1919-es csehszlovák–lengyel háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1919-es csehszlovák–lengyel háború
A Csehszlovák Légió katonái Český Těšín térségében.
A Csehszlovák Légió katonái Český Těšín térségében.
Dátum 1919. január 2330.
Helyszín Český Těšín (lengyelül Cieszyn) és környéke.
Eredmény Csehszlovák győzelem, Zaolzie régió nagyobbik része Csehszlovákia része lesz.
Harcoló felek
 Csehszlovákia Flag of Poland 2.svg Második Lengyel Köztársaság
Parancsnokok
Josef Šnejdárek Franciszek Latinik
Veszteségek
44-53 halott
124 sebesült
7 eltűnt
92 halott
855 sebesült
813 eltűnt

A csehszlovák–lengyel háború (csehül: Sedmidenní válka, azaz hétnapos háború) egy katonai konfliktus volt 1919. január 23–30. között a létrejövőben lévő Csehszlovákia és a függetlenségét frissen visszanyert Lengyelország csapatai között. A konfliktus kiváltó okának a folyamatban levő béketárgyalások számítottak, amelyben mind a két fél bejelentette igényét az addig Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó, vegyes cseh–lengyel lakosságú Zaolzie régióra (Teschen város és környéke). A kirobbant fegyveres konfliktusnak az antant hatalmak nyomására vetettek véget, de a vitás kérdés megoldására kijelölt Antant bizottság 1920 júliusában Csehszlovákia javára döntött, Zaolzie régió nagyobbik részét neki ítélve, amelynek következtében közel 140 000 lengyel nemzetiségű személy került idegen fennhatóság alá. A bizottság döntése tartósan megmérgezte a két ország közti viszonyt.

Előzmények[szerkesztés]

Az első világháború lezárása gyökeresen átrajzolta az európai politikai rendszert. A háborút követően összeomlott két európai nagyhatalom: az Osztrák–Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom, míg a korábban szintén jelentős politikai erőt képviselő Német és Orosz Birodalom jelentős mértékben meggyengült és belpolitikai válságba süllyedt.

1918-tól új államok létrejötte vette kezdetét a nagyhatalmak romjain, többek között megjelent a nemzetközi porondon Csehszlovákia és visszanyerte függetlenségét Lengyelország. A két ország határainak meghúzása azonban egy hosszú folyamat eredményeként történt meg, melynek következtében a csehszlovák és lengyel érdekek ütköztek Felső-Szilézia egy részére és az addig Magyarországhoz tartozó Szepes és Árva vármegye néhány településére vonatkozóan. A vitás kérdés megoldását nehezítette, hogy az észak-magyarországi területek vegyes lengyel–szlovák, míg a sziléziai térség vegyes lengyel–cseh lakosságú volt, a régió központjának számító Teschen pedig relatív német többségű (jelentős lengyel kisebbséggel).

Felső-Szilézia fontosságát tovább növelte a két ország számára, hogy a térségben jelentős kőszén-lelőhelyekre bukkantak, valamint Teschent érintette a KassaOderberg (csehül: Bohumín) vasútvonal, melynek ellenőrzése kiemelt fontosságú volt a csehszlovák infrastruktúra számára.[1][2]

A két fél közötti feszültségek eredményeként 1918 telén mindkét ország kormánya jelentős számú csapaterősítést küldött a térségbe, a csehszlovák csapatok száma azonban messze meghaladta a lengyelekét, köszönhetően annak, hogy az utóbbiak 1918 novembere óta háborút vívtak függetlenedni vágyó keleti szomszédjukkal, az Ukrán Népköztársasággal.

A konfliktus[szerkesztés]

A skoczówi csata térképe

1919. január 23-án reggel 11 órakor Josef Šnejdárek, a csehszlovák csapatok parancsnoka ultimátumot adott át Franciszek Latinik lengyel főparancsnoknak, akitől követelte csapatainak két órán belül való visszavonását a Biała folyóig. Mivel a lengyelek ezt visszautasították, déli 13 órakor a csehszlovák csapatok offenzívába kezdtek Bohumín és Karviná irányába. Alig egyórás harcot követően sikeresen bevették mindkét települést, majd folytatták offenzívájukat Teschen felé, melyet azonban a lengyel csapatok január 27-én harc nélkül feladtak, visszavonva erőiket a Visztula folyóig.

Január 30-án Šnejdárek parancsba adta csapatainak a Visztulán való átkelést, a Bohumín és Jablunkov közti vasútszakasz biztosítására. Az újabb csehszlovák támadás Skoczówig vetette vissza a lengyel csapatokat, itt azonban a frontvonal megállapodott. Habár január 31-re Šnejdárek egy offenzívát tervezett a település elfoglalására, az antant nyomására végül felhagyott a hadműveletekkel és visszavonta csapatait az antant által kijelölt "zöld vonalra", a területet ideiglenesen nemzetközi ellenőrzés alá engedve.

Következmények[szerkesztés]

A harcokban elesett lengyel katonák sírja Zebrzydowice faluban.

A két ország közti határt az Antant által kijelölt bizottság 1920 júliusában húzta meg, melynek eredményeként a Kassa–Bohumín vasútvonaltól északra fekvő területek Lengyelországhoz, a délre fekvő területek Csehszlovákiához kerültek. Teschent a vasútvonal mentén kettészakították. A térség szénbányáinak abszolút többsége is Csehszlovákia birtokába került, valamint 140 000 lengyel nemzetiségű lakos is a csehszlovák oldalon maradt.[2]

A döntés évtizedekre meghatározta a két ország viszonyát, a lengyel politikai vezetés a két világháború közti időszakban végig napirenden tartotta a déli területek megszerzésének fontosságát (melyre 1938-ban átmenetileg volt is lehetőségük, a müncheni egyezmény következményeként).

Források[szerkesztés]

  • Gawrecká, Marie: Československé Slezsko mezi světovými válkami 1918–1938. Silesian University in Ostrava, 2004.
  • Hannan, Kevin: Borders of Language and Identity in Teschen Silesia. New York, 1996.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Wandycz, Piotr S. France and her Eastern Allies, 1919–1925: French-Czechoslovak-Polish Relations from the Paris Peace Conference in Locarno, January 1, 1962, University of Minnesota Press; Minnesota Archive Editions edition, 75, 158. o. ISBN 0-8166-5886-2 
  2. ^ a b William Fiddian Reddaway. The Cambridge History of Poland, Vol 2. Cambridge University Press. 1971. pp. 513-514.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]