Bukaresti béke (1918)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bukaresti béke
Alexandru Marghiloman román miniszterelnök aláírja a békeszerződést
Alexandru Marghiloman román miniszterelnök aláírja a békeszerződést
Románia területi változásai
Románia területi változásai
Típusa békeszerződés
Aláírás dátuma 1918. május 7.
Aláírás helye Bukarest
Aláírók  Német Birodalom,
 Osztrák–Magyar Monarchia,
 Oszmán Birodalom,
 Bulgária,
Román Román Királyság
Nyelvek német
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bukaresti béke témájú médiaállományokat.

A bukaresti béke a Román Királyság és a központi hatalmak közötti különbéke volt 1918. május 7-én, amellyel lezárultak a Romániában folyó harcok. Bár a békeszerződés területileg csak kis mértékben károsította meg Romániát, amely Dobrudzsa helyett hallgatólagosan megkapta Besszarábiát, gazdasági intézkedései és a kiegészítő gazdasági szerződések miatt erős ellenérzést váltott ki a románokból, akik „rablóbéke” névvel illették a szerződést. A béke megkötésével Románia megszegte az antantnak tett azon ígéretét, hogy nem köt különbékét, ám ennek ellenére később mégis győztes hatalomként fejezhette be a világháborút.

Előzmények[szerkesztés]

Az első világháború kitörése után a központi hatalmak, amelyekkel Románia szövetségben állt, a háborúba való csatlakozásra szólították fel a I. Károly román királyt, amelyet azonban végül a koronatanács elutasított, és a király tudomásul vett. Románia tehát deklarálta semlegességét a konfliktusban, azonban a háború előrehaladtával mindkét fél igyekezett magának megnyerni Romániát. A Károlyt a trónon követő I. Ferdinánd már sokkal szabadabban kezelte külpolitikáját, és 1916. augusztus 17-én megkötötte a bukaresti szerződést az antant képviselőivel, amelyben támogatták Románia területi igényeit, ám kikötötték, hogy különbéke kötésére nem kerülhet sor. Az augusztus 28-án indított román támadás azonban hamarosan kifulladt a rossz kiképzettség, a gyenge vezetés és a hadműveleteket lassító fosztogatások miatt. A magyar csapatok megsegítésére érkezett német egységek gyorsan visszavetették a román csapatokat, és december 6-án Bukarestet is elfoglalták. Bár Moldva északi részén az antant és főleg az Orosz Birodalom segítségével a román hadsereg meg tudta vetni a lábát, az 1917-es októberi orosz forradalom és a breszt-litovszki béke után a román kormány kénytelen volt fegyverszünetet kérni december 9-én.[1][2]

A szerződés[szerkesztés]

Francia karikatúra a bukaresti békéről: II. Vilmos tőrt tart a Romániát jelképező nő nyakához, míg másik kezével a békeszerződést mutatja felé

A fegyverszüneti megbeszélések Foksányban kezdődtek meg december 7-én, majd 9-én aláírták a fegyverszüneti okmányt. A román vezérkar bízott abban, hogy a frissen alakult Ukrajna segít még nekik egy ideig, ám 1918. február 9-én az ukránok megkötötték a békeszerződést. A románok sem tehettek ezután másként, így már másnap, február 10-én békét kértek. Február 24-én a német kormány megbízottjai átadták a békeszerződés főbb pontjait tartalmazó dokumentumokat, majd március 5-én a két fél előzetes békét kötött a Bukarest melletti Bufteában. A román csapatok ezután megszállták az egykor szövetséges Oroszország besszarábiai területeit, és az általuk szervezett bábkormány április 9-én kimondta a Romániához történő örökös csatlakozást. Március 18-án a németbarát Alexandru Marghiloman kormánya került hatalomra, és április 7-én a bukaresti Cotroceni-kastélyban megkötötte a békét a központi hatalmakkal.[3]

A szerződés 8 fejezetre volt osztva, és ezek határozták meg Románia további helyzetét. A hadsereget 10 hadosztályra korlátozták, ebből csupán a besszarábiai kettő maradhatott teljes harci létszámon, a Moldvában lévő nyolcnak békelétszámot írtak elő, ezzel 32 000 főben maximálva a román hadsereget. A hadiflotta teljes készültségben maradhatott. Romániát területi veszteségek is érték, ugyanis Dobrudzsát a Duna-deltáig át kellett adniuk Bulgáriának, ezen kívül a Kárpátok környéki keskeny, gyengén lakott sávot - 5113 km²-nyi területet - az Osztrák–Magyar Birodalomnak, amelyből 3249 km² került Magyarországhoz. Viszont a békében hallgatólagosan Romániának adták Besszarábiát, amely az előbbiekkel szemben sűrűn lakott, jó termőföldű terület volt. A szerződés értelmében minden vallási felekezet egyenrangúvá vált, így elméletileg a zsidók helyzete is rendeződött. Románia azonban megszállás alatt maradt, amelyet a központi hatalmak maximum hat hadosztálya látott el. A békeszerződés azonban gazdasági intézkedéseiben igen súlyos tehernek bizonyult, így például a teljes román kőolajtermelést német cégek kezébe adta volna, illetve kötelezte Romániát, hogy pár éven keresztül adja át élelemfeleslegét a központi hatalmaknak, és több háborús üzem bérbeadására is sor került. Ezek miatt nevezték a románok „rablóbékének” a szerződést.[4]

A bukaresti békét június 4-én a német Bundesrat (felsőház), június 28-án a román Képviselőház, július 3-án a német Reichstag (alsóház), július 4-én pedig a román szenátus is jóváhagyta. I. Ferdinánd román király azonban nem írta alá a szerződést, így az nem is került becikkelyezésre.[5] A románok a hadsereg leszerelését előíró rendelkezést sem tartották be, húzták az időt, így a nyugati front német vereségének idejében még mindig 175 000 román katona állt fegyverben.[6] A békeszerződést a német fegyverletétel után a breszt-litovszki békével együttesen semmisnek nyilvánították, és Románia az antantnak tett ígérete megszegése ellenére is a győztes oldalon fejezhette be a háborút.[5]

Források[szerkesztés]

  1. Raffay Ernő, i. m. 170–184. old.
  2. Románia és a központi hatalmak aláírják a bukaresti békét
  3. Raffay Ernő, i. m. 184–185. old.
  4. Raffay Ernő, i. m. 185–186. old.
  5. ^ a b Michael Duffy: Treaty of Bucharest, 7 May 1918. First Word War.com, 2009. augusztus 22. (Hozzáférés: 2011. május 27.)
  6. Raffay Ernő, i. m. 185. old.

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]