Szecesszió

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Szecesszió szó közhasználatban egy meghatározott tartalommal és megjelenéssel rendelkező művészeti stílusirányzatot jelent. Amennyiben azonban csak felszínesen is figyelmet fordítunk a szecesszió (és névváltozatai) feltűnésének történelmi körülményeire, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy egy, a művészeti stílusnál mélyebb tartalmat hordozó, tulajdonképpen új kulturális stádium; az ipari forradalom társadalmának intellektuális tükröződése.

A szó lexikális meghatározása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • lásd: Művészettörténeti ABC[1]
  • szecesszió (latin: kivonulás) : a művészettörténetben azoknak a művészcsoportoknak a mozgalma, amelyek kiválnak a már meglevő egyesülésekből, hogy saját művészi céljaikat kövessék. Ilyen volt a müncheni szecesszió (1892), a bécsi szecesszió (1897), berlini szecesszió (1899).
  • szecessziós stílus: a historizáló stílusok (historizmus) ellenhatásaként kialakult képzőművészeti, iparművészeti, építészeti stílus, kb. 1890–1910 között. Általában a bécsi szecesszió stílusát nevezzük így, amely a német Jugendstíl legkifinomultabb változata. Ornamentikáját természeti formákból merítette; stilizált, dekoratív lendületes vonalvezetésű fő motívumai: vízi növények, állatok és hullámok. Kedvelt színei: lila, szürke, rózsaszín, májszín, olajzöld. (Lásd még: art nouveau, style1900.) Fő képviselői a festészetben Max Klinger (1857–1920), F. Hodler (1853–1917), Gustav Klimt (1862–1918), az iparművészetben W. Crane (1845–1915) stb.
  • jugend-stílus: a historizmus ellenhatásaként létrejött képzőművészeti irányzat (kb. 1896–1910) német elnevezése. A Münchenben megjelenő Jugend művészeti folyóiratról kapta a nevét. Célja egy új, növényi elemeket stilizáló lineáris kompozíciójú díszítési rendszer alkotása volt, minden régi elem elvetésével. Az irányzat annaki idején erősen befolyásolta az iparművészetet, a használati grafikát, a női divatot, a bútorstílust, sőt helyenként az építészeti dekorációt és a festészetet is; a szobrászatban csak igen kis mértékben jelentkezett. Ausztriában és Magyarországon szecessziós stílusnak, Franciaországban art nuoveau-nak nevezték.
  • art nuoveau: [ár nuvo] (fr.: új művészet) a szecessziós stílus (Jugendstil) 1895–1910) francia elnevezése.

Előzmények és általános értelmezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„...Az új művészet ambivalenciája, többarcúsága és változékonysága (amit eltérő nevei is mutatnak) nem szeszélyből fakad, hanem a stílust életre hívó (sz.:társadalmi) helyzetből. Egyszerűen fogalmazva, ez az ambivalencia a művészet és a technikai fejlődés disszonanciájának a következménye, amely a 19. század során egyre nyilvánvalóbbá vált, és egyre égetőbben igényelt valamilyen megoldást. Erre 1900 körül érkezett el a pillanat. A feszültség az alkotó energia nagy hatású és kiterjedésű robbanásához vezetett.”(K.J.S.)[2]

A 19. századvég a technikai forradalom kiteljesedésének megjelenítésének időszaka, amely a gépi tömeg)termelést, a kézművesség hanyatlását, a társadalom széleskörűen: szegények- és szűk körűen: gazdagok rétegeire bomlását, a gép(technika) nimbuszát és a humán kultúra háttérbe szorulását eredményezte. A kialakult társadalmi (gazdasági, politikai, kultúrális) feszültségek feloldására számtalan mozgalom aktivizálódott.

John Ruskin(1819-1900) már a XIX. század közepén meghirdette a visszatérést a kézművességhez és egyfajta spiritualizmushoz, mint ami az ipari civilizáció sivárságának ellenszere. Az ő nyomdokain járó ír származású William Morris (1834-1896) olyan művészetről álmodott, amely mindenkié és mindenütt jelen van. Így született meg az „Arts and Crafts” (művészi kézművesség) mozgalom. A tradicionális formákba bújtatott gépi tömegtermékekkel szemben az esztétikai (művészi) értéket is hordozó kézműves eszközök, használati tárgyak termelését hirdette. Programjuk szerint e tárgyak értékét a használati cél (eszközfunkció), az előállítási mód (kézműves technika) és művészi hatás (megjelenési mód, esztétikum) együttes érvényesülése képezi. Annak ellenére, hogy a mozgalom kedvező társadalmi fogadtatásban részesült, s valóban értékes termékek jöttek létre, a mozgalom csakhamar kifulladt (a kézműves termékek költséges előállításuk miatt a társadalom széles rétegei számára elérhetetlenek (de legalábbis a tömegcikkekkel szemben versenyképtelenek) lévén, végül is csupán a társadalmi elit „divat-termékei”-vé lokalizálódtak.

Amit ma szecessziónak nevezünk, a maga korában más-más helyen és más-más néven jelentkezett, és nem pontosan ugyanazt jelentette a különböző társadalmi és gazdasági helyzetű és igen eltérő nemzeti sajátságokkal rendelkező országokban, illetve régiókban.

  • Franciaországban: „Art Nouveau" vagy „style Guimard"
  • Belgiumban: ugyancsak „Art Nouveau",
  • Angliában: „Art Nouveau" és „Modern Style"
  • Egyesült Államokban: ugyanígy „Art Nouveau" és „Modern Style", "Tiffany Style"
  • Németországban: „Jugendstil",
  • Ausztriában: „Sezession",
  • Magyarországon: „Szecesszió",
  • Olaszországban: „Stile Liberty",
  • Barcelonában, Valenciában: „Modernisme"
  • Spanyolország többi részén: „Modernismo"
  • Latin-Amerikában: úgyszintén „Modernismo".

A szecessziót egyrészt az ipari civilizáció elleni fellépésnek tekinthetjük, melynek esztétikája a szimbolizmus gondolatvilágában gyökerezik, másrészt a természet formavilágához való közeledésnek. Ezt a két indítékot Mackmurdo (1851-1942) tárta fel. Szerinte „a művészet nem törekedhet a természet utánzására, hanem olyan imaginatív alkotótevékenység, amely a természetben keresi szimbólumait; az akadémizmus és a historizáló eklektikamesterkéltségével szemben” és felszabadulást akar hozni az élet és az őszinteség nevében. A mozgalom belső sokrétűségére jellemző, hogy míg Morris mindenki művészetének tulajdonképpeni társadalmi funkciójára alapoz, uganakkor az angol esztéticizmus fő teoretikusának, Walter Peters-nek (1839-1894) elveit is befogadja, aki szerint „a művészet önmagáért van, nem feladata a társadalmi problémák tükrözése”. Voysey (1857-1941) építész pedig szintén Morrisnak, az eklektika dagályossága elleni elve szerint, világos, eszköztelen stílusával szinte már a racionális építészetelőfutárának tekinthető.

Az Angliában nagy jelentőségűvé vált esztéticizmus a kontinens országait és térségeit sem hagyta érintetlenül. Ez a hatás azonban csak vázát képezte a területenként – sokszor csak városokra koncentrált – építészeti-művészeti-, iparművészeti-, vagy művészetelméleti gyakorlatnak. A szecesszió lényegéhez tartozó jellege – vagyis a művészeti ágak egymásba játszása – az irányzat európai pályafutása során kristályosodott ki és ezért nehéz a szecessziós építészetről, vagy iparművészetről, beszélni. Ezt példázza a magyarországi Gödöllői Művésztelep is, jelezve, hogy nem célszerű a technikák, vagy ágazatok szerinti hagyományos csoportosítás. A szecesszió európai pályafutásának másik jellemzője, hogy határozottan regionális színezetű, az egyes nemzeti (például magyar-), regionális (például orosz-),– esetenként etnikai (például Barcelona-) színezetet is magába szív. Ezért csupán általános keretként értelmezhetjük a szecessziónak egyes országok szerinti tárgyalását, hangsúlyozva, hogy a létrejött alkotások jellege (stílusa) területileg (etnikailag, stb.) mindenkor konkrét.

A szecesszió térségi kibontakozása és jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szecesszió elemzése szűklátókörű lenne, ha csupán a művészetről és a jobb életkörülményekről alkotott elgondolások együttesének látnánk. Egyébként is: nem tartott sokáig. Legkiemelkedőbb művelői – amennyiben sikerült túlélniük a világháborút – az újabb irányzatok elindítóivá, művelőivé váltak. A szecessziónak, mint tünékeny jelenségnek, több központja volt. A steril, aprólékos művészetelemzéstől eltérően, topográfiailag vizsgálva látható, hogy az új kezdeményezések nem annyira a nagyvárosokban jelentkeztek, mint inkább az akkor jelentéktelenebbnek számító helyeken. Például Glasgow-ban, a franciaországi [[Nancy]-ban, a németorságiDarmstadtban vagy Weimar-ban, München-ben, a Párizs árnyékzónájában levő Brüsszel-ben, a spanyol/baszk Barcelonában és Helsinki-ben, vagy a kiegyezéskoriMagyarország vidéki városaiban. Tény, hogy sok minden történt Párizsban, Bécsben, s Berlin is kivette a részét, de London jóformán alig, Madrid pedig egyáltalán nem.

A távoli Amerikában – furcsa módon - több minden történt Chicagoban, mint New Yorkban, ahol pedig kedvezőbbek voltak a feltételek. A vidék tehát nemcsak részt vállalt az új felkarolásában, hanem neki jutott a döntő szerep. A vidéki városok - voltaképpen helyzetüket kihasználva - befogadóivá váltak ennek az egyébként olyan „emelkedett stílus”-nak. Pedig a szecesszió, mely a szociális reformok iránti érzékenysége ellenére, inkább a nagyvárosi, kifinomultabb ízlésvilágú és kellően vagyonos polgárokra számíthatott valójában.

Anglia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szigetországban az eszéticizmusból szinte észrevétlenül alakult ki a szecesszió. Nagy egyénisége a skót származású Charles Rennie Mackintosh (1868-1928), aki zömében Glasgowban tevékenykedett. Fő jellemzője az anyag és a különböző technológiák tisztelete és az a felfogása, hogy az építészet feladata a terek létesítése. Ez az Arts and Crafrts elveiből és abból származik amit a kézműves érez a természetes anyagok és azok megmunkálási folyamata iránt. Szinte vallásos áhitatot érez a kő iránt.

  • Glasgow: A kilencvenes években a "glasgowi négyek" vezéralakja Mackintosh, s ide tartozik leendő felesége, Margaret Macdonald eteik, de a kontinensen 1900-ban (Bécsben, Torinóban és Moszkvában) rendezett kiállításaik nagy sikert arattak. Mackintosh főműve, az 1897-ben épített School of Art, melyen teljes pompájukban érvénesülnek a nagy sima falfelületek. Figyelemre méltó az a nagy gondosság, amivel a fát, a vasat és az üveget kezeli. Térfelfogásának érvényesülése az intézmény könyvtárán ismerhető fel. Feltehető, hogy ő volt az első építész, aki elválasztotta a homlokzatot a belső szerkezettől.
  • Kiemelkedő alkotók: Charles Rennie Mackintosh, Margaret Macdonald Mackintosh, Frances Macdonalds (..), Herbert Mc-Nair(..), Henry Hobson Richardson, Arthur Mackmurdo, Richard Norman Show
  • Jelentős alkotások: School of Art (1897.C.R.M.) >>>>

Franciaország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bármennyire regionális jellegű művészet a szecesszió, a kontinensbeli fejlődéséhez Franciaország - és benne Párizs - igen jelentős szerepet vállalt. Az ország ipari/gazdasági élvonalbeli jellege, másrészt a már legalább évszázados, permanensen forrongó, minden újításra élénken reagáló művészeti légköre kényszerítette ki. "...Az 1890-es évek két újdonsággal lepték meg a világot: a mozival és a szecesszióval. Nem idegenek egymástól, hasonló célokat tűztek ki, s vágyaik is közel álltak egymáshoz. A mozgó kép és a mozgalmas stílus a maga módján egyaránt a technika korának szülötte: közvetlenül általa teremtődtek, közvetve pedig a kifinomultság utáni vágy öltött testet bennük. Mindkettő szavak nélkül, ám kifejező kommunikációs eszköztárral szólította meg a közönséget, a film némileg harsányabban, az esztétikai stílus pedig olykor naivnak, máskor nyíltan közönségesnek tetszett. Mindkettő vágyta a népszerűséget. A közös lendítőerőt a mozgás iránti elragadtatásban lelhetjük fel"...(KJS.)

  • Párizs: Ez a város a szecesszió számára részben megjelenési fórumot (1900-as világkiállítás, létesítményeivel,és az eseménysorozattal), továbbá művészet-elméleti előképet nyújtott (az impresszionisták találtak elsőként esztétikailag kielégítő formát a tűnékenynek és mindannak, ami nem zárható szilárd körvonalak közé). A nemzetek kiállítási pavilonjaiban rendre megjelent a szecesszió, és kezdettől fogva a figyelem középpontjában állt. Ez ösztönzően hatott, de egyúttal végzetes módon ki is szolgáltatta a közvéleménynek, közvéleményfüggővé vált. Ez olyan határozott irányváltást adott, hogy hatása még a szecessziót követő stílusirányzatokban is meghatározó elemmé vált. A kiállítási hajsza, az egyszeri, de hatásos (esetenként harsány) megjelenítés, a látvány tűnékenysége végleges nyomot hagyott a stíluson.
  • Jelentős alkotók: Georges Chedanne, Hector Guimard, Charles Plumet, Eugéne Gaillard, Lucien Gaillard
  • Jelentős alkotások: Castel Béranger (1897.H.G.), Párizsi Metro és állomásai (1900.H.G.), bútortervek, lakberendezés (1900.H.G.), Le Parisien szerkesztősége (1903.G.Ch.), Bútortervek (1900.G.Ch.), ékszer (hajtű)(1906.L.G.), ülőbútor (1900.E.G.)
  • Nancy: Az 1871-es vesztett háború után, az elcsatolt területek miatt peremvárossá lett, ami olyan előnyhöz juttatta, hogy az elcsatolt területek emigránsai - főleg tehetősek és jó szakemberek - a városban telepedtek meg. A betelepült értelmiségiekel a kultúrális élet is fellendült. Jó minőségű és keresett árúcikkeket gyártottak (bútorok, üvegtárgyak, luxuscikkek) Az üvegművészet a szecesszió egyik kiemelkedő ága, a lotharingiai üvegek finomságban elmaradtak ugyan a Tiffany-áruktól, de jobban igazodtak a polgári izléshez. A bútoroknál főként a felületi díszítésre fektettek hangsúlyt és hagyományos elemeket korszerűekkel kevertek.
  • Jelentős alkotók: Jean ? August Daum, Jacques Gruber, Emile Gallé, Louis Majorelle, Albert Louis Dammouse, L. Falise – ötvösművész, Henri Vever – ékszerész, René Lalique – üvegművész
  • Jelentős alkotások: krókuszmotívumos váza (1900.E.G.), asztal (1900.E.G.), lótuszlámpa (1900.J.D.), üvegkancsó (1900.E.G.), kikerics-díszes váza (1899.E.G.), háromrészes paraván (J.G.), Café de Paris berendezése (1899.L.M.))

Belgium[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Belga Királyság 1831-ban vált függetlenné, de az országon belüli megoldatlan nemzetiségi viszonyok bonyolították a politikai életet. A tehetős brüsszeli körök frankofil felsővárosi és kereskedő-iparos vallon alsóvárosi etnikumot képeztek. A századfortdulón ehhez élénk munkásmozgalom társult.

  • Brüsszel: a jellegzetes belga közéletben fővárosi pozíciójának megerősítésére törekedett, s ehhez befogadójává vált az új eszméknek és művészeti törekvéseknek is. Brüsszel nyitott, (sok külföldi-) internacionális lakossága, valamint jelentős ékszerkereskedelmi jellege a szecessziós építészet mellett ösztönző hatást gyakorolt a belsőépítészeti-, bútor-, dísztárgy- és ékszerkészítés művészeti ágaira is. A helyi művészeti tevékelység az angol Arts and Crafts mozgalom hagyományainak továbbfolytatója (főleg V. Horta műveiben).
  • Kiemelkedő alkotók: Paul Hankar, Gustave Serrurier-Bovy , Victor Horta , Henry van de Velde, Philippe Wolfers, Frans Hoosemans
  • Kiemelkedő alkotások: Brüsszeli utcafront-terv (1900.k.P.H.), Üzletbejárat (1900.P.H.), Maison de Peuple (1897.V.H.), Tassel-palota (1893.V.H.), Grand Bazar (1903.V.H.), Wissinger-ház (1895.V.H.),Solvay-ház (1895.V.H.), von Eetvelde-ház (1897.V.H.), Dolgozószoba (1899.H.v.V), "Babszem-íróasztal" (1899. H.v.V.), Br. lakásbelső (1899.H.v.V.), Nyaklánc (1898.P.W.), Gyertyatartó (1900.F.H.), Gyertyatartó (1899.H.v.V)

Németország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • München: A korszakra jellemző általános társadalmi fellendülés Münchent éppúgy magával ragadta, mint a többi várost, de hatása itt kétarcú volt: nemcsak az újra és az ismeretlenre - vagyis többek közt az európai szecesszió müncheni változatára - gyakorolt élénkítő hatást, hanem a hagyományosra, a polgári neoklasszicizmusra is. Ami másutt időben követte egymást, az Münchenben párhuzamosan zajlott. A város polgárai minden új iránt nyitottnak bizonyultak, de semmit sem vittek túlzásba; Régi és új keveredése időnként különös dolgokat eredményezett. A századforduló művészeti reformmozgalmai közül feltehetően a müncheni volt a legnépiesebb. A „vulgáris Jugendstil” megindító példái jól bizonyítják, milyen könnyedén összhangba hozható az új művészet a polgári igényekkel. A bajor főváros polgárai meghitt kapcsolatban éltek a múzsákkal, s ezért a provokatív műalkotásokat valószínűleg puszta tréfának tekintették. [3] A város polgárai minden új iránt nyitottnak bizonyultak, de semmit sem vittek túlzásba; a kedvelt régi dolgokat nem áldozták fel az új kedvéért. A műalkotások közérthetőek voltak, egyszerűek és tetszetősek. A fenséges és emelkedett iránti tisztelet hiánya ártalmatlan volt, s ma már a művészi demokratizmus megnyilvánulásaként is értékelhető lenne. [4] Ez a nyitott művészi konzervatívizmus a város múltjával magyarázható. München – mint politikai periféria - mentes maradt a Vilmos kor historizmusának vadhajtásaitól; a 19. század végi iparosodás nem rombolta szét az értékeket. A növekedés egyenletes volt, a város öntudata nem szenvedett csorbát. A polgárok megengedhették maguknak a kényelmes szemlélődést.[5] Az iparosítás ellenére a városban összhangban maradt a gazdasági növekedés és az építészeti arculat. München elsősorban adminisztratív központ volt, de emellett a hagyományos iparágak is virágoztak. A kiegyensúlyozott fejlődés eredményeként a gazdaságban és a művészetben egyaránt a folytonosság uralkodott. Münchenben 1900 körül a művészeti fellendülésnek ezért természetesek voltak a gyökerei, nem mesterségesen hozták létre, mint Darmstadtban, és a gazdasági fejlődés szolgálatára sem kényszerült, mint Weimarban.
  • Építészet, városkép: A Münchenre jellemző mérsékelt historizmus hagyományát akkortájt Gabriel von Seidl építész (1848-1913) tartotta elevenen. Munkásságát a historizmusnak olyan fajta tartózkodó alkalmazása jellemezte, amely valójában újat nem teremtett, mégis nyitottabbá tett az új iránt. Theodor Fischer (1862-1938) Alkotásait nem kreatív eredetiség, hanem értéktartó visszafogottság jellemezte. Noha az 1900 körüli Németországban a Jugendstilt létrehozó művésznemzedékhez tartozott, művei ennek kevés jelét viselik. Franz von Stuck (1863-1928) is hagyományos stílusban építette híres villáját 1897-98-ban.Akkoriban természetes volt, hogy a művészek maguk tervezik házaikat. A művészek szinte kötelezőnek érezték, hogy műkedvelő építészként tevékenykedjenek. Így bizonyíthatták legnyilvánvalóbban, valamennyi művészeti ágban otthon vannak, s eleget tesznek a „Gesamtkunstwerk" (összművészet) hirdetett eszméinek., Néhány festő kizárólag erre ügyel¬ve, végül az „alkalmazott művészetnél" kötött ki. Ezek közé sorolható a müncheni Richard Riemerschmid is, (aki 1896-ban München mellett, Pasingban épített magának egyszerű falusi házat.).A Prinzregentenstraße két felét Theodor Fischer 1901-ben épített elegáns hídja kötötte össze (82. old.). Mindezt az 1899-ben emelt Békeangyal antikizáló emlékműve koronázta meg.[6]
  • Építészeti ornamentika: München kulturált előkelőségéhez képest a századforduló új törekvései kifejozetten barbárnak tetszettek. 1897-ben August Endell szinte csatakiáltással riasztotta meg Münchent: az általa tervezett Elvira fényképész-műterem merész, minden szabályt elvető konstrukció. Új formanyelv vívta ki a maga jogát. Drámai összecsapás színhelye volt az akkoriban elkészült diadalúl, a Prinzregentenstraße. Az utca alvégén az Elvira-műterem homlokzata megbotránkoztatta a polgárokat, a másik végén, az Isar túlpartján lévő dombon emelt Stuck-villa viszont megnyugtató ellentétként hatott.
  • Szobrászat, plasztika: A svájci szobrász, Hermann Obrist már 1896-ban feltűnt Münchenben. (hímzések, kutak és emlékművek tervezése során alakította ki a természethez kötetlenül igazodó stílusát Díszítései hol tekervényesek vagy burjánzók, hol elfolyók és lágyak. A müncheni szecesszió legtöbb művésze Hermann Obrist befolyása alatt állt.
  • Belsőépítészet, bútortervezés:
  • Berendezési térgyak:
  • Grafika, tipográfia, sajtó: München neoklasszicista felszíne mögül előtűnt az új szellemiség, amely nemcsak az iparművészetben, de hamarosan az irodalomban, a kabaréban és a zenében is éreztette hatását. A folyóiratok közismertté tették az új szellemet, Dekorative Kunst (1899-től), amely elevenebb volt a Darmstadtban kiadott „Deutsche Kunst und Dekoration"-nál. A jellegzetes müncheni hang legtisztábban a Jugend-ban és a Simplicissimus-ban jelentkezett. Az előbbi folyóirat meglehetősen konzervatív volt, mégis ez adott nevet az irányzatnak (Jugendstil), az utóbbi főleg szatirikus rajzaival szórakoztatott. A „Simplicissimus" fordult a legélesebben szembe Észak-Németországgal. A „Simplicissimus" legeredetibb karikaturistája Bruno Paul volt. Thomas Theodor Heine gonosz tolla is talált kedvenc célpontokat: bulldogok, patás ördögök, szerepelnek rajzain. Olaf Gulbransson stílusa közelebb áll Pauléhoz, rajzai finomabbak. A csípős hangnem az egész müncheni Jugendstilre jellemző. Az erőteljes vonalak, plasztikába kívánkoztak, s éppen ebben a műnemben születtek a legfontosabb művek.
  • Kiemelkedő alkotók:Theodor Fischer, Gabriel von Seidl, Thomas Theodor Heine, Olaf Gulbransson,Bernhardt Pankok, Bruno Paul, Hermann Obrist, Bruno Paul, August Endell, Theodor Fischer, Franz von Stuck, Peter Behrens, Friedrich Adler,W. Magnussen, Scharvogel, Otto Eckman, Herman Gradl
  • Kiemelkedő alkotások:Stuck-villa, Prinzregenthen-híd, Simplimissimus-karikatúrák, Pankok székek, Riemenschmid-bútorok, Obrist-szökőkutak,Behrens-tapéta, Bunter Theater-terv, Elvira-studió, Kamaraszínház belső terei, Müncheni népiskila,


  • Darmstadt
  • Weimar
  • Kiemelkedő alkotások
  • Kiemelkedő alkotók

Spanyolország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Barcelona
  • Valencia
  • Kiemelkedő alkotások
  • és alkotók

Finnország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Helsinki
  • Kiemelkedő alkotások
  • és alkotók

Oroszország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a
  • a
  • a

Az Osztrák-Magyar Monarchia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bécs (Wien)
  • Brünn, Prága
  • Szerb-horvát régió
  • (Magyarországot külön)
  • Kiemelkedő alkotások
  • és alkotók

A magyarországi szecesszió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

. . .

A szecesszió eredményei és hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

. . .

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(ideiglenes)

Ez a szócikk még csak csonk, a visszahozott,részben kidolgozott rész továbbfejlesztést kíván. Kérlek segítsd a befejezést !!!Kit36a vita

Források és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Klaus Jürgen Sembach: Szecesszió – Bp. 1999. TASCHEN-Vince K. – ISBN 3 8828 2023 7
  • Wend Fischer: Bau-Raum-Gerät (Der Kunst des 20. Jahrhunderts) - R. Piper & Co. Verlag, München 1957.
  • Henry de Morant: Az iparművészet története a kezdetektől napjainkig - Corvina K.1976. ISBN 963 13 1404 9
  • Szerk: Németh Lajos: Magyar Művészet 1890-1919. - Akadémiai K. 1981. - AK. 1754 k 8184.
  • Szerkb.: Művészettörténeti ABC - Akadémiai K. Bp. 1961. - (?)
  • Moravánszky Ákos: Versengő Látmások - Vincze Kiadó 1980 -- ISBN 963 919 214
  • Moravánszky Ákos: Építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában - Corvina K. 1980. - ISBN 963 1320 960
  • Szerk.: A GOLDEN AGE - Hungarian art and society in 1896-1914 (1990 C. the fine Arts New York - Miami - ISBN 0 946 372 15 2) (Később magyarul, tejes tartalomhűséggel: A Magyar századforduló 1896-1914 címen - Corvina K. Bp. 1997 - ISBN 963-13-4442-8)
  • Kiss Tamás: VESZPRÉM: Megyeház-Színház-Múzeum - TKM s.1990. (rövid korrajz és ism.) - ISBN 963-555-680-2
  • Encyclopedia Britannica Hungarica CD ver. 2005.
  • Gerle-Kovács-Makovecz: A századforduló magyar építészete - Szépirod. K.- ISBN 963 15 4278 5
  • Alastair Duncan: Szecesszió - Bp., Glória Kiadó, 2006 - ISBN 963 9283 62 2
  • Lepsényi Miklós: A magyar stílusú templom (Rárosmulyad) - Élet, 1910
  • Bartha Zoltán: Az építőművész Bp. 1984/8

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • szecesszió lap
  • Site and blog all about hungarian secession
  • enciklopedia.fazekas.hu – A szecesszió
  • A Szecesszió művészete
  • Sulinet – A század első felének művészete – szimbolizmus és szecesszió
  • Sulinet – A szecesszió
  • lartnouveau.com (francais-english -deutsch)
  • Réseau Art Nouveau Network
  • Art Nouveau worldwide
  • Art Nouveau in Poland
  • Csipkék a szecesszió jegyében
  • The Vienna Secession Home
  • Metropolitan Museum of Art szecessziós gyűjteménye
  • szecesszio.com (angol nyelvű)

...............................................................................................

  • Ez a szócikk korrekció előtti lecserélendő változata

........................................................

Alfons Mucha: Gyümölcsök
Gresham Palota, Budapest (Quittner Zsigmond és a Vágó-fivérek alkotása)
Árpád fürdő, Székesfehérvár. Az épület szecessziós hangulatot varázsol Fehérvár barokk belvárosába
Cifrapalota, Kecskemét (Márkus Géza)
Az 1910-es bécsi vadászati kiállítás magyar pavilonja

A szecesszió kivonulást, elkülönülést jelent, utalva arra, hogy 1897-ben Bécsben negyvenkilenc művész kivonult a városi művészeti központból, hogy új művészetet teremtsen. A századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti, valamint irodalmi irányzata, stílusként nehezen értelmezhető, historizmus- és eklektikaellenes mozgalom, ami minden országban másként nyilvánult meg. Sokáig a 19. század összekuszálódott végének vagy a 20. század tisztázatlan kezdetének tekintették. Önálló értékeire az 1970-es évektől figyeltek föl. Felmerült többek között az az értelmezési lehetőség, hogy a szecesszió az avantgárd legkorábbi fázisa. Az irányzatról kialakult negatív vélemények azonban máig nehezítik az értékelést, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy napjainkban a szecesszió a kereskedelmi festészet és a giccs forrásává vált.

A szecesszió kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szecesszió sokkal inkább egy művészeti irányzat, egy világkép, mint egységes stílus. A szó maga latin eredetű (sēcēdō, sēcēdere: kivonulni). Kivonulást, elszakadást jelent mindattól, amit a korabeli akadémikus művészet képviselt, és a hazugnak tartott historizmustól (neoreneszánsz, neobarokk, neogótikus stb. stílusok).

Első felbukkanása a művészetben John Ruskin (1819–1900) angol író nevével függ össze, aki számtalan könyvet, írást hagyott hátra irodalomról, festészetről, építészetről, szobrászatról és esztétikáról. Könyveiben felvetett ötletei először az Arts and Crafts mozgalmában realizálódtak és váltak populárissá a művészek körében. Írásai alapján alakultak ki a szecessziós stílus fő motívumai, illetve a természethez fordulás újrafelfedezése is.

Főbb jellemzői: nagymértékű stilizálás, a növényi vagy geometrikus mintákra építő hullámzó ornamentika, hangsúlyos, élénk színek alkalmazása, „organikus” jellegű formálás. A szecessziós épületeken kevés a derékszög, a tervezők sokkal inkább kedvelték a lágy, gömbölyded formákat.

Egyéb elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szecessziós stílust Európa különböző területein más és más névvel illették. Míg az Osztrák–Magyar Monarchiában a Sezession szót alkalmazták (egy bécsi kiállítási épület neve volt ez, ahol az akadémizmussal szembehelyezkedő művészek állították ki műveiket), addig Franciaországban az Art Nouveau („új művészet”), Nagy-Britanniában pedig a modern style („modern stílus”) volt az elfogadott elnevezés (ma angolul is az Art Nouveau kifejezés használatos). Németországban a Jugendstil (a müncheni „Jugend”, azaz „Fiatalság” című folyóirat után) és a Wellenstil („hullámstílus”), Spanyolországban a Modernismo, Olaszországban a stile floreale („virágos stílus”) és a stile Liberty, az Amerikai Egyesült Államokban pedig a Tiffany style elnevezés terjedt el.

Építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az építészetben és az iparművészetben egyaránt a tartalom és a forma közeledését hozta a szecesszió. Mind a használati tárgyak, mind az épületek tervezése során a funkcióból indultak ki, és ennek megfelelően alakították a formát.

Ausztria szecessziós építészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ausztriában (akkor Osztrák–Magyar Monarchia) a Bécsi Iskola mesterei jutottak vezető szerephez:

  • Otto Wagner (1841–1918): a bécsi szecesszió vezető építészmestere, kiemelkedő épületei Bécsben a Majolikahaus, az Ankerhaus és a Wiener Stadtbahn 30 megállóhelye, köztük a Karlsplatz Pavilonjai.
  • Joseph Hoffmann (1870–1956): a Stocklet Palota és a Kapfenbergi Színház elkészítője.
  • Adolf Loos: a bécsi Steinerhaus építője.
  • J. M. Olbrich: "Sezession" épülete

Katalán modernisme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában elsősorban Antoni Gaudí (1852–1926) katalán építész nevét szokták említeni, mint a szecesszió egyik legérdekesebb, legeredetibb egyéniségét. Gaudí zseniális épületei ma is csodálatra késztetik az embereket: évente százezrek zarándokolnak el, hogy műveit megtekintsék. Legfontosabb épületei: a Sagrada Família, a Güell park, a Casa Milà és a Casa Batlló (Barcelona).

A katalán modernizmus további meghatározó egyéniségei Joseph Puig i Cadafalch és Domènech i Montaner voltak.

A Horta Múzeum utcafrontja
Az egyik Hankar ház

Angol szecessziós építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angol építészek:

Belgium szecessziós építészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belga építészek:

  • Victor Horta (1861–1947): legnevesebb alkotásai Brüsszelben a Maison Solvay, a Palais d'Aubecq és a Tassel–ház
  • Henry van de Velde (1863–1957): univerzális alkotó, iparművész, építész és festőművész, leghíresebb épületei: Bloemenwerf (UccleBrüsszel) és Haus Leuring (Sveningen – Hollandia)
  • Paul Hankar (1861–1901)

Francia szecessziós építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Francia építészek:

Német szecesszió építészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német építészek:

Magyar szecessziós építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Iparművészeti Múzeum épülete Budapesten (Lechner Ödön)
A Reök-palota homlokzati része, Szeged (Magyar Ede)

Magyarországon a szecessziót elsősorban Lechner Ödön (1845–1914) nevével kapcsolják össze. Ő a legismertebb, legnagyobb hatású szecessziós építészünk, egyúttal a stílus magyar irányzatának kezdeményezője. Néhány jelentősebb épülete:

Lechner Ödön hatása óriási volt, gyakorlatilag egyidejűleg számolta fel az eklektikus törekvéseket és tette népszerűvé a szecessziót, mint nemzeti stílust. Követői egész Magyarországon akadtak. A Lechner-iskola a Felvidéktől a Bácskáig és Erdélyig számos nagyszerű középületet hagyott maga után. Ekkor épült pl. szecessziós stílusban a kiskunfélegyházi, a szabadkai és a marosvásárhelyi városháza. Az úri középosztály körében divatossá vált a szecesszió, ennek hatására a tehetősebb polgárság igyekezte utánozni őket. Kaposváron, Temesváron, Marosvásárhelyen, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Tiszakécskén és Kiskunhalason számos szecessziós lakóházat találunk.

További neves magyar, szecessziós stílusban alkotó építészek:

Festészet, grafika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gustav Klimt: Almáskert 1912

Neves festők, grafikusok, illusztrátorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar festők, grafikusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lakatos Artúr:Plakát (1907)

Iparművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kerámiadíszítésre, az üvegfestésre, a csipkekészítésre, az ötvösművészetre és az épületek belső dekorációjának kivitelezésére számtalan példa akad a korból.

Neves iparművészek:

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az irodalmi szecesszióban elsőrendű szerep jut az esztétikumnak, az események és cselekmények részletekbe menő ábrázolásával szemben. Az irodalmi műveket nagyvonalú, laza szerkesztés, bővített mondatok, jelzőhalmozás, allegóriák, hangulati túlfűtöttség, finomság, a távol-keleti és ó-európai kultúrák motívumai jellemzik. Az irodalmi szecesszió stíluseszményének gyökerei az 1883-ban Brüsszelben Les Vingts (A Huszak) néven alakult csoportosuláshoz köthető. Franciaországban a Revue Blanche, Németországban a Jugend, a Simplicissimus és a Pan Insel, Ausztriában pedig a Ver Sacrum című lapokhoz kötődő irodalmi kör járult hozzá az irodalmi szecesszió kibontakozásához. Legjelentősebb képviselői közé tartozott a belga Maurice Maeterlinck és Émile Verhaeren, az angol Algernon Charles Swinburne, az ír Oscar Wilde, a francia Paul Claudel, az osztrák Arthur Schnitzler, Hugo von Hofmannsthal és Rainer Maria Rilke. A magyar irodalomban elsősorban Bródy Sándor, Szomory Dezső és Krúdy Gyula prózájában, illetve Ady Endre, Babits Mihály és Juhász Gyula lírájában mutatkoznak meg a szecesszió stílusjegyei.[8]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alastair Duncan: Szecesszió - Bp., Glória Kiadó, 2006 - ISBN 963-9283-62-2
  • Lepsényi Miklós: A magyar stílusú templom (Rárosmulyad) - Élet, 1910
  • Bartha Zoltán: Az építőművész Bp. 1984/8

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szerkb.: Művészettörténeti ABC – Akadémiai K. Bp. 1961. – (?) A kiadvány szemlélete helyenként marxista jellegű, Aradi N. lektorálta.
  2. a többször felmerülő idézett: Klaus Jürgen Sembach: Szecesszió kötete
  3. Sembach p.81
  4. Sb p.81.
  5. Sb. p.82.
  6. KJS.p.84.
  7. Ispánkiné S. Katalin (összeáll.): A Postatakarékpénztár és a Magyar Államkincstár - Összeállítás a Magyar Államkincstár megalakulásának 10. évfordulója alkalmából és tisztelgés Lechner Ödön alkotói emlékének, 2005. (Hozzáférés: 2010. május 18.) „Lecher Ödön élete és munkássága, alkotásainak áttekintő jegyzéke, képek, hátramaradt tervek”
  8. Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 548. o. ISBN 963925715X  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]