Szepes vármegye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szepes vármegye
Szepes vármegye címere
Szepes vármegye címere

Ország Magyar Királyság
Központ Lőcse
Főbb települések Késmárk, Gölnicbánya, Igló, Poprád
Népesség
Népességismeretlen
Nemzetiségek lengyelek, szlovákok, németek
Földrajzi adatok
Terület3654[1] km²
Térkép
Pozíció a Magyar Királyság térképén
Pozíció a Magyar Királyság térképén
Domborzati térkép
Domborzati térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Szepes vármegye témájú médiaállományokat.
Szepes vármegye közigazgatási térképe 1910-ből

Szepes vármegye (szlovákul Spiš, németül Zips, lengyelül Spisz, latinul Scepusium) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északi részében. Területe jelenleg Szlovákia és Lengyelország között van felosztva. A vármegyével megegyező földrajzi–történelmi terület elterjedt elnevezése Szepesség.

Földrajza[szerkesztés]

Az egykori vármegye területét nagyrészt hegyvidék alkotta. Területéhez tartozott lényegében az egész Magas-Tátra. Ettől délre található a Szepesi-síkság. Egykori területén fekvő további hegységek a Szepesi-Magura és a Lőcsei-hegység. Keleten és délen a Branyiszkói-hegység, a Kassai-hegység, a Fekete-hegyek és a Rozsnyói-hegység határolták. Legfontosabb folyói a Hernád és a Gölnic.

Északról Ausztria Galícia nevű tartománya, keletről Sáros vármegye, délről Abaúj-Torna és Gömör és Kis-Hont, nyugatról Liptó vármegye határolta.

Történelem[szerkesztés]

A vármegye területe a 11. században lakatlan vagy gyéren lakott erdőség volt. A magyar népesség (gömörőrök) a 12. században kezdett Gömörből és Tornából betelepülni, majd őket követték a szászok és a szlávok. Területe eredetileg Borsod vármegye része volt és a 12. század végén, a tornai erdőispánság szervezésével párhuzamosan kezdődött a megyeszervezés. Teljesen kiépült királyi várszervezet és várbirtok azonban nem jött létre, az első ispánt 1216-ból ismerjük. Végül szilárd királyi vármegyei előzmény nélkül a 13–14. század fordulóján jött létre a nemesi vármegye.[2]

1412-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király tizenhárom szepesi várost elzálogosított Lengyelországnak. Ezek csak 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor kerültek vissza Magyarországhoz. Élükön sztaroszta (kormányzó) állt, aki nem avatkozott belső életükbe.

Az törökök támadása nem érintette a területet. Lengyelország területe 1655 és 1660, majd 1700 és 1709 között svéd megszállás alatt volt, de a svéd seregek egyik esetben sem mertek a Szepesség területére lépni, nehogy Béccsel is háborút kockáztassanak.

Az 1920-ban Lengyelországhoz csatolt terület

Az 1848-as forradalomtól eltekintve történelme viszonylag békés volt. Területét 1918-ban elfoglalta a csehszlovák hadsereg, majd 1920-tól hivatalosan is a Csehszlovák Köztársaság része lett, eltekintve néhány északnyugati falvától, melyeket Lengyelországhoz csatoltak: Dercsény, Feketebérc, Frigyesvágása, Szepesgyörke, Bélakorompa, Kislápos, Alsólápos, Felsőlápos, Nedec, Újbéla, Répásfalu, Újterebes. A nagyobb rész második világháború idején a független Szlovákia része volt, az I. bécsi döntés nem érintette területét. Később az újra létrejött Csehszlovákia, majd az 1993-tól független Szlovákia Eperjesi kerületének része. Északi, Lengyelországhoz csatolt kis körzete a Kis-lengyelországi vajdasághoz tartozik.

A szepesi szászok[szerkesztés]

Az egykori Szepes vármegye fekvése a mai Szlovákián belül

A 1213. században szász lakosság telepedett le a vármegyében. Legelső csoportjuk még III. Béla király uralkodása idején, az 1180-as években érkezett. Mindenesetre, Késmárkon 1190-ben már jelen voltak. A Szepesség német Zips elnevezése alapján cipszereknek nevezett szászok a középkori vármegye legjelentősebb gazdasági és kulturális szereplői voltak. A betelepített szászok vezetője Arnold, a Görgey-család első ismert őse, kinek Arnold nevezetű fia töltötte be a főispáni tisztet. A tatárjárás idején az ő Jordan nevezetű fia menekítette Szepesség lakosságát a hegyekbe.[3] Miután a tartományurak ellen harcoló I. Károly hadait 1312-ben az Amadék és Csák Máté serege a Szepességbe szorította, a szepesi szászok a király mellé álltak, s az oldalán harcoltak a rozgonyi csatában. A szászok letelepedésük kezdete óta érvényes kiváltságait I. Károly 1317-ben megerősítette, mely szerint saját törvényeik és hatalmi szerveik felett a vármegye főispánja csak névleges hatalmat gyakorolt. 14. századi fénykorukban a 24 város szövetséget hozott létre. A 15. század közepén Jiskra rablóhadjáratai pusztítottak a térségben. A 16. század közepétől kezdődően a szászok többsége a németországi reformáció hatására felvette az evangélikus vallást. A 17. században az egyre növekvő gazdasági terhek és az ellenreformáció hatására kezdetét vette a német lakosság elköltözése, s helyükre szlovák telepesek érkeztek. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc támogatására cipszer ezredet hoztak létre. Fennmaradt kiváltságaikat II. József rendeletei és az 1876. évi közigazgatási reform teljesen felszámolták.[4]

Lakosság[szerkesztés]

Zsgyár falu a Bélai-havasok lábánál

A vármegye lakossága 1891-ben 163 291 lakos volt, ebből:

A vármegye lakossága 1910-ben 172 867 lakos volt, ebből:

Közigazgatás[szerkesztés]

Járási beosztás[szerkesztés]

Szepes vármegye a 19. század közepéig megőrizte négyes járási felosztását. A négy járás a megyét tagoló hegyláncok, illetve a köztük elterülő folyóvölgyek természeti tájaihoz igazodott, és északról délre a Magurai (a Szepesi-Magurán túl, a Dunajec völgyében), a Kárpátaljai (a Magura, a Magas-Tátra és a Lőcsei-hegység között, a Poprád völgyében), a Lőcsei (a Lőcsei-hegységtől délre, a Hernád völgyében) és a Hegyi (később Bányai, a Gölnic völgyében) elnevezést viselte.

A kiegyezés utáni években a járások száma kettővel nőtt: a Kárpátaljai járás keleti és nyugati fele Poprádvölgyi és Tátrai járásként élt tovább, a Lőcsei járás nyugati feléből pedig megalakult a Hernádvölgyi.

Az 1876-os megyerendezés során Szepes vármegyébe olvasztották az addig külön törvényhatóságot alkotó Szepesi 16 város kerületét,[5] továbbá Késmárk és Lőcse szabad királyi városokat, végül Gölnicbánya törvényhatósági jogú várost, mely utóbbi csak 1870-ben lett a megyéből kiemelve.

1886-tól volt a járásoknak a vármegye által kijelölt állandó székhelye,[6] addig a főszolgabíró mindenkori lakhelye számított a székhelynek. Az utolsó átszervezés 1894-ben történt, amikor két új járást szerveztek, ezzel azok száma nyolcra nőtt, egyiknek a székhelyét áthelyezték, és mindegyik nevét a székhelyéhez igazították.

1886-tól a megye járásai és azok székhelyei az alábbiak voltak:

  1. Bányai járás (Gölnicbánya, 1894-től neve Gölnicbányai járás)
  2. Hernádvölgyi járás (Igló, 1894-től neve Iglói járás)
  3. Lőcsei járás (Lőcse)
  4. Magurai járás (Szepesófalu, 1894-től neve Szepesófalvi járás)
  5. Poprádvölgyi járás (Podolin, 1894-től neve Ólublói járás, székhelye Ólubló)
  6. Tátrai járás (Szepesszombat, 1894-től neve Szepesszombati járás)
  7. Késmárki járás (Késmárk, 1894-ben alakult)
  8. Szepesváraljai járás (Szepesváralja, 1894-ben alakult)

Városai[szerkesztés]

Szepes várának légifotója

Bár a Szepesség már a középkor óta egyike volt Magyarország legvárosiasodottabb vidékeinek és 1870-ben 19 város volt a területén, Szepes vármegyéhez mégsem tartozott egyetlen város sem. A Szepesi 16 város kerülete ugyanis 1876-ig külön törvényhatóságot alkotott, és ugyanígy nem tartozott a vármegyéhez a területén fekvő két szabad királyi város, Késmárk és Lőcse sem, ráadásul 1870-ben a megyétől független törvényhatósági jogú várossá alakult Gölnicbánya is. A polgári közigazgatást megalapozó 1870-es és 1871-es törvények alapján a szepesi 16 város mindegyike rendezett tanácsú várossá alakult.

Az 1876-os megyerendezés során került sor a Szepesi 16 város kerületének a vármegyébe olvasztására és ugyanekkor szűnt meg Késmárk, Lőcse és Gölnicbánya különállása is. Ekkor rövid ideig 19 rendezett tanácsú város tartozott a megyéhez, ami rendkívül nagy szám volt, messze több, mint bármelyik más megyében. (1877-ben Magyarországon, nem beleértve Horvátországot és Fiumét, 155 város volt).

A rendezett tanácsú városokra azonban a törvény olyan többletfeladatokat rótt, amelyek ellátása a városi polgároktól többletadóterhet kívánt, ezért azt is megengedte, hogy a kisebb népességű és gazdasági erejű települések önként lemondjanak e rangról és nagy-, esetleg kisközséggé alakuljanak. Ezzel a lehetőséggel a szepesi városok sokkal nagyobb arányban éltek, mint az ország más részein lévők, közülük csupán hét vállalta folyamatosan a kiemelt ranggal járó terheket.

Szepes vármegye rendezett tanácsú városai 1876 és 1920 között az alábbiak voltak.

  • 1882 előtt végleg községgé alakultak:
  1. Duránd
  2. Felka
  3. Mateóc
  4. Ménhárd
  5. Ruszkin
  6. Strázsa
  • 1882 és 1888 között végleg községgé alakult:
  1. Gnézda
  • 1891-ben végleg községgé alakultak:
  1. Podolin
  2. Szepesszombat
  • Átmenetileg községgé alakultak:
  1. Ólubló (1891-ben nagyközséggé, 1901-ben újra várossá, majd 1910-ben végleg nagyközséggé alakult)
  2. Leibic (1891-ben nagyközséggé, majd 1894-től újra várossá alakult)
  3. Szepesbéla (1891-ben nagyközséggé, majd 1900-tól újra várossá alakult)
  • Mindvégig városok voltak:
  1. Késmárk
  2. Lőcse
  3. Gölnicbánya
  4. Igló
  5. Poprád
  6. Szepesolaszi
  7. Szepesváralja

Turizmusa a 19. században[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Katolikus Lexikon szerint a vármegye területe 3605 km², az 1910-es közigazgatási térkép alapján 3668 km².
  2. szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest, 662. o. (1994). ISBN 963-05-6722-9 
  3. Bánó Attila: Régi magyar családok
  4. Beluszky Tamás írása a Múltunk Emlékei 2006 augusztusi lapszámában.
  5. 1876. évi XXXIII. törvénycikk némely törvényhatóság területének szabályozásáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. [2014. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
  6. 1886. évi XXI. törvénycikk (a törvényhatóságokról)

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Szepes County
A Wikimédia Commons tartalmaz Szepes vármegye témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]