II. Henrik német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Henrik
II. Henrik megkoronázása
II. Henrik megkoronázása

Német király
Uralkodási ideje
1002. június 6.[1]1024. július 13.
Koronázása Mainz
1002. június 7.[1]
Elődje III. Ottó
Utódja II. Konrád
Német-római császár
Uralkodási ideje
10141024. július 13.
Koronázása Szent Péter-bazilika, Róma
1014. február 14.[1]
Elődje III. Ottó
Utódja II. Konrád
Életrajzi adatok
Uralkodóház Liudolf-ház
Született 973. május 6.
Abbach (Kelheim)[1]
Elhunyt 1024. július 13. (51 évesen)
Grona (Göttingen)[1]
Nyughelye Bambergi dóm[2]
Házastársa Luxemburgi Kunigunda
Gyermekei nincsenek
Édesapja II. Henrik bajor herceg
Édesanyja Burgundi Gizella
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Henrik témájú médiaállományokat.

II. Henrik vagy Szent Henrik (németül: Heinrich II der Heilige), (973. május 6.[1][3]1024. július 13.[1]) a Liudolf-házból származó ötödik német-római császár, a Szász dinasztia utolsó császára, Boldog Gizella magyar királyné bátyja. Bajor herceg 9951004 között, német király 10021024 között, német-római császár 1014. február 14. után.

Élete[szerkesztés]

Ifjúsága[szerkesztés]

Henrik korán kapcsolatba került az egyházzal; egyházi nevelést kapott, feltehetőleg II. Ottó parancsára. A császár ezzel az utasításával azt szerette volna biztosítani, hogy II. Civakodó Henrik gyermeke ne kövesse édesapja lázongó példáját.

A leendő császár először Ábrahám freisingi püspöknél talált menedéket, később pedig a hildesheimi katedrális iskolájában nevelkedett.

A regensburgi Szent Emmerám templomban, Wolfgang püspök felügyelete alatt ismerte meg Henrik a gorzei kolostorból induló reform eszmeiségét.

Henrik 995-ben lépett édesapja örökébe, mint IV. Henrik bajor herceg.

Trónralépte[szerkesztés]

Henrik útban volt Róma felé ostromlott unokatestvére, III. Ottó kiszabadítására, amikor a császár 1002 januárjában meghalt. Tudva azt, hogy az örökösödésben nem ő az egyetlen jelölt, Henrik gyorsan megszerezte a hatalmi jelvényeket halott unokatestvérétől. Willigis mainzi érsek támogatásával nyerte el a trónt.[1] Elismertetése nem ment végbe minden ellenállás nélkül: Ekkehard meisseni őrgróf és II. Hermann sváb herceg fegyveres harcot indított ellene, ám miután az előbbi egy ütközetben elesett, utóbbi is meghódolt Henrik előtt – aki ettől kezdve uralkodása legfőbb támaszait az egyháziakban látta.[1] Az egyház helyzetét adományokkal igyekezett stabilizálni. A püspököknek királyi jogköröket biztosított, melyért cserébe hűségükkel számolt.

Első lengyel hadjárat[szerkesztés]

Henrik a következő két évet hatalma és határai megszilárdításával töltötte. I. Boleszláv lengyel király beavatkozott a birodalmi hűbéres Csehország trónviszályaiba,[1] sőt 1003-ban el is foglalta azt,[1] valamint a birodalomhoz tartozó Meissen és Lausitz őrgrófságokat.[4]

Első itáliai hadjárat[szerkesztés]

Ezek után Itáliába indult Ivreai Arduin ellen, aki III. Ottó halála után Itália királyává koronáztatta magát.[1] Miután Arduinra vereséget mért, Milánóban őt koronázták Itáliai királlyá – ettől kezdve ezt címet csak a német uralkodók viselték.[1] A hadjárat kemény és kegyetlen volt, és a végén Henriknek fel kellett adnia, hogy ismét Lengyelország felé tudjon fordulni.

Nem mellesleg 1004-ben Henrik újjászervezte a Merseburgi egyházmegyét.

Második lengyel hadjárat[szerkesztés]

II. Henrik
II. Henrik két püspökkel (kortárs ábrázolás)

Olaszországból hazatérve megtámadta Boleszlávot, és Csehországból kiűzte.[5] Ezzel azonban nem elégedett meg, hanem tovább vezette seregét Lengyelországba.[5] Az 1005-ben megkötött béke értelmében Boleszláv kénytelen volt lemondani az Odera és az Elba közötti területekről, valamint elismerni a német hűbérességet.[5]

A béke azonban csak öt évig tartott, erre az időre esik a német földön utolsóként létrehozott (1007) német püspökség, a bambergi megalapítása.[5]

Harmadik lengyel hadjárat[szerkesztés]

Az 10101013 között vívott újabb háború eredményeképpen a lengyel uralkodó megkapta – igaz, német hűbérként – Lausitzot.[5]

Második itáliai hadjárat[szerkesztés]

10131014 a második itáliai hadjárat évei.[5] Erre ugyan VI. Gergely ellenpápa biztatására vállalkozott Henrik, ám mégis VIII. Benedek oldalára állt, aki aztán császárrá is koronázta 1014-ben.[5] A hadjárat másik eredménye volt a még mindig ellenálló Arduin végleges leverése.[5]

Negyedik lengyel hadjárat[szerkesztés]

1015-ben vette kezdetét a Vitéz Boleszláv elleni háború utolsó felvonása.[5] Miután a lengyel uralkodó agresszív politikája eredményeként szinte valamennyi szomszédjával összeütközésbe került, 1016-ban Henrik, I. István magyar király és I. Jaroszláv kijevi nagyfejedelem részvételével koalíció alakult ellene.[5] Az 1017-ben három oldalról meginduló támadás végre elhozta az 1003 óta tartó lengyel–német háborúskodás végét.[5] Az 1018-ban megkötött béke értelmében Lausitz Boleszláv hűbére maradt.[5]

Burgundia kérdése[szerkesztés]

Még a lengyel háború idején, 1016-ban köttetett meg az a örökösödési szerződés a császár és III. Rudolf burgund király között, amely nem is olyan sokára egy egész országot csatolt a birodalomhoz.[5]

Szászországi lázadás[szerkesztés]

1018 és 1020 között Henriknek II. Bernhard szász herceg lázadásával kellett megküzdenie: ez volt egyben az uralma ellen indított utolsó felkelés.[5]

Harmadik itáliai hadjárat[szerkesztés]

Hamarosan VIII. Benedek pápa a bizánciak elől Henrikhez menekült.[5] 1020-ban Bambergben találkoztak, itt Benedek felszentelte az új katedrálist, és a pápa Henrik segítségét kérte egy dél-itáliai hadjárathoz. A császár harmadszorra is Itáliába indult (10211022).[5] Visszasegítette Benedeket, majd elfoglalta Salernót és Capuát.[5] Hamarosan Beneventum is meghódolt előtte, így a hercegek ismét birodalmi fennhatóság alá kerültek.[5] Az 1022-ben megtartott páviai zsinaton a pápa Henrikkel egyetértésen szigorú intézkedéseket tett a cölibátus (papi nőtlenség) védelmére.[5] A zsinatot II. Róberttel együtt szervezte meg a császár.

Henrik és Kunigunda

Halála[szerkesztés]

Henrik az egyházi szervezet reformján dolgozott a pápával együtt, amikor 1024-ben váratlanul meghalt, befejezetlenül hagyva művét. Gyermek nem maradt utána, mivel feleségével, Luxemburgi Kunigundával együtt szüzességi fogadalmat tettek. A császár alakja köré halála után legendák szövődtek. A későbbi elbeszélések szerint Henrik a gyermektelenséget hősi bátorságnak tekintette, valamint a császár karaktere is jelentős változáson ment át az idők során. Végül mindkettőjüket szentté avatták, III. Jenő pápa Henriket 1146-ban[5] és III. Ince pápa Kunigundát 1200-ban.

Henrikkel halt ki a 919 óta a német trónon ülő Szász-ház.[5] A császárt az általa és feleségével alapított bambergi katedrálisban temették el.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   40. oldal
  2. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  3. Henrik születési évét Merseburgi Thietmar (VI c. 60, 348. old.) 1012-ben készült műve 978-ban, míg a bambergi Epitaphium 973-ban határozza meg. Utóbbi évszámot említi az Udalrici Kódex is, valamint a Mersenburgi Necrolog is.
  4. Weiszhár, 40–41. oldal
  5. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u Weiszhár, 41. oldal

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
II. Henrik
Bajorország hercege
9951004
Bayern Wappen.svg
Következő uralkodó:
V. Henrik
Előző uralkodó:
II. Henrik
Karintia hercege
9951002
Kaernten shield CoA.svg
Következő uralkodó:
I. Ottó
Előző uralkodó:
III. Ottó
Német király
10021024
Német-római császár
10141024
Császárok a Német-római Birodalomban (8001806)
I. Ottó 962-es megkoronázásáig „frank császárok”
800 814 840 843 855 875 877 881 887 891
   I. Károly I. Lajos  —  I. Lothár II. Lajos II. Károly  —  III. Károly  —    
891 894 898 899 901 905 915 924 962 973 983
   Vid Lambert Arnulf  —  III. Lajos  —  I. Berengár  —  I. Ottó II. Ottó   
983 996 1002 1014 1024 1027 1039 1046 1056 1084 1105 1111 1125 1133 1137 1155
    —  III. Ottó  —  II. Henrik  —  II. Konrád  —  III. Henrik  —  IV. Henrik  —  V. Henrik  —  III. Lothár  —    
1155 1190 1197 1209 1215 1220 1250 1312 1313 1328 1347 1355 1378 1410
   I. Frigyes VI. Henrik  —  IV. Ottó  —  II. Frigyes  —  VII. Henrik  —  IV. Lajos  —  IV. Károly  —    
1410 1437 1452 1493 1508 1519 1530 1556 1564 1576 1612 1619 1637
   Zsigmond III. Frigyes I. Miksa V. Károly I. Ferdinánd II. Miksa II. Rudolf II. Mátyás II. Ferdinánd   
1637 1657 1705 1711 1740 1742 1745 1765 1790 1792 1806
   III. Ferdinánd I. Lipót I. József III. Károly  —  VII. Károly I. Ferenc II. József II. Lipót II. Ferenc   
Karoling-házLiudolf-házSzáli-házSupplinburg-házStauf-házWelf-házWittelsbach-házLuxemburgi-házHabsburg-ház
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
II. Konrád
Előző uralkodó:
Arduin
Itália királya
10041024
Corona ferrea monza (heraldry).svg
Következő uralkodó:
II. Konrád
Előző uralkodó:
V. Henrik
Bajorország hercege
10091017
Bayern Wappen.svg
Következő uralkodó:
V. Henrik