Héjjas Iván

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Héjjas Iván
Hejjas.jpg
Született 1890. január 19.
Kecskemét
Meghalt 1950 decembere (60 évesen)
Vigo
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Egysége Rongyos Gárda
Csatái első világháború, második világháború, Nyugat-magyarországi felkelés

Vitéz Héjjas Iván (Kecskemét, 1890. január 19.Vigo, Spanyolország, 1950 decembere) katonatiszt, országgyűlési képviselő.

Élete[szerkesztés]

A középiskola elvégzése után apja, Héjjas Mihály birtokán gazdálkodott. Az első világháborúban katona volt, mint tartalékos főhadnagy szerelt le. A Magyarországi Tanácsköztársaság (1919) alatt a Kecskemét környéki ellenforradalmi mozgalmak egyik szervezője és vezetője volt. Szegeden belépett a nemzeti hadseregbe, amelynek karhatalmi osztagparancsnoka lett a Duna–Tisza közén. A Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után Orgovány környékén ő szervezte meg azokat a megtorló akciókat, amelyek áldozatait, akár politizáltak vagy kormányoztak a Tanácsköztársaság idején, akár csak zsidók vagy egyszerű tanyasi parasztok voltak, 1920. június 6-án az orgoványi erdőben kivégezték.[1][2] 1921-ben Prónay Pállal együtt ő volt a nyugat-magyarországi felkelés egyik megszervezője, a Bruck-Királyhida környékén működő úgynevezett 1. hadsereg parancsnoka (1921. augusztus–november), a Rongyos Gárda és a Lajtabánság egyik vezetője.

Vezetője volt az Ébredő Magyarok Egyesületének (1919–44), szervezője s végrehajtója a fürstenfeldi fegyverrablásnak (1920. július). 1927–1931 között a fajvédő Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt programjával a kunszentmiklósi kerület országgyűlési képviselője volt. A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium közlekedéspolitikai szakosztályának munkatársa, 1940-től a közforgalmi repülési ügyek szakosztályvezetője, a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének társelnöke (1941–44) volt. 1938–1939-ben a kárpátaljai gerillaakciókat végrehajtó Rongyos Gárda egyik vezetője és osztagparancsnoka. 1944 végén a szovjetek elől Németországba menekült, majd Spanyolországban telepedett le, és ott is halt meg.

Magyarországon 1947-ben a bíróság távollétében kötél általi halálra ítélte, mivel a vád szerint a róla elnevezett terrorkülönítmény egyik parancsnokaként hatvanhat áldozat elhurcolásában, megkínzásában és megölésében vett részt.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Encyclopaedia Hungarica. Főszerk. Bagossy László. [Calgary], Hungarian Ethnic Lexikon Foundation, 1992-1998.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–2002.  
  • Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.
  • Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940.
  • Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. (Bp., 1929)
  • Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek 1938-1948. Bp., Európa, 1997. 517 o.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Karsai Elek–Pamlényi Ervin: A fehér terror (Bp., 1951);
  • Gadanecz Béla: Landler Jenő, a védőügyvéd (vál. dokumentumok, Bp., 1975);
  • Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig (Bp., 1978).