Jean Jaurès

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Jean Jaurès
Jean Jaurès
Jean Jaurès
Születési név Auguste Marie Joseph Jean Léon Jaurès
Született 1859. szeptember 3.
Castres
Elhunyt1914. július 31. (54 évesen)
Párizs
Sírhely
Állampolgársága francia
Foglalkozása
  • politikus
  • professzor
  • újságíró
  • író
  • történész
  • riporter
  • eszperantista
Iskolái
Díjak Concours général
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean Jaurès témájú médiaállományokat.

Jean Jaurès, teljes nevén Auguste Marie Joseph Jean Léon Jaurès (Castres, 1859. szeptember 3.Párizs, 1914. július 31.) a francia korai szocializmus egyik legjelentősebb politikusa, humanista és egyben filozófus is volt. Kiváló szónokként kiállt a „gyengébbek” védelmében, így feltűnt a bányász sztrájkok és a Dreyfus-per során is. 1914-ben – háborúellenessége miatt – merénylet áldozata lett.

Élete[szerkesztés]

Származása, tanulmányai és korai pályafutása[szerkesztés]

Jean Jaurès 1859. szeptember 3-án született Castres-ban, egy polgári család gyermekeként. Kiváló tanuló volt. 1878-ban a felvételi vizsga legjobb eredményével lépett be az École normale supérieure tanárképző főiskolába és 1881-ben a harmadik legjobb eredménnyel vették fel filozófiatanárnak az agrégation országos vizsgán. 1881-től Albi gimnáziumában filozófiát tanított és öt évvel később összeházasodott Louise Bois-val. A politika 25 éves korában keltette fel az érdeklődését. 1885-ben - a republikánus párt színeiben - megválasztották Castres képviselőjének. 1889-ben azonban veszített a carmaux-i kerületi választásokon és Toulouse-ban újrakezdte a tanítást. Három évvel később - a „De la réalité du monde sensible” (Az érzékelhető világ valósága) címmel írt tézisének köszönhetően - a filozófia doktora lett. Ezt követően megírta a terjedelmes „Histoire Socialiste de la Révolution Française” (A francia forradalom szocialista története) című művét. 1890-ben képviselőként indult a helyhatósági választásokon.[1]

Szocialista politikusként[szerkesztés]

1892-ben a carmaux-i bányász sztrájk rádöbbentette a munkásosztály nehéz helyzetére és a szocializmus híve lett. A munkások támogatásának köszönhetően megválasztották Carmaux bányaváros képviselőjének. Ezt a tisztséget 1893-tól haláláig töltötte be (az 1898 és 1902 közötti időszak kivételével). Ezt követően ugyancsak közbelépett az üvegipari munkavállalók carmaux-i sztrájkja alkalmával. Ekkor egy újabb - a munkavállalói szövetkezet irányítása alatt álló - üveggyár létrehozását javasolta. Ennek megalapítására 1896-ban került sor Albiban. Jaurès számos cikkben a szocializmus védelmére kelt, amelyeket a Dépêche de Toulouse-ban és a L'Humanité-ben publikált. Utóbbi lapot ő alapította 1904-ben.[1]

A kapitalizmussal szemben is meglehetősen kritikus volt és a következő kijelentést tette:[1]

A kapitalizmus magában hordozza a háborút, mint a felhő a vihart. (Jean Jaurès a kapitalizmusról)

A Dreyfus-per során Alfred Dreyfus védelmére sietett és minden energiáját az ügy szolgálatába helyezte. A zsidóságról így nyilatkozott:[2]

Nincsenek előítéleteim a zsidósággal szemben. Talán inkább irányukban vagyok elfogult, mivel közülük hosszú ideje számos kiváló barátra tettem szert, akik számomra kétségtelenül kedvező képet nyújtanak az izraelita nép egészéről. (Jean Jaurès a zsidóságról)

Munkássága során az egyik legjelentősebb ellenfele az ugyancsak szocialista Jules Guesde volt. 1905-ben aktívan részt vett a két francia szocialista párt fúziójában, amelyből létrejött a Nemzetközi Munkásszövetség Francia Szekciója (S.F.I.O) nevű szocialista párt. Emellett elősegítette a munkások egységét az Általános Munkásszövetséggel (C.G.T) is és a pártok, valamint a szakszervezetek közötti párbeszéd híve volt.[1]

Jean Jaurés

Halála[szerkesztés]

Jaurès hitt az eszméiben. Mélységesen békepárti nézetei népszerűtlenné tették az első világháború előestéjén. A népek közötti megbékélés támogatását ellenségei hazaárulásnak tekintették és Jaurès meggyilkolására buzdítottak.[1]

Látnokként hirdette 1914-ben:[3][4]

Ha a háború kitör, borzalmas lesz, és elképzelhetetlen méreteket ölt. Először válik általános világháborúvá, amely elborít minden kontinenst… Bolygónk piroslik majd a kiontott vértől. (Jean Jaurès az első világháborúról)

1914. július 31-én a párizsi Café du Croissant nevű kávéház ablakához sétált Rauol Villain és a kávéház ablakán keresztül, két revolver lövéssel meggyilkolta Jaurést.[5] Villain azt nyilatkozta, hogy csak a „haza ellenségét akarta eltávolítani”. A gyilkost 1919-ben a francia esküdtszék felmentette, de 1936-ban, a spanyol polgárháború idején a köztársaságiak kezére került, akik kivégezték. A gyilkosságot követő nap plakátok jelentek meg az általános mozgósításról egész Franciaországban. Tíz évvel később Jaurès földi maradványait a Panthéonba szállították, ahol az ország legkiemelkedőbb személyei között helyezték örök nyugalomra.[1]

Emlékét Párizsban a Jaurès metrómegálló és a Montmartre 146 alatt, a Café du Croissant falán emléktábla is őrzi.

Magyarul[szerkesztés]

  • A társadalom fejlődésének törvényei Jaurès és Lafargue vitája az idealista és materialista történeti felfogásról; Népszava, Bp., 1907
  • Georges Jean–Silber Longuetː Azev, Harting és társai. Terroristák és rendőrkémek. 1-2. köt.; bev. Vladimir Burzev, előszó Jean Jaurès, ford. Ormos Ede; Népszava, Bp., 1909
  • A társadalom fejlődésének törvényei Jaurès és Lafargue vitája az idealista és materialista történeti felfogásról; ford. Holló Jenő; Szocialista-Kommunista Munkások magyarországi pártjának kiad., Bp., 1919
  • Válogatott beszédek és írások; vál., bev., jegyz. Jemnitz János, ford. Székely Andorné; Kossuth, Bp., 1973

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e Linternaute Encyclopédie: Jean Jaurès (francia nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 22.)
  2. Gilles Candar: Jaurès et l’antisémitisme, Jaures.info (francia nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 24.)
  3. Harvey Goldberg: The Life of Jean Jaures, 245. oldal (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 22.)
  4. Változó Világ: Politikai gyilkosságok a 20. században (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 22.)
  5. Berenson, The trials of Mme Caillaux, p.242

Források[szerkesztés]