Falklandi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Nem tévesztendő össze az 1982-ben zajlott Falklandi háborúval

Falklandi csata
A Scharnhorst elsüllyedése (Thomas Somerscales képe, 1915)
A Scharnhorst elsüllyedése
(Thomas Somerscales képe, 1915)

Konfliktus Első világháború
Időpont 1914. december 8.
Helyszín Falkland-szigetek
Eredmény döntő brit győzelem
Szemben álló felek
Egyesült Királyság Nagy-BritanniaNémet BirodalomNémet Birodalom
Parancsnokok
Doveton SturdeeMaximilian von Spee
Szemben álló erők
2 csatacirkáló
3 páncélos cirkáló
2 könnyűcirkáló
1 pre-dreadnought
2 páncélos cirkáló
3 könnyűcirkáló
3 teherhajó
Veszteségek
10 halott
19 sebesült
1871 halott
215 fogoly
2 páncélos cirkáló és 2 könnyűcirkáló elsüllyedt, 2 teherhajót elfogtak
Térkép
Falklandi csata (Csendes-óceán)
Falklandi csata
Falklandi csata
Pozíció a Csendes-óceán térképén
d. sz. 52° 29′ 58″, ny. h. 56° 09′ 59″Koordináták: d. sz. 52° 29′ 58″, ny. h. 56° 09′ 59″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Falklandi csata témájú médiaállományokat.

A Falkland-szigeteki csata vagy falklandi csata az első világháború során, 1914. december 8-án zajlott tengeri ütközet a Falkland-szigeteknél a csendes-óceáni német és angol flotta között.

A világháború kitörése után a Maximilian von Spee által vezetett csendes-óceáni német flotta nem remélhette, hogy megvédi a német gyarmatokat a brit, ausztrál, orosz és japán erők ellenében, ezért a Horn-fokot megkerülve hazaindult Németországba. Útközben lőtték Francia Polinézia fővárosát Papeetét és Dél-Amerika partjainál a coroneli csatában elsüllyesztettek két angol cirkálót. A britek egy nagyobb kontingenst küldtek ki a német flotta felkutatására, amely a Falkland-szigeteknél bukkant rá Von Spee hajóira. A csata döntő brit sikerrel zárult, saját veszteségeik jelentéktelenek voltak, míg a német flotta hajóit – két kivétellel – elsüllyesztették. Ezzel megszűnt az antant csendes-óceáni és dél-atlanti kereskedelmi és utánpótlási szállításait veszélyeztető német tengeri jelenlét.

Előzmények[szerkesztés]

Az SMS Scharnhorst

Az 1914. augusztus 4-i brit hadüzenet idején a német kelet-ázsiai flotta csak két páncélos cirkálót (SMS Scharnhorst, SMS Gneisenau) és négy könnyűcirkálót (SMS Leipzig, SMS Dresden, SMS Nürnberg és SMS Emden) számlált, messze nem elég erőt ahhoz hogy a csendes-óceáni brit és velük szövetséges erők ellenében megvédje a német érdekeltségeket. A hajóraj puszta léte is veszélyben forgott, ezért parancsnoka, Von Spee altengernagy úgy döntött, hogy a Horn-fokot megkerülve megpróbál áttörni az Atlanti-óceánon, és visszaviszi hajóit Németországba. Az ellenséges erők megosztása céljából egyik könnyűcirkálóját, az SMS Emdent elküldte az indiai-óceáni szállítási vonalak zavarására, a flotta többi részével pedig átszelte a Csendes-óceánt. A chilei partok mentén Coronel közelében találkozott két brit hadihajóval, a HMS Good Hope és HMS Monmouth cirkálókkal, amelyeket rövid csata után veszteség nélkül elsüllyesztett; a csatában elesett Christopher Cradock ellentengernagy is. Kikötött Valparaísóban, ahol a semleges chilei hatóságok csak 24 órás tartózkodást engedélyeztek a számára. 640 km-rel délebbre Más Afuera szigeténél kapta a hírt, hogy az Emdent legyőzte egy ausztrál hajó és a csingtaói német flottabázist elfoglalták a japánok. November 15-én a chilei San Quintin-öbölben egy ünnepség keretében a Vaskereszt másodosztályát osztották szét a hajók legénységének 300 tagja között, Von Spee pedig első osztályú Vaskeresztet kapott.

A német parancsnokság a hazatérést javasolta Von Spee-nek, de egyébként szabad kezet adott neki, mert tisztában voltak a feladat nehézségével. A coroneli csatában ellőtték muníciójuk felét és szénkészletük is szűkös volt. A hírszerzés azt jelentette, hogy három brit cirkáló, a HMS Defence, Cornwall és Carnarvon tartózkodik a Río de la Plata torkolatánál, de a Falkland-szigeteknél, Stanley városánál az arra járó gőzös nem észlelt hadihajókat. December 1-én elérték a Horn-fokot és átkelés előtt három napig a Picton-szigetnél horgonyoztak; egy elfogott brit teherhajóból feltöltötték a hajók széntartalékait, és vadásztak. December 6-án a brit hajót elsüllyesztették, legénységét a Seydlitz kísérőhajón helyezték el. Von Spee, kapitányainak véleményével szemben úgy döntött, hogy támadást intéznek Stanley ellen; annak ellenére, hogy annyi szenük volt, amennyit a hajók csak el tudtak vinni.

Brit előkészületek[szerkesztés]

A HMS Invincible

Október 30-án Battenberg Lajos, a brit haditengerészet parancsnoka (First Sea Lord) a németellenes hangulat miatt lemondásra kényszerült; utódja Sir John Fisher tengernagy lett. November 3-án híre jött, hogy Von Spee hajóit Chilénél látták: erre Fisher utasítást adott, hogy a Dél-Amerika keleti partjainál tartózkodó HMS Defence csatlakozzon Cradock admirális két cirkálójához. Másnap azonban megérkezett a coroneli csata híre, melyben Cradock elesett, két hajója pedig elsüllyedt. A Grand Fleet két csatacirkálóját, az Invincible-t és az Inflexible-t azonnal Dél-Amerikába rendelték, a raj parancsnokává pedig Fisher régi ellenlábasát, az Admiralitás vezérkari főnökét, Doveton Sturdee altengernagyot nevezték ki.

A két hajó november 11-én futott ki Devonportból, bár az Invincible javítási munkálatai még nem fejeződtek be, és útközben is folytatódtak. A helyzet sürgőssége ellenére, a szénnel való takarékoskodás végett maximális sebességük kevesebb mint felével haladtak (46 km/h helyett 19 km/h-val). November 26-án érkeztek meg a brazil partok mentén fekvő Abrolhos-szigetekhez, ahol csatlakozott hozzájuk a hajóraj többi tagja: három páncélos cirkáló (HMS Carnarvon, Kent és Cornwall) és két könnyűcirkáló (Bristol és Glasgow).

Sturdee terve az volt, hogy a Falkland-szigeteket használja bázisként a németek utáni kutatásban és gyors könnyűcirkálóit küldi ki felderítésre. A hajóraj haladását 12 órával késleltette, hogy a tüzérségi gyakorlat során használt célpont vontatókábele az Invincible hajócsavarja köré tekeredett. December 7-én reggel érkeztek a Falkland-szigetekhez. A két könnyűcirkálót Stanley kikötőjében helyezték el, a nagyobb hajók pedig Port William mélyebb vizű kikötőjében horgonyoztak. Sturdee búvárokat küldött le a propellerre csavarodott kábel eltávolítására, a Cornwall kazánjaiban javítás miatt kioltották a tüzet és a Bristolon szintén szétszerelték az egyik gőzgépet. A Macedonia felfegyverzett kereskedőhajót kiküldték járőrözni és az elavult Canopus csatahajót (amely eredetileg Cradock flottájához tartozott, de lassúsága miatt Stanley kikötőjét védte) pedig egy domb mögött elrejtve őrszolgálatra rendelték. Másnap, december 8-án reggel megérkezett a német flotta, hogy lecsapjon a védtelennek hitt Stanley-re.

A csata[szerkesztés]

A csata lefolyása

A németek megérkezésekor a brit hajók még szenet rakodtak, csak a Kent igyekezett kifelé az öbölből, hogy felváltsa a Macedoniát. A Canopus dombtetőre költöztetett megfigyelői vették észre először a közelgő hajók füstjét. Amikor 11 km-re értek, a Canopus (bár tüzérei nem látták az ellenséget, csak a megfigyelők jelzései alapján lőttek) tüzet nyitott és egyik gránátjával eltalálta a Gneisenau hátsó kéményét. Spee ekkor már láthatta a kikötőben levő csatacirkálók jellegzetes háromágú árbócát is, vagyis rájött, hogy az állomás nem védtelen. Már nem tudta meglepni az ellenséget a kikötőben, hogy esetleg az első brit hajó elsüllyesztésével eltorlaszolja az öböl bejáratát, ezért a nyílt tenger felé fordulva menekülni próbált. A brit flotta főereje tíz órakor hagyta el a kikötőt; a németek előnye 24 km volt, de a csatacirkálók gyorsabbak voltak és szinte az egész nap előttük volt.

A Scharnhorst és a Gneisenau[szerkesztés]

Az angol csatacirkálók 13:00-kor nyitottak tüzet. Spee ekkor már tudta, hogy nem tud elszökni a britek elől, ezért két páncélos cirkálójával 13:20-kor felvette a harcot, gyorsabb könnyűcirkálóit pedig menekülésre utasította. Annyiban előnyös helyzetben volt, hogy az északnyugati szél az angol hajók füstjét feléjük fújta, nehezítve azok célzását. Az Invincible és az Inflexible a Scharnhorsttal és a Gneisenauval vette fel a harcot; cirkálóit Sturdee a német könnyűcirkálók után küldte. A két német páncélos cirkáló többször eltalálta az Invincible-t, de csak kisebb károkat okoztak. Spee ezután megpróbált lefordulni róluk, de 40 perccel később újra lőtávolba értek.

A koncentrált angol tűz hatására a Scharnhorst kéményei kilapultak, több tűz keletkezett rajta és félredőlt. 16:04-kor a dőlés még intenzívebb lett, 16:17-kor pedig elsüllyedt. A Gneisenau 17:15-ig lőtte az ellenséget, amikor lőszere elfogyott, a legénység pedig hagyta elsüllyedni (18:02-kor). Sturdee biztosra ment és nem hagyta magára a süllyedő hajót, pedig eközben a Dresden könnyűcirkálónak sikerült elmenekülnie. A Gneisenau legénységéből 190-et kimentettek. A két angol csatacirkálót 40 találat érte, mindössze egy halottat egy négy sebesültet veszítettek.

A Nürnberg és a Leipzig[szerkesztés]

Eközben a Nürnberg és a Leipzig teljes gőzzel menekült az üldöző angol cirkálók elől. A Nürnberg végül 17:30-kor fordult szembe a nagyobb kaliberű ágyúkkal és jobb páncélzattal rendelkező Kenttel. 18:30-kor a Nürnberg két kazánja felrobbant, amivel tovább csökkent sebessége és manőverezőképessége. A német hajó hosszú üldözés után 19:27-kor felborult. A Glasgow és a Cornwall a Leipziget üldözte, amely hamar kifogyott a lőszerből. A Leipzig 21:23-kor a Falkland-szigetektől mintegy 130 km-re szintén felborult; süllyedését csak 18-an élték túl.

Eredmény[szerkesztés]

A HMS Inflexible kimenti a német matrózokat

A csata veszteségei rendkívül aránytalanok voltak, míg az angolok összesen 10 halottat és 19 sebesültet veszítettek, a német áldozatok száma meghaladta az 1800-at, akik között ott volt Von Spee admirális és két fia is. A 215 tengerből kimentett német hajós fogságba került. Kilencen a Nürnbergről, 18-an a Leipzigről származtak, a többi a Gneisenau matróza volt. A Scharnhorst elsüllyedésének nem volt túlélője.

A nyolc német hajó közül kettőnek sikerült elmenekülnie; a Seydlitz kísérőhajónak és a Dresden könnyűcirkálónak. Utóbbit három hónappal később, 1915. március 14-én a Juan Fernández-szigeteknél sarokba szorították és kapitánya inkább elsüllyesztette, minthogy az ellenség kezére kerüljön.

A csata eredményeképpen az antant déltengeri szállításait veszélyeztető utolsó német hajót is sikerült semlegesíteni.

A titkosszolgálat csapdája[szerkesztés]

A falklandi csata emlékműve Stanleyben

A hajóraj megsemmisülése után a német stratégák nem tudtak napirendre térni afölött, hogy miért akarta megtámadni Spee Stanleyt és hogyan érkezhetett a kikötő védelmére a brit flotta alig egy nappal a német támadás előtt. Az ütközetről írt jelentésre maga Vilmos császár írta rá: „Rejtély marad, hogy mi vette rá Spee-t a Falkland-szigetek elleni támadásra.”

Három lehetséges válasz merült fel ezekre a kérdésekre: hogy Spee saját kezdeményezésből, a coroneli csata utáni lelkesedésében támadott; hogy a német admiralitás utasította; vagy a brit hírszerzés csalta csapdába, hamis jelentéssel.

Az ismert, hogy Spee tiszti gyűlésen jelentette be a támadást Stanley szenelő és kommunikációs állomása ellen (kapitányai tiltakozása ellenére), miután olyan jelentést kapott a valparaísói német távíróállomástól, hogy a kikötőben egyetlen angol hadihajó sem tartózkodik.

1925-ben a német tengerésztiszt, Franz von Rintelen meginterjúvolta William Reginald Hall tengernagyot, a brit admiralitás hírszerzési parancsnokát, aki azt állította, hogy Speenek az angolok küldtek hamis parancsot, miután megfejtették a németek által használt kódot. A parancsban a német flottaparancsnokság utasította a Falkland-szigetek elleni támadásra.

Források[szerkesztés]

  • Bennett, Geoffrey (1962). Coronel and the Falklands. London: B. T. Batsford Ltd.
  • Jaques, Tony (2007). Dictionary of Battles and Sieges: A Guide to 8,500 Battles from Antiquity through the Twenty-first Century. Greenwood Publishing Group. ISBN 9780313335389.
  • Massie, Robert K. (2004). Castles of Steel: Britain, Germany, and the Winning of the Great War at Sea. London: Jonathan Cape ISBN 0-224-04092-8
  • Irving, John (1927). Coronel and the Falklands. London: A. M. Philpot, ltd.
  • Halpern, Paul (1994). A Naval History of World War I. United States: United States Naval Institute ISBN 1-85728-295-7
  • Michael McNally (2012). Coronel and Falklands 1914; Duel in the South Atlantic. Osprey Campaign Series #248. Osprey Publishing ISBN 9781849086745
  • Scott, R Neil; Macneill, RT. Hon. Lord George Islay Robertson (2012). Many Were Held by the Sea: The Tragic Sinking of HMS Otranto. Rowman & Littlefield ISBN 9781442213425
  • A Kent kapitányának naplója
  • Battle of the Falkland Islands World War I Naval Combat

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of the Falkland Islands című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.