Héjjas Iván

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Héjjas Iván
Hejjas.jpg
Született 1890. január 19.
Kecskemét
Meghalt 1950 decembere (60 évesen)
Vigo
Nemzetisége magyar
Egysége Rongyos Gárda
Csatái első világháború, második világháború, Nyugat-magyarországi felkelés

Vitéz Héjjas Iván (Kecskemét, 1890. január 19.Vigo, Spanyolország, 1950 decembere) katonatiszt, országgyűlési képviselő.

Élete[szerkesztés]

A középiskola elvégzése után apja, Héjjas Mihály birtokán gazdálkodott. Az első világháborúban katona volt, mint tartalékos főhadnagy szerelt le. A Magyarországi Tanácsköztársaság (1919) alatt a Kecskemét környéki ellenforradalmi mozgalmak egyik szervezője és vezetője volt. Szegeden belépett a nemzeti hadseregbe, amelynek karhatalmi osztagparancsnoka lett a Duna–Tisza közén. A Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után Orgovány környékén ő szervezte meg azokat a megtorló akciókat, amelyek áldozatait, akár politizáltak vagy kormányoztak a Tanácsköztársaság idején, akár csak zsidók vagy egyszerű tanyasi parasztok voltak, 1920. június 6-án az orgoványi erdőben kivégezték.[1][2] 1921-ben Prónay Pállal együtt ő volt a nyugat-magyarországi felkelés egyik megszervezője, a Bruck-Királyhida környékén működő úgynevezett 1. hadsereg parancsnoka (1921. augusztus–november), a Rongyos Gárda és a Lajtabánság egyik vezetője.

Vezetője volt az Ébredő Magyarok Egyesületének (1919–44), szervezője s végrehajtója a fürstenfeldi fegyverrablásnak (1920. július). 1927–1931 között a fajvédő Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt programjával a kunszentmiklósi kerület országgyűlési képviselője volt. A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium közlekedéspolitikai szakosztályának munkatársa, 1940-től a közforgalmi repülési ügyek szakosztályvezetője, a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének társelnöke (1941–44) volt. 1938–1939-ben a kárpátaljai gerillaakciókat végrehajtó Rongyos Gárda egyik vezetője és osztagparancsnoka. 1944 végén a szovjetek elől Németországba ment, majd Spanyolországban telepedett le és ott is hunyt el.

Magyarországon 1947-ben a bíróság távollétében kötél általi halálra ítélte, mivel a vád szerint a róla elnevezett terrorkülönítmény egyik parancsnokaként hatvanhat áldozat elhurcolásában, megkínzásában és megölésében vett részt.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Encyclopaedia Hungarica. Főszerk. Bagossy László. [Calgary], Hungarian Ethnic Lexikon Foundation, 1992-1998.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–2002.  
  • Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.
  • Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940.
  • Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. (Bp., 1929)
  • Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek 1938-1948. Bp., Európa, 1997. 517 o.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Karsai Elek–Pamlényi Ervin: A fehér terror (Bp., 1951);
  • Gadanecz Béla: Landler Jenő, a védőügyvéd (vál. dokumentumok, Bp., 1975);
  • Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig (Bp., 1978).