SMS Emden (1908)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
SMS Emden
Bundesarchiv DVM 10 Bild-23-61-13, Kleiner Kreuzer "SMS Emden I".jpg
Hajótípus könnyűcirkáló
Névadó Emden városa
Üzemeltető A Német Császári Haditengerészet zászlaja Német Császári Haditengerészet
Hajóosztály Dresden osztály
Pályafutása
Építés kezdete 1906. november 1.
Vízre bocsátás 1908. május 26.
Szolgálatba állítás 1909. július 10.
Sorsa Legénysége zátonyra futtatta a Kókusz-szigeteknél
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 4268 t
Hossz 118,3 m
Szélesség 13,5 m
Merülés 5,53 m
Hajtómű két 13 500 LE-s gőzgéppel hajtott hajócsavar
Sebesség 23,5 csomó
Hatótávolság 6960 km
Fegyverzet 10 db 10,5 cm-es löveg
2 db torpedóvető cső
Páncélzat fedélzet: 80mm; felépítmény: 100 mm; ágyútornyok: 50 mm

Legénység 18 tiszt, 343 matróz
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Emden témájú médiaállományokat.

Az SMS Emden (SMS: Seiner Majestät Schiff, németül Őfelsége Hajója) A Német Császári Haditengerészet számára készült könnyűcirkáló volt, a Dresden-osztály második és utolsó tagja. Építését 1906-ban kezdték el a danzigi Császári Hajógyárban. 1908 májusában bocsátották vízre és 1909 júniusára készült el teljesen. Szolgálati idejének döntő részét a Távol-Keleten, a csendes-óceáni német érdekeltségek védelmével töltötte, báziskikötője Csingtao volt. 1913-ban került Karl von Müller parancsnoksága alá. Az első világháború kitörésekor elfogott egy orosz gőzöst, amit felfegyverzett Cormoran néven kísérőhajóként használt. A német csendes-óceáni flotta parancsnoka az Indiai-óceánra küldte az antant kereskedelmi- és szállítási útvonalainak zavarására. Az Emden két hónap alatt majdnem két tucatnyi teherhajót fogott el, 1914 októberében pedig a penangi csatában elsüllyesztette az orosz Zsemcsug cirkálót és a francia Mousquet rombolót.

A Kókusz-szigeteknél az Emdent utolérte az erősebb fegyverzetű, ausztrál HMAS Sydney és jelentős károkat okozott benne. Müller partra futtatta a hajóját, hogy megmenthesse a legénységet. 376 embere közül 133-an elestek, a többiek fogságba kerültek (a korábban partra küldött csapat kivételével, amely megszerzett egy szkúnert és visszatért Németországba). A zátonyra futott, használhatatlan cirkálót csak az 1950-es években bontották le végleg.

Konstrukciója[szerkesztés]

Dresden osztályú hajó tervrajza

Az Emden hossza 118,3 m volt, legnagyobb szélessége 13,5 m, merülése pedig 5,53 m. vízkiszorítása teljes harckészültségben 4268 tonna volt. Két hajócsavar hajtotta, melyeket egy-egy 13 500 lóerős (10 100 kW), háromszoros expanziójú gőzgép forgatott. Gőzgépeit 12 széntüzeléses kazán szolgálta ki. Az Emden 860 tonna szenet tudott magával vinni, amivel 12 csomós (22 km/ó) sebességgel 6960 km-re volt képes elmenni. Végsebessége elérte a 23,5 csomót (43,5 km/ó). Az Emden volt az utolsó német cirkáló, amelyet háromszoros expanziójú gőzgép hajtott; a később épített hajók modernebb hajtóműveket kaptak. Legénysége 18 tisztből és 343 matrózból állt.

A hajó fegyverzetét 10 darab egyesével elhelyezett, 10,5 cm kaliberű SK L/40 löveg tette ki. Egy-egy ágyú a hajó orrában kétoldalt, további három-három középen, míg a megmaradó egy-egy a taton lett elhelyezve. Lőtávolságuk 12,2 km volt; a hajó ágyúnként 150 gránátot vitt magával. Az Emdent ezenkívül felszerelték két 50-es torpedóvető csővel (négy torpedóval) és 50 db aknával is. A cirkáló fedélzetét 80 mm-es, a felépítményt 100 mm-es, az ágyúkat pedig 50 mm-es páncél védte.

Szolgálatba állása[szerkesztés]

Az SMS Emden építését elrendelő parancs 1906. április 6-án érkezett a danzigi Császári Hajógyárba (Kaiserliche Werft), építését pedig 1906. november 1-én kezdték el. 1908. május 26-án vízre bocsátották és a nevét adó város főpolgármestere, Dr. Leo Fürbringer megkeresztelte. Teljes felszerelése 1909. július 10-re készült el, ás utána átadták a haditengerészetnek. Ezután megkezdte próbaútjait, amit augusztus 11. és szeptember 5. között megszakított, mert részt vett a flotta őszi hadgyakorlatában és eközben Vilmos császár jachtját, a Hohenzollernt is kísérte.

1910. április 1-én az Emdent a Csingtaóban állomásozó kelet-ázsiai hajórajhoz (Ostasiengeschwader) irányították. Április 12-én kifutott Kielből, hogy Dél-Amerika érintésével a Csendes-óceánra jusson. Május 12-én kikötött Montevideóban, ahol találkozott a kelet-amerikai német állomáshoz (Ostamerikanischen Station) tartozó Bremen cirkálóval. A két hajó május 17-30 között Németországot képviselte a Buenos Airesben tartott, Argentína százéves függetlenségét méltató ünnepségeken. Ezután megkerülték a Horn-fokot; az Emden megállt a chilei Valparaísóban, a Bremen pedig folytatta útját Peru felé.

Karl von Müller, az Emden parancsnoka

Az óceánt átszelését hátráltatta, hogy egy ideg nem fértek hozzá megfelelő minőségű szénhez. Végül június 24-re sikerült a chilei haditengerészettől 1400 tonna szenet vásárolni és nekivágtak a Csendes-óceánnak. A rossz időjárás miatt kénytelenek voltak kikötni a Húsvét-szigeten; ezután július 12-én szenet vettek fel Tahitin, majd július 22-én elérték az első német gyarmatot, Német-Szamoát. Csatlakoztak az éppen itt tartózkodó kelet-ázsiai flottához, októberben pedig az egész hajóraj visszatért Csingtaóba. Az Emdent még ebben az évben elküldték egy körútra a Jangce torkolatához és Nagaszakiba, majd visszatért a báziskikötőbe az éves nagyjavítás elvégzésére. Erre azonban nem került sor, mert a Karolina-szigetekhez tartozó Ponapén fellázadtak a bennszülöttek, és a felkelés elnyomására az Emdent és a Hongkongban állomásozó Nürnberget rendelték ki.

A két cirkáló lőtte a lázadók állásait, majd január közepén legénységük a helybeli német garnizonnal közösen szárazföldön is támadásba lendült. Február végére leverték a felkelést és március 1-én az Emden visszaindult Csingtaóba. Ezután elvégezték rajta a javítási munkálatokat, 1911 közepén pedig japán körútra indult; ám egy tájfun során összeütközött egy japán gőzhajóval és újból javításokra szorult. Az októberben kitört kínai felkelést követően ismét a Jangce torkolatánál lévő német koncessziós terület védelmére küldték. Novemberben Maximilian von Spee altengernagy vette át a csendes-óceáni német flotta irányítását. Az év végén az Emden nyerte el a flotta tüzérségi versenyének fődíját. Decemberben az Emden sietett segítségére a koreai Incshonnál zátonyra futott Deike Rickmers német gőzösnek.

1913 májusában Karl von Müller korvettkapitány vette át az Emden parancsnokságát; nem sokkal ezután fregattkapitánnyá léptették elő. A cirkáló júniustól végigjárta a csendes-óceáni német kolóniákat, majd Nankingba vezényelték, ahol a kínai kormányerők és felkelők között dúlt a harc. Augusztus 14-én áthajóztak Sanghajba, ahol a lázadók 26-án lőtték az Emdent, amire a németek a hajó lövegeivel válaszoltak.

Az első világháború[szerkesztés]

Az SMS Cormoran segédcirkáló, a volt orosz Rjazany

1914 első felét az Emden a kínai és japán vizeken való járőrözéssel töltötte. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása idején az Emden volt az egyetlen német hadihajó Csingtao kikötőjében; von Spee a másik két páncélos cirkálóval, a Scharnhorsttal és a Gneisenauval a Csendes-óceán déli részén tartózkodott, a Leipzig pedig Mexikóba tartott, felváltani a Nürnberget. A német hadüzenet előestéjén Müller kifutott a tengerre, hogy időben elkezdhesse az ellenséges hatalmak tengeri útvonalain való járőrözést. Augusztus 2-án Németország hadat üzent Oroszországnak és a következő napon az Emden elfogta az orosz Rjazany gőzöst, amit Csingtaóba küldött, hogy fegyverezzék fel és alakítsák át haditengerészeti kísérőhajóvá.

Augusztus 5-én Spee utasította Müllert, hogy haladjon a flotta Pagan-szigeti találkozópontja felé. Az Emden a Prinz Eitel Friedrich kísérőhajó és Markomannia teherhajó kíséretében 12-én ért a kijelölt ponthoz. Mivel várható volt, hogy Japán az antant oldalán belép a háborúba és képtelenek lettek volna megvédeni a csendes-óceáni német birtokokat, Spee úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló erőkkel Dél-Amerikán keresztül hazahajózik Németországba. Müller javasolta, hogy elterelésül egy hajó az Indiai-óceánon zavarja a brit útvonalakat és mivel az Emden volt a flotta leggyorsabbja, őt választották ki erre a feladatra.

Portyázás az Indiai-óceánon[szerkesztés]

Az Emden útvonala

Augusztus 14-én az Emden és a Markomannia elvált a flotta többi tagjától és nyugatnak, az Indiai-óceán felé indult. Mivel a Königsberg cirkáló már az Ádeni-öböl környékén tartózkodott, Müller az óceán kelti felét választotta. Miután átszelte a Banda-tengert, szenet szeretett volna felvenni a holland fennhatóságú Jampea-szigeten, de a hollandok szigorúan betartották semlegességüket és nem adtak el neki utánpótlást. Miközben átkelt a Bali és Lombok közötti Lombok-szoroson, rádiósai vették a térségben tartózkodó brit HMS Hampshire cirkáló adásait. Az Emden legénysége egy álkéményt szerkesztett a hajóra, hogy messziről brit cirkálónak tűnjenek, majd Jáva és Szumátra déli, illetve délnyugati partjait követve India felé haladtak.

Szeptember 5-én érték el a Bengáli-öblöt, anélkül, hogy az angolok felfedezték volna őket. Szeptember 10-ig sikertelenül kerestek ellenséges hajókat, de ekkor elfogták a Colombo és Kalkutta között közlekedő görög Pontoporros teherhajót, amely a britek számára szállított. Müller elkobozta a hajót, de a legénységet kártalanította. Ezután az Emden öt hajót fogott el, négyet elsüllyesztett, az ötödiken, a Kabingán pedig a többi hajó legénységét szállította. Szeptember 13-án szabadon engedte a Kabingát és utána még két brit hajót süllyesztett el. A Gangesz torkolatánál elfogott és átkutatott egy norvég teherhajót, de mivel nem talált hadianyagot rajta, elengedte. A norvégok elmondták, hogy több antant-hadihajót láttak a környéken, ezért a németek visszafordultak az indiai partok felé.

Miután átkutattak és elengedtek egy olasz kereskedőhajót, az tájékoztatta a németek jelenlétéről a britek egyik hajóját, amely aztán riadóztatta a parti hatóságokat. A brit gyarmati hatóság azonnali hajózási tilalmat és a kikötővárosok elsötétítését rendelte el. Martyn Jerram altengernagy utasította a Hampshire-t, a Yarmouth-ot és a japán Csikuma cirkálót, hogy kutassák fel az Emdent; a Minotaur és a japán Ibuki páncélos cirkálókat pedig a lehetséges szenelőhelyek közötti járőrözésre küldte.

Égő olajtartályok a madrasi támadás után

Szeptember végén Müller úgy döntött, hogy tüntetőleg támadást intéz Madras kikötője ellen. Szeptember 22-én este 8 órakor behajózott a rendelkezések ellenére kivilágított kikötőbe, mintegy 2700 méterre megközelítette a partot majd tüzet nyitott. 130 gránátot lőtt ki, amelyekkel felgyújtott két olajtartályt, három másikat és egy teherhajót pedig megrongált. Másnap a britek megerősítették a hajózási tilalmat, aminek következtében szeptemberben az export volumene 61,2%-kal lecsökkent.

Madrastól a német hajó Ceylon nyugati partjai felé vette útját, ahol szeptember 25-én elsüllyesztett két brit kereskedőhajót és elfogta a szénszállító Buresket, amelyre német legénységet tettek. Ugyanaznap még elsüllyesztett két másik angol teherhajót, majd a Maldív-szigetekhez indult. Ide 29-én érkeztek, és a Buresk készleteiből feltöltötték a cirkáló szénkamráit. Ezután dél felé indulva két napig sikertelenül kerestek új áldozatot, majd Chagos-szigetekhez tartozó Diego Garcia szigete felé indultak. Az itteni brit helyőrség furcsa módon még nem értesült a hadiállapotról, ezért barátságosan fogadták a német hajót. Müller egészen október 10-ig itt maradt, hogy kisebb javításokat végezzenek, megtisztítsák a hajófeneket az algáktól és pihentesse a legénységet. Innen visszatért volna Ceylon partvidékére, de ismét fogták a Hampshire rádióadását, ezért visszatértek a Chagos-szigetekhez és északra kanyarodva a Maldív-szigetek környékén kerestek zsákmányt. Eközben az angolok október 12-én elfogták a Markomanniát, megfosztva az Emdent egyik támogató kísérőjétől. Október 15-én a németek elfoglaltak egy brit gőzöst, melyet másnap elsüllyesztettek. A következő öt napban öt másik hajót tartóztattak fel, hármat elsüllyesztettek, egyen a hajók legénységét gyűjtötték össze, egyet pedig kísérő teherhajóként használtak. Október 20-án Müller úgy döntött, hogy ideje vadászterületet váltani.

A penangi csata[szerkesztés]

Az orosz Zsemcsug cirkáló

Müller Következő célpontja a Brit-Malájföld fontos kikötője, Penang volt. A Nicobar-szigeteknél szenet vett fel, és 27-én este innen indult Penang felé, hogy hajnalra a kikötőhöz érjen. A negyedik álkéményét újra felrakó német hajó a következő napon hajnali háromra ért Penanghoz, ahol megfigyelői jelezték, hogy egy kivilágított hadihajó, a csuzimai csatában is részt vett orosz Zsemcsug cirkáló tartózkodik a kikötőben. A Zsemcsug kazánjai javítás alatt voltak, vagyis csak részben volt mozgásképes és ágyúi is csak hat lövedékkel voltak ellátva. Az Emden 300 méterre megközelítette az orosz cirkálót, kilőtt rá egy torpedót, majd lövegeivel is tüzet nyitott. A Zsemcsugban az első torpedó is jelentős károkat okozott, de Müller megfordította a hajóját és egy másodikat is kilőtt, amely kettészakította a cirkálót és az orosz hajó gyorsan elsüllyedt. Az összecsapásban 81 orosz matróz halt meg és 129-en megsebesültek. A kikötőben tartózkodó elavult francia D'Iberville cirkáló és a Fronde romboló tüzet nyitott az Emdenre, de lövéseik pontatlanok voltak.

Az Emden ezután visszavonult, de a kikötő közelében észrevette a lőszerrel megrakott brit SS Glen Turret teherhajót, amely horgonyon állva várta a révkalauzt. Csónakokat küldött ki a hajó elfoglalására, de közben észrevette a közeledő francia Mousquet rombolót. A felkészületlen hadihajót hamarosan szétlőtték, majd miután felvette a túlélőket (egy tisztet és 35 matrózt), reggel nyolc órakor elhagyták a csata színhelyét. Egy másik francia romboló követni próbálta, de egy viharban nyomát vesztette. Október 30-án Müller megállított egy brit gőzöst, ahová átrakta a franciákat, miután aláíratott velük egy nyilatkozatot, hogy nem harcolnak tovább a háborúban. A Penang elleni támadás megdöbbentette az antant haditengerészetét és számos ausztrál hadiszállítmány jelentős késedelmet szenvedett, mert nem tudtak a konvojoknak megfelelő kíséretet biztosítani.

A kókusz-szigeteki csata[szerkesztés]

Miután biztonságba helyezte foglyait, az Emden Szumátra északi részének megkerülésével dél felé indult, hogy elfoglalja a Kókusz-szigeteki brit szenelő- és távíróállomást. Útközben két napot a Szunda-szoros közelében töltött, de talált zsákmányra. Ezután egyenesen a Kókusz-szigetek felé tartott és november 9-én reggel hat órakor Direction Island-hez érkezett. Hajókat nem észleltek, ezért Müller 46 embert Hellmuth von Mücke főhadnagyra bízott, hogy szálljanak partra és pusztítsák el a rádióállomást és a tengeralatti kábel helyi állomását. Az állomás észlelte a hajó közeledését és jelezte, hogy ismeretlen hadihajót láttak. A 96 km-re tartózkodó, konvojt kísérő ausztrál HMAS Sydney cirkáló vette az adást és maximális sebességgel a sziget felé indult. Az Emden észlelte a Sydney válaszát, de helytelenül úgy vélték, hogy 460 km-re van és még van idejük. Reggel kilenckor észlelték a füstöt a horizonton, fél órával később pedig már látták, hogy hadihajó igyekszik feléjük.

A Sydney 8700 méterre szűkítette a köztük levő távolságot, majd az Emdennel párhuzamos útvonalat követett. Először a németek nyitottak tüzet és harmadik lövésre el is találták az ellenséget. Müller minden lehetséges ágyújával lőtt, minden tizedik másodpercben, remélve hogy semlegesíteni tudja ellenfele nehezebb fegyverzetét. Egyik lövésükkel ki is lőtték az ausztrál hajó tatján a tűzvezérlő állomást; egy másik gránátjuk a találat után nem robbant fel. Az Emden megpróbált torpedótávolságra kerülni, de közben a Sydney is lőni kezdett és 152 mm-es ágyúival súlyos károkat okozott ellenfelének: elpusztította rádióantennáját és az az orrban az egyik löveg legénységét. 09:45-kor Müller újabb torpedótámadáshoz fordította a hajót, mikor egy lövedék megrongálta a kormányszerkezetet és az Emdent ezentúl csak a propellerek fordulatszámának változtatásával lehetett fordítani. Megsemmisültek a lövegek távmérői és az ágyúk kezelői közül sokan elestek.

Az Emden maradványai

Müller újból torpedózni akart, de a Sydney kimanőverezte. Nem sokkal tíz óra után egy találat hatására felrobbant a négyes löveg lőszerkészlete és tűz ütött ki az Emdenen. A negyedik és utolsó közelítési próbálkozás a torpedótámadáshoz is kudarccal zárult. 10:45-re az Emden ágyúi többségükben használhatatlanná váltak, felépítménye súlyosan megrongálódott és két hátsó kéményét és első árbocát ellőtték. Müller belátta, hogy elveszítette a harcot, ezért, hogy legénységét megmentse, a sziget partjának vezette a hajót. 11:15-kor a német cirkáló fennakadt egy zátonyon, kazánjait és gépházát elöntötte a tenger. A célzó- és torpedóvezérlő műszereket tengerbe dobálták, a jelzőkönyvet és titkos iratokat elégették. A Sydney egy időre otthagyta az Emdent, hogy elfogja a kísérő Buresket, majd miután visszatért, zászlójelekkel kérdezte, hogy megadják-e magukat. Mivel a jelzőkönyv elégett, a németek nem tudtak válaszolni és az ausztrál cirkáló tüzet nyitott: erre a németek gyorsan felhúzták a fehér zászlót.

A foglyok elszállítása az Emdenről

A csata során az Emden tizenhatszor találta el a Sydneyt, három matrózát megölte, 13-at pedig megsebesített. Ezzel szemben a Sydney 670 kilőtt gránátjával mintegy száz találatot ért el. Az Emdenen a 376-ból 133 tiszt és matróz esett el. A túlélők közül a sebesülteket Ausztráliába, az egészségeseket - köztük Müllert - egy máltai fogolytáborba vitték, ahonnan 1920-ban szabadultak. Mücke partraszálló csoportja elkerülte a fogságot. A patról figyelték a csatát, és mikor látták, hogy veszítettek, elfoglaltak egy 97 tonnás rozoga szkúnert és még a Sydney visszatérte előtt elhajóztak. Miután elérték Jement - amely akkor a németek szövetségese, a Török Birodalom fennhatósága alatt volt -, szárazföldön Konstantinápolyba utaztak és jelentkeztek az ott tartózkodó német Wilhelm Souchon tengernagynál, a Goeben volt parancsnokánál.

Emlékezete[szerkesztés]

Három hónapos és 56 ezer km-es útja alatt az Emden megsemmisítette az antant két hadihajóját és elsüllyesztett 16 brit és egy orosz kereskedőhajót, összesen 70 825 regisztertonna értékben. Négy másik brit hajót elfogott és elengedett, egy angol és egy görög hajót pedig teherszállítóként használt. 1915-ben egy japán társaság felvetette, hogy vontassák le a zátonyról és javítsák meg, de egy vizsgálat után a javaslatot elvetették. 1919-es közlések szerint a roncs szinte teljesen széttört és víz alá került. Az Emden maradványait az 1950-es évek elején gyűjtötte össze egy roncshasznosító japán társaság, de egyes darabjai ma is megtalálhatóak szétszórva a tengerfenéken.

Az Emden ágyúja a sydney-i Hyde Parkban

A hajó pusztulása után II. Vilmos császár Vaskereszttel tüntette ki a hajót és parancsba adta, hogy ugyanezzel a névvel újabb cirkálót építsenek. A császár parancs értelmében a hajó orrára ráfestették a Vaskeresztet. A háború elvesztése után ez a cirkáló a flotta többi hajójával az antant kezébe került. 1925-ben újabb cirkálót építettek Emden névvel, amely harcolt a második világháborúban. Nyugat-Németország flottájában két Emden nevű hajó szolgált; az elsőt, egy Köln-osztályú fregattot 1959-ben, a másodikat, egy Bremen-osztályú fregattot 1979-ben építették.

Három évvel a csata után az ausztrálok leszerelték a roncs három ágyúját: az egyiket Sydneyben a Hyde Parkban, a másodikat a Sydney melletti HMAS Kuttabul tengerészeti támaszponton, a harmadikat pedig Canberrában, az Ausztrál Háborús Emlékhelyen állították fel.

A 10-es, 20-as és 30-as években több ausztrál és német filmben mutatták be az Emden tetteit, illetve elfogását. 2012-ben Németországban Die Männer der Emden (Az Emden emberei) címmel újabb filmben mutatták be a partraszállók menekülését a Kókusz-szigetekről.

Források[szerkesztés]

  • Corbett, Julian. Naval Operations to the Battle of the Falklands. History of the Great War: Based on Official Documents I (2nd, reprint of the 1938 ed.). London and Nashville, Tennessee: Imperial War Museum and Battery Press. ISBN 089839256X.
  • Forstmeier, Friedrich (1972). "SMS Emden, Small Protected Cruiser 1906–1914". In Preston, Antony. Warship Profile 25. Windsor, UK: Profile Publications. pp. 1–24.
  • Gardiner, Robert; Gray, Randal, eds. (1984). Conway's All the World's Fighting Ships: 1906–1922. Annapolis, MD: Naval Institute Press. ISBN 0870219073.
  • Gottschall, Terrell D. (2003). By Order of the Kaiser. Annapolis, MD: Naval Institute Press. ISBN 1557503095.
  • Gröner, Erich (1990). German Warships: 1815–1945. Annapolis, MD: Naval Institute Press. ISBN 0870217909.
  • Halpern, Paul G. (1995). A Naval History of World War I. Annapolis, MD: Naval Institute Press. ISBN 1557503524.
  • Hildebrand, Hans H.; Röhr, Albert; Steinmetz, Hans-Otto (1993). Die Deutschen Kriegsschiffe 3. Ratingen, DE: Mundus Verlag. ISBN 3782202112.
  • Hough, Richard (2003). Falklands 1914: The Pursuit of Admiral Von Spee. Penzance, UK: Periscope. ISBN 190438112X.
  • Hoyt, Edwin P. (2001). The Last Cruise of the Emden: The Amazing True World War I Story of a German-Light Cruiser and Her Courageous Crew. Guilford, CT: The Lyons Press. ISBN 1585743828.
  • Jose, Arthur W. (1941) [1928]. The Royal Australian Navy 1914–1918. The Official History of Australia in the War of 1914–1918 IX (9th ed.). Sydney, NSW: Angus and Robertson. OCLC 215763279.
  • Kester, Bernadette (2003). Film Front Weimar: Representations of the First World War in German films of the Weimar Period (1919–1933). Amsterdam: Amsterdam University Press. ISBN 0585498830.
  • Koop, Gerhard; Schmolke, Klaus-Peter (2002). German light cruisers of World War II: Emden, Königsberg, Karlsruhe, Köln, Leipzig, Nürnberg. Annapolis, MD: Naval Institute Press. ISBN 1853674850.
  • Lochner, R. K. (1988). Last Gentleman-Of-War: Raider Exploits of the Cruiser Emden. Annapolis, MD: Naval Institute Press. ISBN 0870210157.
  • Mehl, Hans (2002). Naval Guns: 500 Years of Ship and Coastal Artillery. Annapolis, MD: Naval Institute Press. ISBN 1591145570.
  • "Narrative of the Proceedings of H.M.A.S. Sydney". Naval Review (London: The Naval Society) (2): 448–459. 1915. OCLC 9030883.
  • Pike, Andrew; Cooper, Ross (1980). Australian Film 1900–1977: A Guide to Feature Film Production. Melbourne: Oxford University Press. ISBN 0195542134.
  • Staff, Gary (2008). Battle for the Baltic Islands. Barnsley, South Yorkshire: Pen & Sword Maritime. ISBN 9781844157877.
  • Staff, Gary (2011). Battle on the Seven Seas: German Cruiser Battles, 1914–1918. Barnsley, UK: Pen & Sword Maritime. ISBN 9781848841826.
  • Van der Vat, Dan (1984). Gentlemen of War, The Amazing Story of Captain Karl von Müller and the SMS Emden. New York, NY: *William Morrow and Company, Inc. ISBN 0688031153.
  • von Mücke, Hellmuth (2000). The Emden–Ayesha Adventure: German Raiders in the South Seas and Beyond, 1914. Annapolis, MD: Naval Institute Press. ISBN 1557508739.
  • Willmott, H. P. (2009). The Last Century of Sea Power (Volume 1, From Port Arthur to Chanak, 1894–1922). Bloomington, IN: Indiana University Press. ISBN 9780253352149.
  • Yates, Keith (1995). Graf Spee's Raiders: Challenge to the Royal Navy, 1914–1915. Annapolis, MD: Naval Institute Press. ISBN 1557509778.

Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Emden (1908) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.