónia, alnémetül: Oolt-Livland, livonul: Jemā-Līvõmō, észtül: Vana-Liivimaa, lettül: Livonija). A Terra Mariana a keresztes hadjárata után alakult ki, területeit a mai Észtország és Lettország alkotta. 1207. február 2-án hozták létre, a Szent Római Birodalom fejedelemségeként, de 1215-ben elvesztette státuszát, amikor III. Ince pápa közvetlenül a Szentszék alá rendelte.
  5. a b c d Riga püspökség-érsekség rövid története. 1185-ben jön létre Üxküll (Uxhall, Ikšķile) egyházmegye Üxküll központtal. 1202-ben az egyházmegye neve Rigára változik, székhelye átkerül Rigába. Érsekséggé 1252-ben nyilvánítja IV. Ince pápa, a Rigai érsekségi egyházmegye 1540-ben szűnik meg. A teljesség kedvéért a XX. század elején újra létrejön a rigai érsekség. Archdiocese of Riga (angol nyelven). Hierarchia Catholica. (Hozzáférés: 2022. november 1.)
  6. a b c d e f g Bīlmanis, Alfrēds. Latvia as an independent state (angol nyelven). [Hicks Press] (2007). ISBN 9781406728705 
  7. Henrik krónikája Az eredeti latin mai angol nyelvre átírva és bőséges kommentárral ellátva. A Kijevi Ruszban a XII. században összeállított Régmúlt idők elbeszélése néhány hivatkozáson kívül ez a legrégebbi ismert írásos dokumentum Észtország és Lettország történetéről.
  8. Blomkvist, Nils. The Discovery of the Lower Daugava An Anatomy of a Clash – The Reception of a Catholic World-System in the European North (AD 1075-1225). Brill, 505–563. o.. DOI: 10.1163/9789047406440_011 (2005. január 1.). ISBN 9789047406440. Hozzáférés ideje: 2022. október 31. „A német kereskedők ugyanis, akiket a livóniaiak ismerése köt össze, megszokták, hogy Livóniába menjenek, és gyakran felhajóztak a Dvina folyón.” 
  9. a b Holm. Az 1200-as évek körül a Daugava szigete, Holma (latinul írott szövegekben: Holme) a Daugava livek kiemelkedő központja volt. Az elnevezés egy régi, a vikingek által adott néven alapul, amellyel a szigeteken fekvő települések megnevezésére – Holm gård: Novgorod, Stock holm: Stockholm, Dun holm: Durham – használtak. Meinhard püspök kővárat és templomot épített a szigeten gotlandi kőművesek segítségével. 1206-ban a salai livóniaiak vezére, Ako, aki a polotszki herceget háborúra buzdította a rigaiak ellen, aki összegyűjtötte a litvánokat, harcra hívta a turaideieket és az egész Līvzemit. sikertelen lázadást vezetett a keresztesek ellen, a végső csatát elvesztette. Albert püspök Rigában hozatta az elesett Ako fejét a salai livek felett aratott győzelem jeléül. A XIII. században a szigetet Templom-szigetnek (Kirchholm) hívták. 1255-ben a kastély a rigai érsek tulajdonába került, 1298-ban azonban súlyosan megszenvedte az érsek és a Livóniai Rend közötti harcokat.
  10. Hartwig von Utlede-t 1184-ben nevezték ki Bréma érsekévé, 1207. november harmadikán halt meg.Archbishop Hartwig von Utlede (angol nyelven). Hierarchia Catholica. (Hozzáférés: 2022. november 1.)
  11. Meinhard, (Meinhard von Segeberg, St. Meinhard, Augustus Chorher) 1130 körül született. Üxküll (Uxhall, Ikšķile) püspökévé 1186-ban nevezték ki és iktatták be, 1196-ban halt meg Üxküllben. Bishop St. Meinhard (angol nyelven). Hierarchia Catholica. (Hozzáférés: 2022. november 1.)
  12. Kuzmányi István (2006. december 17.). „Terra Mariana - Szűz Mária földje”. Új Ember LXII (51). (Hozzáférés ideje: 2022. november 1.)  
  13. Henrik krónikája XVI:2 Valóban az orosz királyok szokása, hogy a legyőzött embereket nem vetik alá a keresztény hitnek, hanem inkább arra kényszerítik őket, hogy adót és pénzt fizessenek maguknak.
  14. Berholdot 1196-ban nevezték ki, és iktatták be Üxküll (Uxhall, Ikšķile) püspöki székébe, 1198-ban halt meg Üxküllben. Bishop Berthold , O. Cist. (angol nyelven). Hierarchia Catholica. (Hozzáférés: 2022. november 1.)
  15. a b Albert von Buxhövden (Buxhoevden) 1165-ben született, 1198-ban nevezik ki Üxküll püspökévé, 1199. március 29-én iktatják be. 1229. január 17-én hal meg, ekkor már a Riga püspöke címet viselve.Bishop Albrecht von Buxhoevden (angol nyelven). Hierarchia Catholica. (Hozzáférés: 2022. november 1.)
  16. Henrik krónikája IV:1 Püspöksége második évében [1200] Albert püspök dortmundi Conrad gróffal, iburgi Hartberttel és sok zarándokkal, huszonhárom hajóból álló flottával Livóniába indult.
  17. Henrik krónikája Albert püspök a seregeit kísérő német kereskedők kereskedelmi érdekeit is szem előtt tartotta. Albert 1200-ban, az érkezése utáni évben megalapította Riga városát egy korábbi livóniai kikötő helyén. Itt építette a Boldogságos Szűz Máriának szentelt székesegyházat, házakat magának és káptalanjának, főhadiszállást a kardtestvérek számára, laktanyát a katonák éves illetékeinek, raktárházakat a kereskedőknek. Itt öntötték az új székesegyház harangjait is, amelyek nemcsak az istentiszteletre hívhatták a híveket, hanem a polgárokat is fegyverre hívhatták, és ünnepelték a németek földbirtokának kiszélesedését és megerősödését.
  18. Henrik krónikája A püspök felszentelésének harmadik évében a németországi katonákat hátrahagyva, a hozzá csatlakozott keresztesekkel visszatért Livzemére, és még ugyanazon a nyáron széles mezőn felépült Riga városa. és mellett létrejött egy hajó kikötő.
  19. A legrégebbi rímkrónika, más néven Rīmju chronika (németül: Älteste Livländische Reimchronik) a második legrégebbi livóniai krónika (1290-1296), a legrégebbi Henrik krónikája. A krónika nevét a kompozíció típusáról kapta - versben írták, a sorok végi rímekkel. Ez a rímes krónika megemlíti, hogy röviddel ezután Berthold püspök elkezdi építeni Rigát, mint olyan ember, aki szívesen jött és itt akart maradni. Más források – Wartberges Hermanis, Augustīns Eicedijs, Johans Renners és Baltazars Rusovs, Dionīsijs Fabricijs és Kristians Kelhs – Riga városalapítójaként emlegettek Bertold püspököt. Csak a XVI. század végén Bazil Plinius által írt Riga történetében Alberts püspököt említik ismét úgy, mint a város alapítóját. 1740 óta, amikor az Henrik krónikáját először kinyomtatták, a történetírásban általánosan elfogadottá vált, hogy a város történetét 1201-től kezdik, és Albert püspököt fogadják el alapítójának.
  20. Daugavgrīva (németül Dünamünde) először 1205-ben szerepel a történelmi forrásokban. A keresztesek Szent Miklósról elnevezett ciszterci kolostort építettek a régi Daugava torkolatának jobb partjának (ma Vecdaugava) egy dombján. 1228-ban kúrok és zemgalok foglalták el és pusztították el. 1305-től, amikor a felújított kolostort a Livóniai Rend megvásárolta, itt volt a város központja, a Daugavgriva vár. A rigai tengeri kapu erődítményei nagy stratégiai jelentőséggel bírtak, és a Riga város püspöke és a rend közötti összecsapások tárgyává váltak. A Daugavgriváért vívott csata a XVII–XVIII. századi háborúkban is zajlott.
  21. Henrik krónikája X:7 Ezenkívül a holmiak, akik gyorsan ontják a vért, elfogták papjukat, Jánost, levágták a fejét, testét darabokra vágták. János Wierlandban (mai Észtország területén) született, még gyerekként a pogányok fogságába esett. Fogságából Meinhard püspök szabadította ki, aki, hogy szent betűkkel átitassa, a segebergi kolostorba vitte, ahol nagy előrelépést tett. Albert püspökkel Livóniába indult, szent parancsokat vett fel, és a holmi plébánián sokakat térített meg a bálványkultusztól. ... A püspök úr káptalanjával odaadóan a rigai Mária-templomban temette el testét és csontjait, amelyeket más papok gyűjtöttek össze.
  22. Henrik krónikája XIV:5 A polgárok, a milícia testvérei és a ballisztáriusok, bár kevesen voltak, a papokkal és a nőkkel együtt, mind fegyverhez folyamodtak, és miután megkongatták a csak háború idején kongató harangot, összegyűjtötték a népet.
  23. Zeids: Riga a középkorban 30. oldal
  24. Henrik krónikája V:1 Felszentelésének harmadik évében [1201] a püspök elhagyta a németországi testvéreit, és a hozzá csatlakozott zarándokokkal együtt visszatért Livóniába. Riga városa a következő nyáron épült egy tágas területen, amely mellett volt egy potenciális hajókikötő.
  25. A rigai dóm jelenleg a lett lutheránus egyház püspöki szék temploma.
  26. Jersikai Viswald (latinul: Vissewalde rex de Gerzika, németül: Vissewalde, oroszul: Всеволод, fehéroroszul: Усевалад Герцыкски; XII. század végén született, 1230 után halt meg) Jersika 13. hercege (latinul: rex). 1209-ig a litvánok szövetségese volt, a keresztes lovagokkal szembeni vereséget követően Albert püspök hűbéresévé kényszerült, hercegsége lassanként beolvadt a Rigai érsekség területébe. 1239-ben bekövetkezett halála után Riga negyedik püspökének, Nikolaus von Nauen engedélyével a hercegség Visvalža részét a Kardtestvérek rendje szerezte meg, amelynek az engedélyért cserébe ott kővárakat kellett építenie, és lakóit görögkeleti hitről katolikus hitre kellett térítenie.
  27. Henrik krónikája VII:8 Gerzika királya*, szintén Rigába indult a litvánokkal, polgárok nyájait a legelőkön foglyul ejtett, megölt két papot, Vectai Jánost és Harpstedti Volchardot, akik zarándokokkal együtt a város melletti Öreg Hegyen fát vágtak, és megölte Theodoric Brude, aki a polgárokat védte. :: *a király helyesen herceg
  28. Svelgats vagy Žvelgaitis (latinul: Svelgates) a korai Litvánia hadvezére volt. Litvánia vezetői közül az első, akinek nevét az írott források említik - az Indrikis Krónika. Valószínűleg egy herceg, vagy egy herceg parancsnoksága alatt álló hadvezér.
  29. Henrik krónikája Egyikük, egy gazdag és nagyon befolyásos ember, Svelgate, társaival együtt a város felé fordult.
  30. Viestards vagy Viestarts vagy Viesturs egész Zemgale ura. A rímes krónikában 1225 óta a zemgalei királynak (konic Vesters) nevezik. 1205-től 1208-ig az idősebb Viestartok vezették a zemgalei csapatokat a lívek (az 1206-os Turaida melletti csatában) és litván szövetségeseik (az 1208-as litvániai hadjáratban) elleni harcokban. Már az 1205-ös ropažii csatában aratott győzelem után katonai szövetséget kötött Albert livóniai püspökkel.
  31. Henrik krónikája IX:1-2
  32. Vlagyimir (kb. 1140-es évek - 1216, Polock) - Polotsk hercege (1186-1216). Vlagyimir polacki herceget (Woldemaro de Ploceke) csak Henrik krónikájából ismerjük, a régi orosz források nem említik, de a személy történetisége biztos.
  33. Henrik krónikája XIV:5
  34. Henrik krónikája XXV:1-2 A püspök visszatérésekor a rigaiak megtudták, hogy nemcsak Észtország, hanem Livónia is a dán király hatalmába került. Mindenki nagyon zavart volt, és mindenki egy hangon felkiáltott. ... Visszatérésük után jött egy lovag, Gottschalk, Dánia királyának hírnöke, akit a király küldött, hogy vegye át a király számára a város elöljáróságát. Egész Livóniában, a livóniak, a lettek és a németek mindenki ellenezte, olyannyira, hogy még a kereskedők is megtagadták tőle a révkalauzt, hogy akár Gothlandról Livóniába érkezzen, akár Livóniából Gothlandba menjen. Gottschalk zavartan távozott Livóniából...
  35. a b c A Rīga Rāte a rigai városi tanács (latinul: consilium civitatis rigensis, németül: Rigaer Rat, oroszul: Рижский рат) Riga város önkormányzati és igazságügyi intézménye volt 1226 és 1889 között. Rīgas rāte (lett nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 4.)
  36. Zeids: Riga a középkorban 41. oldal ...a Rīga Rāte-t először egy 1226. április 18-án kelt dokumentum említi létező építményként
  37. Doma vēsture (lett nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 2.) „A rigai székesegyház alapkövét 1211. július 25-én Albert püspök vezette ünnepélyes szertartás keretében tették le. Sajnos a Kupola építésének kezdeti időszakáról a mai napig nem maradt fenn információ. Úgy tartják, hogy a jelenlegi Dóm építése 1215 tavaszán indult gyors fejlődési szakaszba, amikor a belvárosban leégett az első dóm. 1226-ban a pápai legátus, Vilmos modenai püspök tartott zsinatot az újonnan épült Domban.”
  38. Henrik krónikája XXIX:2-8 A legfelsőbb pápa beleegyezett, és visszaküldte a tiszteletreméltó modenai püspököt, palotájának kancellárját ugyanazzal a pappal Livóniába. Háza népével, zarándokaival és egész kíséretével a Dvinába érkezett. A rigaiak kimentek hozzá, befogadták, és nagy örömmel bevezették a városba. Velük együtt örvendezett, és magasztalta Jézus Krisztust, ... és immár öt különálló püspöksége volt püspökeikkel... (8) Az apostoli szék legátusa visszatért Rigába és a püspökök, papok, klerikusok, a milícia testvérei; az egyház hűbéresei és Riga polgárai jöttek hozzá. Mindezen emberek jelenlétében ünnepélyes tanácskozást tartott a nagyböjtben, III. Ince rendelkezései szerint, hogy felfrissítsék emlékeiket, és bizonyos új intézkedéseket hozzon, amelyeket az újonnan alapított templom számára szükségesnek tartott. Miután minden tőle telhetőt megtett és befejezett, és a búcsúztatást követően a legátus mindenkitől elbúcsúzott, megáldotta őket, és visszatért a hajókhoz...
  39. A Szent Jakab-templomot 1226-ban említik először írott források. 1225 körül kezdték építeni kora gótikus stílusban, 1300 körül fejezték be, a templom máig is a rigai érsek közvetlen tulajdona volt. Kezdetben külvárosi templom volt az úgynevezett új-városban, amelyet 1300 körül falakkal csatoltak Rigához. Azok az utazók, akiknek nem sikerült bejutniuk a városba a kapuk bezárása előtt, ebben a templomban kaptak menedéket és lelki gondoskodást. Ezért idővel a gyülekezetbe vidékről érkezett városlakók és több kézműves céh is bejelentkezett. Minden céh tartott fenn egy oltárt és egy papot, amelyet pártfogójának szenteltek a templomban. A Szent Jakab római katolikus székesegyház a Rigai Metropolis rigai érsekség római katolikus gyülekezetének székesegyháza és az érsek rezidenciája.
  40. A részeiben jelenleg is meglévő épület építésekor Kardtestvérek Rend mestere és tartományi helyettese rezidenciájaként épült. 1297-ben a rigaiak a Rend ellen harcát sértetlenül átvészelte. Az épület 1989 óta a Dekoratív Művészeti és Design Múzeumnak ad otthont.
  41. Zeids: Riga a középkorban 43-48. oldal
  42. McKitterick, Rosamond. The New Cambridge medieval history. (angol nyelven). Cambridge [England]: Cambridge University Press (1995. december 5.). ISBN 0-521-36290-3 
  43. Zeids: Riga a középkorban 48. oldal
  44. A "Livónia Konföderáció" (szövetség) több világi és egyházi államalakulat konföderációja volt Livóniában 1243 és 1561 között a mai Lettország és Észtország területén 1243 és 1561 között. Egyes történészek tiltakoznak a Livónia Konföderáció elnevezés ellen, mivel az 1226-os megállapodás nem tekinthető tartós szerződésnek. A Livónia Szövetséget 1207-1205 között Terra Mariana-nak is nevezték. Az elnevezések meghatározása eltér a magyar, angol és lett Wikipédiában.
  45. a b c d Feketefejűek háza. Riga egyik jelképe. A feketefejű elnevezéssel eredetileg a Rigában élő, de saját lakhellyel nem rendelkező, nőtlen, de nem rigai kereskedőket illetták, mert a védőszentjük az afrikai származású Szent Mór volt.
  46. Melngalvju nams (lett nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 4.)
  47. A Tērbat székhelyű terbatai püspökség 1224-től 1558 között a Livónia Konföderációhoz tartozó püspökség volt. Elfoglalta a mai észt Tartu, Pelva, Veru és Jegeva megyéket.
  48. Viljandi középkori vára (latinul: castrum Fellin) vagy Viljandi-rendi kastély (németül: Ordensburg Fellin; észtül: Viljandi ordulinnus) középkori vár volt, a Livóniai Rend Viljandi Parancsnokságának központja. A vár 1297-től 1340-ig a Livónia Rend mestereinek rezidenciájaként és a Rend igazgatási központjaként szolgált.
  49. Zeids: Riga a középkorban 52. oldal
  50. Sylvester Stodewässcher rigai érsek 1448. október 9 – 1479. július 12. között, ez utóbbi a halála dátuma isArchbishop Sylvester Stodewässcher (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 4.)
  51. Johann von Mengede (más néven Johann von Mengden, nevén Osthof) (1400 körül – 1469. augusztus 15.) a Német Lovagrend lovagja volt, a család brandenburgi nemesi ágának legismertebb képviselője A legjelentősebb, hogy 1442-től 1450-ig Reval várparancsnoka, majd 1450-től 1469-ig a Livónia Rend mestere (Landmiester). 1450 áprilisától livóniai földbirtokos. 1461-1464 között Silvester Stodewescher rigai érseket Johann von Mengede fogságban tartotta, és az érseki területek fosztogatta. Pszkov seregai elfoglalták az érseki terület keleti részét, Adzele-t (jelenleg Pytalovo). Adzele lakosait vagy deportálták, vagy áttértek ortodoxiára. Ernst Seraphim. Geschichte Von Livland – 1. kötet: A livóniai középkor és a reformáció ideje (1582-ig)' (német nyelven). BiblioBazaar, 145-151. o. (2009. december 5.). ISBN 1-113-07497-3. Hozzáférés ideje: 2022. november 4. 
  52. A salaspilai megállapodás értelmében Rigának hűséget kellett esküdnie mindkét hatalomnak:
    - a jövőben a Livónia Rend mestere és a rigai érsek a hagyja jóvá a rigai főbíró megválasztását,
    - a rend és az érsek jogot kapott a Rigában vert pénz és a kifogott hal tizedére,
    - a rend és az érsek megerősítette a Modenai Vilmos által 1225-ben megállapított rigai kiváltságokat;
    - a két földesúr későbbi vitáiban Rigának semlegesnek kell maradnia,
    - Rigának ezer rajnai guldent kellett fizetnie a rendnek
    - át kell adnia a város legnagyobb ágyúját a rendnek Latviesu Konversacijas Vardnica (lett nyelven). Rīga: Grámatu Apgadnieciba A. Gulbis. Hozzáférés ideje: 2022. november 4. 
  53. Ebben az időpontban a Svéd Királyságot Sten Sture kormányzó vezette.
  54. Robert Siegel: Who First Decorated The Christmas Tree? Historian Says Neither Latvia Or Estonia. NPR, 2016. december 23. (Hozzáférés: 2022. november 4.) „.
    Shapiro: That's Gustavs Strenga, a senior researcher at the National Library of Latvia in Riga. He traces the story to brotherhoods of unmarried merchants called the Blackheads. They were active starting in the 15th century.
    Strenga: In fact, this is a story developed by 19th century historians who looked back in the history of the Baltic cities and in the records of these brotherhoods found some mystical trees.”
  55. History First Christmas Tree Riga Latvia In Year 1510 (angol nyelven). Tour Point. (Hozzáférés: 2022. november 4.) „The first written record of a decorated Christmas Tree comes from Riga, Latvia. Men of the local merchants’ guild decorated a tree with artificial roses, danced around it in the marketplace and then set fire to it. The rose was used for many year and is considered to be a symbol for the Virgin Mary.”
  56. Riga II un III Order castle (angol nyelven). Ambermarks. (Hozzáférés: 2022. november 4.) „A következő rigai vár az előző helyére, részben annak alapjára épült. Átlósan elhelyezett, masszív kerek tornyok egészítették ki – a Szentlélek tornya és Ólomtorony. A korabeli megfigyelők úgy vélték, hogy az új vár kisebb, gyengébb és kevésbé lenyűgöző, mint a régi. Az építkezés valószínűleg 1515-ben fejeződött be – ez az év a Szent Mária és Plettenberg domborművei alatt volt látható a belső portál felett.”
  57. a b Baltic: 500 Years of the Reformation in Rig (angol nyelven). The Baltic Review. (Hozzáférés: 2022. november 5.)
  58. MacCulloch, Diarmaid. The Reformation, 1st American (angol nyelven), New York: Penguin (2003. december 5.). ISBN 0-670-03296-4 
  59. Rebecca Zorach. The idol in the age of art : objects, devotions and the early modern world – The Idol in the Age of Art: Objects, Devotions and the Early Modern World (St Andrews Studies in Reformation History) (angol nyelven). Burlington, VT: Ashgate Pub. Co, 192-193. o. (2009. február 24.). ISBN 978-0754652908. Hozzáférés ideje: 2022. november 7. „Could it be that certain acts of iconoclasm by water in this period are nothing other than a torm of ordeal by water writ large? This certainly seems to have been the case in Riga, in Livonia (now Latvia), in 1524, when a much-venerated statue of the Virgin Mary in the Cathedral was denounced as a witch, uprooted and ducked in the River Dvina, was found guilty, when it floated, and then burned at Kubsberg, the customary place to punish witches.” 
  60. History (angol nyelven). Academic Library of the University of Latvia. (Hozzáférés: 2022. november 5.) „Academic Library of the University of Latvia, one of the oldest libraries in Europe, was founded more than 450 years ago during the times of the Reformation. Five books with a religious content handed over by the Riga Town Hall for "public use" served as the basis for the library (4 of them have been preserved until today). From 1524 to 1945 the Riga Town Library (Bibliotheca Rigensis) was known not only in the Baltics but also abroad.”
  61. 24 Grēcinieku Street. angol. Modes Muzejs. (Hozzáférés: 2022. november 5.) „Egyébként Ratmann Wolfert de Sundernről nevezték el az utca végén lévő kaput és az erődfal részét képező kerek védőtornyot is. A 16. században a tornyot a város gabonatermésének tárolására használták, de egy 1547-es tűzvész során az összes gabona leégett. Bár magában a toronyban a tűz nem okozott jelentős károkat, a 17. században mégis átalakították az akkoriban fejlett gépesített vízvételi létesítménnyé.”
  62. Baltazara Rusova Livonijas hronika II daļa. 2.[nodaļa.] (lett nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 5.) „1547-ben, mennybemenetel napján nagy tűz ütött ki Riga külvárosában, amely a várost is körülvette és nagy károkat okozott. Sok ház és templom leégett a városban, a püspöki kerületben; a városon kívül sok kereskedő raktára minden árujával együtt esett a tűzbe zsákmányért.”
  63. Wolter (vagy Walter) von Plettenberg (1450 körül – 1535. február 28.) a Livónia Rend mestere (Landmeister) volt 1494-től 1535-ig, a német lovagok egyik legnagyobb vezére.
  64. A Kurföldi püspökség 1219-ben jött létre, püspökeit a forrás 1560-ig tartja számon. Más leírások szerint 1560-t követően a püspökség területe előbb Magnus holsteini herceg tulajdonába került, 1585-ben a Kronborgi megállapodás értelmében a Lengyel-litván unióé lett. 1655-ben a püspökséghez csatolták a megszűnő vilniusi püspökséget. A forrás nem említi, hogy a püspökség mikor szűnt meg.Diocese of Curland (angol nyelven). Catholic Hierarchy. (Hozzáférés: 2022. november 8.)
  65. Az Ösell (Oesell, Saare-Lääne) püspökséget 1228-ban alapították és 1560-ban szűnt meg.Diocese of Ösell (Oesell) [Saare-Lääne] (angol nyelven). Catholic Hierarchy. (Hozzáférés: 2022. november 8.)
  66. A püspökséget 1211-ben Leal (Lihula) néven alapították, 1224-ben nevezték át Dorpat (Tartu) püspökségre. A püspökség 1558-ban jogutód nélkül megszűnt.Diocese of Dorpat (Tartu) (angol nyelven). Catholic Hierarchy. (Hozzáférés: 2022. november 8.)
  67. Vajda Tamás: A Német Lovagrend a Baltikumban. [2008. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 5.)
  68. 1559-ben az orosz csapatok Szerebrjanij vajda vezetésével megszállták a rigai érsekség földjeit. Az oroszok 11 várost foglaltak el és közeledtek Rigához, ahol felégették Riga hajóit a Daugava torkolatánál. Februárban az orosz csapatok zsákmánnyal és foglyokkal tértek vissza Oroszországba.O'Connor, Kevin. VI. Upheavals: The Livonian War and the Polish Interlude, The house of hemp and butter : a history of old Riga (angol nyelven), 152–183. o.. DOI: 10.7591/cornell/9781501747687.003.0007. ISBN 9781501747687 
  69. A drohiczyni békeszerződést 1581. január 14-én, a livóniai háború idején kötötték meg Riga városa és a Lengyel–Litván Nemzetközösség között. A szabad birodalmi város, Riga a lengyel-litván Livóniához került. Szabadságait és kiváltságait részben megerősítették a Corpus Privilegiorum Stephanorumban, de korlátozottak is. Egyik polgármesterét a város lengyel-litván tisztviselője nevezték ki. A város statútumának módosításához királyi jóváhagyásra volt szükség. Az augsburgi hitvallást eltűrték, de az egyházi ügyeibe történő királyi beavatkozást többé nem vétózhatták meg.
  70. Charles Harvey Genung (1904. október). „The North American Review Vol. 179, No. 575, Oct., 1904 The Reform of the Calendar” (angol nyelven). The North American Review Vol. 179, No. 575, Oct., 1904 The Reform of the Calendar 179 (575), 569-583. o. (Hozzáférés ideje: 2022. november 8.)  
  71. David Hilchen Livonia legbefolyásosabb humanistája és jogásza volt, 1585 és 1589 között Riga város titkáraként, 1589 és 1600 között pedig titkárként dolgozott.
  72. Arthur Berthold (1935 július). „Niclas Mollyn, First Printer of Riga, 1588-1625” (angol nyelven). The Library Quarterly: Information, Community, Policy 5 (3), 289-300. o, Kiadó: The University of Chicago Press. (Hozzáférés ideje: 2022. november 8.)  
  73. Hanno Brand, L. Muller. The dynamics of economic culture in the North Sea and Baltic Region : in the late Middle Ages and early modern period – in the late middle ages and early modern period (angol nyelven). Hilversum: Verloren (2017. május 9.). ISBN 9789065508829. Hozzáférés ideje: 2022. november 8. 
  74. a b A Svéd kapuhoz kapcsolódó legendák egyike a kapu nevének eredetéről szól. Azt mondják, hogy fiatal hölgyeknek tilos volt katonákkal randevúzniuk, de egy rigai lány és egy svéd katona szerelembe esett, rendszeresen a kapunál találkoztak. Egyszer a katona nem érkezett meg a megszokott helyre, a rigaiak pedig a lányt – elítélve a tiltott kapcsolat miatt – elfogták és befalazták a kapu falába. Azóta járja a pletyka, hogy éjfélkor hallható kiáltása:Még mindig szeretem őt...!
  75. a b A másik legenda szerint régen a Svéd kapu helyén egy gazdag kereskedő háza állt. Mint minden más kereskedőnek, neki is adót kellett fizetnie azért, hogy árukat vigyen be Riga városába. Ügyes kereskedő lévén azt találta ki, hogy fizetés helyett inkább megszabadulok a háztól és kaput építek. És így is tett. És így épült fel a Svéd kapuSwedish Gate (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 8.)
  76. Hatlie, Mark R..szerk.: Keul, István: Crisis and Mass Conversion. Russian Orthodox Missions in Livonia, 1841–1917, Religion, Ethnie, Nation und die Aushandlung von Identität(en). Regionale Religionsgeschichte in Ostmittel- und Südosteuropa (angol nyelven). Frank & Timme Verlag für wissenschaftliche Literatur, 115–146. o. (2005). ISBN 3-86596-009-X 
  77. Luts, Marju. Modernisierung und deren Hemmnisse in den Ostseeprovinzen Est-, Liv- und Kurland im 19. Jahrhundert. Verfassungsrechtlicher Rahmen der Rechtsordnung. Die Kapitulationen von 1710 und 1795, Rechtskulturen des modernen Osteuropa. Traditionen und Transfers. Volume 1, Modernisierung durch Transfer im 19. und frühen 20. Jahrhundert, Ius Commune. Studien zur europäischen Rechtsgeschichte (német nyelven), Frankfurt am Main: Klostermann, 159–200. o. (2006). ISBN 3-465-03489-9 
  78. Kolbergs, Andris. Rīga kājāmgājējiem (lett nyelven). Jūrmalā [Latvia]: A.k.A, 31. o.. ISBN 9789984548005 
  79. Chandler, David G.. The Campaigns of Napoleon: The Mind and Method of History's Greatest Soldier (angol nyelven). New York City, New York, United States of America: Sribner (2009). ISBN 978-1439131039. OCLC 1085168952 
  80. Riga 1812 Ivan Emme parancsnok bejelentette Moszkva és Pétervár külvárosának részleges megsemmisítését. Július 11-én este gyújtogatás indítására utasították a rendőrséget. A tűzben 4 templom, 702 lakóépület, 35 állami épület, 36 raktár és egyéb épület égett le.
  81. Riga 1812 Pēc viņa norādījumiem tika izstrādāti Būvnoteikumi.
  82. Rīgas citadele (lett nyelven). Latvijas Nacionālā bibliotēka. (Hozzáférés: 2022. november 9.) „19. gadsimta vidū tika nolemts Citadeli likvidēt kopā ar pārējiem Rīgas nocietinājumiem. 1875. gadā tika izrakti Rīgas citadeles aizsargvaļņi un aizbērti aizsarggrāvji. Viens tika saglabāts, pievienojot to pilsētas kanālam, lai savienotu to ar Daugavu. Rīgas pils XIX. Citadeles granīta-dzelzs Karaļa vārti celti pie 20. gadsimta sākumā celtā staļļa.”
  83. A vasútvonalat 1861. szeptember 21-én nyitották meg. Megépült és a Riga-Daugavpils vasúttársasághoz tartozott Riga-Orjol vasútvonalként 1894-ig, amikor is állami tulajdonba került. A vonal teljes hosszában kétvágányú volt. Az első vassíneket az angliai Weardale Iron Company szállította, amely 1874-ben tért át a német gyártmányú acélvégű vassínekre, de 1881-től megkezdte az acélsínek felszerelését. A Stephenson & Newcastle mozdony volt az első, amely a vonalon futott. Dzelzceļi kā cariskās Krievijas maģistrāļu noslēdzošie posmi pie Baltijas jūras 1860. – 1919. (lett nyelven). Latvijas dzelzceļš. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
  84. Latvia Jurisdictions (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 9.) „The 1886 Baltic Provinces Parish Municipalities Act (1866. gada Baltijas guberņu pagastu pašvaldību likums, Russian: Положение о волостном общенийном управлении 11 июня 1866 г.). This law transferred rights from manors to parish municipalities and regulated the rights of peasants and farm owners.”
  85. Page, Stanley W. (1949. február 1.). „Social and National Currents in Latvia, 1860-1917” (angol nyelven). American Slavic and East European Review 8 (1), 25-36. o, Kiadó: Association for Slavic, East European, and Eurasian Studies. DOI:10.2307/2491731. (Hozzáférés ideje: 2022. november 9.)  
  86. Rīgas Latviešu biedrība (lett nyelven). Rīgas Latviešu biedrība. (Hozzáférés: 2022. november 9.) „A Riga Lett Szövetség egy 1868-ban alapított önkéntes, független közművelődési szervezet. A Riga Lett Társaság a világ legrégebbi lett szervezete, fontos történelmi és kulturális események helyszíne Rigában és Lettország egész területén.”
  87. Daiga Mazvērsīte: Pirmie vispārējie dziesmu svētki 1873. gadā (lett nyelven). Latvijas Sabiedriskie Mediji, 2018. május 3. (Hozzáférés: 2022. november 9.) „Modern szemmel nézve 1873 júniusában kevés énekes érkezett – valamivel több mint ezren, akik a Gimnázium aulájában telepedtek le, ahová az éjszakai alváshoz szénát hoztak. Az emberek azonban akkoriban nem voltak válogatósak, és ezek a napok - június 26-tól 28-ig - a lett nép ünnepévé váltak, 43 énekegylet részvételével, köztük öt rigai kórus is. Az első napon a résztvevők ünnepi felvonulása zajlott a Rigai Lett Társaság épületétől Ķeizardārzig, ma Viesturdārzig, másnap a rigai dómban volt a szakrális zenei koncert, a harmadik napon pedig a világi program. zenét Ķeizardārzban, a negyedik napon pedig ott zajlott a Dalháború.”
  88. Raun, Toivo U. (1984. december 5.). „The Revolution of 1905 in the Baltic Provinces and Finland” (angol nyelven). Slavic Review 43 (3), 453–467. o. DOI:10.2307/2499401.  
  89. Russification in the Baltic Provinces and Finland (angol nyelven). Princeton: Princeton University Press, 58-59. o. (2014. december 5.). ISBN 978-0691-615-29-5 
  90. A juglai csatában a védekező százkilencvenkétezer fős 12. orosz hadsereg nézett szembe a hatvanezer fős támadó német 8. hadsereggel. A németek a Daugaván sikerrel átkelve megfutamították az orosz hadsereget, és szeptember 3-án ellenállás nélkül bevonultak Rigába. Szinte nem volt ellenállás, amikor a németek átkelőket biztosítottak a Daugava felett... A Lett Lövészdandár különösen sokat szenvedett, elveszítette erejének több mint felét. A német veszteség 4 200, az orosz 25 000 fős volt. Buttar szerint a németek számára nagy nyereség volt ez, több okból is: Riga jelentős ipari központ volt; a gyorsan összeomló egykori orosz birodalom egyik legnagyobb városa jelentős nem-orosz lakossággal.Buttar, Prit. Russia's last gasp : the eastern front, 1916-17 (angol nyelven). ISBN 9781472824899 
  91. A Kurföldi és Zemgalei hercegség 1561 – 1795 között már létezett.
  92. Edīte Brikmane: Uzsaukums “Latvijas pilsoņiem!” – valsts tiesiskās sistēmas pamats (lett nyelven), 2018. november 18. (Hozzáférés: 2022. november 9.) „Kad pirms simt gadiem, 1918. gada 18. novembrī, Latvijas Tautas padome proklamēja Latvijas Republiku un izveidoja Pagaidu valdību, tā pieņēma arī uzsaukumu “Latvijas pilsoņiem!”. Latvijas Pagaidu valdības Ministru prezidenta Kārļa Ulmaņa un Tautas padomes priekšsēdētāja biedra Gustava Zemgala parakstītais uzsaukums ir pirmā neatkarīgās Latvijas Pagaidu valdības vēršanās pie saviem pilsoņiem ar noteiktu mērķi – informēt par valststiesiskām izmaiņām un aicināt atbalstīt valdības darbu Latvijas labā. Uzsaukums joprojām ir spēkā esošs konstitucionāla ranga akts Latvijas tiesiskajā sistēmā.”
  93. Charles L. Sullivan. „German Freecorps In The Baltic, 1918-1919” (angol nyelven). Journal of Baltic Studies 7 (2), 124-133. o. (Hozzáférés ideje: 2022. november 9.)  
  94. Észtország területén a balti németek fegyveres szervezete.
  95. LtCol Andrew Parrott. „The Baltic States from 1914 to 1923: The First World War and the Wars of Independence” (angol nyelven). Baltic Defence Review 2/2002.  
  96. A volt KGB székház ma múzeum.KGB building in Riga (in English) (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 10.)
  97. Buttar, Prit. Between giants: the battle for the Baltics in World War II (angol nyelven). Oxford, UK: Osprey Publishing, 56. o. (2015. március 24.). ISBN 978-1-78096-163-7 
  98. The Interrogation of Friedrich Jeckeln. [2011. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 9.)
  99. Jeckeln, Friedrich Lexikon der Wehrmacht
  100. A Child for Hitler (angol/német nyelven), 1994
  101. A szovjet csapatok előretörése északon a Balti-tengerig (1944. június 23. – 1944. november 24.). (Hozzáférés: 2022. november 10.)
  102. Arvīds Pelše (1899. február 7. [január 26.] – 1983. május 29.) lett csekista (szovjet állambiztonság), szovjet politikus, az októberi forradalom résztvevője, 1959 és 1966 között az LKP Központi Bizottságának első titkára. 1966-tól haláláig az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja. A Rigai Politechnikai Intézetet (ma Rigai Műszaki Egyetem) 1983-ban felvette a nevét.
  103. Augusts Voss (1919. október 30. – 1994. február 10.) lett származású szovjet politikus, hosszú ideig a Lett Szovjetunióban dolgozott. Az LKP Központi Bizottságának első titkára (1966-1984), a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának elnöke (1984-1989).
  104. Boriss Pugo (1937. február 19. – 1991. augusztus 22.) lett származású szovjet politikus. A Lett SZSZK Állambiztonsági Bizottságának elnöke, az LKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió belügyminisztere.
  105. LETTONIE - RUSSIE, Traités et documents de base (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 11.)
  106. A Helsinki-86 lett emberi jogi érdekképviseleti csoport volt, amelyet 1986 júniusában Liepājában alapított Linards Grantiņš, Raimonds Bitenieks és Mārtiņš Bariss azzal a céllal, hogy figyelemmel kísérje a lett nép gazdasági, kulturális és egyéni jogainak tiszteletben tartását. Az elnevezés kapcsán lásd: Helsinki záróokmány.
  107. Vides Aizsardzības Klubs, röviden VAK, Lettország legrégebbi természetvédelmi civil szervezete. 1986-ban a VAK része volt a lett ébredés mozgalom építő erejének.[1] A VAK olyan embereket tömörít, akiknek fontos a környezetvédelem és a takarítás. A VAK kezdetei a nyolcvanas évek elejére tehetők, amikor is takarításokat szerveztek az ősi helyek, szent helyek megtisztítására, később - tüntetések a rigai metró építése, robotgyár építése ellen, valamint egy Liepāja melletti atomerőmű. 1987 óta a klub elnöke Arvīds Ulme.
  108. a b c d Vides Aizsardzības Klubs (lett nyelven). Vides Aizsardzības Klubs. (Hozzáférés: 2022. november 11.)
  109. a b c d Daina Stukuls: "From Opposition To Independence: Social Movements In Latvia, 1986-1991 " (angol nyelven). The Center for Research on Social Organization is a facility of the Department of Sociology, The University of Michigan, 1998. március. (Hozzáférés: 2022. november 11.)
  110. Reinstating Latvian independence on May 4, 1990 (angol nyelven). Eng.LSM.lv (Latvian Public Broadcasting). (Hozzáférés: 2022. november 12.) „That day the Supreme Council of the Latvian Soviet Socialist Republic adopted the Declaration "On the Restoration of Independence of the Republic of Latvia" and renewed the 1922 Constitution of Latvia, making it a free and democratic state once again.”
  111. Kaspars Zaltāns: Latvia's Barricades Of Freedom – What Do They Mean 25 Years On? (angol nyelven). Deep Baltic. (Hozzáférés: 2022. november 12.)
  112. Lagzi Gábor: A Szovjetunió szétbomlasztói. Mult-kor, 2009. augusztus 23. (Hozzáférés: 2022. november 12.)
  113. Latvia marks 18 years of EU membership (angol nyelven). Eng.LSM.lv (Latvian Public Broadcasting). (Hozzáférés: 2022. november 12.)
  114. Rīgā nogāzts Uzvaras parka pieminekļa obelisks (lett nyelven). lsm.lv, 2022. augusztus 25. (Hozzáférés: 2022. november 12.)
  115. Rīgas satiksme (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. július 3.)

Források[szerkesztés]

  • Henrik krónikája: Henricus Lettus .szerk.: James A. Brundage: The Chronicle Of Henry Of Livonia (angol nyelven). New York: Columbia University Press. ISBN 978-0-231-12888-9. Hozzáférés ideje: 2022. október 31. 
  • Zeids: Riga a középkorban: Zeids, Teodors. Feodālā Rīgā (lett nyelven). Rīgā: Zinātne (1978. december 5.). Hozzáférés ideje: 2022. november 1. „Kollektív monográfia Riga történetéről a 19. század elejétől a közepéig. A tanulmányt a Lett SSR Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgozták ki, a felelős szerkesztő, Teodors Zeids.” 
  • Innocent III and the Origins of the Order of Sword Brothers (angol nyelven). Weapons and Warfare, 2018. szeptember 22. (Hozzáférés: 2022. november 1.)
  • Fonnesberg-Schmidt, Iben. The popes and the Baltic crusades, 1147-1254 (angol nyelven). Leiden: Brill, 80. o.. ISBN 9789047418917 „"Chapter Two Innocent Iii (1198–1216) And The Crusades In The Baltic Region" The events in the Baltic region during the pontificate of Innocent III” 
  • Riga 1812: Rīga 1812. gada karā (lett nyelven). Nacionālā muzeju Krājuma kopkatalogs. (Hozzáférés: 2022. november 9.)

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Rīga
A Wikimédia Commons tartalmaz Riga témájú médiaállományokat.


Előző:
Marseille, Kassa
Európa kulturális fővárosa
2014
Umeå mellett
Következő:
Mons, Plzeň