Borsod vármegye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Borsod vármegye (11. század1945)
Borsod vármegye címere
Borsod vármegye címere

Központ Edelény, Miskolc
Népesség
Népesség 289.492
Nemzetiségek magyarok, szlovákok
Földrajzi adatok
Terület3 629  km2
Térkép
Borsod vármegye térképe
Borsod vármegye térképe
Borsod vármegye domborzati térképe
Borsod vármegye domborzati térképe
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Borsod vármegye témájú médiaállományokat.
Borsod vármegye közigazgatási térképe 1910-ből

Borsod vármegye (németül: Borschod; latinul: Borsodiensis) közigazgatási egység volt Magyarország északkeleti részén 1923-ig és 1939-1945 között. A megye az 1920-as trianoni békeszerződés után is teljes egészében Magyarország része maradt, 1923 és 1939 között Borsod, Gömör és Kishont k.e.e. vármegye, majd 1945 és 1950 között Borsod-Gömör vármegye része volt, az 1950-es megyerendezés óta pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye része lett.

Földrajza[szerkesztés]

Borsod vármegye a Sajó alsó vízvidékét, a Bükk hegységet és az alatta elterülő síkságot ölelte fel egészen a Tiszáig. Nagyobbik része hegység, kisebbik déli része síkság. Északról Abaúj-Torna és Gömör-Kishont vármegyék, keletről Abaúj-Torna, Zemplén és Szabolcs vármegyék, délről Hajdú és Heves vármegyék, nyugatról pedig Gömör-Kishont, Nógrád és Heves vármegyék határolták.

Története[szerkesztés]

A vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején valószínűleg az Örsúr nemzetség földjein.[1]

Központja, Borsod vára a legtöbb, a tatárjárás előtt épült városhoz hasonlóan földvár volt, a mai Edelény közelében állt. A vár feltehetőleg első ispánjáról, Borsról kapta a nevét, aki vagy Géza fejedelem vagy Szent István idején élt.

A 14. század elején alakult meg a szomszédos Torna vármegye; Borsod határai érték el azt az állapotot, ami azután hatszáz éven át többé-kevésbé változatlan maradt. A helynevekből ítélve a népesség nagy része magyar volt; később más népcsoportok is letelepedtek: a 10. század végén, 11. század elején besenyők, a 11-12. században úzok. A betelepülésekre a helynevek is utalnak, például Szirmabesenyő és Ózd.

A megye egyházközségei a kezdetektől fogva az Egri püspökséghez tartoztak. A területen több kolostort is alapítottak, Százdon például az Aba nemzetség a 11. században, Boldván a királyné a 12. században, Kácson az Örsúr nemzetség, Tapolcán a Miskolc nemzetség, Bélháromkúton az egri püspök, 1232 után.

A tatárjárás kezdetét jelző muhi csata Borsod megye területén zajlott, Muhi ma is létező község mellett, 1241. április 11-én. A kétéves invázió alatt a megye 69 településéből 16 teljesen elpusztult.

1248-ban, mikor IV. Béla elrendelte a kővárak építését, Borsod megyében is számos új vár épült (Cserépvár, Csorbakő, Dédes, Diósgyőr, Éleskő), többségük korábbi, elpusztult földvárak helyén. A boldvai kolostor az 1285-ös második tatárjárás idején pusztult el.

Az 1332–1335-ös pápai tizedjegyzés szerint Borsodnak 91 plébániája volt. Ekkor kb. 240 falu állt a megye területén. Az 1526-os mohácsi csata előtt a megyében 13 vár, 13 mezőváros (köztük Miskolc és Mezőkövesd) és 250 falu állt, ezek különböző földesurak (köztük az egyházmegye és több kolostor) tulajdonát képezték. A megye főispánja a diósgyőri vár várnagya vagy kapitánya volt.

1566-ban a törökök átmenetileg elfoglalták Dédes és Diósgyőr várait, a mezőkeresztesi csata (1596. október 26-28.) után pedig rövid időre Miskolcot is. A vármegye egyes részei 1687-ig álltak török uralom alatt.

1707-ben a megyében (Ónod település mellett) zajlott a Rákóczi-szabadságharc egyik fontos eseménye, az ónodi országgyűlés.

1724-ben született a döntés arról, hogy Miskolcon építik meg Borsod vármegye megyeházáját. A város így hivatalosan is a megye székhelye lett. A megyeháza épülete 18251827 közt készült el.

Borsod (később Borsod-Abaúj-Zemplén) megyeházája Miskolcon. Az eredeti épület helyén épült 1811–1836 között.

A 19. században kisebb közigazgatási változások történtek: 1807 és 1812 közt Szőlőske, Cegléd, Tihamér, Almagyar, Felnémet és Bekölce községek (ma közülük több is Eger városrésze) Borsod megyétől a szomszédos Heves vármegyéhez került, míg Egerfarmos, Ivánka, Szőkepuszta és a kistályai malom Hevestől Borsodhoz. 1850-ben több más borsodi települést is szomszédos megyékhez csatoltak: Andornakot, Kistályát és Felsőtárkányt Heveshez, Domaházát és Sikátort Gömörhöz és Kishonthoz. Onga, ami azelőtt Abaúj vármegyéhez tartozott, és Külsőböcs, ami Zemplénhez, Borsod vármegye részeivé váltak. 1907-ben Miskolc törvényhatósági jogot kapott, jogilag kikerülve a vármegye hatósága alól.

Az első világháború és a trianoni békeszerződés Borsod vármegye területét közvetlenül nem érintették, határai változatlanok maradtak, de a szomszédos vármegyék közül az 1882-ben egyesített Abaúj-Torna területének 48%-át, Zemplén 72%-át, Gömör-Kishont pedig 92,5%-át veszítette el az újonnan alakult Csehszlovákia javára. Borsodot és Gömör-Kishont Magyarországon maradt részét 1923-ban Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye néven, Miskolc központtal egybecsatolták.

1919-ben a megyének 177 faluja volt, közülük 13-nak volt 2000 főnél nagyobb népessége.

Az első bécsi döntés 1938. november 2-án Gömör és Kishont elcsatolt részeit visszaadta Magyarországnak. Borsod és Gömör-Kishont újra függetlenné váltak.

A második világháború után, a bécsi döntések érvénytelenné válásával az előbb említett területek újra Csehszlovákia részévé váltak; Gömör-Kishont területének Magyarországon maradó 7,5%-át 1945-ben ismét Borsodhoz csatolták Borsod-Gömör néven. 1950. január 1-jével, amikor a háború utáni helyzetet rendező nagy 1950-es közigazgatási reform életbe lépett, Abaúj-Torna és Zemplén országhatáron belül maradt részeit egyesítették Borsod-Gömörrel, létrehozva a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megyét.

Ma az egykori Borsod vármegye területe Borsod-Abaúj-Zemplén leginkább városiasodott és iparilag legfejlettebb területe; a megye teljes népességének közel a fele itt él és a megye három legnagyobb városa – Miskolc, Ózd és Kazincbarcika – itt található. A köznyelvben „Borsod megye” néven gyakran (helytelenül) egész Borsod-Abaúj-Zemplént hívják.

Lakói[szerkesztés]

  • A lakosság száma 1880-ban 195 980 volt. Közülük 174 900 magyar (89,24%), 2 250 német (1,15%), 10 462 szlovák (5,34%), 455 rutén (0,23%) anyanyelvű volt.
1782 1869 1880 1890 1900 1910 1941 1949 2001
134 223 193 707 193 839 216 794 255 194 289 492 382 324 387 167* 739 143**

* Borsod-Gömör

** Borsod-Abaúj-Zemplén

A Pallas nagylexikon szerint 1891-ben a nemzetiségi megoszlás: 202 896 (93,6%) magyar, 3160 (1,5%) német és 9738 (4,5%) szlovák, tehát az ország egyik legmagyarabb megyéje volt; 1881–1891 között a magyarság száma 21 337 fővel (13,1%) nőtt.

Felekezeti megoszlás: 109 412 római katolikus, 10 986 görögkatolikus, 5373 ágostai hitvallású evangélikus, 77 038 helvét és 13 880 izraelita.

A Magyar katolikus lexikon adatai alapján 1910-ben a megyének 289 492 lakosa volt (281 871 magyar, 2379 német, 4115 szlovák; felekezeti megoszlás szerint 160 699 római katolikus, 14 086 görögkatolikus, 7299 evangélikus, 88 856 kálvinista, 18 346 izraelita). Az ország 63 megyéjéből területe alapján a 39., népessége alapján a 23., népsűrűség (80 fő/km²) alapján a 11. legnagyobb volt. 1899 és 1913 közt Borsod megyéből 23 797 fő emigrált, ebből 7313 tért vissza; a véglegesen kivándoroltak számát tekintve a 18. helyen állt a megye.

1941-ben a megyének 382 324 lakosa volt (378 303 magyar, 272 német, 240 szlovák, 165 román, 210 rutén, 2103 cigány és 2324 egyéb; 225 476 római katolikus, 19 625 görögkatolikus, 226 ortodox, 8657 evangélikus, 109 809 református, 105 unitárius, 970 baptista, 16 997 izraelita, 164 egyéb felekezetű.

Gazdaság[szerkesztés]

A lakosság fő foglalkozása a földművelés és állattenyésztés volt, de a 19. század utolsó éveiben a kereskedelem és ipar is lendületet vett. Az ipar főleg a bányászatra irányult. Ezenkívül jelentős volt még a vasipar, mely a rima-murány-salgótarjáni vasmű részvénytársaság ózdi henger- és nádasdi lemezgyárában (1890. évi termelés 304 900 mmázsa; 1400 munkás) és a diósgyőri magyar királyi vas- és acélgyárban (1890. évi termelése 408 840 mmázsa túlnyomóan acélsín 3 1/2 millió forint értékben; 1423 munkás) virágzott leginkább.

Említést érdemel a gépgyártás (Miskolcon 3 gépgyár és vasöntő volt 1890-ben), az agyagipar (miskolci tömörkőedénygyár, apátfalvai kőedénygyár), az üvegipar (gyertyánvölgyi üveggyár, 43 munkás), a faipar (alsóhámori hajlított fabútorgyár), a papíripar (Diósgyőri Papírgyár), a malom-, szesz- (Poga), ecetipar (Miskolc). A kisipar ekkor rohamosan hanyatlott, jelentékenyebb ágai a fazekasipar, mellyel egész falvak foglalkoztak; kalap- és szabóipar; a házi ipart csak kis mértékben űzték: a szalma-, gyékény- és fűzvesszőfonás a tiszamenti részeken dívott, de kisebb terjedelemben, mint régebben.

Az ipartestületek száma 1890-ben 4 volt. A kereskedelem főbb cikkei: a gabona, mely Miskolcon (a magyarországi terménykereskedés egyik fő gócpontján) és Mezőkövesden került piacra, továbbá a bor (főbb piacai: Miskolc, Sajószentpéter, Emőd, Diósgyőr), gyümölcs és szőlő, élőállatok (Miskolc, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Sajószentpéter), állati termények (tej Miskolcon, Emődről a fővárosba szállították; nyers bőr, gyapjú) és erdei termények (tűzifa, cser).

A kereskedelem és forgalom középpontját, Miskolcot a minden világtáj felé induló vasútvonalak kötötték össze az ország többi részével. Borsod vármegyét hosszában átmetszette a Magyar Királyi Államvasutak budapest–miskolci vonala; Miskolc felől Bánréve, Kassa és Szerencs felé ágazó vasútvonalakkal, oldalágakkal Bánrévéről Nádasdra, Barcikáról Rudabányára és Miskolcról Diósgyőrbe; végül az egri szárnyvonal szintén érintette Borsod megye földjét. A vármegye vasutainak összes hossza 162 kilométer volt. Közútjainak hossza összesen 515 km., ebből 63 km. állami út, 316 km. kiépített és 136 km. kiépítetlen törvényhatósági út. Hajózásra csak a Tisza alkalmas.

Közigazgatása[szerkesztés]

Első ízben a törvényhatóságokról szóló 1886. évi XXI. törvénycikk[2] írta elő, hogy a járásoknak állandó székhelye kell legyen. Ettől kezdve Borsod vármegye hat járásra oszlott, csupán 1940-ben szerveztek egy hetediket. A járások 1910-ig megőrizték történelmileg kialakult elnevezéseiket, akkortól kezdve azonban székhelyük nevét viselték.

A vármegyéhez egyetlen rendezett tanácsú város tartozott, Miskolc, de ez is csak 1907-ig, amikor törvényhatósági jogú várossá alakulva kivált a megyéből.

További információk[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Györffy György. 15 / A vármegye X. századi előzményei és korai szervezete., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2 
  2. 1886. évi XXI. törvénycikk (a törvényhatóságokról)