Falklandi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Nem tévesztendő össze az 1982-ben zajlott Falklandi háborúval

Falklandi csata
A Scharnhorst elsüllyedése(Thomas Somerscales képe, 1915)
A Scharnhorst elsüllyedése
(Thomas Somerscales képe, 1915)

Konfliktus Első világháború
Időpont 1914. december 8.
Helyszín Falkland-szigetek
Eredmény döntő brit győzelem
Szemben álló felek
Egyesült Királyság Nagy-Britannia Német BirodalomNémet Birodalom
Parancsnokok
Doveton Sturdee Maximilian von Spee
Szemben álló erők
2 csatacirkáló
3 páncélos cirkáló
2 könnyűcirkáló
1 pre-dreadnought
2 páncélos cirkáló
3 könnyűcirkáló
3 teherhajó
Veszteségek
10 halott
19 sebesült
1871 halott
215 fogoly
2 páncélos cirkáló és 2 könnyűcirkáló elsüllyedt, 2 teherhajót elfogtak
Térkép
Falklandi csata (Csendes-óceán)
Falklandi csata
Falklandi csata
Pozíció a Csendes-óceán térképén
d. sz. 52° 29′ 58″, ny. h. 56° 09′ 59″Koordináták: d. sz. 52° 29′ 58″, ny. h. 56° 09′ 59″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Falklandi csata témájú médiaállományokat.

A Falkland-szigeteki csata vagy falklandi csata az első világháború során, 1914. december 8-án zajlott a Falkland-szigeteknél a csendes-óceáni német flotta és az angol flotta között.

A világháború kitörése után a Maximilian von Spee által vezetett csendes-óceáni német flotta nem remélhette, hogy megvédi a német gyarmatokat a brit, ausztrál, orosz és japán erők ellenében, ezért a Horn-fokot megkerülve hazaindult Németországba. Útközben lőtték Francia Polinézia fővárosát Papeetét és Dél-Amerika partjainál a coroneli csatában elsüllyesztettek két angol cirkálót. A britek egy nagyobb kontingenst küldtek ki a német flotta felkutatására, amely a Falkland-szigeteknél bukkant rá von Spee hajóira. A csata döntő brit sikerrel zárult, saját veszteségeik jelentéktelenek voltak, míg a német flotta hajóit – két kivétellel – elsüllyesztették. Ezzel megszűnt az antant csendes-óceáni és dél-atlanti kereskedelmi és utánpótlási szállításait veszélyeztető német tengeri jelenlét.

Előzmények[szerkesztés]

Az SMS Scharnhorst

Az 1914. augusztus 4-i brit hadüzenet idején a német kelet-ázsiai flotta csak két páncélos cirkálót (az SMS Scharnhorst és az SMS Gneisenau) és négy könnyűcirkálót (SMS Leipzig, SMS Dresden, SMS Nürnberg és SMS Emden) számlált, messze nem elég erőt ahhoz hogy a csendes-óceáni brit és velük szövetséges erők ellenében megvédje a német érdekeltségeket. A hajóraj puszta léte is veszélyben forgott, ezért parancsnoka, Maximilian von Spee altengernagy úgy döntött, hogy a Horn-fokot megkerülve megpróbál áttörni az Atlanti-óceánon és visszaviszi hajóit Németországba. Az ellenséges erők megosztása céljából egyik könnyűcirkálóját, az SMS Emdent elküldte az indiai-óceáni szállítási vonalak zavarására, a flotta többi részével pedig átszelte a Csendes-óceánt. A chilei partok mentén Coronel közelében találkozott két brit hadihajóval, a HMS Good Hope és HMS Monmouth cirkálókkal, amelyeket rövid csata után veszteség nélkül elsüllyesztett; a csatában elesett Christopher Cradock ellentengernagy is. Kikötött Valparaísóban, ahol a semleges chilei hatóságok csak 24 órás tartózkodást engedélyeztek a számára. 640 km-rel délebbre Más Afuera szigeténél kapta a hírt, hogy az Emdent legyőzte egy ausztrál hajó és a csingtaói német flottabázist elfoglalták a japánok. November 15-én a chilei San Quintin-öbölben egy ünnepség keretében a Vaskereszt másodosztályát osztották szét a hajók legénységének 300 tagja között, von Spee pedig első osztályú Vaskeresztet kapott.

A német parancsnokság a hazatérést javasolta von Spee-nek, de egyébként szabad kezet adott neki, mert tisztában voltak a feladat nehézségével. A coroneli csatában ellőtték muníciójuk felét és szénkészletük is szűkös volt. A hírszerzés azt jelentette, hogy három brit cirkáló, a HMS Defence, Cornwall és Carnarvon tartózkodik a Río de la Plata torkolatánál, de a Falkland-szigeteknél, Stanley városánál az arra járó gőzös nem észlelt hadihajókat. December 1-én elérték a Horn-fokot és átkelés előtt három napig a Picton-szigetnél horgonyoztak; egy elfogott brit teherhajóból feltöltötték a hajók széntartalékait és vadásztak. December 6-án a brit hajót elsüllyesztették, legénységét a Seydlitz kísérőhajón helyezték el. Spee, kapitányainak véleménye ellenére úgy döntött, hogy támadást intéznek Stanley ellen; annak ellenére, hogy annyi szenük volt, amennyit a hajók el tudtak vinni.

Brit előkészületek[szerkesztés]

A HMS Invincible

Október 30-án Battenberg Lajos, a brit haditengerészet parancsnoka (First Sea Lord) a németellenes hangulat miatt lemondásra kényszerült; utódja Sir John Fisher tengernagy lett. November 3-án híre jött, hogy von Spee hajóit Chilénél látták: erre Fisher utasítást adott, hogy a Dél-Amerika keleti partjainál tartózkodó HMS Defence csatlakozzon Cradock admirális két cirkálójához. Másnap azonban megérkezett a coroneli csata híre, melyben Cradock elesett, két hajója pedig elsüllyedt. A Grand Fleet két csatacirkálóját, az Invincible-t és az Inflexible-t azonnal Dél-Amerikába rendelték, a raj parancsnokává pedig Fisher régi ellenlábasát, az Admiralitás vezérkari főnökét, Doveton Sturdee altengernagyot nevezték ki.

A két hajó november 11-én futott ki Devonportból, bár az Invincible javítási munkálatai még nem fejeződtek be, és útközben folytatódtak. A helyzet sürgőssége ellenére, a szénnel való takarékoskodás miatt maximális sebességük kevesebb mint felével haladtak (46 km/ó helyett 19 km/ó-val). November 26-án érkeztek meg a brazil partok mentén fekvő Abrolhos-szigetekhez, ahol csatlakozott hozzájuk a hajóraj többi tagja: három páncélos cirkáló (HMS Carnarvon, Kent és Cornwall) és két könnyűcirkáló (Bristol és Glasgow).

Sturdee terve az volt, hogy a Falkland-szigeteket használja bázisként a németek utáni kutatásban és gyors könnyűcirkálóit küldi ki felderítésre. A hajóraj haladását 12 órával késleltette, hogy a tüzérségi gyakorlat során használt célpont vontatókábele az Invincible hajócsavarja köré tekeredett. December 7-én reggel érkeztek a Falkland-szigetekhez. A két könnyűcirkálót Stanley kikötőjében helyezték el, a nagyobb hajók pedig Port William mélyebb vizű kikötőjében horgonyoztak. Sturdee búvárokat küldött le a propellerre csavarodott kábel eltávolítására, a Cornwall kazánjaiban javítás miatt kioltották a tüzet és a Bristolon szintén szétszerelték az egyik gőzgépet. A Macedonia felfegyverzett kereskedőhajót kiküldték járőrözni és az elavult Canopus csatahajót (amely eredetileg Cradock flottájához tartozott, de lassúsága miatt Stanley kikötőjét védte) pedig egy domb mögött elrejtve őrszolgálatra rendelték. Másnap, december 8-án reggel megérkezett a német flotta, hogy lecsapjon a védtelennek hitt Stanley-re.

A csata[szerkesztés]

A csata lefolyása

A németek megérkezésekor a brit hajók még szenet rakodtak, csak a Kent igyekezett kifelé az öbölből, hogy felváltsa a Macedoniát. A Canopus dombtetőre költöztetett megfigyelői vették észre először a közelgő hajók füstjét. Amikor 11 km-re értek, a Canopus (bár tüzérei nem látták az ellenséget, csak a megfigyelők jelzései alapján lőttek) tüzet nyitott és egyik gránátjával eltalálta a Gneisenau hátsó kéményét. Spee ekkor már láthatta a kikötőben levő csatacirkálók jellegzetes háromágú árbócát is, vagyis rájött, hogy az állomás nem védtelen. Már nem tudta meglepni az ellenséget a kikötőben, hogy esetleg az első brit hajó elsüllyesztésével eltorlaszolja az öböl bejáratát, ezért a nyílt tenger felé fordulva menekülni próbált. A brit flotta főereje tíz órakor hagyta el a kikötőt; a németek előnye 24 km volt, de a csatacirkálók gyorsabbak voltak és szinte az egész nap előttük volt.

A Scharnhorst és a Gneisenau[szerkesztés]

Az angol csatacirkálók 13:00-kor nyitottak tüzet. Spee ekkor már tudta, hogy nem tud elszökni a britek elől, ezért két páncélos cirkálójával 13:20-kor felvette a harcot, gyorsabb könnyűcirkálóit pedig menekülésre utasította. Annyiban előnyös helyzetben volt, hogy az északnyugati szél az angol hajók füstjét feléjük fújta, nehezítve azok célzását. Az Invincible és az Inflexible a Scharnhorsttal és a Gneisenauval vette fel a harcot; cirkálóit Sturdee a német könnyűcirkálók után küldte. A két német páncélos cirkáló többször eltalálta az Invincible-t, de csak kisebb károkat okoztak. Spee ezután megpróbált lefordulni róluk, de 40 perccel később újra lőtávolba értek.

A koncentrált angol tűz hatására a Scharnhorst kéményei kilapultak, több tűz keletkezett rajta és félredőlt. 16:04-kor a dőlés még intenzívebb lett, 16:17-kor pedig elsüllyedt. A Gneisenau 17:15-ig lőtte az ellenséget, amikor lőszere elfogyott, a legénység pedig hagyta elsüllyedni (18:02-kor). Sturdee biztosra ment és nem hagyta magára a süllyedő hajót, pedig eközben a Dresden könnyűcirkálónak sikerült elmenekülnie. A Gneisenau legénységéből 190-et kimentettek. A két angol csatacirkálót 40 találat érte, mindössze egy halottat egy négy sebesültet veszítettek.

A Nürnberg és a Leipzig[szerkesztés]

Eközben a Nürnberg és a Leipzig teljes gőzzel menekült az üldöző angol cirkálók elől. A Nürnberg végül 17:30-kor fordult szembe a nagyobb kaliberű ágyúkkal és jobb páncélzattal rendelkező Kenttel. 18:30-kor a Nürnberg két kazánja felrobbant, amivel tovább csökkent sebessége és manőverezőképessége. A német hajó hosszú üldözés után 19:27-kor felborult. A Glasgow és a Cornwall a Leipziget üldözte, amely hamar kifogyott a lőszerből. A Leipzig 21:23-kor a Falkland-szigetektől mintegy 130 km-re szintén felborult; süllyedését csak 18-an élték túl.

Eredmény[szerkesztés]

A HMS Inflexible kimenti a német matrózokat

A csata veszteségei rendkívül aránytalanok voltak, míg az angolok összesen 10 halottat és 19 sebesültet veszítettek, a német áldozatok száma meghaladta az 1800-at, akik között ott volt von Spee admirális és két fia is. A 215 tengerből kimentett német hajós fogságba került. Kilencen a Nürnbergről, 18-an a Leipzigről származtak, a többi a Gneisenau matróza volt. A Scharnhorst elsüllyedésének nem volt túlélője.

A nyolc német hajó közül kettőnek sikerült elmenekülnie; a Seydlitz kísérőhajónak és a Dresden könnyűcirkálónak. Utóbbit három hónappal később, 1915. március 14-én a Juan Fernández-szigeteknél sarokba szorították és kapitánya inkább elsüllyesztette, minthogy az ellenség kezére kerüljön.

A csata eredményeképpen az antant déltengeri szállításait veszélyeztető utolsó német hajót is sikerült semlegesíteni.

A titkosszolgálat csapdája[szerkesztés]

A falklandi csata emlékműve Stanleyben

A hajóraj megsemmisülése után a német stratégák nem tudtak napirendre térni afölött, hogy miért akarta megtámadni Spee Stanleyt és hogyan érkezhetett a kikötő védelmére a brit flotta alig egy nappal a német támadás előtt. Az ütközetről írt jelentésre maga Vilmos császár írta rá: „Rejtély marad, hogy mi vette rá Spee-t a Falkland-szigetek elleni támadásra.”

Három lehetséges válasz merült fel ezekre a kérdésekre: hogy Spee saját kezdeményezésből, a coroneli csata utáni lelkesedésében támadott; hogy a német admiralitás utasította; vagy a brit hírszerzés csalta csapdába egy hamis jelentéssel.

Az ismert, hogy Spee egy tiszti gyűlésen jelentette be a támadást Stanley szenelő és kommunikációs állomása ellen (kapitányai tiltakozása ellenére), miután olyan jelentést kapott a valparaísói német távíróállomástól, hogy a kikötőben egyetlen angol hadihajó sem tartózkodik.

1925-ben a német tengerésztiszt, Franz von Rintelen meginterjúvolta William Reginald Hall tengernagyot, a brit admiralitás hírszerzési parancsnokát, aki azt állította, hogy Speenek az angolok küldtek hamis parancsot, miután megfejtették a németek által használt kódot. A parancsban a német flottaparancsnokság utasította a Falkland-szigetek elleni támadásra.

Források[szerkesztés]

  • Bennett, Geoffrey (1962). Coronel and the Falklands. London: B. T. Batsford Ltd.
  • Jaques, Tony (2007). Dictionary of Battles and Sieges: A Guide to 8,500 Battles from Antiquity through the Twenty-first Century. Greenwood Publishing Group. ISBN 9780313335389.
  • Massie, Robert K. (2004). Castles of Steel: Britain, Germany, and the Winning of the Great War at Sea. London: Jonathan Cape. ISBN 0-224-04092-8.
  • Irving, John (1927). Coronel and the Falklands. London: A. M. Philpot, ltd.
  • Halpern, Paul (1994). A Naval History of World War I. United States: United States Naval Institute. ISBN 1-85728-295-7.
  • Michael McNally (2012). Coronel and Falklands 1914; Duel in the South Atlantic. Osprey Campaign Series #248. Osprey Publishing. ISBN 9781849086745
  • Scott, R Neil; Macneill, RT. Hon. Lord George Islay Robertson (2012). Many Were Held by the Sea: The Tragic Sinking of HMS Otranto. Rowman & Littlefield. ISBN 9781442213425.
  • A Kent kapitányának naplója
  • Battle of the Falkland Islands World War I Naval Combat

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of the Falkland Islands című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.