Alexandre Millerand
Alexandre Millerand | |
Franciaország elnöke Andorra társhercege | |
Hivatali idő 1920. szeptember 13. – 1924. június 11. | |
Előd | Paul Deschanel |
Utód | Gaston Doumergue |
Franciaország 54. miniszterelnöke | |
Hivatali idő 1920. január 20. – 1920. szeptember 24. | |
Előd | Georges Clemenceau |
Utód | Georges Leygues |
Született | 1859. február 10. Párizs |
Elhunyt | 1943. április 7. (84 évesen) Versailles |
Sírhely | Passyi temető |
Párt | Ligue républicaine nationale |
Házastársa | Jeanne Millerand (1898. október 26. – 1943. április 7.) |
Gyermekei | Jacques Millerand |
Foglalkozás |
|
Iskolái |
|
Díjak |
|
Alexandre Millerand aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Alexandre Millerand témájú médiaállományokat. |
Alexandre Millerand (Párizs, 1859. február 10. – Versailles, 1943. április 7.) francia jogász, államfő, a Harmadik Köztársaság 54. miniszterelnöke volt. Elnökként, alkotmánymódosítással akarta elérni az elnöki jogkör kiterjesztését. Az ő miniszterelnöksége alatt íratták alá a magyar féllel a trianoni békeszerződést. Millerand kísérőlevele, amely sok illúzióra, félreértésre és félremagyarázásra adott okot, felcsillantotta az ultimátumszerű békeszerződés esetleges revíziójának lehetőségét.
Élete
[szerkesztés]Alexandre Millerand 1859. február 10-én született Párizsban. Jogi tanulmányokat végzett, majd 1885-ben szocialista politikusként a képviselőház tagjává választották. Hamarosan a szocialista baloldal vezető egyénisége lett és 1896-ig a baloldali La Petite République szerkesztője volt. 1899-ben kereskedelmi miniszterként René Waldeck-Rousseau kormányának tagja lett és kereskedelmen, a kereskedelmi hajózáson, az oktatási költségeken, a postarendszeren és a munkásosztály életkörülményein igyekezett javítani.[1]
1909-ben Aristide Briand első kormányának közmunkaügyi minisztere lett. Elsőként az állami vasutat szervezte újjá. 1910 októberében Briand miniszterelnökkel együtt bevetette a katonaságot a vasúti sztrájk elfojtása céljából. 1912-ben Raymond Poincaré miniszterelnöksége alatt kinevezték hadügyminiszternek. Ebben a tisztségben újjászervezte a katonai felsővezetést és a katonai repülésnek meghatározott státuszt adott. A hadügyminiszteri pozíciót René Viviani kormányzása alatt is megtartotta, egészen az 1915 októberében bekövetkező lemondásáig. 1918-ban Szellemi és Politikai Tudományok Akadémiájának tagjává választották.[1]
1920 januárjában, Georges Clemenceau lemondása után Millerand alakított kormányt, amelyben egyszerre volt miniszterelnök és külügyminiszter is. Legfőbb feladata a versailles-i békeszerződés betartatása volt. 1920 májusában megakadályozta a sztrájkok formájában jelentkező forradalmi szerveződések létrejöttét. Emellett fegyverszállítmányokat küldött a lengyel félnek a lengyel–szovjet háborúban. 1920 szeptemberében Paul Deschanel elnök egészségügyi okokból lemondásra kényszerült. Utódja Millerand lett, aki ekkor a mérsékelt jobboldali Bloc National nevű koalíció vezetője volt.[1]
Millerand már a jelöltsége idején sem titkolta, hogy az alkotmány módosításával ki akarja terjeszteni az elnöki jogkört. Ezen elképzelése miatt azonban ellentétbe került a radikális és szocialista többséggel, amely Cartel des Gauches néven sikeresnek bizonyult az 1924 májusi választásokon. A baloldali többség keményen bírálta az új elnököt, mivel ő nyíltan a konzervatívokat támogatta. Ennek következtében nem sikerült kormányt alakítania és lemondásra kényszerült. 1927-től 1940-ig másodlagos szerepet játszott a francia szenátusban. Jelentősebb, publikált művei közé tartozik a Le Socialisme réformiste (1903) és a Pour la défense nationale (1913). 1943. április 7-én hunyt el Versailles-ban.[1]
Szerepe a trianoni békeszerződésben
[szerkesztés]Az első világháborút Magyarország vesztesként fejezte be. Az antant a háborút követően a Magyar Királyság feldarabolása mellett döntött. Millerand miniszterelnök 1920 februárjában való hatalomra jutása után a magyar-francia kapcsolatok némileg javultak. Millerand a tervezett trianoni békeszerződés ellensúlyozására gazdasági és politikai támogatást kívánt nyújtani Magyarországnak, mivel felfogta, hogy enélkül elképzelhetetlen a térség stabilitása. A magyar területi veszteségeket illetően azonban végül hajthatatlan maradt.
Az ultimátumszerű békeszerződést kísérőlevelekkel adták át. A magyar félnek 1920. május 6-án átadott, Millerand által aláírt kísérőlevél elvi fejtegetéseket is tartalmazott és sok illúzióra, félreértésre és félremagyarázásra adott okot. A trianoni rendezés igazságtalansága nyilvánvaló volt az antant előtt is, hiszen a sokat hangoztatott népek önrendelkezése szerinti felosztást (etnikai elv) a magyar félnél teljesen figyelmen kívül hagyták. A dokumentum első fele a magyarság „felelősségéről” beszélt az első világháború kitörését illetően, ugyanakkor a levélben kilátásba helyezték a későbbi határ-kiigazítási lehetőségeket. Ezzel felcsillantották a magyar fél előtt egy esetleges revízió lehetőségét, amely megkönnyítette a trianoni békeszerződés ratifikálását.[2][3][4]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d Encyclopedia Britannica:Alexandre Millerand (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. december 20.)
- ↑ A brennbergi „Ilona akna” elvesztése, Honismeret, 2000/3. szám (magyar nyelven). [2008. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 30.)
- ↑ Bencsik, Gábor. Horthy Miklós, 4. javított, Budapest: Magyar Mercurius, 105. o. (2004). ISBN 963 855285 9
- ↑ War and Society in East Central Europe Vol. VI, Essays on World War I:Total War and Peacemaking, A Case Study on Trianon (Magda Adam:France and Hungary at the Beginning of the 1920's (angol nyelven). [2011. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 30.)
Források
[szerkesztés]- Encyclopedia Britannica:Alexandre Millerand(angolul)
- Honismeret, 2000/3., A brennbergi „Ilona akna” elvesztése
- Bencsik Gábor: Horthy Miklós, 4. javított, Budapest: Magyar Mercurius, 169. o. ISBN 963 855285 9.
- War and Society in East Central Europe Vol. VI, Essays on World War I:Total War and Peacemaking, A Case Study on Trianon (Magda Adam:France and Hungary at the Beginning of the 1920's), 1982 by Atlantic Research and Publications, ISBN 0930888189(angolul)
Kapcsolódó szócikk
[szerkesztés]
Elődje: Georges Clemenceau |
Franciaország kormányfője 1920. január 20. – 1920. szeptember 23. |
Utódja: Georges Leygues |
Elődje: Paul Deschanel |
A Francia Köztársaság elnöke 1920. szeptember 23. – 1924. június 11. |
Utódja: Gaston Doumergue |