Ugocsa vármegye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ugocsa vármegye
Ugocsa vármegye címere
Ugocsa vármegye címere

Központ Tiszasásvár, Nagyszőlős
Népesség
Népesség 75 461, 1910
Nemzetiségek ruszinok, magyarok
Földrajzi adatok
Terület1 213  km2
Térkép
Ugocsa vármegye térképe
Ugocsa vármegye térképe
Ugocsa vármegye domborzati térképe
Ugocsa vármegye domborzati térképe
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ugocsa vármegye témájú médiaállományokat.

Ugocsa vármegye közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északkeleti részében, utolsó székhelye Nagyszőlős volt. Területe Ukrajna, Magyarország és Románia között van felosztva.

Földrajza[szerkesztés]

A vármegye területének nagy része túlnyomóan síkság volt. A keleti részére, a Tisza folyó bal partjára benyúlt az Alföld, míg a folyó jobb partján kisebb hegység, a Nagyszőlősi-hegység feküdt. Legfontosabb folyója a Tisza. Északról Bereg vármegye, keletről Máramaros és Szatmár, délről Szatmár vármegye, nyugatról pedig Bereg és Szatmár vármegyék határolták.

Történelem[szerkesztés]

Ugocsa vármegye vármegye előzménye a 12. századtól az ugocsai erdőispánság volt, amelyik a 14. században a sásvári várispánsággal (Tiszasásvár) egyesülve alakította ki a nemesi Ugocsa vármegyét. A volt erdőispánság jelentős területei azonban Máramaroshoz és Szatmár vármegyéhez kerültek.[1]

Területe 1910-ben 1213 km²volt.

Ugocsát 1918-ban a csehszlovák hadsereg megszállta, és Csehszlovákiához csatolta. A háborút lezáró békeszerződések alapján a megye 404 km² területű déli részét Románia kapta és Magyarországé maradt Tiszapéterfalva külterületéből egy négyzetméterekben mérhető kiterjedésű lakatlan rész. E területet először Szatmár vármegye szomszédos községeihez csatolták, majd az 1923-as közigazgatási rendezéskor Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vármegye része lett.

Az első bécsi döntés alapján 1938-ban Magyarország más területek mellett visszakapta Ugocsa határmenti nyugati részét, ami az ekkor alakult Bereg és Ugocsa közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye része lett. 1939-ben, amikor a magyar csapatok megszállták és Magyarországhoz csatolták Kárpátalját, annak a Trianon előtt Ugocsa vármegyéhez tartozott részeit a Máramarosi közigazgatási kirendeltségbe osztották be.

Amikor 1940-ben a második bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolták Ugocsa déli részét is, Bereg és Ugocsa megyét szétválasztották. Ekkor Ugocsához nem csak a Romániától visszatért részt, hanem az 1939-ben Kárpátaljánál hagyott községeinek nagyobb részét is hozzákapcsolták, így a vármegye területe 1941-ben 894 km² volt.

A második világháború után helyreálltak az 1938 előtti határok, Ugocsa északi részét azonban 1946-ban Kárpátalja részeként Csehszlovákia átadta a Szovjetuniónak, azon belül Ukrajnának.

Ugocsa vármegye magyarországi, néhány négyzetméteres része 1945-től Szatmár-Bereg megye, majd az 1950-es megyerendezés után Szabolcs-Szatmár megye, 1990 óta pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (ezen belül feltehetőleg Magosliget település) része. Az északi rész a Szovjetunió megszűnése óta Ukrajna Kárpátontúli területéhez tartozik, azon belül nagyrészt a Nagyszőlősi, kisebb részei a Huszti és az Ilosvai járáshoz. Az egykori vármegye déli része a romániai Szatmár megyéhez tartozik.

Lakosság[szerkesztés]

  • A lakosság száma 1857-ben[2] 54 426 volt. Közülük 32 384 magyar (59,50%), 16 908 ruszin (31,07%), 5 143 román (9,43%) anyanyelvű volt.

A vármegye összlakossága 1910-ben 75.461 személy volt, ebből:

Ugocsa vármegye közigazgatási térképe 1910-ből

Közigazgatás[szerkesztés]

A vármegye évszázadokon át két járásra volt felosztva, csupán 1918-ban szerveztek egy harmadikat:

1938-40 között, amikor az első bécsi döntés következményeként Magyarországhoz tartozott és Bereg és Ugocsa k.e.e. vármegye része volt a vármegye nyugati sávja, az egykori Ugocsa községei a Tiszaújlaki járáshoz tartozott, melynek székhelye Tiszaújlak volt.

1940-44 között, amikor a vármegye egésze ismét Magyarországhoz tartozott és nagy része ismét önálló megyeként működött, a járási beosztás az alábbi volt:

Források[szerkesztés]

  1. szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest, 662. o. (1994). ISBN 963-05-6722-9 
  2. Fényes Elek:A magyar birodalom nemzetiségei és ezek száma vármegyék és járások szerint (Pest, 1867)

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]