IV. Ottó német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Ottó
Otto IV 1836.jpg

Német király
Uralkodási ideje
1198. július 9.[1]1215. július 5.
újraválasztva 1208. november 11-én[1]
Koronázása Aacheni dóm
1198. július 12.[1]
Elődje Fülöp
Utódja II. Frigyes
Német-római császár
Uralkodási ideje
12091215. július 5.
Koronázása Szent Péter-bazilika, Róma
1209. október 4.[1]
Elődje nem öröklődik
Utódja nem öröklődik
Életrajzi adatok
Uralkodóház Welf-ház
Született 1182
Argenton, Normandia[1]
Elhunyt 1218. május 19. (36 évesen)
Harzburg[1]
Nyughelye Braunschweig[2]
Házastársa Hohenstaufen Beatrix
Házastársa Brabanti Mária
Édesapja Oroszlán Henrik
Édesanyja Plantagenet Matild
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Ottó témájú médiaállományokat.

IV. Ottó vagy Braunschweigi Ottó (németül: Otto IV. von Braunschweig), (1182.[1][3]1218. május 19.[1][3]) a két rivális király egyikeként uralkodott a Német-római Birodalomban 1198-tól, egyedüli királyként 1208-tól és császár 1209-től. A Welf-ház egyetlen uralkodóját 1215-ben mozdították el a trónról.

Élete[szerkesztés]

Ifjúkora[szerkesztés]

Ottó a normandiai Argentonban született 1182-ben Oroszlán Henrik és Plantagenet Matilda fiaként.[1]

Angliában nőtt fel, nagyapja, II. Henrik, keze alatt. Ottó jó barátja lett nagybátyjának, Richárdnak, aki York earljének nevezte ki és házasságán keresztül Skócia királyává. Mindkét címet elvesztette, így 1196-ban Poitou grófja lett. Részt vett a Franciaország elleni háborúban Richárd oldalán.

Trónralépte[szerkesztés]

VI. Henrik császár halála után néhány német herceg megválasztotta a halott fivérét, Sváb Fülöpöt német királlyá 1198 márciusában. Ellenfeleik előbb Zahringeni Bertold herceghez, visszalépését követően III. Bernárd szász herceghez fordultak – sikertelenül.[1] Ezután a néhai Oroszlán Henrik legidősebb fiát keresték fel, aki azonban még a Szentföldön tartózkodott VI. Henrik embereivel.[1] Végül is nagybátyja, Oroszlánszívű Richárd tanácsára – és pénzügyi támogatásával – öccsét, Ottót választották meg 1198. július 9-én[1] Kölnben.[3] Ottó hamrosan megszerezte a hatalmat Aachen, a koronázó város felett és megkoronáztatta magát Adolf kölni bíborossal 1198. július 12-én. A koronázás nem az igazi koronázási ékszerekkel ment végbe, mivel azok a Hohenstauf-ház kezében voltak.

Polgárháború[szerkesztés]

A háború kitöréséig nem sokat kellett várni.[1] A Mosel folyó menti összecsapás eredmény nélkül zárult, ám a cseh csapatok támogatásával Fülöp 1199-re fölénybe került.[1] (Ottó megválasztása háborút robbantott ki Anglia és Franciaország között is, mivel Fülöp, szövetségben állt a franciákkal, Ottó pedig az angolokkal.)

Az ekkor meginduló tárgyalások nem vezettek eredményre, de Ottó számára kedvező fordulatot hozott, hogy 1201-ben – a máskülönben Fülöp unokaöccsének, a későbbi II. Frigyesnek a gyámja – III. Ince pápa őt ismerte el, ami jelentősen megnövelte hívei számát.[1] Elismeréséért cserébe a neussi szerződésben lemondott a pápa által addig visszafoglalt területeken (Ancona, Spoleto, a mathildi birtokok) gyakorolt birodalmi jogokról.[4]

Fennhéjázó magatartása miatt azonban hívei sorban elfordultak tőle.[4] Így tett 1204-ben saját testvére, a rajnai palotagróf, Henrik, valamint az őt megválasztó kölni érsek is.[4] Az alsó-rajnai fejedelmek Fülöp mellé állását, valamint az 1206-ban Wassenbergnél elszenvedett vereségét követően tárgyalásokba kezdett ellenfelével, de nem fogadta el annak ajánlatait.[4] A fordulópontot csak Fülöp meggyilkolása hozta.[4]

Egyeduralkodóként[szerkesztés]

IV. Ottó és III. Ince pápa kézfogása.

Ezt követően Ottó – a megbékélés formájaként – eljegyezte Fülöp leányát, Beatrixot.[4] (Így egykori ellenfelének birtokai is kezébe kerültek.[4]) Az 1208. november 11-ei frankfurti választáson már elnyerte minden herceg támogatását.

Miután Speyerben megújította a neussi szerződést és lényegében lemondott a wormsi konkordátumról,[4] Ottó 1209-ben[3] Itáliába indult.[4] Rómában Ince pápa 1209. október 4-én[3] császárrá koronázta,[4] de egyben ez volt az utolsó baráti cselekedet köztük.[4] Ottó ugyanis a koronázást követően szembefordult a pápával, újra birodalmi kormányzás alá vette az általa korábban átengedett területeket, sőt Incének tett egyéb ígéretei ellenére megtámadta Apuliát, Ince gyámfia, II. Frigyes birtokát.[4]

Ezzel megtörtént a szakadás: Ince 1210 novemberében átokkal sújtotta a császárt.[3] Ottó ennek ellenére már a Szicíliába való átkelésre készülődött, ám a Németországból érkező hírek visszatérésre kényszerítették.[4] Közben ugyanis a nürnbergi fejedelmi gyűlés megfosztotta trónjától, és követeket küldött az ifjú II. Frigyeshez, aki 1212 tavaszán útra kelt a birodalom felé.[4] Itt Ottó fivére, Henrik palotagróf már meg is kezdte a harcot a Hohenstauf hívek ellen.[4]

Újabb polgárháború[szerkesztés]

Újra kezdődtek a belháború viszontagságos évei.[4] A hazasiető császár a Frigyeshez pártoló cseh királyt trónfosztottnak nyilvánította, majd a magdeburgi érsekkel és I. Hermann türingiai tartománygróffal vette fel a küzdelmet.[4] Hogy a Hohenstauf híveket megnyerje, most került sor a Fülöp leányával tartandó esküvőre.[4] Ez a számítása azonban nem vált be – felesége egy hónapon belül meg is halt.[4]

Miután Frigyes átkelt az Alpokon, Ottó Breisach mellett szándékozott feltartóztatni, ám az ellene felkelő polgárok kiverték a városból.[4] Híveinek tábora ezután egyre szűkült.[4] A brabanti herceg leányával 1214-ben megkötött második házassága már csak egy kétségbeesett lépés volt új támogató megnyerésére.[4] Végül kénytelen volt nagybátyjához, Földnélküli János angol királyhoz fordulni segítségért, aki ekkor a Hohenstaufokkal szövetséges Franciaországban harcolt.[5] Ottó Flandriába vonult seregével, ám az egyesített angol–Welf haderő Bouvines mellett vereséget szenvedett II. Fülöp Ágost francia királytól[6] 1214. július 27-én.[3]

Ottó halála[szerkesztés]

Az ütközet eldöntötte Ottó császárságának sorsát.[6] A minden hatalmától megfosztott Ottó előbb Kölnbe,[6] majd braunschweigi családi birtokaira húzódott vissza.[3][6] Hátralévő éveit már itt töltötte el, de a császári címről soha nem mondott le.[6] 1218. május 19-én, Harzburg várában[3] bekövetkezett halálát, a középkorral foglalkozó történész, Ernst Kantorowicz (1895–1963) így írja le: „eltávolítva, trónjáról letéve elvergődött az apát földjére, hogy meggyónja bűneit, mialatt a vonakodó pap véresre korbácsolta, amíg meg nem halt. Ez volt a végzete az első és utolsó Welf császárnak.” A braunschweigi katedrálisba temették.

Házasságai[szerkesztés]

Felmenői[szerkesztés]

Ottó felmenői három generációra visszamenőleg
IV. Ottó, német-római császár Apja:
Oroszlán Henrik
Apai nagyapja:
X. Henrik bajor herceg
Apai dédapja:
IX. Henrik bajor herceg
Apai dédanyja:
Szász Wulfhild
Apai nagyanyja:
Süpplingenburgi Gertrúd
Apai dédapja:
III. Lothár német-római császár
Apai dédanyja:
Northeimi Richenza
Anyja:
Plantagenet Matilda
Anyai nagyapja:
II. Henrik angol király
Anyai dédapja:
V. Gottfried Anjou grófja
Anyai nagyanyja:
Matilda császárnő
Anyai nagyanyja:
Aquitániai Eleonóra angol királyné
Anyai dédapja:
X. Vilmos aquitániai herceg
Anyai dédanyja:
Châtelleraulti Aenor

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   77. oldal
  2. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  3. ^ a b c d e f g h i Bokor József (szerk.). Ottó (17), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.). Hozzáférés ideje: 2009. október 4. 
  4. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v Weiszhár, 78. oldal
  5. Weiszhár 78–79. oldal
  6. ^ a b c d e Weiszhár 79. oldal
  7. ^ a b c d e Holy Roman Emperors. Welfs. (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Lásd még[szerkesztés]


Előző uralkodó:
VI. Henrik
Német király
11981215
Német-római császár
12091215
Császárok a Német-római Birodalomban (8001806)
I. Ottó 962-es megkoronázásáig „frank császárok”
800 814 840 843 855 875 877 881 887 891
   I. Károly I. Lajos  —  I. Lothár II. Lajos II. Károly  —  III. Károly  —    
891 894 898 899 901 905 915 924 962 973 983
   Vid Lambert Arnulf  —  III. Lajos  —  I. Berengár  —  I. Ottó II. Ottó   
983 996 1002 1014 1024 1027 1039 1046 1056 1084 1105 1111 1125 1133 1137 1155
    —  III. Ottó  —  II. Henrik  —  II. Konrád  —  III. Henrik  —  IV. Henrik  —  V. Henrik  —  III. Lothár  —    
1155 1190 1197 1209 1215 1220 1250 1312 1313 1328 1347 1355 1378 1410
   I. Frigyes VI. Henrik  —  IV. Ottó  —  II. Frigyes  —  VII. Henrik  —  IV. Lajos  —  IV. Károly  —    
1410 1437 1452 1493 1508 1519 1530 1556 1564 1576 1612 1619 1637
   Zsigmond III. Frigyes I. Miksa V. Károly I. Ferdinánd II. Miksa II. Rudolf II. Mátyás II. Ferdinánd   
1637 1657 1705 1711 1740 1742 1745 1765 1790 1792 1806
   III. Ferdinánd I. Lipót I. József III. Károly  —  VII. Károly I. Ferenc II. József II. Lipót II. Ferenc   
Karoling-házLiudolf-házSzáli-házSupplinburg-házStauf-házWelf-házWittelsbach-házLuxemburgi-házHabsburg-ház
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
II. Frigyes
Előző uralkodó:
Fülöp
Svábföld hercege
12081212
Coat of arms of Baden-Württemberg (lesser).svg
Következő uralkodó:
VII. Frigyes
Előző uralkodó:
Fülöp
Itália királya
12081212
Corona ferrea monza (heraldry).svg
Következő uralkodó:
II. Frigyes