Lőcse

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lőcse (Levoča)
Lőcse látképe
Lőcse látképe
Lőcse címere
Lőcse címere
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületEperjesi
JárásLőcsei
Rang város
Első írásos említés 1249
Polgármester Milan Majerský
Irányítószám 054 01
Körzethívószám 053
Forgalmi rendszám LE
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség14 803 fő (2017. dec. 31.)[1] +/-
Népsűrűség232 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság628 m
Terület64,04 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Lőcse (Szlovákia)
Lőcse
Lőcse
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 49° 01′ 22″, k. h. 20° 35′ 26″Koordináták: é. sz. 49° 01′ 22″, k. h. 20° 35′ 26″
Lőcse weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Lőcse témájú médiaállományokat.
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info
Lőcse – Lőcse, Szepes vára és a kapcsolódó műemlékek (Levoča – Levoča, Spišský hrad a pamiatky okolia)
Világörökség
A lőcsei főtér
A lőcsei főtér
Adatok
OrszágSzlovákia
TípusKulturális helyszín
KritériumokIV
Felvétel éve1993, 2009
Elhelyezkedése
Lőcse (Szlovákia)
Lőcse
Lőcse
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 49° 01′ 22″, k. h. 20° 35′ 26″
A Wikimédia Commons tartalmaz Lőcse témájú médiaállományokat.

Lőcse (szlovákul: Levoča, németül: Leutschau, latinul: Leutsovia) város Szlovákiában, az Eperjesi kerület Lőcsei járásának székhelye. Az egykori Szepes vármegye székhelye és legjelentősebb települése.

Fekvése[szerkesztés]

Eperjestől 40 km-re nyugatra, a Lőcse-patak völgyében található.

Nevének eredete[szerkesztés]

A Lőcse-patakról (szlovákul: Levoča) kapta a nevét, amelynek partján fekszik. A szláv levoča bal oldali (patakot) jelent. A név a szláv lev (= bal) melléknévből ered. A német Leutschau és a latin Leutsovia a magyarból való.

A lőcsei városháza

Története[szerkesztés]

A területéről származó legrégibb régészeti leletek a 9. századból származnak. A Lőcsétől mindössze 7 km-re fekvő Nemessány határában 9. századi szláv erőd állt.[2]

A települést a 12. században kezdték benépesíteni a szászok, ez azonban nem a mai helyén állott, és a tatárjárásban elpusztult. A mai várost a mongolok kitakarodása után a Menedékkőről visszatérő szepesi szászok, a cipszerek alapították a Hernád lapályának jól védhető, kiemelkedő részén. Oklevélben 1245-ben említik először. 1271-ben már a szepesi városok szász tartományának fő helye, 1772-ig a szepesi szász kamaragrófság székhelye. Falai a 13. században épültek, majd a 15-16. században alakították ki ma is látható védműveit, melyek 44 ha területet kerítenek be, és ezzel az ország legjelentősebb települései közé számított. 1321-től árumegállító joga volt, majd 1323-ban szabad királyi város lett. Kereskedelme fokozatosan nemzetközi méreteket öltött, fejlett kézműipara, vásárai voltak. 1332-ben és 1431-ben tűzvész pusztította. 1440 és 1450 között a husziták többször támadták a várost, Mátyás innen indult kiűzésükre. 1526 után nagy szerepe volt a trónharcokban, majd a 17. századi harcokban. A város már a 16. század első felében protestáns vallásra tért. Akkoriban közel száz évig folyt az ellenségeskedés a szomszédos Késmárkkal, ami fegyveres összetűzéssé is fajult. 1550-ben és 1599-ben újra tűzvész pusztította. 1560-ban 2500, 1622-ben 1600, 1645-ben 2214 lakos vált a dühöngő pestisjárványok áldozatává. 1630-ban Breuer Lőrinc itt állította fel nyomdáját, mely 1754-ig működött. Nyomdái és iskolái évszázadokig híresek voltak, számos neves személyiség tanított és tanult itt.

Híres gimnáziumát 1672-ben a jezsuiták alapították, tanára volt többek között Hell Miksa, a neves fizikus, csillagász is. 1687-ben az ellenreformáció visszaadta a templomokat a katolikusoknak. A Rákóczi-szabadságharcban háromhavi ostrom után védői feladták, 170910-ben Löffelholz császári tábornok foglalta vissza. Hadi felszereléseit a 18. század elején elvitték, de védművei jórészt ma is állnak.

A 18. század végén Vályi András így ír róla (részletek): „LŐCSE. Leucsovia. Leutschau. Levoce. Szabad régi Királyi Város Szepes Várm. lakosai katolikusok, és evangelikusok, németek, és az alatsonyabb szerentsével szűlettettek leg inkább tótok. Fekszik Iglóhoz két mértföldnyire: Eperjeshez hat, Kézsmárkhoz négy, Kassához pedig tíz mértföldnyire. [...] Határja e’ Városnak nagyon meszsze terjed, és közép termékenységű; ’s ha szorgalmatosan miveltetik szép haszonnal fizet, búzája, zabja, árpája igen jó, borsója az egész hazában leghíresebb, fája mind a’ két féle van, piatza helyben, levegője igen egésséges; de vize a’ tsőn bévezetett vízi ládákon kivűl nem igen jó, kivévén az oskola kúttyát, melly az evangelikusok oskolájokon kivűl van. Lakosai leg inkább kereskedés, bánya asatás, ’s kézi mesterségeknek folytatása után élnek, ’s ha e’ Városnak fekvése a’ kereskedésre kedvezőbb helyen vólna, sokkal gazdagabb, ’s híresebb lehetne.[3]

Itt hangzott fel 1844-ben a „Zeng az ég, a Tátrán villámok cikáznak" kezdetű forradalmi dal is, amely Szlovákia nemzeti himnusza lett. 1849 január-február fordulóján, a Branyiszkói ütközet idején itt volt Görgei Artúr főhadiszállása, valószínűleg a Mészáros utcai Steinhausz-házban.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a városról: „Lőcse, németül Leutschau, latinul Leucsovia, fővárosa a szép Szepes vármegyének, egy kies dombon, Kassához éjszaknyugotra 8 mfdnyire, saját posta hivatallal. Van 6238 lakosa, kiknek 3/5 része a r. kath., 2/5 része az ágostai vallást követi; nyelvet illetőleg pedig tótok, kevesebb németek, s még kevesebb magyarok. Székhelye a megyei főnöknek, s a megyei törvényszéknek. Van itt továbbá egy régi s nevezetes ágostai lyceum, kath. gymnasium, egy nevezetes és szép kath. szentegyház a város közepén. A lakosok foglalaltossága kézműipar, kereskedés, és földmüvelés, melly az itteni köves és homokos határon jó sikerrel üzetik; névszerint hires a lőcsei borsó. Lőcse hajdan nevezetesb város volt, s nem csak a Szepességnek, hanem egész felső Magyarországnak főhelye vala. IV. Béla szép szabadságokkal megajándékozván, királyi városnak tette. 1601-ben és 1604-ben Bocskay hajdui; 1619-ben Bethlen Gábor, 1682-ben Tököly seregei nyomorgatták.[4]

A trianoni diktátumig Szepes vármegye székhelye volt.

A város 1996 óta járási székhely.

A főtér részlete

Népessége[szerkesztés]

1880-ban 6603-an lakták: 3393 szlovák, 2152 német, 627 magyar, 24 ruszin és 75 egyéb anyanyelvű. Ebből 4757 római katolikus, 1215 evangélikus, 399 izraelita, 155 görögkatolikus, 44 református, 32 görög keleti és 1 egyéb vallású volt.

1910-ben 7528-an lakták, ebből 3094 szlovák, 2410 magyar, 1377 német, 201 ruszin és 197 román anyanyelvű. Ebből 4960 római katolikus, 939 evangélikus, 718 izraelita, 745 görögkatolikus, 142 református és 24 görög keleti vallású volt.

1921-ben 7477 lakosából 5041 szlovák, 1414 német, 466 magyar, 381 zsidó, 58 egyéb nemzetiségű és 117 állampolgárság nélküli volt. Ebből 5465 római katolikus, 910 evangélikus, 694 izraelita, 198 görögkatolikus, 77 református és 133 egyéb vallású volt.

2011-ben 14 830-an lakták, ebből 12 343 szlovák, 822 cigány és 14 magyar.

Nevezetességei[szerkesztés]

A Thurzó-ház
A szégyenketrec a főtéren
  • A kis kápolna helyett 1247-ben nagyobbat építettek, majd 1311-ben templommá bővítették. A zarándokok növekvő száma miatt azonban ez is kicsinek bizonyult, ezért 1696-ban új, nagyobb templomot építettek. 1819-ben egy még nagyobbat kellett építeni, de 1903-ra ez is szűknek bizonyult, ezért új, nagyobb, a lourdes-i bazilikához hasonló templom építésébe fogtak, amit 1914-ben a Sarlós Boldogasszony tiszteletére fel is szenteltek. Főoltárán áll az 500 éves, fából faragott kegyszobor.
  • A Lőcsei-völgyben épült fel 1863-ban a fürdő, amely 1945 után megszűnt.

Híres emberek[szerkesztés]

Lőcse a szépirodalomban[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Počet obyvateľov SR k 31. 12. 2019
  2. „V chotári obce Nemešany ležiacej na styku Levočských vrchov a Hornádskej kotliny existovalo slovanské hradisko už z obdobia Veľkej Moravy (9. storočie)” – Výročná správa Obce Nemešany za rok 2013. 1.4. História obce.
  3. Vályi András: Magyar országnak leírása | Országleírások | Kézikönyvtár. www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. december 7.)
  4. Magyarország geográfiai szótára – Fényes Elek | Kézikönyvtár. www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. december 7.)

Források[szerkesztés]

  • 1846 Domová pokladnica na rok 1847
  • Demkó Kálmán 1882: Polgári családélet és háztartás Lőcsén a XVI., XVII. században. Lőcse
  • Demkó Kálmán 1883: Lőcse város levéltárának Lengyelországra vonatkozó irományai a XVI. századból. Századok.
  • Demkó Kálmán 1884: Lőcsének erődítése és védelmi rendszere. Lőcse
  • Demkó Kálmán 1897: Lőcse története. Lőcse.
  • Jozef Špirko 1938: Starý kláštor minoritov v Levoči. Sborník Matice slovenskej.
  • Szalatnai Rezső 1938: Lőcse. In: Tamás Mihály (szerk.): Tátra-almanach – Szlovenszkói városképek. Pozsony, 219–256.
  • Michal Suchý–Ivan Chalupecký 1973: Dejiny Levoče 1.
  • Michal Suchý–Ivan Chalupecký 1974: Dejiny Levoče 1.
  • Ivan Chalupecký 1999: Z minulosti Levoče
  • Zuzana Ludiková–Mikó ÁrpádPálffy Géza 2006: A lőcsei Szent Jakab-templom reneszánsz és barokk síremlékei, epitáfiumai és halotti címerei (1530–1700). Művészettörténeti Értesítő 55/2, 327–410.
  • Fedorčáková, M. 2013: Komunikácia miest v 15. storočí na príklade korešpondencie Košíc, Levoče, Bardejova a Prešova. In: Bodnárová, M. (ed.): Príspevky k starším dejinám slovenských miest a mestečiek. Prešov.
  • Szabó András Péter: David Genersich lőcsei krónikája (1643–1658). Lymbus, 2014, 45–71.
  • Miroslav Lysý 2016: Levoča, Topoľčany a Žilina – Tri kauzy husitských vojen na Slovensku. In: Husiti a bratríci na Slovensku.
  • 2017 Levoča. Národné kultúrne pamiatky na Slovensku. Pozsony
  • Chrám sv. Jakuba v Levoči
  • Miroslav Lacko: Význam Levoče ako kapitálového a obchodného centra pre banské podnikanie v spišsko-gemerskej banskej oblasti v 15. a 16. storočí.
  • Szoláry Henriette - Czenthe Miklós: A lőcsei líceum történeti áttekintése.

További információk[szerkesztés]

A városháza és a szégyenketrec madártávlatból