Gizella magyar királyné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Liudolf Gizella
Gizella ábrázolása a koronázási paláston
Gizella ábrázolása a koronázási paláston

Ragadványneve Bajor, Magyarországi
Magyar fejedelemasszony
Uralkodási ideje
9971000. december 25.
Elődje Sarolt
Utódja nem volt
Magyarország királynéja
Uralkodási ideje
1000. december 25.1038. augusztus 15.
Koronázása Esztergom vagy Székesfehérvár
1000. december 25.
Elődje nem volt
Utódja Schweinfurti Judit
Életrajzi adatok
Uralkodóház Liudolf-ház
Született 984 (?)
Bad Abbach
Elhunyt 1065. május 7.
Passau
(81 évesen)
Nyughelye Niedernburg-kolostor, Passau
Házastársa I. István magyar király
Gyermekei Ottó, Imre
Édesapja II. Henrik bajor herceg
Édesanyja Gizella bajor hercegné

Liudolf Gizella, gyakran Bajor Gizella, Boldog Gizella (Bad Abbach, 984 körül – Passau, 1065. május 7.) bajor hercegnő, I. István magyar király felesége, ezáltal az utolsó fejedelemasszony, majd az első magyar királyné. Férje mellett a katolikus egyház támogatója, templomok, várak építtetője. Nevéhez fűződik a magyar koronázási palást elkészítése is. 1911-ben avatták boldoggá.[1]

Élete[szerkesztés]

II. (Civakodó) Henrik bajor herceg és Burgundi Gizella (Izabella) hercegné lánya, II. Henrik német-római császár húga, aki a magyarországi melléknevet kapta a legendairodalomban, ugyanis ő lett Vajk felesége, Magyarország fejedelemasszonya, később első keresztény királynéja.

995-ben kérte meg a kezét Géza magyar fejedelem fia, István számára. 996-ban tartották német földön, a 873. szeptember 27-én felavatott kölni dómban[2] az esküvőt, majd követte férjét új hazájába. Kíséretében több német lovag érkezett Magyarországra.

Fontos szerepet vállalt a kereszténység terjesztésében, adományokat juttatott el templomoknak, támogatta az egyházat.

Az a miseruha, amely az ő vezetésével készült, és amelyben benne van saját keze munkája is, és amit a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikának ajándékozott, később a koronázótemplommá váló bazilikában a magyar királyok koronázási palástjává lett. Ezen található István király, Imre herceg és a királyné egyetlen hiteles portréja, akiknek ez az egyetlen – hímzés formájában – fennmaradt korabeli ábrázolása.

Készített oltárterítőket és templomi szertartási tárgyakat is. Szent István alapító társa volt a veszprémvölgyi apácakolostortól az óbudai Szent Péter és Szent Pál-templomig.

A királyi párnak két fia született, Ottó és Imre. Csak Imre herceg élte meg a felnőttkort, de egy vadkanvadászat során meghalt.

István halála után, Orseolo Péter, majd Aba Sámuel uralkodása alatt méltatlanul bántak vele. [Aba Sámuel halála után visszatért Bajorországba, ahol a passaui Niedernburg-apácakolostorban lépett be, melynek később főnökasszonya lett. Ennek egyik szép emléke Gizella királyné apátnőként használt keresztje, az úgynevezett Gizella-kereszt, amit Münchenben őriznek.

Halála[szerkesztés]

Mivel Sámuel király halála után az özvegy királyné helyzete megrendült, 1044-ben menekülni kényszerült az országból. Passauban telepedett le, belépett a helyi apácakolostorba, melynek később rendfőnök-asszonyaként tevékenykedett, egészen 1065-ben bekövetkező haláláig. A királynét a kolostorban temették el. Sírja később népszerű zarándokhellyé vált, imádságai során használt keresztjét és csontját később Münchenben ereklyeként őrizték.

Sírja ma is búcsújáró hely. 1975-ben saját könyörgést engedélyeztek nevére. Régóta boldogként tisztelték, hivatalosan azonban csak 1911-ben, X. Piusz pápa avatta boldoggá.[1]


Galéria[szerkesztés]


Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Rubicon Történelmi Magazin - Gizella magyar királyné halála
  2. Pierre Riché: II. Szilveszter, az ezredik év pápája. Fordította Somorjai Gabi. Bp.: Balassi Kiadó, 1999. p.248.

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gizella magyar királyné témájú médiaállományokat.
  • Képes Krónika (Helikon Kiadó, Budapest, 1987.)
  • Magyar életrajzi lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967.)
  • Szántó Konrád: Boldog Gizella első magyar királyné élete. (Ecclesia, Budapest, 1988.)
  • Boldog Gizella királyné. Szerk.: Csiszár Miklósné. (Veszprémi Szeminárium Alapítvány, Veszprém, 1996.)
  • Óbuda évszázadai (Better Kiadó, Budapest, 2005.)

További információk[szerkesztés]