Eperjes (Szlovákia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eperjes (Prešov)
A Szent Miklós-székesegyház
A Szent Miklós-székesegyház
Eperjes címere
Eperjes címere
Eperjes zászlaja
Eperjes zászlaja
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Eperjesi
Járás Eperjesi
Turisztikai régió Sárosi
Rang regionális központ
Első írásos említés 1247
Polgármester Andrea Turčanová
Irányítószám 080 01
Körzethívószám

+421-51

,650
Testvérvárosok
Népesség
Teljes népesség 91 782 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 1 304 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 250 m
Terület 70,40 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Eperjes (Szlovákia)
Eperjes
Eperjes
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 59′ 53″, k. h. 21° 14′ 22″Koordináták: é. sz. 48° 59′ 53″, k. h. 21° 14′ 22″
Eperjes weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Eperjes témájú médiaállományokat.
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info
Történelmi házak és a Szt. Miklós-székesegyház
A reneszánsz stílusban épült Rákóczi-ház
A Mária-szobor
A ferencesek temploma
A görög katolikus templom
Eperjes - Church.jpg
A Jonáš Záborský színház

Eperjes (szlovákul Prešov, németül Preschau, latinul Fragopolis vagy Eperiessinum) város Kelet-Szlovákiában. Az Eperjesi kerület és az Eperjesi járás székhelye. Hozzá tartozik Alsósebes, Németsóvár, Savanyúvíz, Sebeskellemes, Sebessalgó, Sóbánya és Tótsóvár is.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kassától 33 km-re északra, a Tarca partján fekszik. (é. sz. 49° 00′, k. h. 21° 15′)

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a magyar eper növénynévből származik, amely olyan helyre utal, ahol sok földieper terem.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város környékén már a hallstatt korban voltak települések. Helyén már a 8. században szláv település állt. A monda szerint a mai Eperjest II. (Vak) Béla alapította 1132-ben és a környéken jellemző eperről nevezte el. Az eper a városcímerben is látható.[forrás?] II. Géza alatt flamand telepesek érkeztek. Először 1233-ban említik. 1288-ban a karmelita szerzetesek alapítottak itt monostort. 1299-ben kapott városi jogot.

Károly Róbert király 1324-ben emelte szabad királyi város rangjára, amely azt is jelentette, hogy polgárai várfallal vehették körül. Önállóságát jellemzi, hogy az egyik tárnoki város volt. 1395-ben itt állította meg a Kanizsai János kancellár és Ilsvai Leusták nádor vezette magyar sereg II. Ulászló lengyel király seregét. A 16. században virágkorát élte, 1514 óta van országos vásártartási joga. A reformáció egyik központjává vált. 1531-ben a város iskolája evangélikus intézetté alakult, 1656-ban már könyvnyomda is működött a városban. 1667-ben megnyílt az evangélikus kollégium.

A virágzó várost többször feldúlták története során: 1441-ben a lengyelek, a 17. század elején Basta és Belgioioso, 1672-ben Thököly Imre hadai, egy évre rá Wolkra gróf martalócai. 1673-ban I. Lipót megfosztotta városi jogaitól, falait leromboltatta. Ettől kezdve a város szabadsága megszűnt. 1683-ban lengyel támadást vert vissza. 1684. szeptember 17-én Schulz tábornok a város mellett verte szét a kurucok táborát, a várost pedig hétheti ostrom után megegyezéssel megszállta, majd szavát szegte. 1687-ben Caraffa tábornok kegyetlenkedett a városban: több mint 300 embert kínoztatott meg és 24 gazdag polgárt nyilvánosan kivégeztetett, hogy vagyonukat megszerezhesse. Ezután 1696-ban tűzvész pusztított. 1701-ben II. Rákóczi Ferencet, miután Solari császári tábornok a sárosi várban elfogta, bebörtönzése előtt Eperjesen őrizték. 1704-ben a kurucok 17 havi ostrom után foglalták el. Ekkor játszotta át a várost Fleischer János tanácsúr (az eperjesi Fleischer család őse) a magyaroknak. A vitézlő fejedelem visszaadta a város jogait.

1710-ben pestisjárvány tört ki, minek során a zömmel magyar és német lakosság nagy része elhunyt. A protestáns lakosság életét nagyban megnehezítette az erőszakos rekatolizáció. Újabb szláv elemek betelepülése morva és lengyel területekről a 18. század közepétől erősödött fel.[2] 1751-ben hadifelszerelését elszállították, majd erődítményeit fokozatosan lebontották, csak néhány falszakasz és egy torony maradt meg. 1831-ben itt volt a koleralázadás egyik központja. 1849-ben itt bontott zászlót Hurban vezetésével a szlovák felkelők csapata Kossuth ellen. A szabadságharc téli hadjáratának végén a branyiszkói ütközet után itt csaptak össze Görgey Artúr hadai a császári csapatokkal. 1887-ben újra tűzvész pusztított, a város majdnem teljesen leégett. A trianoni békeszerződésig Sáros vármegye székhelye volt.

Az első világháború során 1915-ben az oroszok megközelítették a várost. 1919. június 16-án a magyar Tanácsköztársaság hadserege visszafoglalta Csehszlovákiától, és még aznap itt kiáltották ki a Szlovák Tanácsköztársaságot, amelyet az intervenciós csapatok rövidesen levertek. Az Első bécsi döntés nem érintette. 1941. június 26-án három felségjel nélküli repülőgép bombázta Kassát: a támadás után lépett be Magyarország a Szovjetunió elleni háborúba. Alkalmasint Eperjest akarták bombázni az oroszok, az itt működő német rádióátjátszó miatt. Nem provokáció, hanem navigációs tévedés lehetett... [3] Az 1944. augusztus 31-én kezdődött német megszállás alól a duklai csata után 1945. január 19-én szabadult fel.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1880-ban 10139 lakosából 5705 szlovák, 1963 magyar, 1889 német, 162 ruszin, 5 szerbhorvát, 2 román, 30 idegen és 132 egyéb anyanyelvű lakosa volt. Ezen felül 251 csecsemő volt a városban.
  • 1910-ben 16 323 lakosából 7976 magyar, 6494 szlovák, 1404 német és 170 roma, 47 ruszin, 4 horvát, 2 szerb és 226 fő egyéb volt.
  • 1930-ban 21 775 lakosából 16 525 csehszlovák, 1702 zsidó, 947 német, 937 magyar, 557 ruszin és 1107 fő egyéb volt.
  • 1991-ben 87 765 lakosából 83 057 szlovák, 1218 ukrán, 1094 roma, 889 cseh, 842 ruszin, 188 magyar, 87 morva, 2 sziléziai és 388 fő egyéb volt.
  • 2001-ben 92 786 lakosából 86 910 szlovák, 1323 roma, 1111 ruszin, 1107 nem kiderített, 1039 ukrán, 777 cseh, 208 magyar, 52 orosz, 45 morva, 43 lengyel, 42 bolgár, 42 német, 9 szerb, 7 zsidó, 5 horvát és 66 fő egyéb volt.
  • 2011-ben 91 782 lakosából 74 469 szlovák, 1562 roma, 1455 ruszin, 643 ukrán és 443 cseh volt.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Itt található Szlovákia egyetlen sóbányászati vállalata, melynek éves termelése az 1990-es évek végén megközelítőleg 100 ezer tonna, alkalmazottainak száma 220 fő volt.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Szent Miklós-kegytemplom (a Kassai Főegyházmegye társszékesegyháza) háromhajós késő gótikus csarnoktemplom. 1330-ban kezdték építeni, de csak 1515-ben fejezték be. Tornya 1750 körül épült, 1903-ban Schulek Frigyes tervei szerint átépítették. Szárnyas főoltára 1490-ből való. Búcsújáróhely.
  • Itt van a görög katolikus egyház felvidéki központja. A görög katolikus Keresztelő Szent János székesegyház 1754-ben gótikus alapokon épült.
  • A karmelita templom a 17. századból való, 1719-től a ferencesek temploma és kolostora, ekkor barokkizálták.
  • Evangélikus temploma 1642-ben épült mai formájában, 1913-ban leégett. 1930-ban ide helyezték Caraffa áldozatainak csontjait.
  • Evangélikus kollégiumát 1667-ben építették, 1673-ban a katolikusoké lett, az evangélikusok 1783-ban kapták vissza. 1887-ben emeletet húztak rá. Komoly könyv-, természetrajzi és éremgyűjteménnyel rendelkezett.
  • Alexander Nyevszkij Ortodox temploma 1950-ben épült.
  • A városházát 1424-ben építették.
  • Caraffa vérpadja helyén 1751-ben készített Mária-szobor áll.
  • Az egykori vármegyeházát 1783-ban építették copf stílusban.
  • A 17. század elején épült reneszánsz Rákóczi-házban kötötte meg 1633-ban I. Rákóczi György a császár követeivel az eperjesi egyezményt.
  • A város műemlékekben rendkívül gazdag, környéke ásványvízforrásokban bővelkedik.
  • Az 1994-ben felszentelt német katonai temető a második világháborúban e környéken elesett 1450 német katonának állít emléket.

Testvérvárosa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eperjesi panoráma
Eperjesi panoráma

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Divald Kornél 1912: Eperjes műemlékei. Idegenforgalom - A Felsőmagyarországi Idegenforgalmi Szövetség hivatalos közlönye II/ 9-10.
  • Gömöry János 1938: Eperjes. In: Tamás Mihály (szerk.): Tátra-almanach - Szlovenszkói városképek. Pozsony, 137-188.
  • E. Toranová 1965: Prešovský zlatnícky cech v 16.-19. storočí, Sborník Slovenského národného múzea LIX - História 5, 51-76.
  • Gömöry János 1994: Eperjes és az Evangélikus Kollégium története.
  • Szekrényessy Attila: Eperjes története képekben-História Presova v obrázkoch (szlovák.magyar) 2013. ISBN 978-80-8062-481-1 (Eperjes város eddigi legteljesebb magyar nyelvű leírása)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]