Szepestótfalu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szepestótfalu (Slovenská Ves)
Slovenska Ves kostel1.JPG
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületEperjesi
JárásKésmárki
Turisztikai régióSzepes
Rang község
Első írásos említés 1311
Polgármester Stanislav Gallik
Irányítószám 059 02
Körzethívószám 052
Forgalmi rendszám KK
Népesség
Teljes népesség1867 fő (2017. dec. 31.)[1] +/-
Népsűrűség83 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság647 m
Terület22,44 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Szepestótfalu (Szlovákia)
Szepestótfalu
Szepestótfalu
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 49° 13′ 30″, k. h. 20° 25′ 30″Koordináták: é. sz. 49° 13′ 30″, k. h. 20° 25′ 30″
Szepestótfalu weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szepestótfalu témájú médiaállományokat.
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Szepestótfalu (szlovákul: Slovenská Ves, németül: Winschendorf) község Szlovákiában, az Eperjesi kerületben, a Késmárki járásban.

Fekvése[szerkesztés]

Késmárktól 10 km-re északra a Biela-patak völgyében fekszik.

Története[szerkesztés]

A település a Stragar nevű földön keletkezett a 13. század végén a magyar-lengyel határvidéken, ahol akkoriban határállomás is állt. A hagyomány úgy tartja, hogy a falu eredetileg nem a mai helyén, hanem attól északra a Seifenbach-patak mellett az egykori Vigadónak nevezett vendégfogadó környékén állt. Ez a hagyomány azonban valószínűleg az egykor itt létezett 1504-ben már pusztaként említett Schaierberg nevű faluval áll összefüggésben. Tótfalu első ismert birtokosai Zumcotha fiai Kozma, Miklós és István, akik 1286-ban Stragar és Feketeerdő nevű birtokrészeiket 150 márkáért Sváb Arnold comesnek, a Görgey család ősének görgői Detre fiának adták el. 1311-ben "Villa Sclauonicalis" alakban a szepesi káptalan oklevelében említik írásos formában először. 1337-ben "Tothfolua, Thouthfolua", 1404-ben "Villa Sclauonicalis" alakban szerepel a korabeli forrásokban. Nevét az alapján kaphatta, hogy a Szepesség akkor már német többségű települései között Tótfalu lakossága szláv volt. 1311-ben Arnold gróf birtoka, aki ekkor "Villa Sclauonicalist" karthauzi szerzeteseknek adta. Ezután több birtokosa is volt, melyek közül a Tótfalusi Sváby családnak még a 18. – 19. században is voltak itt birtokai. Az 1754. évi nemesi összeírás szerint a községben az alábbi nemesek bírtak ingatlanokkal: Luszinszky Leó, Mattyasovszky Lajos, Doloviczinyi György, Lányi Márton, Grotkovsky János, idősebb Sváby János, ifjabb Sváby János, Podhorányi István, Sváby Ferenc és Horonszky János. Közülük a Svábyak és a Mattyasovszky család a legnevezetesebbek.

1443. június 5-én földrengés rombolta le a falut. 1444-ben és 1663-ban nagy tűzvészek pusztítottak. A 16. században az 1560-as években Tótfalut is elérte a reformáció. Az 1832. évi egyházi vizitáció megemlíti, hogy a templomot, melyet 1673-ig az evangélikusok használtak Bársony György szepesi prépost visszaadta a katolikusoknak. A templom ezután még kétszer cserélt gazdát. 1682-ben Thököly hadainak nyomására, majd 1703 és 1710 között a Rákóczi-szabadságharc alatt vesztették el újra átmenetileg a katolikusok. 1787-ben 137 házában 1017 lakos élt. 1828-ban 174 háza és 1275 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, erdei munkákkal, vászonszövéssel foglalkoztak. 1873-ban kolerajárvány pusztított, mely 185 emberéletet követelt. 1878-ban postahivatal, 1880-ban tűzoltóegylet létesült a községben. 1880 és 1910 között sok lakója kivándorolt a tengerentúlra. Később egy részük Poprád, Késmárk és Szepesbéla üzemeiben dolgozott.

Vályi András szerint "TÓTFALU. Szepes Várm. földes Urai Matyasovszky, és több Uraságok, lakosai külömbfélék; határjának fele termékeny, fája, legelője elég van, piatza Kézsmárkon közel."[2]

Fényes Elek szerint "Tótfalu, (Winschendorf), német falu, Szepes vmegyében, Bélához észak-nyugotra egy órányira: 1055 evang., 45 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Savanyuviz. Fürész- és lisztmalmok. Sok erdő. F. u. Matyasovszky, Almásy, Sváby, Kiss, Horánszky, Lányi, Grodkovszky s m. Ut. p. Késmárk."[3]

1911-ben újabb nagy tűzvész pusztított a községben, ekkor 12 lakóház és 36 gazdasági épület lett a lángok martaléka. A trianoni békeszerződésig Szepes vármegye Késmárki járásához tartozott.

Népessége[szerkesztés]

1910-ben 952, többségben szlovák lakosa volt, jelentős német kisebbéggel.

2001-ben 1789 lakosából 1736 szlovák volt.

2011-ben 1862 lakosából 1780 szlovák volt.

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Gyertyaszentelő Boldogasszonynak szentelt római katolikus temploma a 14. század második felében épült gótikus stílusban, 1510 körüli Madonna-szobra Lőcsei Pál mester iskolájából való. A templomot 1769-ben átépítették
  • A barokk Mária-oszlop a 18. században készült.
  • Egykokri nemesi kúriáiból csak egy 18. század végén épített maradt fenn, ebben van az iskola.
  • Népi faházai műemlékek.

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]