Waffen-SS
Waffen-SS | |
A Waffen-SS jelvénye | |
Dátum | 1933–1945 |
Ország | Harmadik Birodalom |
Személyzet | max. 914 000 fő[1] |
Típus | gépesített lövészek harckocsizók páncélgránátosok |
Méret | 38 hadosztály valamint kisebb önálló egységek |
Diszlokáció | SS Führungshauptamt, Berlin |
Parancsnokok | |
Főparancsnok | Heinrich Himmler |
Híres parancsnokok | Josef Dietrich Paul Hausser Theodor Eicke Felix Steiner Kurt Meyer Joachim Peiper Andreas Bergkessel[forrás?] |
Kultúra és történelem | |
Mottó | Meine Ehre heißt Treue |
Színek | Fekete, fehér és vörös |
Háborús részvétel | második világháború |
A Wikimédia Commons tartalmaz Waffen-SS témájú médiaállományokat. |
A Waffen-SS (fegyveres SS) az SS (Schutzstaffel) katonai szárnya volt. Az SS a Németországban 1933-ban hatalomra került, Adolf Hitler vezetése alatt álló Nemzetiszocialista Német Munkáspárt paramilitáris, félkatonai szervezeteként működött. Hitler az „európai új rend” létrehozására irányuló, a Mein Kampf című könyvében kifejtett törekvéseiben vezető szerepet szánt az SS-nek és azon belül a Waffen-SS-nek. Az SS és a Waffen-SS tagjai a végletekig elkötelezett hívei voltak a nemzetiszocializmusnak, a náci fajelméletnek és keleti hódító törekvéseknek.
A második világháború idején a Waffen-SS a Wehrmacht általános alárendeltségében tevékenykedett, egységei és egyes tagjai azonban egyaránt gyakran és aktívan részt vettek háborús bűncselekményekben, hadifoglyok és a polgári lakosság elleni kegyetlenkedésekben, emberiesség elleni bűntettekben, népirtásban, a holokauszt végrehajtásában. A háború végső szakaszában az SS tagjai nagyon sok német katonát és civilt is meggyilkoltak dezertálás, illetve a védelmi erőfeszítések akadályozása (Wehrkraftzersetzung ) vádjával (amibe még a defetista megjegyzések is beletartozhattak). Ezek miatt a nürnbergi per során az egész SS-t, és benne a Waffen-SS-t bűnszervezetnek minősítette a nemzetközi bíróság.
Szervezeti-történeti áttekintés
[szerkesztés]A Waffen-SS, csakúgy mint a teljes SS és általában a Harmadik Birodalom erőszakszerveinek szervezeti felépítésének alakulása a története során meglehetősen kaotikus, nehezen áttekinthető. Ebben nagy szerepe volt Hitler munkamódszereinek is.
A Waffen-SS mint az SS fegyveres ága többféle, az SS keretén belül már egy ideje meglévő fegyveres szervezet egyesítésével a gyakorlatban 1939 decemberében jött létre és egyben ekkor, a lengyelországi hadjárat idején esett át a tűzkeresztségen. Eredeti alkotórészei az ekkor már hadosztályi szinten szervezett SS-Verfügungsdivision, az SS-Totenkopfdivision valamint az addig önálló további SS-Totenkopfverbände nevű egységek voltak.[2] 1940-re kiépült a Waffen-SS önálló katonai szervezete, aminek a megkoronázását az jelentette, hogy 1940 augusztusában Hitler engedélyezte a Kommandoamt der Waffen-SS nevű közös parancsnokság létrehozását az egész SS vezetősége, az SS Führungshauptamt (SS Vezetési Főhivatal) keretében, Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője (Reichsführer SS) közvetlen parancsnoksága alatt.
A Waffen-SS eredete 1933 márciusára vezethető vissza, amikor Sepp Dietrich 120 fő részvételével egy fegyveres csoportot hozott létre Sonderkommando néven Berlinben.[3] 1933 novemberére már 800 tagja volt a rohamcsapatnak, és a müncheni sörpuccs 10. évfordulóján rendezett megemlékezésen halálig tartó hűséget esküdtek Adolf Hitler személyének.[3] Az egység felvette a Leibstandarte Adolf Hitler azaz Adolf Hitler testőr-ezrede (rövidítve LAH) nevet.[4] 1934. április 13-án, Himmler rendeletére az egység 1st SS Division Leibstandarte Adolf Hitler (1. SS hadosztály, Adolf Hitler testőrsége) (LSSAH) nevet kapta.[4]
A Leibstandarte hűségét először 1934-ben, a hosszú kések éjszakája során demonstrálta, amikor Hitler politikai ellenfelei fizikai megsemmisítésének fő ereje lett a Gestapo mellett.[3][5] Ezután az SA jelentősége nagyot csökkent, és a Hitler rendelkezésére álló különböző fegyveres szervezetek között vitathatatlan lett az SS vezető szerepe.
1934 szeptemberében Hitler jóváhagyta a SS-Verfügungstruppe (kb. „rendelkezésre álló csapatok”) (SS-VT) mint az NSDAP fegyveres szervezetének megalakítását, a saját parancsnoksága alatt.[3] Ez a szervezet a Wehrmachtra támaszkodott fegyverzete és kiképzése tekintetében, és utánpótlását is a hadsereg sorozási rendszerén keresztül kapta meg, mégpedig egyelőre csak a hadsereg igényeinek kielégítése után.[6]
A sorozott utánpótlás nehézségei ellenére Heinrich Himmler két új SS ezredet állított fel, az SS Germania és az SS Deutschland egységeket, amelyek együtt a Leibstandarte testőrségi egységgel és egy híradó egységgel alkották ettől kezdve az SS-VT-t (SS-Verfügungstruppe).[7] Himmler ezenkívül létrehozott két katonai iskolát (SS-Junkerschule Bad Tölz és SS-Junkerschule Braunschweig) a Waffen-SS tisztjeinek képzésére. Mindkét iskolában a reguláris hadsereg módszereit és kiképzőit alkalmazták.[7]
Himmler 1934-ben még szigorú követelményeket támasztott az újoncokkal szemben. Nőtlen, büntetlen előéletű németeknek kellett lenniük, akik 1800-ig visszamenőleg bizonyítani tudták árja származásukat.[8] Négy éves kötelezettséget kellett vállalniuk. Koruk 17 és 23 év között lehetett, testmagasságuk minimum 174 cm kellett legyen a testőrség esetében. A koncentrációs táborok őrei esetében a korhatár 16–23 év között volt, a testmagasság 172 cm, és egy évre kellett aláírniuk. Az orvosi alkalmasság mellett fogtömésük sem lehetett, és látásuk tökéletes kellett legyen.[9] 1938-ra a testmagassági követelményeket enyhítették, hat fogtömést engedélyeztek, és a látással kapcsolatban is tettek engedményeket. A háború kezdete után pedig már csak az alapvető orvosi alkalmasságot követelték meg.[10] Vallásuk bármilyen lehetett a zsidó vallás kivételével, az ateistákat is kizárták.[11]
Az SS tiszti állománya társadalmi szempontból változatos képet mutatott. Egy részük munkásszármazású volt, akik nem kerülhettek volna be a hagyományos német hadsereg tisztikarába.[12] De voltak közöttük a régi elit leszármazottai is.[13] A Wehrmacht tisztjeinek 49%-a származott katonacsaládból, az SS-VT-nél ez az arány mindössze 5% volt.[14] A későbbi Waffen-SS-tábornokok 60%-a rendelkezett érettségivel és 20%-uk egyetemi végzettséggel is.[15]
1936-ban Himmler Paul Haussert, a hadsereg korábbi altábornagyát nevezte ki az SS-VT főfelügyelőjének Brigadeführer rangban. Hausser hajtotta végre az SS-VT átalakítását egy igazi katonai erővé, ami elérte a reguláris hadsereg színvonalát.[16] 1938 augusztusában Hitler rendeletben rögzítette, hogy az SS-VT-ben vállalt szolgálat egyenértékű a katonai szolgálattal.[17]
A Wehrmacht nem kis ellenérzéssel és bizalmatlansággal figyelte az új, párhuzamos fegyveres erő létrehozását, csakúgy, mint korábban a SA rohamcsapatai létszámának és Ernst Röhm hatalmának növekedését, hiszen ez megtörte a német nemzeti hadsereg fegyveres monopóliumát. Gyakoriak voltak a kisebb-nagyobb súrlódások a két testület tagjai között, különös tekintettel arra, hogy az SS lényegéhez tartozott az elitizmus, a kiváltságosság érzetének ápolása, a hadseregnek pedig a jelentős részben a régi arisztokráciából származó tisztjei gyakran lenézték, a politikai jöttmentek gyülekezetének tartották az SS-t.[18] Amikor azonban Hitler megbizonyosodott arról, hogy hatalma a Wehrmacht felett is töretlen, úgy döntött, hogy a háborúban a Waffen-SS kisebb, hadosztály-, vagy ezred-szintű egységekben a Wehrmacht hadműveleti irányítása alatt harcol majd, ami csökkentette a hadsereg vezetőinek ellenállását és a két szervezet közötti súrlódásokat.
1940-ben az SS addig létező katonai jellegű egységeinek – a Leibstandarte Adolf Hitler (a Führer testőrsége), a Verfügungstruppe Division (különleges készültségi hadosztály) és a koncentrációs táborok őrségét adó Totenkopf (halálfejes) szervezet – összevonásával hozták létre új néven a Waffen-SS-t. Hadosztályai kezdetben hadrendi szám helyett nevet kaptak, hogy ezzel is elit jellegüket kívánták hangsúlyozni.[19] A második világháborúban a fegyveres SS egységei katonai alakulatként harcoltak. A lengyelországi hadjárat idején a Waffen-SS alakulatai még sok kritikát kaptak a Wehrmacht vezetőitől, később azonban, a keleti arcvonalon 1941–42-ben folytatott kegyetlen harcok során tanúsított kiemelkedő teljesítményükkel megalapozták katonai hírnevüket is. Fanatikus küzdelmük olyan mély benyomást gyakorolt Hitlerre, hogy elhatározta, növelni fogja a Waffen-SS alakulatainak számát és azokat kiemelt ellátásban, fegyverzetben részesíti. Ezért ezek az alakulatok ezentúl a német haderőn belül általában a legjobb felszereléseket kapták.[19]
A katonai tevékenység mellett azonban a fegyveres SS egységei és tagjai a fasizmus hitleri változata, a nemzetiszocializmus iránt végletesen elkötelezett erőként a náci terror egyik fő végrehajtó erejévé váltak. A Waffen-SS tagjai a felsőbbrendűségi érzés volt a jellemző, készek voltak arra, hogy a „birodalom ellenségeinek” megsemmisítésévei „új európai rendet” hozzanak létre. Világképük legfontosabb elemei a kegyetlenség és a vasakarat voltak a „faji és nemzeti” túlélésért folytatott harcban. Ennek jegyében habozás nélkül, tömegesen kegyetlenkedtek fegyvertelen hadifoglyokkal és ártatlan civilekkel.[20]
A második világháború éveiben a Waffen-SS nagy változásokon ment keresztül. 1939–41-ben még a Wehrmacht jelentős ellenállását kellett leküzdeni annak érdekében, hogy az újonnan felálló fegyveres erő a megcélzott katonai elit mivoltának megfelelő minőségű fegyvert és felszerelést kaphasson. A kezdetben csak néhány, az árják között is legárjábbnak számító észak-német fiatalokból álló elithadosztály helyébe álló 1945-re már 38 hadosztályt, mintegy 950 000 katonát számláló, etnikai („faji”) szempontból meglehetősen heterogén szervezet lett. Katonai teljesítményük alapján azonban a Leibstandarte, Das Reich, Totenkopf, Wiking és Hitlerjugend hadosztályok továbbra is az elit elitjének számítottak.[20]
A nem németek közül először, még 1941-ben a náci elmélet szerint a „germán fajhoz” tartozó skandinávok kaptak lehetőséget a csatlakozásra, majd a kelet-közép-európai államokban élő „népi németek” (Volksdeutsche) következtek. A háborús kudarcok nyomán később fokozatosan arra kényszerültek, hogy a szerintük „alsóbbrendű fajok” tagjai is bekerülhettek a fegyveres SS alakulataiba: muszlim bosnyákok, majd kozákok, majd ukránok, sőt a megvetett oroszok is.[21] A háború vége felé aztán besorozottakból, csellengőkből, egykori hadifoglyokból és szétvert alakulatok maradványaiból is szerveztek hadosztályokat.[22]
Az első időszakban létrehozott árja SS-hadosztályokat (a Leibstandarte Adolf Hitler, a Das Reich és a Totenkopf) gépesített lövész hadosztályként szervezték meg.[22] A Totenkopf és a Leibstandarte részt vettek már az 1940-es franciaországi hadjáratban is,[23] és a háborúnak ebben a korai szakaszában, az egyébként az árjának vagy hozzájuk közel állónak tekintett hadifoglyokkal szemben is brutális tömeggyilkosságokat követtek el (Le Paradis-i mészárlás, 97 brit hadifogoly; wormhouti mészárlás , 80 brit és francia hadifogoly).[24]
Harcászati szempontból a Wehrmacht irányítása alá tartozott, ellátását azonban az SS-től kapta, és fegyelmileg is neki volt alárendelve. Elvileg önkéntesekből állt, de 1940-től sorozottak is megtalálhatók soraiban. Kiegészítése kiterjedt a Német Birodalmon kívülre is. Több hadosztálya jött létre – elsősorban kelet-európai – német kisebbségekhez tartozókból (úgynevezett népi németek), de fölállítottak lett, litván, holland és norvég SS-alakulatokat is. A kezdetben germán önkéntesekre korlátozott toborzás idővel kiterjedt minden mozgósítható európai népcsoportra. Így alakult francia, horvát, bosnyák, albán, orosz, ukrán, román, sőt tatár SS alakulat is. Magyar Waffen-SS alakulatokat is szerveztek. Ilyen volt a Hunyadi és a Hungaria SS hadosztály, illetve a Deák és a Ney csoport. Irányítása alá tartoztak olyan egységek is, mint a Vallon Légió, a Flamand Légió, a Holland Önkéntes Légió, a Francia Önkéntes Légió, a Norvég Légió a Dán Szabadcsapatok, később a Brit Szabadcsapatok is. A spanyol Kék Hadosztály feloszlása után a fronton továbbra is szándékozni kívánó spanyolok léptek be a soraiba, valamint a skandináv egységek maradványaiból származó dán és norvég önkéntesek is jelentkeztek harcra.
Felszerelés, hadeszközök
[szerkesztés]Egyenruhák
[szerkesztés]Az SS elit jellegének ápolása érdekében nagy gondot fordított a megjelenésre. A hitleri testőrség, a Leibstandarte díszegyenruhái a Führer megjelenésének tekintélyességét is szolgálták.[25] Gyakori díszelgéseik, meneteléseik miatt a Wehrmacht részéről eleinte aszfaltkatonáknak is titulálták őket. Később azonban a sok szervezeti változást az egyenruhák terén is nagy következetlenség kísérte. A háború kezdetétől a Waffen-SS egyenruhái, a kiegészítő jelzések kivételével, egyre inkább hasonulni kezdtek a hadsereg felszereléséhez. A harckocsizók gyakorlati okokból fekete egyenruhát viseltek – ezen kevésbé látszott meg a gépolaj és más szennyeződés. A háború előrehaladtával az SS-nél kifordítható álcaruhát rendszeresítettek, ami egyik oldalán zöld színű volt a nyári évszakra, a másik oldalán meleg barna árnyalatokkal az év többi részére.[26] A háború végső szakaszában az egyenruhák terén is nagy hiányok jelentkeztek, ezért az SS-csapatok is gyakran kénytelenek voltak zsákmányolt egyenruhákban harcolni.
A Leibstandarte, mint eredetileg Hitler testőrsége, sok különlegességet engedhetett meg magának. Népszerű parancsnoka, Sepp Dietrich, Hitler korábbi személyes testőre és a Leibstandarte parancsnoka, egészen egyedi egyenruha-tartozékokat viselt, például az általános ezüstszínű zsinórozás helyett aranyszínűt. Az egység zászlaján az ő nevére utaló tolvajkulcs a fő jelkép (a Dietrich szó németül álkulcsot is jelent). Amikor Sepp Dietrich további kitüntetésül a Vaskereszt mellé megkapta a tölgyfalombokat is, akkor az egész egység jelvényein is megjelenítették a tölgyfalombokat.[27]
Fegyverzet
[szerkesztés]A Waffen-SS felfegyverzése terén a kezdetektől folyamatos volt a rivalizálás a Wehrmachttal a korlátozottan rendelkezésre álló új fegyverekért. Eleinte a Waffen-SS e téren háttérbe szorult, a Wehrmacht például egészen 1940-ig sikerrel hárította el a Waffen-SS törekvését önálló tüzérség felállítására. Később azonban, a végletekig fanatizált SS-harcosok katonai sikerei nyomán Hitler egyre inkább feléjük irányította a gyárakból kikerülő legújabb, legkorszerűbb fegyverek áramlását. 1943-ban a Leibstandarte az akkor összesen 74 darab Tiger harckocsi közül 22-vel rendelkezett.[27]
Személyi fegyvereiknek egészen különleges jelentőséget tulajdonítottak. A kardokkal, tőrökkel és pisztolyokkal a szervezet elit jellegét igyekeztek hangsúlyozni. Az SS katonái azonban az akkori modern géppisztolyok és rohampuskák használatának köszönhetően váltak a nemzetiszocialista ideológia „felsőbbrendű” harcosaivá.
Kardok és tőrök
[szerkesztés]A Waffen-SS katonáinak külön erre a célra készített kardokat és tőröket adományoztak. Három év szolgálat után a szervezet minden tagja SS-tőrt kapott (a rendszeresítés évétől függően 1933-as vagy 1936-os mintájút). A korábbi jobb minőségben készült, a pengébe vésve feltüntették a tulajdonos SS-azonosítási számát, míg a másik oldalon gót betűkkel az SS jelmondatát: „Meine Ehre heißt Treue” („Hűség a becsületem”). A későbbi, 1936-os modellen már nem szerepelt a tulajdonos száma, és kevésbé volt díszes a sorozatgyártás megkönnyítése érdekében (ugyanis 1939 végétől az SS-Verfügungstruppe és a Totenkopfverbände létszámának nagyarányú bővítésére került sor). 1940 első hónapjainak a fenti két szervezet összevonásával jött létre a Waffen-SS. Mindkét tőr markolata sötétített fából készült, keresztvasa és markolatgombja fémből. A német vadászkésekre emlékeztetnek megjelenésükben. Egy babérkoszorúval övezett horogkeresztet karmai közt tartó kis méretű ezüstsas került a markolat külső oldalára, míg az SS-rúnákat tartalmazó kör ugyanazon az oldalon a markolatgomb mellé került. Korlátozott számban készítettek még ezüstözött SS-dísztőröket is, melyeket kimagasló szolgálatért adományoztak. Bonyolult mintázatú makk, valamint tölgyfalomb díszítéssel készültek, és kis számban kerültek kibocsátásra. Még ennél is ritkább volt az, melyre Himmler aláírását vésték.[28]
A Waffen-SS tagjai ünnepi alkalmakkor kardot is viselhettek. Adolf Hitler hivatalosan betiltotta a párbajozást, mivel ezt az általa megvetett porosz katonai elit jellemzőjének tartotta. A vívás és a vívómesterek ugyanakkor nagy becsben álltak a Waffen-SS-nél. Heydrich SS-Gruppenführer, a Sicherheitsdienst főnöke a német olimpiai vívócsapat tagja volt. Az SS egységeinél többféle kardot rendszeresítettek. Ezek között három alapvető típust lehet megkülönböztetni: az altisztek, tisztjelöltek, és tisztek egyenes kardja, mely 1936-ban került bevezetésre a korábbi hajlított pengéjű szablya helyett. Mindhárom fajta kard D formájú markolatkosárral és fekete markolattal készült. Az altisztek számára rendszeresített kardon az SS-rúnák a markolatgombba voltak vésve, míg tiszti kardok esetében a nagy méretű körbe foglalt rúnákat a markolat külső részén helyezték el. A tisztek és tisztjelöltek kardján díszesek voltak a markolatgombok is. Néhány kard pengéjét véséssel díszítették, mint például azét az SS-katonáét, aki a kézigránátdobás rekordját tartotta. Az SS kis számban még egy jellegzetes kardot használt, az úgynevezett Prinz Eugen-kardot. Ezeket kizárólag a Prinz Eugen 7. SS-önkéntes hegyihadosztály tisztjei és altisztjei viselhették különleges alkalmakkor.[29]
Maroklőfegyverek
[szerkesztés]A Waffen-SS katonái majdnem kizárólag automata és öntöltő pisztolyokat használtak, a revolverek nem voltak kedveltek a 20-as évek elejétől a német hadseregnél. A német pisztolyok kifinomult, jó minőségű, tartós és megbízható fegyvernek bizonyultak. Az ipar teljesítőképességének korlátai következtében azonban a Waffen-SS is arra kényszerült, hogy nagy számban állítson rendszerbe zsákmányolt oldalfegyvereket is. Bár a pisztolyok népszerűek voltak a tagok között, azok harcértéke meglehetősen csekély alacsony lőtávolságuk és pontatlanságuk miatt. Hatékony alkalmazásukra közelharcban kerülhetett sor. Ennek ellenére a maroklőfegyverek szerepe jelentős, hiszen státusszimbólumként hozzájárultak az elit alakulat jellegének kihangsúlyozásához. A keleti fronton a pisztolyok szerepe felértékelődött. Az SS számos katonája (ideológiai okok miatt) inkább követett el öngyilkosságot, minthogy szovjet hadifogságba kerüljön.[30]
Az SS-ben leggyakrabban a hadsereg által használt Pistole 08-ast és a Walther P38-ast, mindkét lőfegyver 9 mm-es. Előbbi, amit Németországon kívül csak Luger néven ismernek, az SS tipikus fegyvereként szerepel a köztudatban.[31]
Waffen-SS hadosztályok
[szerkesztés]Szám | Hadosztály neve | Nemzetiség | Utolsó parancsnok | Aktív évek | Hadosztályjelvény | Maximumlétszám |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | 1. Leibstandarte Adolf Hitler SS páncélos hadosztály (LSSAH) | németek | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Otto Kumm | 1933–1945 | 20 844 (1942) | |
2. | "Das Reich" | németek | SS-Standartenführer, Karl Kreutz | 1939–1945 | 20 184 (1944) | |
3. | "Totenkopf" | németek | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Hellmuth Becker | 1939–1945 | 21 186 (1942) | |
4. | "Polizei" | németek | SS-Oberführer, Walter Harzer | 1940–1945 | 19 377 (1941) | |
5. | "Wiking" | norvégok, dánok, svédek, finnek, észtek, hollandok és flamandok (önkéntesek). | SS-Oberführer, Karl Ullrich | 1940–1945 | 17 347 (1941) | |
6. | "Nord" | németek | SS-Standartenführer, Franz Schreiber | 1941–1945 | 21 247 (1942) | |
7. | 7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály | német nemzetiségű önkéntesek a Bánságból, a Független Horvát Államból, Magyarországról és Romániából | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, August Schmidthuber | 1942–1945 | 21 120 (1943) | |
8. | „Florian Geyer” | németek és német nemzetiségűek Erdélyből és a Bánságból | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Joachim Rumohr | 1941–1945 | 13 000 (1944) | |
9. | "Hohenstaufen" | németek | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Sylvester Stadler | 1943–1945 | 19 611 (1943) | |
10. | "Frundsberg" | németek | SS-Obersturmbannführer, Franz Roestel | 1943–1945 | 19 313 (1943) | |
11. | „Nordland” | elsősorban északi önkéntesek | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Gustav Krukenberg | 1943–1945 | 11 749 (1943) | |
12. | "Hitlerjugend" | németek | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Hugo Kraas | 1943–1945 | 21 482 (1943) | |
13. | "Handschar" (1. horvát) | bosnyákok, horvátok és német nemzetiségűek Horvátországból | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Desiderius Hampel | 1943–1945 | 21 065 (1943) | |
14. | „Galizien” | ukránok Galíciából | General (UNA), Pavlo Shandruk | 1944–1945 | 22 000 (1944) | |
15. | 1. lett | lettek | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Karl Burk | 1942–1945 | 20 291 (1943) | |
16. | "Reichsführer-SS" | németek | SS-Oberführer, Otto Baum | 1943–1945 | 14 223 (1943) | |
17. | "Götz von Berlichingen" | németek, román, német és francia önkéntesek. | SS-Oberführer, Georg Bochmann | 1943–1945 | 18 354 (1944) | |
18. | „Horst Wessel” | német nemzetiségűek Magyarországról | SS-Standartenführer, Heinrich Petersen | 1944–1945 | 11 000 (1944) | |
19. | 2. lett | lettek | SS-Gruppenführer und Generalleutnant derr Waffen-SS, Bruno Streckenbach | 1944–1945 | 20 592 (1944) | |
20. | 1. észt | észtek | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Berthold Maack | 1944–1945 | 15 382 (1944) | |
21. | "Skanderbeg" | albánok | SS-Oberführer, August Schmidthuber | 1944–1945 | 6156 (1944) | |
22. | "Maria Theresia" | német nemzetiségűek Magyarországról | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, August Zehender | 1944–1945 | 8000 (1944) | |
23. | "Kama" (2. horvát) | horvátok | SS-Oberführer, Gustav Lombard | 1944 | 2199 (1944) | |
23. | "Nederland" | hollandok | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Jürgen Wagner | 1945 | 6000 (1944) | |
24. | "Karstjäger" | német nemzetiségűek Olaszországból és Szlovéniából | SS-Oberführer, Adolf Wagner | 1944–1945 | 3000 (1944) | |
25. | "Hunyadi" (1. magyar) | magyarok | SS-Gruppenführer und Generalleutnant der Waffen-SS, Grassy József | 1944–1945 | 15 000 (1944) | |
26. | "Hungária" (2. magyar) | magyarok | SS-Gruppenführer und Generalleutnant der Waffen-SS, Grassy József | 1944–1945 | 13 000 (1944) | |
27. | "Langemarck" (1. flamand) | flamandok | SS-Standartenführer, Thomas Müller | 1944–1945 | 7000 (1944) | |
28. | "Wallonien" | vallonok | SS-Standartenführer, Léon Degrelle | 1944–1945 | 4000 (1944) | |
29. | "RONA" (1. orosz) | oroszok | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Christoph Diehm | 1944 | 15 000 (1943) | |
29. | „Italia” (1. olasz) | olaszok | SS-Oberführer, Erwin Tzschoppe | 1945 | 15 000 (1944) | |
30. | 2. orosz | belaruszok | SS-Obersturmbannführer, Hans Siegling | 1944–1945 | 11 600 (1944) | |
30. | "1. Weißruthenische" (1. fehérorosz, a 2. orosz hadosztályból alakult) | belaruszok | SS-Standartenführer, Hans Siegling | 1945 | 4400 (1944) | |
31. | "Batschka" (33. SS Önkéntes Gránátos Hadosztály) | magyarok | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Gustav Lombard | 1944–1945 | 11 000 {1944} | |
32. | "Január 30." | németek | SS-Standartenführer, Hans Kempin | 1945 | ||
33. | "3. Ungarische" (3. magyar, a "Hungaria" része lett) | németek | SS-Oberführer, László Deák | 1945 | ||
33. | 33. Charlemagne Waffen-SS gránátos hadosztály (1. francia) | franciák | SS-Standartenführer, Walter Zimmermann | 1945 | 11 000 (1944) | |
34. | "Landstorm Nederland" | hollandok | SS-Oberführer, Martin Kohlroser | 1945 | ||
35. | SS és a Rendőrség Gránátos hadosztálya | németek | Oberst, Rüdiger Pipkorn | 1945 | ||
36. | "Dirlewanger" | vegyes | SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Fritz Schmedes | 1945 | 4000 (1945) | |
37. | "Lützow" | magyarok | SS-Standartenführer, Karl Gesele | 1945 | ||
38. | "Nibelungen" | németek | SS-Standartenführer, Martin Stange | 1945 | 6000 |
Háborús bűnök
[szerkesztés]A háború után az SS tagjainak és szervezeteinek számos háborús bűncselekményére derült fény. Ezek közül az alábbi részletesen feltárt események a legjelentősebbek közé tartoztak:
- Wormhouti mészárlás (SS Leibstandarte Adolf Hitler), 1940, Franciaország[32]
- Le Paradis-i mészárlás (SS Division Totenkopf), 1940, Franciaország[33]
- Pripjaty-mocsarak büntető művelet (SS Cavalry Brigade), 1941, Szovjetunió [34]
- Tulle-i mészárlás (SS Division Das Reich), 1944. június 09., Franciaország, Tulle
- Oradour-sur-Glane-i mészárlás (SS Division Das Reich), 1944. június 10., Franciaország, Oradour-sur-Glane
- Ochota mészárlás (SS Kaminski Brigade), 1944, Lengyelország
- Wola mészárlás (SS-Sturmbrigade Dirlewanger, az Azeri Légióval közösen), 1944, Lengyelország
- Huta Pieniacka mészárlás (SS Division Galicia) 1944, Lengyelország
- Graignes-i mészárlás (SS Division Götz von Berlichingen), 1944, Franciaország
- Mailléi mészárlás (SS Division Götz von Berlichingen), 1944, Franciaország
- Marzabottói mészárlás (16th SS Panzergrenadier Division Reichsführer-SS), 1944, Olaszország
- Malmedyi mészárlás (Kampfgruppe Peiper), az 1. SS Páncélos Hadosztály része, 1944, Belgium
- Ardeatine-i mészárlás (SS tisztek), 1944, Olaszország
- Distomo mészárlás (4th SS Polizei Division), 1944, Görögország
- Sant'Anna di Stazzema mészárlás (16th SS Panzergrenadier Division Reichsführer-SS), 1944, Olaszország
- Ardenne Abbey mészárlás (12th SS Panzer Division Hitlerjugend), 1944, Franciaország
A háború után
[szerkesztés]Az 1945 novemberétől 1946 októberéig tartott nürnbergi perben a Waffen-SS-t – csakúgy, mint az egész SS-t, magát a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot és más korabeli német szervezeteket – bűnszervezetnek minősítette a nemzetközi bíróság, mivel egységei és tagjai aktívan részt vettek háborús bűncselekményekben, hadifoglyok és a polgári lakosság elleni kegyetlenkedésekben, emberiesség elleni bűntettekben, népirtásban valamint a holokauszt és a porajmos végrehajtásában. A Waffen-SS tagjaitól megtagadták a veteránoknak járó juttatásokat, kivéve a sorozott állomány tagjait.[35][36] Körülbelül az állomány kétharmada önkéntes, egyharmada sorozott volt.[37]
HIAG – a Waffen-SS önsegélyező egyesülete a második világháború után
[szerkesztés]A Hilfsgemeinschaft auf Gegenseitigkeit der Angehörigen der ehemaligen Waffen-SS (HIAG) (Az egykori Waffen-SS tagok kölcsönös önsegélyező egyesülete) 1951-ben alakult meg érdekvédő szervezetként Nyugat-Németországban, főleg a Waffen-SS korábbi magas rangú tagjaiból. A HIAG a politikai pártokhoz fűződő kapcsolatait felhasználva aktív kampányt folytatott a Waffen-SS jogi, gazdasági és történelmi rehabilitációjáért.[38][39]
A szervezet sokoldalú propagandamunkát folytatott a sajtó, könyvek kiadása, beszédek tartása révén a történelmi revizionizmus, azaz a történelmi tények átértelmezése és a Waffen-SS apológiája terén. Saját könyvkiadót is létrehoztak erre a célra.[40][41] A HIAG tevékenységét – 57 önálló kötet, összesen mintegy 50 évnyi havi folyóirat kiadása – mértékadó történészek revizionista apológiának értékelték, mint „az önfelmentés kórusa”; [42] „ömlesztett történelmi revizionizmus”;[43] „hamis és felháborító állítások”.[44] Sok más hasonlóan kemény kritika is megjelent neves történészek tollából erről a tevékenységről.
A HIAG tevékenysége nagy politikai vitákat is kiváltott Németországban és külföldön egyaránt.[45][46] A szervezet a politikai paletta szélsőjobboldalára került. 1992-ben szövetségi szinten feloszlatták, de helyi csoportjai, valamint a szövetség havi folyóirata még a kétezres években is működtek.[47][48] A szervezet tevékenységének hatása Magyarországon is érződött: A rendszerváltás után, a kilencvenes évektől itt is sorra jelentek meg az SS és a Waffen-SS tevékenységét a történelmi revizionizmus és az apológia jegyében tárgyaló művek.[49][50][51][52]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Frank Dingel: Waffen-SS. In: Enzyklopädie des Nationalsozialismus. dtv, 2. Auflage. München 1998, S. 792.
- ↑ Bernd Wegner: Hitlers Politische Soldaten: Die Waffen-SS 1933–1945. Paderborn 1983, S. 124 ff.
- ↑ a b c d Flaherty 144. o.
- ↑ a b Cook-Bender 17., 19. o.
- ↑ Kershaw 306–313. o.
- ↑ Flaherty 145. o.
- ↑ a b Flaherty 145. o.
- ↑ Weale 202. o.
- ↑ Weale 201–204. o.
- ↑ Weale 204. o.
- ↑ Longerich 220. o.
- ↑ Hastings 2013 7–8. o.
- ↑ Hastings 2013 11. o.
- ↑ Butler 23. o.
- ↑ Wegner 240 – 262. o.
- ↑ Flaherty 146. o.
- ↑ Flaherty 148. o.
- ↑ Butler 14., 17. o.
- ↑ a b Hart 7. o.
- ↑ a b Hart 8. o.
- ↑ Hart 9. o.
- ↑ a b Hart 10. o.
- ↑ Jackson 30. és 85. o.
- ↑ Jackson 110. és 114. o.
- ↑ Butler 11. o.
- ↑ Butler 11. o.
- ↑ a b Butler 30. o.
- ↑ Hart 15-16. o.
- ↑ Hart 17–18. o.
- ↑ Hart 18–20. o.
- ↑ Hart 20. o.
- ↑ Weale 2012, 251–253. o.
- ↑ Stein 1984, 75–76. o.
- ↑ Miller 2006, 309, 310. o.
- ↑ Nuremberg Trial Proceedings, Volume 22, September 1946 Archiválva 2007. február 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Laar, Mart. Battles in Estonia in 1944, Estonia in World War II. Tallinn: Grenamder, 32–59. o. (2005)
- ↑ Substantive and Procedural Aspects of International Criminal Law: The Experience of International and National Courts: Materials. BRILL, 695. o. (2000)
- ↑ Large 1987
- ↑ Der Spiegel 2011
- ↑ MacKenzie 135–141. o.
- ↑ Wilke 398–399. o.
- ↑ MacKenzie 137. o.
- ↑ Picaper 2014
- ↑ Diehl 225. o.
- ↑ Large 1987
- ↑ Der Spiegel 2011
- ↑ Werther Hurd 2014
- ↑ Levenda 2014
- ↑ Téged hív az SS
- ↑ https://www.libri.hu/konyv/kosaras_peter_akos.magyarok-a-waffen-ss-kotelekeben.html
- ↑ Ailsby
- ↑ Ailsby2
Források
[szerkesztés]- ↑ Ailsby: Christopher Ailsby: SS Halál Keleten: A Waffen-SS Oroszországban 1941-45. Debrecen: Hajja és fiai. 1999. = 20. századi hadtörténet, ISBN 963 9037 61 3
- ↑ Ailsby2: Christopher Ailsby: Waffen-SS: Hitler fekete gárdája a háborúban. Debrecen: Zagora 2000. 1999. ISBN 963 03 8725 5
- ↑ Cook-Bender: Stan Cook, Roger James Bender. Leibstandarte SS Adolf Hitler: Uniforms, Organization, & History. San Jose, CA: Roger James Bender (1994). ISBN 978-0-912138-55-8
- ↑ Butler: Rupert Butler: SS-Leibstandarte: Az első SS-hadosztály története, 1933-1945. Debrecen: Hajja és fiai. 2001. = 20. századi hadtörténet, ISBN 963 9329 28 2
- ↑ Diehl: Diehl, James M.. Thanks of the Fatherland: German Veterans After the Second World War [archivált változat]. Chapel Hill: University of North Carolina Press (1993). ISBN 978-0-8078-2077-3. Hozzáférés ideje: 2017. március 23. [archiválás ideje: 2016. november 23.]
- ↑ Flaherty: Flaherty, T. H.. The Third Reich: The SS. Time-Life [1988] (2004). ISBN 1-84447-073-3
- ↑ Hart: Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai. Debrecen: Hajja és fiai. 1999. = 20. századi hadtörténet, ISBN 963 9037 73 7
- ↑ Hastings 2013: Hastings, Max. Das Reich: The March of the 2nd SS Panzer Division through France, June 1944. Minneapolis (USA): Zenith Press (2013). ISBN 978-0-7603-4491-0
- ↑ Jackson: Robert Jackson: Lángoló hídfő. Ford.: Gy. Horváth László. Budapest: Kossuth. 1980. = Népszerű történelem, ISBN 963 09 1640 1
- ↑ Kershaw: Kershaw, Ian. Hitler: A Biography. New York: W. W. Norton & Company (2008). ISBN 978-0-393-06757-6
- ↑ Large: Large, David C. (1987). „Reckoning without the Past: The HIAG of the Waffen-SS and the Politics of Rehabilitation in the Bonn Republic, 1950–1961”. The Journal of Modern History 59 (1), 79–113. o, Kiadó: University of Chicago Press. DOI:10.1086/243161. ISSN 0022-2801.
- ↑ Levenda: Levenda, Peter. The Hitler Legacy: The Nazi Cult in Diaspora: How it was Organized, How it was Funded, and Why it Remains a Threat to Global Security in the Age of Terrorism. Lake Worth (Florida): Ibis Press (2014). ISBN 978-0-89254-210-9
- ↑ Longerich: Longerich, Peter. Goebbels: A Biography. New York: Random House (2015). ISBN 978-1400067510
- ↑ MacKenzie: MacKenzie, S.P.. Revolutionary Armies in the Modern Era: A Revisionist Approach. New York: Routledge (1997). ISBN 9780415096904
- ↑ Picaper: Picaper, Jean-Paul. Les Ombres d'Oradour: 10 Juin 1944 (francia nyelven). Paris: Éditions l'Archipel (2014). ISBN 978-2-8098-1467-5
- ↑ Der Spiegel 2011 The Brown Bluff: How Waffen SS Veterans Exploited Postwar Politics. Der Spiegel , 2011 [2015. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 1.)
- ↑ Téged hív az SS: SS: Téged hív az SS: Szemelvények az 1943. évi SS-zsebnaptár és a Téged hív az SS specifikus kiadványokból. Ford.: Szeltner Andor. Budapest: Nemzetek Európája. 2007. = Nemzetek Európája Zsebkönyvek, ISBN 9638648961
- ↑ Weale: Weale, Adrian. Army of Evil: A History of the SS. Caliber Printing (2012). ISBN 978-0-451-23791-0
- ↑ Wegner: Wegner, Bernd. The Waffen-SS: Organization, Ideology and Function. Blackwell (1990). ISBN 0-631-14073-5
- ↑ Werther: Steffen Werther, Madeleine Hurd (2014). „Go East Old Man: The Ritual Spaces of SS Veteran's Memory Work”. Culture Unbound. Journal of Current Cultural Research 6, 327–359. o. [2016. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.3384/cu.2000.1525.146327.
- ↑ Wilke: Wilke, Karsten. Die "Hilfsgemeinschaft auf Gegenseitigkeit" (HIAG) 1950–1990: Veteranen der Waffen-SS in der Bundesrepublik (német nyelven). Paderborn: Schoeningh Ferdinand GmbH (2011). ISBN 978-3-506-77235-0
- John MacDonald: A II. világháború nagy csatái
- Peter McCarthy – Mike Syron: Panzerkrieg
- Akcióban az SS – dokumentumgyűjtemény
További információk
[szerkesztés]- Kosaras Péter Ákos: Magyarok a Waffen-SS kötelékében, Nemzetek Európája, Budapest, 2005, 250 oldal,ISBN 9638648929
- Dr. Füzes Miklós: A magyarországi németek pokoljárása a XX. század magyar kormányzati és közigazgatási rendszerében, II.: A kényszerű Waffen-SS sorozás Magyarországon, In: Tudományos Lapok a rendszerről, 2006/3., ISSN 1788-0963
- Kovács Zoltán András, Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon (MEK)
- SS.lap.hu – linkgyűjtemény
- Kosaras Péter Ákos: Waffen-SS alakulatok a magyarországi harcokban, 1944–45, Nemzetek Európája, Budapest, 1998
- Gordon Williamson: Véráztatta föld. A Waffen-SS ütközetei, fordította: Györkös Attila, Hajja, Debrecen, 1998, (20. századi hadtörténet)
- Christopher Ailsby: Waffen-SS. Hitler fekete gárdája a háborúban, fordította: Borus József, Zagora 2000 Kft., Budapest, 1999
- Földi Pál: A Waffen SS története, Anno, Budapest, 1999
- Christopher Ailsby: Halál keleten – A Waffen-SS Oroszországban, 1941–45, fordította: Szilágyi Béla, Hajja, Debrecen, 1999 (20. századi hadtörténet)
- Christopher Ailsby: A Waffen-SS képes története, fordította: Halmai Péter, Hajja, Debrecen, 1999, (20. századi hadtörténet)
- S. Hart & R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai, fordította: Halmai Péter, Hajja, Debrecen, 1999 (20. századi hadtörténet)
- Rupert Butler: SS-Leibstandarte. Az első SS-hadosztály története, 1933–45, Hajja, Debrecen, 2001, (20. századi hadtörténet)
- Chris Mann: SS-Totenkopf. A „halálfejes” hadosztály története, 1940–45, fordította: Harman András, Hajja, Debrecen, 2001, (20. századi hadtörténet. A Waffen-SS egységei a háborúban)
- Gregory L. Mattson: SS-Das Reich. A 2. SS-hadosztály története, 1939–45, fordította: Halmai Péter, Hajja, Debrecen, 2002, (20. századi hadtörténet. A Waffen-SS egységei a háborúban)
- Rupert Butler: Az SS-Wiking. Az ötödik SS-hadosztály története, 1941–45, fordította: Bilik Péter, Hajja, Debrecen, 2003 (20. századi hadtörténet. A Waffen-SS egységei a háborúban)
- Földi Pál: A Waffen-SS parancsnokai – Mítosz és valóság, Anno, Budapest, 2004
- Rupert Butler: SS-Hitlerjugend. A 12. SS-hadosztály története, 1943–45, Hajja, Debrecen, 2004, (20. századi hadtörténet. A Waffen-SS egységei a háborúban)
- Kurt Rieder [Géczi Zoltán]: A könyörtelen Waffen-SS, Vagabund, Kecskemét, 2005
- Chris Bishop: Idegenlégiósok a Harmadik Birodalom szolgálatában. Külföldi önkéntesek a Waffen-SS soraiban, 1940–1945, fordította: Bilik Péter, Hajja, Debrecen, 2005, (20. századi hadtörténet)
- Számvéber Norbert: SS-páncélosok Normandiában, Puedlo, Nagykovácsi, 2009, (Hadtörténelmi levéltári kiadványok)
- Prantner Zoltán: A Wiking-hadosztály a cserkaszi katlanban – SS-önkéntesek a gyilkos jégmezőkön, Szalay Könyvek, Kisújszállás, 2012, (Családi füzetek)
- Bene Krisztián: A Nagy Károly hadosztály – A Waffen-SS francia önkénteseinek harcai a keleti hadszíntéren, PTE BTK TTI MOSZT Kutatócsoport, Pécs, 2016, (MOSZT könyvek)
- Kurt Meyer: Gránátosok. Egy német páncélos tábornok visszaemlékezései, fordította: Iványi Gyöngyvér, Brickone Kft., Budapest, 2017
- Ian Michael Wood: Halálfejes párducok – A 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztály Panther-osztályának története, fordította: Barnaky Péter, PeKo Publishing, Keszthely, 2018