Ménfői csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ménfői csata
A ménfői csata. Miniatúra a Képes Krónikában. A kép jobboldalán III. Henrik német-római császár hálát ad a győzelemért, a bal oldalon egy katona kivégzi Sámuel magyar királyt
A ménfői csata. Miniatúra a Képes Krónikában. A kép jobboldalán III. Henrik német-római császár hálát ad a győzelemért, a bal oldalon egy katona kivégzi Sámuel magyar királyt

Konfliktus Sámuel magyar király és Orseolo Péter harca a trónért
Időpont 1044. július 5.
Helyszín Ménfő, Magyarország
Eredmény német győzelem
Szemben álló felek
bajorok, magyarok magyarok
Parancsnokok
III. Henrik német-római császár
Orseolo Péter
Sámuel magyar király
Szemben álló erők
ismeretlen ismeretlen
Veszteségek
ismeretlen ismeretlen
é. sz. 47° 41′ 03″, k. h. 17° 38′ 04″Koordináták: é. sz. 47° 41′ 03″, k. h. 17° 38′ 04″
[Sámuel magyar király

magyar király]]

Orseolo Péter hűbérül adja Magyarországot III. Henrik német-római császárnak.

A ménfői csata 1044-ben a ménfői csatatéren zajlott magyar és német seregek között, és a magyarok vereségével végződött. Sámuel magyar király a csatatérről elmenekült, de menekülés közben elfogták és megölték.

Előzmények[szerkesztés]

1041-ben a magyar főurak körében összeesküvés és lázadás tört ki Orseolo Péter ellen, és Aba ispánt, keresztény nevén Sámuelt választották meg maguk közül királynak.[1] Péter azonban időben elmenekült az országból korábbi ellensége, III. Henrik udvarába.[2] Henrik a Magyar Királyságban kitört trónviszályt arra próbálta meg felhasználni, hogy visszavágjon az 1030-ban elszenvedett veszteségekért és Magyarországot a Német-római Császárság hűbéresévé tegye, ezért támogatta Pétert a trón visszaszerzésében.

Sámuel először követek útján békét próbált kötni a III. Henrikkel, majd ennek a próbálkozásnak a kudarca után, 1042-ben betört az osztrák és karantán területekre, hogy felégesse Henrik csapatai előtt a felvonulási területet. Zsákmánnyal és foglyokkal visszavonuló csapatait azonban megtámadták és szétverték. Ezután Henrik csapatai a Dunától északra törtek be az országba és elfoglalták Nyitrát, azonban Henrik kivonulása után Sámuel visszafoglalta a területet.

1043-ban Sámuel újabb sikertelen békekötési kísérlete után Henrik és Péter csapatai újra támadtak, most azonban a Dunától délre, de a támadás elakadt a mocsaras területen. Aba ekkor újabb békeajánlatában lemondott az 1030-ban elfoglalt Lajta és Fischa közötti területről, illetve Morva-mezőről, az így megkötött béke azonban jelentősen hozzájárult itthoni népszerűsége elvesztéséhez az őt megválasztó főurak körében.

A népszerűségvesztés következtében kialakuló újabb összeesküvésnek és lázadásnak Sámuel véres leszámolással igyekezett elejét venni, Kézai Simon krónikája szerint 50 összeesküvéssel gyanúsított főurat csapdába csalt és híveivel lekaszaboltatott. A leszámolást III. Henrik ürügyként használta fel az előző évben megkötött béke megszegésére és az újabb német támadásra.

A csata menete[szerkesztés]

1044-ben III. Henrik és Péter csapatai ugyanazon az útvonalon támadtak, mint előző évben, azonban most a német oldalon harcoló magyarok segítették a mocsaras területeken történő átkelést, és így a sereg gond nélkül át tudott kelni a gázlókon.[3] Aba Győr alatt, Ménfőnél próbálta feltartóztatni a német sereget. A német és magyar sereg létszáma megközelítőleg azonos lehetett,[4] azonban a német oldalon harcoltak magyarok is és Aba serege nem volt egységes, mert az őt megválasztó főurak egy része már újra inkább Péter pártján állt. A csata kimenetelét illetően ez utóbbi tényező döntőnek bizonyult, mert Aba seregének egy része megfutamodott, ezért Abának menekülnie kellett a csatatérről.[5]

Következmények[szerkesztés]

Abát menekülés közben egy faluban elfogták és megölték,[6] így Péter - Henrik támogatásával - bevonult Fehérvárra és újra elfoglalta a magyar trónt.[7]

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. „…az ország nagyai és nemesei a püspökök tanácsára egybe gyülekezének Péter ellen, szorgosan keresve ha valakit találhatnának a királyi nemből, ki alkalmas lenne az országot kormányozni s őket Péter zsarnokságától hatalmasan megszabadítani. S minthogy az országban illyet semmi módon nem találhattak, magok közzűl egy Aba nevezetű ispánt, szent István király húgának férjét, tették királyukká.” - Kézai Simon mester Magyar Krónikája
  2. „Látván Péter, hogy a magyarok segítségétől elesett, Henrik császárhoz futa Bavariába, hogy magának segítséget kérjen.” - Kézai Simon mester Magyar Krónikája
  3. „A magyarok tehát kik a császárral és Péter királylyal valának, a császár seregét fölvezeték a Répcze folyó mellett, s egész éjjel lovagolva nap keltekor mind a két folyón könnyű gázlón átkelének.” - Kézai Simon mester Magyar Krónikája
  4. „Aba király pedig Ménfőnél szálla vele szembe roppant sok fegyveressel, igen bizakodva győzedelmébe, mivel némely bajorok jelentették volt neki, hogy a császár kevesed magával jött.” - Kézai Simon mester Magyar Krónikája
  5. „Aba királyé lett volna a győzelem, ha csak némely Péter barátságában megmaradt magyarok zászlaikat földre nem dobták s meg nem futamodtak volna. Tehát hosszan és erősen folyt csata után végre is, isten segítségébe bizva, a császár diadalt nyere.” - Kézai Simon mester Magyar Krónikája
  6. „Aba király pedig a Tisza felé futa s a magyarok, kiknek uralkodtában vétett vala, egy faluban, egy ó veremben megölik s egy egyház mellé eltemetik.” - Kézai Simon mester Magyar Krónikája
  7. „A császár, miután diadalt nyert, Székes-Fejérvárba szálla, hol Péternek az országot visszaadá…” - Kézai Simon mester Magyar Krónikája

Lásd még[szerkesztés]

Hivatkozások[szerkesztés]

  • Magyarország története Előzmények és magyar történet 1242-ig, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987, ISBN 9630515180

Külső hivatkozások[szerkesztés]