Treuga Dei
A Treuga Dei vagy Isten fegyvernyugvása (latinul: treuga Dei; franciául: Trêve de Dieu) a 11. században kialakult nyugati egyházi békeintézmény volt, amely meghatározott napokon és liturgikus időszakokban korlátozta vagy tiltotta a fegyveres erőszakot. A mozgalom a korábbi Pax Dei, vagyis „Isten békéje” folytatásaként és kiegészítéseként jelent meg: míg a Pax Dei elsősorban védett személyeket, helyeket és javakat oltalmazott, addig a Treuga Dei a harc időbeli korlátozására törekedett.[1][2]
A treuga szó jelentése nem „kegyelem”, hanem fegyverszünet, fegyvernyugvás. A kifejezés ezért magyarul pontosabban „Isten fegyvernyugvása” vagy „Isten fegyverszünete”. Az „Isten békéje” megnevezés inkább a Pax Dei fordítása, bár a középkori forrásokban a két intézmény gyakran együtt, pax et treuga Dei alakban szerepelt.[3]
A Treuga Dei nem a háború általános és végleges eltörlését jelentette, hanem a magánháborúk, rajtaütések, portyák és fegyveres viszályok korlátozását a keresztény naptár szent időszakai szerint. Az egyház püspöki zsinatokkal, eskükkel, ereklyék körüli nyilvános szertartásokkal és kiközösítéssel próbálta mérsékelni a fegyveres erőszakot, gyakran világi uralkodók, grófok és helyi előkelők közreműködésével.[4]
Elnevezése és fogalma
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A latin treuga Dei kifejezés szó szerint Istenhez kapcsolt fegyvernyugvást jelent. A középkori latinban a treuga fegyverszünetet, harci cselekményektől való időleges tartózkodást jelölt. A Dei birtokos forma azt fejezi ki, hogy a fegyvernyugalom vallási, liturgikus és egyházi tekintély alapján lett meghirdetve.
A Treuga Dei lényege az volt, hogy a fegyveres viszályokat bizonyos napokon, különösen vasárnap, egyházi ünnepeken és később hosszabb liturgikus időszakokban tiltotta. A tilalom kezdetben régiónként eltérő volt, de a 11. század folyamán gyakran kiterjedt a szerdai vagy csütörtöki napnyugtától hétfő reggelig tartó időszakra, valamint advent, nagyböjt, a húsvéti idő és más kiemelt egyházi periódusok napjaira is.[5]
A fogalom nem azonos a keresztény béke általános eszményével. A Treuga Dei konkrét jogi-fegyelmi intézkedés volt, amelyet helyi és tartományi zsinatok, püspöki gyűlések és később egyetemes zsinatok kánonjai szabályoztak. A korabeli egyház nem egyszerűen elvont békevágyat fogalmazott meg, hanem időben, helyben és személyi körben meghatározott tilalmakat kívánt érvényesíteni.
A Pax Dei és a Treuga Dei különbsége
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Pax Dei, vagyis Isten békéje a 10. század végén, főként Aquitániában és Dél-Franciaországban kibontakozó egyházi békemozgalom volt. Célja az volt, hogy megvédje azokat, akik nem vagy csak korlátozottan tudták magukat fegyverrel megvédeni: a fegyvertelen klerikusokat, szerzeteseket, parasztokat, nőket, zarándokokat, kereskedőket, valamint a templomokat, kolostorokat, temetőket, egyházi birtokokat, munkaeszközöket és haszonállatokat.[6]
A Treuga Dei ezzel szemben nem elsősorban a megtámadhatatlan személyek vagy javak körét határozta meg, hanem azt, hogy mikor tilos harcolni. A Pax Dei tehát a fegyveres erőszak tárgyát, a Treuga Dei pedig annak idejét korlátozta. A két intézmény ennek ellenére szorosan összetartozott: mindkettő a magánháborúk, a lovagi portyák és a helyi fegyveres viszályok megfékezésére irányult.[3]
A Pax Dei korai példája a 989 körül tartott charroux-i zsinat volt, amely kiközösítéssel fenyegette azokat, akik templomokat raboltak ki, fegyvertelen klerikusokra támadtak, vagy elvették a szegények állatait. A Treuga Dei későbbi fejleményként jelent meg: a szokásos kiindulópont az 1027-es elnei vagy toulouges-i zsinat, amely meghatározott időszakra tiltotta a fegyveres viszályokat.[1][2]
Történeti háttér
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Karoling-rend felbomlása és a helyi erőszak
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A mozgalom hátterében a Karoling Birodalom felbomlása, a központi királyi hatalom meggyengülése és a helyi várurak, grófok, lovagok és fegyveres kíséretek növekvő önállósága állt. A 10–11. század fordulóján különösen a Loire-tól délre fekvő területeken gyengült meg a központi hatalom, és a várak körül kialakuló helyi hatalmak gyakran egymással versengve próbálták kiterjeszteni befolyásukat.[1][7]
A magánháborúk, rajtaütések és birtokviták különösen az egyházi javakat és a fegyvertelen lakosságot sújtották. A források gyakran említenek templomok, kolostorok, paraszti gazdaságok, állatok és termények elleni támadásokat. Ugyanakkor ezeket a beszámolókat forráskritikával kell kezelni, mert a fennmaradt források jelentős része egyházi intézmények nézőpontját tükrözi, és a „rablás” vagy „erőszak” kifejezések olykor birtokjogi, adóztatási vagy joghatósági vitákat is jelölhettek.[6]
A Treuga Dei ezért nem egyszerűen a „feudális anarchia” elleni egyházi reakció volt. A modern kutatás inkább azt hangsúlyozza, hogy a mozgalom regionális kezdeményezésekből, püspöki tekintélyből, monasztikus reformból, világi előkelők együttműködéséből és a közösségi vallásosság nyilvános formáiból alakult ki. A központi államhatalom hiánya fontos tényező volt, de a mozgalom nem egyetlen központból irányított programként indult.[8]
Karoling előzmények
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A fegyvertelenek, szegények és egyházi javak védelme nem a 10. század végén jelent meg először. Már a karoling uralkodók is hoztak rendelkezéseket az egyházi személyek, templomok, özvegyek, árvák és szegények oltalmára. Kopasz Károly egyik 857-es rendelkezése például az egyházi személyek és javak mellett a gyengék védelmét is előírta, 884-ben pedig Karlmann szigorította a fosztogatók büntetését, és a püspökökre bízta a rend helyreállításának egy részét.[1]
A Pax Dei és a Treuga Dei újdonsága nem az volt, hogy az egyház először beszélt a békéről, hanem az, hogy a központi hatalom meggyengülése után helyi és tartományi egyházi gyűlések próbálták a béke védelmét zsinati határozatokkal, eskükkel, ereklyés szertartásokkal és kiközösítéssel biztosítani. A korábbi királyi békeintézkedések helyét így részben püspöki és közösségi kezdeményezések vették át.
Kialakulása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Pax Dei kezdetei
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Pax Dei kezdeteit a kutatás többnyire a 10. század végére teszi. A leggyakrabban említett korai állomás a 989 körüli charroux-i zsinat, de egyes kutatók korábbi, Le Puy környéki gyűléseket is a békemozgalom előzményei közé sorolnak. A pontos kronológia nem teljesen vitamentes, mert a fennmaradt források datálása és értelmezése több ponton bizonytalan.[6][1]
A charroux-i zsinat három fő tilalma jól mutatja a korai Pax Dei jellegét: tiltotta a templomok kifosztását, a fegyvertelen klerikusok megtámadását és a szegények állatainak elrablását. A rendelkezések középpontjában nem a lovagok közti háború általános megszüntetése állt, hanem a szent helyek, az egyházi javak és az önvédelemre képtelen társadalmi csoportok védelme.[2]
A 10. század végén és a 11. század elején hasonló békegyűlésekre került sor többek között Limoges, Poitiers és más aquitániai, illetve dél-franciaországi központok környezetében. A gyűlések gyakran nagy tömegeket vonzottak, és fontos szerepet kaptak bennük az ereklyék, a szentek kultusza, a nyilvános eskük és az egyházi átokkal való fenyegetés.[4]
A Treuga Dei megjelenése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Treuga Dei a 11. században, a Pax Dei mozgalmának folytatásaként jelent meg. A hagyományos kronológia szerint fontos kiindulópontja az 1027-es elnei vagy toulouges-i zsinat volt, amely a fegyveres viszályokat a hét meghatározott szent időszakában tiltotta. A korai formákban a tilalom gyakran szombat estétől hétfő reggelig tartott, vagyis a vasárnap megszenteléséhez kapcsolódott.[5][1]
A 11. század közepére a tilalmi időszak több helyen jelentősen kibővült. Egyes zsinati határozatok már szerdai vagy csütörtöki napnyugtától hétfő reggelig tiltották a harcot, és kiterjesztették a fegyvernyugalmat az adventi, karácsonyi, nagyböjti, húsvéti és pünkösdi időszakokra is. Az 1054-es narbonne-i zsinat például a szerda napnyugtától hétfő napkeltéig tartó heti fegyvernyugalmat, valamint több hosszabb liturgikus időszak békéjét erősítette meg.[9]
A Treuga Dei tehát fokozatosan alakult ki. Nem beszélhetünk mindenütt azonos szabályokról: az egyes zsinatok és egyházmegyék eltérő időszakokat, eltérő szankciókat és eltérő végrehajtási módokat alkalmaztak. A közös elem az volt, hogy a keresztény liturgikus időt a fegyveres erőszak korlátozásának eszközévé tették.
A mozgalom működése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Zsinatok és eskük
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Pax Dei és a Treuga Dei határozatait többnyire helyi vagy tartományi zsinatokon hirdették ki. A püspökök, apátok, helyi urak, lovagok és olykor nagyobb néptömegek jelenlétében tartott gyűléseken a résztvevőket esküvel kötelezték a béke megtartására. Az eskü jelentősége különösen nagy volt, mert a középkori társadalomban a személyes fogadalom, a becsület és a vallási büntetéstől való félelem fontos fegyelmező erőnek számított.[4]
A békeesküket gyakran ereklyék jelenlétében tették le. A szentek ereklyéinek felmutatása nem pusztán díszítő elem volt, hanem a korabeli vallásos tudatban a szentek közbenjáró és büntető jelenlétét fejezte ki. A gyűlések így egyszerre voltak jogi, vallási és közösségi események.
Egyházi szankciók
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A béke megszegőire többnyire egyházi büntetés várt. A legsúlyosabb szankció a kiközösítés vagy kiátkozás volt, amely kizárta az elkövetőt az egyházi közösségből, és súlyos lelki következményekkel járt. A zsinatok gyakran előírták, hogy a megszegőt előbb figyelmeztetni kell, majd ha nem tesz jóvátételt, kiközösítéssel kell sújtani.[2]
A szankciók végrehajtása nem mindig volt hatékony. Az egyháznak nem minden régióban volt elég politikai vagy katonai ereje ahhoz, hogy a határozatokat kikényszerítse. Ezért a békemozgalmak gyakran támaszkodtak világi urak, grófok, királyok vagy városi közösségek együttműködésére is. A Treuga Dei nem az egyház és a világi hatalom egyszerű szembenállását mutatja, hanem sokkal inkább a kettő összetett együttműködését.
Jogi gyakorlat és okleveles nyomok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A békemozgalom nem maradt pusztán prédikáció vagy zsinati retorika. Thomas Gergen jogtörténeti vizsgálata szerint a Pax Dei szabályai a 11. századi okleveles és kartuláriumi gyakorlatban is kimutathatók. A charroux-i apátság oklevelei például olyan javak visszaszolgáltatásáról tanúskodnak, amelyek az apátság és világiak közötti konfliktusok lezárását szolgálták; ezek a megoldások összefügghettek a békeszabályokkal és a kiközösítés elkerülésével.[2]
Más esetekben püspökök és világi hatóságok együtt jártak el. Egy arras-i példa szerint a püspök egy zarándokokat kirabló tisztviselő ügyében egyházi büntetést alkalmazott, miközben a világi hatóságtól is intézkedést kért „a béke szabályai szerint”. Ez azt mutatja, hogy a Pax Dei és a Treuga Dei nem pusztán eszmei mozgalom volt, hanem a korabeli konfliktuskezelés egyik jogi és társadalmi nyelve is lett.[2]
Elterjedése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Pax Dei és a Treuga Dei először főként Dél-Franciaországban és Aquitániában jelent meg, majd a 11. század folyamán más nyugati területeken is ismertté vált. A mozgalom hatása kimutatható Burgundiában, Normandiában, Itáliában, a Német-római Birodalom egyes részein és a Pireneusok térségében is.[3]
A terjedés nem volt egyenletes. Észak-Franciaországban és a birodalmi területeken a királyi, hercegi vagy császári békeintézmények más módon működtek, és a helyi politikai viszonyok eltérően alakították a fegyvernyugalmi szabályokat. A német területeken a későbbi Landfriede-mozgalmak részben hasonló célt szolgáltak, de nem egyszerűen a francia Pax Dei közvetlen másolatai voltak.[8]
A 11–12. század fordulóján a Treuga Dei fokozatosan bekerült a tágabb nyugati egyházi fegyelembe. A clermont-i zsinat 1095-ben a belső keresztény viszályok mérséklésére is hivatkozott, miközben a keresztes hadjárat gondolatát meghirdette. A fegyveres erőszak belső korlátozása és külső, vallásilag igazolt célokra való irányítása között a kortárs egyházi gondolkodásban kapcsolat alakult ki, bár a keresztes háborúk eredetét nem lehet kizárólag a Treuga Dei-ből levezetni.[10]
Kánonjogi recepciója
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Treuga Dei szabályai a 12. századi latin egyház nagy zsinatain is megjelentek. Az első lateráni zsinat 13. kánonja kimondta, hogy aki megszegi Isten fegyvernyugvását, azt a püspöknek háromszor figyelmeztetnie kell jóvátételre; ha a harmadik figyelmeztetést is semmibe veszi, a püspöknek ki kell mondania az egyházi átkot, és erről írásban értesítenie kell a többi püspököt.[11]
A második lateráni zsinat 12. kánonja újból foglalkozott a fegyvernyugalommal, míg a harmadik lateráni zsinat 21. kánonja tovább erősítette a béke és fegyvernyugvás megtartásának kötelezettségét. A harmadik lateráni zsinat után a Treuga Dei már nem csupán regionális dél-francia intézményként, hanem a nyugati egyház általános kánonjogi fegyelmének részeként is megjelent.[11]
A kánonjogi recepció azonban nem jelentette azt, hogy a szabályokat mindenütt egyformán és hatékonyan érvényesítették. A középkori joggyakorlatban a zsinati előírások végrehajtása nagymértékben függött a helyi püspökök tekintélyétől, a világi hatalom együttműködésétől és a konkrét politikai viszonyoktól.
A szabályok tartalma
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Treuga Dei pontos szabályai régiónként és időszakonként változtak, de néhány visszatérő elem jól megfigyelhető. A heti fegyvernyugalom a vasárnap megszenteléséhez kapcsolódott, majd több helyen kiterjedt a hét nagyobb részére. A középkori forrásokban gyakori formula szerint a tilalom szerdai vagy csütörtöki napnyugtától hétfő reggelig tartott. Ezzel a hét jelentős részét kivonták a magánháborúk időszakából.
A hosszabb liturgikus időszakok közül különösen advent, karácsony, nagyböjt, húsvét, az áldozócsütörtök és pünkösd körüli időszakok, valamint Mária-ünnepek és más főünnepek kerültek a fegyvernyugalom alá. A szabályok célja az volt, hogy a keresztény ünnepek, böjti időszakok és zarándoklati alkalmak ne váljanak fegyveres viszályok színterévé.
A Treuga Dei gyakran összekapcsolódott a védett személyek és javak körével is. Bár elvileg a Pax Dei és a Treuga Dei eltérő logikát követett, a gyakorlatban a fegyvernyugalmi zsinatok sokszor egyszerre védték a templomokat, kolostorokat, klerikusokat, parasztokat, zarándokokat, kereskedőket, nőket és mezőgazdasági eszközöket.
Hatékonysága és korlátai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Treuga Dei hatékonyságát nem szabad sem túlbecsülni, sem jelentéktelennek tekinteni. A mozgalom nem szüntette meg a magánháborúkat, és a békeesküket sokszor megszegték. Egyes vidékeken a zsinati határozatokat rendszeresen meg kellett újítani, ami arra utal, hogy a rendelkezések végrehajtása nehéz volt.
Ugyanakkor a mozgalom fontos precedenst teremtett. A fegyveres erőszak korlátozását erkölcsi, liturgikus és jogi kérdéssé tette, és a lovagi társadalom számára olyan normát állított fel, amely megkülönböztette a megengedhető hadviselést a rablástól, fosztogatástól és a védtelenek elleni erőszaktól. A békeeskük, a kiközösítés, a jóvátétel és a zsinati kánonok együtt olyan intézményes nyelvet alakítottak ki, amely később a királyi békék, városi kommunák és területi békeintézmények fejlődésére is hatott.[2][12]
A mozgalom egyik korlátja az volt, hogy többnyire nem kérdőjelezte meg általában a lovagi hadviselést vagy a társadalom fegyveres rendjét. Inkább szabályozni, időben és tárgyában korlátozni, valamint vallási fegyelem alá vonni próbálta a háborús erőszakot. Ezért a Treuga Dei nem pacifista mozgalom volt modern értelemben, hanem középkori keresztény társadalomszabályozó intézmény.
Kapcsolata a lovagi eszménnyel és a keresztes háborúkkal
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Pax Dei és a Treuga Dei hozzájárult ahhoz, hogy a lovagi erőszakot keresztény erkölcsi normák alá rendeljék. A lovagtól nem pusztán harci képességet, hanem a védtelenek oltalmát, a templomok tiszteletét, az eskü megtartását és a szent idők megbecsülését is elvárták. Ez a folyamat összefüggött a lovagi kultúra és a keresztény lovageszmény kialakulásával.
A clermont-i zsinaton 1095-ben II. Orbán pápa a belső keresztény viszályok megszüntetésének és a keleti keresztények megsegítésének gondolatát összekapcsolta. A keresztes eszme részben olyan közegben született meg, amelyben az egyház már évtizedek óta próbálta korlátozni a keresztények közötti fegyveres konfliktusokat. Ennek ellenére a keresztes hadjáratokat nem lehet egyszerűen a Treuga Dei közvetlen következményeként leírni; azoknak saját teológiai, politikai és katonai előzményeik is voltak.[10]
Történeti értékelése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 19–20. századi történetírás gyakran úgy mutatta be a Pax Dei és Treuga Dei mozgalmait, mint az államhatalom hiányát pótló egyházi rendteremtést. Eszerint a központi hatalom összeomlása után az egyház lépett fel a béke védelmezőjeként a magánháborúk világában. Ez az értelmezés sok tekintetben megragadja a mozgalom lényegét, de önmagában túl egyszerű.
A modern kutatás árnyaltabban látja a képet. A mozgalmak nem mindenütt ugyanúgy alakultak ki, és nem minden régióban ugyanazt jelentették. A dél-francia püspöki és monasztikus kezdeményezések, a királyi és grófi együttműködés, az ereklyekultusz, a paraszti és városi részvétel, valamint a helyi birtokviták egyaránt szerepet játszottak bennük. A „feudális anarchia” kifejezést ezért óvatosan kell használni, mert a források mögött gyakran összetett helyi jogviták és hatalmi átrendeződések álltak.[7][6]
A Treuga Dei történeti jelentősége abban áll, hogy a nyugati kereszténység egyik első intézményes kísérlete volt a magánháborúk és a fegyveres erőszak liturgikus, kánonjogi és közösségi korlátozására. Nem hozott általános békét, de hozzájárult ahhoz, hogy a hadviselés erkölcsi és jogi szabályozása a középkori egyház és társadalom egyik fontos témájává váljon.
Kronológiai áttekintés
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Év / időszak | Esemény | Jelentőség |
|---|---|---|
| 857 | Kopasz Károly rendelkezései | Karoling előzmény: egyházi személyek, szegények és védtelenek oltalma. |
| 884 | Karlmann rendelkezései a fosztogatók ellen | A püspökök szerepet kaptak a rend helyreállításában. |
| 975/994 körül | Le Puy környéki békegyűlések | A Pax Dei korai, vitatott datálású előzményei. |
| 989 körül | Charroux-i zsinat | A Pax Dei egyik legfontosabb korai állomása; templomok, klerikusok és szegények javainak védelme. |
| 994 | Limoges körüli békegyűlések | A békemozgalom összekapcsolódása ereklyekultusszal és nagy nyilvános gyűlésekkel. |
| 1027 | Elnei vagy toulouges-i zsinat | A Treuga Dei egyik hagyományos kezdőpontja. |
| 1054 | Narbonne-i zsinat | A heti és liturgikus fegyvernyugalom kiterjesztett formáinak egyik példája. |
| 1095 | Clermont-i zsinat | A Treuga Dei elveinek megújítása és összekapcsolódása a keresztes hadjárat meghirdetésének tágabb kontextusával. |
| 1123 | Első lateráni zsinat | A Treuga Dei megszegőinek kiközösítéséről rendelkező kánon. |
| 1139 | Második lateráni zsinat | A fegyvernyugalom egyházi fegyelmi szabályainak megújítása. |
| 1179 | Harmadik lateráni zsinat | A béke és fegyvernyugvás kánonjogi recepciójának újabb állomása. |
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 3 4 5 6 Györkös, Attila (2000). "Isten békéje és treuga Dei a 11. századi Franciaországban". Aetas (3): 62–75.
- 1 2 3 4 5 6 7 Gergen, Thomas (2002). "The Peace of God and its legal practice in the Eleventh Century". Cuadernos de Historia del Derecho. 9: 11–27.
- 1 2 3 Cowdrey, H. E. J. (1970). "The Peace and the Truce of God in the Eleventh Century". Past & Present. 46: 42–67.
- 1 2 3 Head, Thomas; Landes, Richard, eds. (1992). The Peace of God: Social Violence and Religious Response in France around the Year 1000. Ithaca: Cornell University Press. ISBN 978-0-8014-8021-8.
- 1 2 Ryan, John Augustine (1912). "Truce of God". Catholic Encyclopedia. Robert Appleton Company. Hozzáférés: 2026. május 18..
- 1 2 3 4 Head, Thomas (1999). "The Development of the Peace of God in Aquitaine, 970–1005". Speculum. 74 (3): 656–686.
- 1 2 Barthélemy, Dominique (1999). L'an mil et la paix de Dieu: La France chrétienne et féodale, 980–1060. Paris: Fayard.
- 1 2 Goetz, Hans-Werner (1992). "La paix de Dieu en France autour de l'an mil: fondements et objectifs, diffusion et participants". In Parisse, Michel; Barral i Altet, Xavier (eds.). Le roi de France et son royaume autour de l'an Mil. Paris: Picard. 131–145. o.
- ↑ Albaret, Laurent (2004. február 21.). "XIe siècle. Trêve de Dieu dans le Midi de la France". Les Clionautes. Hozzáférés: 2026. május 18..
- 1 2 Riley-Smith, Jonathan (2005). The First Crusade and the Idea of Crusading. London: Continuum.
- 1 2 Tanner, Norman P., ed. (1990). Decrees of the Ecumenical Councils. Vol. 1. Washington, D.C.: Georgetown University Press.
- ↑ Moore, R. I. (2007). The Formation of a Persecuting Society: Authority and Deviance in Western Europe 950–1250 (2nd ed.). Oxford: Blackwell. ISBN 978-1-4051-2964-0.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Elsődleges és kánonjogi források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Tanner, Norman P., ed. (1990). Decrees of the Ecumenical Councils. Vol. 1. Washington, D.C.: Georgetown University Press.
- Huberti, Ludwig (1892). Studien zur Rechtsgeschichte der Gottesfrieden und Landfrieden. Ansbach: C. Brügel & Sohn.
- Albaret, Laurent (2004. február 21.). "XIe siècle. Trêve de Dieu dans le Midi de la France". Les Clionautes. Hozzáférés: 2026. május 18..
Modern szakirodalom
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Cowdrey, H. E. J. (1970). "The Peace and the Truce of God in the Eleventh Century". Past & Present. 46: 42–67.
- Barthélemy, Dominique (1999). L'an mil et la paix de Dieu: La France chrétienne et féodale, 980–1060. Paris: Fayard.
- Gergen, Thomas (2002). "The Peace of God and its legal practice in the Eleventh Century". Cuadernos de Historia del Derecho. 9: 11–27.
- Goetz, Hans-Werner (1992). "La paix de Dieu en France autour de l'an mil: fondements et objectifs, diffusion et participants". In Parisse, Michel; Barral i Altet, Xavier (eds.). Le roi de France et son royaume autour de l'an Mil. Paris: Picard. 131–145. o.
- Head, Thomas (1999). "The Development of the Peace of God in Aquitaine, 970–1005". Speculum. 74 (3): 656–686.
- Head, Thomas; Landes, Richard, eds. (1992). The Peace of God: Social Violence and Religious Response in France around the Year 1000. Ithaca: Cornell University Press. ISBN 978-0-8014-8021-8.
- Moore, R. I. (2007). The Formation of a Persecuting Society: Authority and Deviance in Western Europe 950–1250 (2nd ed.). Oxford: Blackwell. ISBN 978-1-4051-2964-0.
- Riley-Smith, Jonathan (2005). The First Crusade and the Idea of Crusading. London: Continuum.
- Renna, Thomas (1980). "The idea of peace in the West, 500–1150". Journal of Medieval History. 6 (2): 143–167.
Magyar nyelvű háttérirodalom
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Györkös, Attila (2000). "Isten békéje és treuga Dei a 11. századi Franciaországban". Aetas (3): 62–75.
- Le Goff, Jacques (2008). Európa születése a középkorban. Budapest: Atlantisz Könyvkiadó. 69–71. o. ISBN 978-963-9777-03-3.
- "Treuga Dei". Magyar Katolikus Lexikon. Hozzáférés: 2026. május 18..
Régebbi lexikonforrások
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Ryan, John Augustine (1912). "Truce of God". Catholic Encyclopedia. Robert Appleton Company. Hozzáférés: 2026. május 18..
