Alexandre Millerand

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alexandre Millerand
Alexandre Millerand, 12e président de la République française.jpg
Franciaország elnöke
Andorra társhercege
Hivatali idő
1920. szeptember 13.1924. június 11.
Előd Paul Deschanel
Utód Gaston Doumergue
Franciaország 54. miniszterelnöke
Hivatali idő
1920. január 20.1920. szeptember 24.
Előd Georges Clemenceau
Utód Georges Leygues

Született 1859. február 10.
Párizs
Elhunyt 1943. április 7. (84 évesen)
Versailles
Sírhely Passyi temető
Párt PS

Házastársa Jeanne Millerand
Foglalkozás
Iskolái
  • Párizsi Egyetem jogi kara
  • Lycée Louis-le-Grand

Díjak
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének nagykeresztje
  • Fehér Sas-rend
  • Grand Master of the Legion of Honour
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Alexandre Millerand témájú médiaállományokat.

Alexandre Millerand (Párizs, 1859. február 10.Versailles, 1943. április 7.) francia jogász, államfő, a Harmadik Köztársaság 54. miniszterelnöke volt. Elnökként, alkotmánymódosítással akarta elérni az elnöki jogkör kiterjesztését. Az ő miniszterelnöksége alatt íratták alá a magyar féllel a trianoni békeszerződést. Millerand kísérőlevele, amely sok illúzióra, félreértésre és félremagyarázásra adott okot, felcsillantotta az ultimátumszerű békeszerződés esetleges revíziójának lehetőségét.

Élete[szerkesztés]

Alexandre Millerand 1859. február 10-én született Párizsban. Jogi tanulmányokat végzett, majd 1885-ben szocialista politikusként a képviselőház tagjává választották. Hamarosan a szocialista baloldal vezető egyénisége lett és 1896-ig a baloldali La Petite République szerkesztője volt. 1899-ben kereskedelmi miniszterként René Waldeck-Rousseau kormányának tagja lett és kereskedelmen, a kereskedelmi hajózáson, az oktatási költségeken, a postarendszeren és a munkásosztály életkörülményein igyekezett javítani.[1]

1909-ben Aristide Briand első kormányának közmunkaügyi minisztere lett. Elsőként az állami vasutat szervezte újjá. 1910 októberében Briand miniszterelnökkel együtt bevetette a katonaságot a vasúti sztájk elfojtása céljából. 1912-ben Raymond Poincaré miniszterelnöksége alatt kinevezték hadügyminiszternek. Ebben a tisztségben újjászervezte a katonai felsővezetést és a katonai repülésnek meghatározott státuszt adott. A hadügyminiszteri pozíciót René Viviani kormányzása alatt is megtartotta, egészen az 1915 októberében bekövetkező lemondásáig. 1918-ban Szellemi és Politikai Tudományok Akadémiájának tagjává választották.[1]

1920 januárjában, Georges Clemenceau lemondása után Millerand alakított kormányt, amelyben egyszerre volt miniszterelnök és külügyminiszter is. Legfőbb feladata a versailles-i békeszerződés betartatása volt. 1920 májusában megakadályozta a sztrájkok formájában jelentkező forradalmi szerveződések létrejöttét. Emellett fegyverszállítmányokat küldött a lengyel félnek a lengyel–szovjet háborúban. 1920 szeptemberében Paul Deschanel elnök egészségügyi okokból lemondásra kényszerült. Utódja Millerand lett, aki ekkor a mérsékelt jobboldali Bloc National nevű koalíció vezetője volt.[1]

Millerand már a jelöltsége idején sem titkolta, hogy az alkotmány módosításával ki akarja terjeszteni az elnöki jogkört. Ezen elképzelése miatt azonban ellentétbe került a radikális és szocialista többséggel, amely Cartel des Gauches néven sikeresnek bizonyult az 1924 májusi választásokon. A baloldali többség keményen bírálta az új elnököt, mivel ő nyíltan a konzervatívokat támogatta. Ennek következtében nem sikerült kormányt alakítania és lemondásra kényszerült. 1927-től 1940-ig másodlagos szerepet játszott a francia szenátusban. Jelentősebb, publikált művei közé tartozik a Le Socialisme réformiste (1903) és a Pour la défense nationale (1913). 1943. április 7-én hunyt el Versailles-ban.[1]

Szerepe a trianoni békeszerződésben[szerkesztés]

Az első világháborút Magyarország vesztesként fejezte be. Az antant a háborút követően a Magyar Királyság feldarabolása mellett döntött. Millerand miniszterelnök 1920 februárjában való hatalomra jutása után a magyar-francia kapcsolatok némileg javultak. Millerand a tervezett trianoni békeszerződés ellensúlyozására gazdasági és politikai támogatást kívánt nyújtani Magyarországnak, mivel felfogta, hogy enélkül elképzelhetetlen a térség stabilitása. A magyar területi veszteségeket illetően azonban végül hajthatatlan maradt.

Az ultimátumszerű békeszerződést kísérőlevelekkel adták át. A magyar félnek 1920. május 6-án átadott, Millerand által aláírt kísérőlevél elvi fejtegetéseket is tartalmazott és sok illúzióra, félreértésre és félremagyarázásra adott okot. A trianoni rendezés igazságtalansága nyilvánvaló volt az antant előtt is, hiszen a sokat hangoztatott népek önrendelkezése szerinti felosztást (etnikai elv) a magyar félnél teljesen figyelmen kívül hagyták. A dokumentum első fele a magyarság „felelősségéről” beszélt az első világháború kitörését illetően, ugyanakkor a levélben kilátásba helyezték a későbbi határ-kiigazítási lehetőségeket. Ezzel felcsillantották a magyar fél előtt egy esetleges revízió lehetőségét, amely megkönnyítette a trianoni békeszerződés ratifikálását.[2][3][4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d Encyclopedia Britannica:Alexandre Millerand (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. december 20.)
  2. A brennbergi „Ilona akna” elvesztése, Honismeret, 2000/3. szám (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2009. december 30.)
  3. Bencsik, Gábor. Horthy Miklós, 4. javított, Budapest: Magyar Mercurius, 105. o. ISBN 963 855285 9 (2004) 
  4. War and Society in East Central Europe Vol. VI, Essays on World War I:Total War and Peacemaking, A Case Study on Trianon (Magda Adam:France and Hungary at the Beginning of the 1920's (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. december 30.)

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]


Elődje:
Georges Clemenceau
Franciaország
kormányfője

1920. január 20. – 1920. szeptember 23.
Francia Köztársaság címere
Utódja:
Georges Leygues
Elődje:
Paul Deschanel
A Francia Köztársaság elnöke
1920. szeptember 23. – 1924. június 11.
A Francia Köztársaság címere
Utódja:
Gaston Doumergue