Rotterdami Erasmus

Rotterdami Erasmus
Erasmus ifjabb Hans Holbein festményén, 1523 körül
Életrajzi adatok
Született	vitatott; gyakran 1466. október 27./28., más újabb források szerint 1469. október 28. Rotterdam vagy Gouda környéke
Elhunyt	1536. július 12. Bázel
Sírhely	Basel Minster
Ismeretes mint	humanista tudós, filológus, teológiai író, pedagógiai gondolkodó
Nemzetiség	németalföldi
Lakhely	Gouda, Deventer, Párizs, Anglia, Itália, Leuven, Bázel, Freiburg im Breisgau
Iskolái	Párizsi Egyetem Queens' College Cambridge-i Egyetem Torinói Egyetem Collège de Montaigu City Gymnasium College of Sorbonne
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Párizsi Egyetem, Torinói Egyetem
Más felsőoktatási intézmény	Collège de Montaigu; Queens' College, Cambridge
Egyéb diplomája	teológiai doktorátus, Torino
Pályafutása
Szakterület	humanizmus, filológia, teológia, pedagógia, retorika
Kutatási terület	bibliai és patrisztikus szövegkiadás, latin stílus, keresztény humanizmus
Tudományos fokozat	Doctor of Divinity (Torinói Egyetem, 1506)
Munkahelyek
Más munkahelyek	Hendrik van Bergen cambrai-i püspök szolgálata; Johann Froben bázeli nyomdai köre
Jelentős munkái	Adagia Enchiridion militis Christiani Moriae encomium Novum Instrumentum omne / Novum Testamentum Colloquia familiaria De libero arbitrio diatribe sive collatio Institutio principis Christiani Querela pacis
Hatással voltak rá	Szent Jeromos, Órigenész, Lorenzo Valla, John Colet, devotio moderna, klasszikus antikvitás
Hatással volt	bibliafordítás, keresztény humanizmus, Textus Receptus-hagyomány, reformáció, katolikus reform, humanista oktatás
A Wikimédia Commons tartalmaz Rotterdami Erasmus témájú médiaállományokat.

Rotterdami Erasmus, latin nevén Desiderius Erasmus Roterodamus vagy Desiderius Erasmus Roterdamus (Rotterdam vagy Gouda környéke, születési éve vitatott: a szakirodalomban 1466, 1467 és 1469 mellett is születtek érvek; a napot rendszerint október 27/28-ra teszik – Bázel, 1536. július 12.) németalföldi humanista tudós, katolikus pap, ágostonos kanonok, filológus, teológiai író, pedagógiai gondolkodó és a kora újkori európai tudóslevelezés egyik központi alakja volt. Életműve a reneszánsz humanizmus legjavát sűrítette magába: a bibliai és egyházatyai forrásokhoz való visszatérést, a latin stílus művelését, a pedagógiai reformot, a béke ügyét és a keresztény élet belső megújítását.

A késő középkori Németalföld városi-egyházi világából induló pályája Deventer, Párizs, Anglia, Itália, Leuven, Bázel és Freiburg im Breisgau humanista körein át ívelt. Nem egyetlen egyetem, udvar vagy rend tudósaként vált ismertté, hanem vándorló, levelező, kiadói műhelyekkel és patrónusokkal együttműködő európai szerzőként.

Fő művei közé tartozik az Adagia, az Enchiridion militis Christiani, A balgaság dicsérete latinul Moriae encomium vagy Laus stultitiae, a görög–latin Novum Instrumentum omne és későbbi Novum Testamentum-kiadásai, a Colloquia familiaria, valamint a Lutherrel vitázó De libero arbitrio diatribe sive collatio. Szövegkiadói és fordítói munkája a klasszikus szerzőkre, az Újszövetségre és az egyházatyákra is kiterjedt.

Erasmus élesen bírálta kora egyházi és társadalmi visszaéléseit, a klerikus műveletlenséget, a formalizált vallásosságot, a babonás gyakorlatokat, a fejedelmi háborúskodást és a terméketlennek tartott teológiai vitákat. Reformprogramja a keresztény élet, a teológiai műveltség és a lelkipásztori gyakorlat belső megújítását célozta; az egyházszakítástól tartózkodott. Művei és bibliafilológiai programja hatottak a reformáció korai vitáira, de Erasmus nem csatlakozott Luther Márton mozgalmához; a szabad akaratról, a Szentírás értelmezéséről, a hagyomány szerepéről és az egyházi egységről vallott nézetei miatt a reformáció több irányzatával is vitába került.

Név, identitás, dátumok és alapadatok

Nevei és névhasználata

Erasmus névhasználata a késő középkori németalföldi, egyházi és humanista névadási gyakorlatok metszéspontján áll. A hagyományos életrajzi elbeszélésekben gyakran Gerrit Gerritszoon, Gerardus Gerardi vagy hasonló néven szerepel, vagyis „Gerard fia Gerard” jelentésű patronimikus névalakkal. A modern kutatás óvatosabban kezeli ezt a kérdést, mert a korai életre vonatkozó források nagy része későbbi önéletrajzi vagy apologetikus jellegű elbeszélésekből ismert.

Az Erasmus név lehetett keresztnevének humanista-latin formája, de a szakirodalomban felmerült az is, hogy tudatosan választott vagy kiemelt humanista névalak volt. A Desiderius a görög Erasmus latin megfelelőjeként értelmezhető, mindkettő a szeretet, vágyottság, kedveltség jelentéskörébe tartozik. A Roterodamus vagy Roterdamus toponimikus jelző Rotterdamhoz kapcsolta a szerzőt, jóllehet a városhoz fűződő tényleges életrajzi kapcsolat rövid volt. A név származási identitást, humanista önformálást és irodalmi márkát is hordozott.

A régi magyar irodalomban előfordul a „Rézman”, „Rézmann” vagy hasonló alak is. Salánki György 1627-es fordítása például Rotterodami Rézmannak az kereztyén vitességet tanító kézben viseleo könyvecskeie címen jelent meg. A magyar névalakok története a magyarországi Erasmus-recepció része, és azt mutatja, hogy a latin humanista név a kora újkorban különböző nemzeti nyelvi közegben eltérő módon honosodott meg.

Születési év és születési hely vitája

Erasmus születési éve a kutatás egyik vitatott kérdése. A források részben Erasmus saját, egymással nehezen összeegyeztethető életkori utalásaiból, részben későbbi életrajzi hagyományból származnak. A szakirodalomban 1466, 1467 és 1469 mellett is születtek érvek. Harry Vredeveld részletes kronológiai vizsgálata 1466. október 28. mellett érvelt, míg Koen Goudriaan 2019-es tanulmánya és az arra támaszkodó újabb összefoglalók 1469. október 28-at részesítik előnyben. Ezért a dátumot célszerű vitatottként, nem lezárt konszenzusként megadni.

A születési hely körüli hagyomány szintén összetett. Erasmus neve a 16. századtól kezdve szorosan összekapcsolódott Rotterdammal, de gyermekkorának és családi hátterének fontos színtere Gouda és környéke volt. A „rotterdami” jelző helyrajzi adatnál többet jelentett: a humanista szerzői identitás részévé vált: Erasmus a latin irodalmi nyilvánosságban ezzel a névvel vált ismertté. A modern kutatás ezért Rotterdamot és Goudát együtt, a forrásbizonytalanság jelzésével tárgyalja.

Halála és temetése

Erasmus 1536. július 12-én halt meg Bázelben, Johann Froben körének és humanista barátainak közelében. Halála idején Bázel már a reformáció városai közé tartozott, ami különleges helyzetet teremtett egy olyan szerző számára, aki katolikus pap maradt, de életműve a reformáció és a katolikus reform vitáiban egyaránt meghatározó hivatkozási ponttá vált. A források szerint nem részesült az utolsó szentségekben; ennek oka nem állapítható meg teljes bizonyossággal, és nem alkalmas felekezeti következtetések levonására.

Bázel székesegyházában temették el, amely a városi reformáció után protestáns templomként működött. Temetése és bázeli emlékezete jól mutatja Erasmus köztes történeti helyzetét: a reformáció korában egyik felekezeti tábor sem sajátíthatta ki teljesen, miközben mindkét oldalon olvasták, vitatták és felhasználták műveit.

Források és historiográfiai problémák

Elsődleges források

Erasmus életének elsődleges forrásai között kiemelkedő helyet foglal el hatalmas levelezése. A levelek nemcsak életrajzi adatokat őriznek, hanem feltárják a humanista kapcsolathálót, a patrónusokkal, nyomdászokkal, teológusokkal, uralkodókkal és tudós barátokkal folytatott érintkezést is. A modern kiadás alapja P. S. Allen és munkatársai tizenkét kötetes Opus epistolarum Des. Erasmi Roterodami című gyűjteménye, amely a 20. századi Erasmus-kutatás egyik alapvető segédeszköze.

A levelezés mellett különösen fontosak Erasmus önéletrajzi jellegű szövegei. Majoros Máté összefoglalása szerint három levélformában megírt önéletrajzszerű szöveg maradt fenn: a Grunnius-levél, a Compendium Vitae, valamint a Gerard Geldenhauernek címzett levél. Ezek közül a Grunnius-levél és a Compendium Vitae különösen nagy hatást gyakorolt a későbbi életrajzi hagyományra.

Életrajzi forrásként használhatók Erasmus műveinek előszavai, ajánlásai és apológiái is. Ezekben gyakran saját tudósi programját, ellenfeleivel szembeni védekezését vagy művei keletkezését magyarázta. A kortársi humanista környezetből Beatus Rhenanus életrajzi hagyománya és a bázeli humanisták emlékezete szintén fontos. Erasmus saját műjegyzékei, kiadási tervei és a nyomdai apparátushoz kapcsolódó dokumentumok a szerzői önkép és a nyomtatott nyilvánosság történetéhez nyújtanak adatokat.

Erasmus önreprezentációja

Erasmus nemcsak elszenvedte, hanem aktívan formálta is saját életrajzát. Leveleiben, előszavaiban és apologetikus szövegeiben gyakran úgy rendezte el életének eseményeit, hogy azok igazolják tudósi szabadságát, vallási őszinteségét, egyházi hűségét és humanista programját. A kolostorba lépés, a származás, az iskoláztatás és a különböző diszpenzációk története ezért nem választható el attól a retorikai helyzettől, amelyben Erasmus saját múltját elbeszélte.

A nyomtatás és a portrék szintén fontos szerepet játszottak az Erasmus-imázs kialakításában. Hans Holbein, Albrecht Dürer és Quentin Massys képei a tudós, könyvvel, tollal vagy íróasztallal ábrázolt humanista alakját rögzítették. Ezek a képek a humanista szerzői tekintély vizuális formái lettek.

A korai élet forráskritikája

Erasmus törvénytelen születése, szüleinek története, árvasága, gyámsága, iskoláztatása és kolostorba kerülése a korai életrajz legnehezebben ellenőrizhető részei közé tartoznak. A hagyomány szerint apja Gerard, Gouda környéki férfi, anyja Margaretha, egy orvos lánya volt. A későbbi elbeszélések szerint szülei gondoskodtak róla és bátyjáról, majd haláluk után gyámjai irányították sorsát. E történetek azonban részben Erasmus saját későbbi beszámolóiból ismertek, és ezért forráskritikai óvatosságot igényelnek.

A Grunnius-levél és a Compendium Vitae között több hangsúlybeli és narratív különbség figyelhető meg. A Grunnius-levélben Erasmus saját helyzetét részben jogi és egyházi célból, a diszpenzációs ügyek összefüggésében mutatta be. A Compendium Vitae rövidebb, összefoglalóbb életrajzi narratívát ad, de szerzőségi és forrásértéki kérdései régóta vitatottak. Godin tanulmánya különösen arra hívja fel a figyelmet, hogy a Compendium nem kezelhető ellenőrizetlenül semleges önéletrajzként.

Historiográfia

Erasmus életrajzi hagyománya már a 16. században kialakult. Beatus Rhenanus, majd a 17–18. században Jean Le Clerc és John Jortin fontos szerepet játszottak abban, hogy Erasmus levelezéséből és műveiből egységes életrajzi kép formálódjon. Jortin The Life of Erasmus című munkája a felvilágosodás előtti és korai felvilágosodás kori Erasmus-olvasat egyik fontos példája.

A 19. századi életrajzok között jelentős Gaston Feugère Érasme: étude sur sa vie et ses ouvrages című műve, H. Durand de Laur Érasme, précurseur et initiateur de l'esprit moderne című munkája, Robert Blackley Drummond levélalapú életrajza, James Anthony Froude Life and Letters of Erasmus című könyve és Arthur Robert Pennington The Life and Character of Erasmus című munkája. Ezek a művek sok adatot és idézetet őriznek, de szemléletük gyakran a 19. századi liberalizmus, felekezeti vita, antiklerikalizmus vagy apologetika nyelvét viseli magán.

A 20. századi klasszikusok közül Johan Huizinga és Preserved Smith munkái sokáig meghatározták az angol és európai Erasmus-képet. Huizinga rövid, irodalmilag erős és történészi érzékenységű életrajzot írt, Smith pedig nagyobb terjedelmű, kontextusgazdag monográfiában tárgyalta Erasmus életét, eszményeit és történeti helyét.

A modern kutatásban Cornelis Augustijn, James D. Tracy, James K. McConica, Erika Rummel, Christine Christ-von Wedel, R. J. Schoeck, William Barker, Koen Goudriaan és mások munkái nyújtanak pontosabb forráskritikai, társadalomtörténeti, teológiai és filológiai keretet. A régebbi életrajzok továbbra is használhatók a recepció és a historiográfia szempontjából, de a korai élet, a születési év, a kolostori évek és Erasmus vallási álláspontjának értelmezése esetében modern kutatással kell őket ellenőrizni.

Történeti háttér

A burgundi–habsburg Németalföld

Erasmus a késő középkori burgundi, majd habsburgi Németalföld városi, kereskedelmi és egyházi kultúrájából nőtt ki. A régió városai sűrű iskolahálózattal, kolostorokkal, káptalanokkal, plébániai intézményekkel és városi elitcsoportokkal rendelkeztek. A társadalmi felemelkedés egyik útja a latin iskolázás, az egyházi pálya és a patrónusi kapcsolatok megszerzése volt.

A Németalföldet nem modern nemzetállami keretben kell érteni. Erasmus világa városokból, hercegségekből, egyházi intézményekből, udvarokból és latin nyelvű tudóshálózatokból állt. A „németalföldi” megjelölés ezért történetileg pontosabb, mint a modern nemzeti kategóriák egyszerű visszavetítése. Erasmus maga is tudatosan nem kötötte életművét egyetlen politikai közösséghez; latin nyelvű szerzőként egész Európa tanult közönségéhez fordult.

Devotio moderna és a testvérek iskolái

Erasmus neveltetése szorosan kapcsolódott a devotio moderna világához. Deventer iskolája, amelyet a Közös Élet Testvérei hagyományával szokás összekapcsolni, a késő középkori vallásosság és a humanista latin műveltség közötti átmenet fontos színtere volt. A deventeri humanista tanárok, különösen Alexander Hegius köre, az antik szerzők tanulmányozását összekapcsolta a vallási és erkölcsi neveléssel.

A devotio moderna több volt a humanizmus előzményénél: sajátos lelkiségi és pedagógiai közeg volt, amely a belső jámborságot, az önfegyelmet, az olvasást, az utánzást és a gyakorlati keresztény életet hangsúlyozta. Erasmus későbbi philosophia Christi-fogalma nem azonos ezzel a mozgalommal, de több vonásában rokonítható a belső vallásosság, az erkölcsi önformálás és a tanult jámborság késő középkori hagyományával.

A nyomtatás és a respublica litteraria

Erasmus pályája elképzelhetetlen a nyomtatás európai elterjedése nélkül. A kéziratos tudósi kultúra és a nyomtatott könyv világa között működött: levelezett, kéziratokat keresett, szövegeket javított, előszavakat írt, korrektúrázott, ajánlásokat fogalmazott, és szerzői tekintélyét a nyomtatott könyv infrastruktúráján keresztül építette fel. A Froben-nyomda Bázelben különösen fontos műhelye lett érett korszakának.

A respublica litteraria Erasmusnál kézzelfogható társadalmi valóságot jelölt: humanista tudósok, fordítók, nyomdászok, egyháziak, udvari emberek és patrónusok európai kapcsolathálózatát jelentette. Levelei magánkommunikációként, tudományos együttműködésként, önvédelemként, ajánlásként és nyilvános állásfoglalásként is működtek. A levél Erasmusnál gyakran félúton áll a magánirat és a publikálásra szánt irodalmi forma között.

Gyermekkor és neveltetés

Családi háttér

A hagyomány szerint Erasmus apja Gerard, Gouda környékéről származó férfi, anyja Margaretha vagy Margaret, egy orvos lánya volt. Erasmus házasságon kívül született, ami a késő középkori egyházi és társadalmi világban jogi, egyházi és karrierbeli következményekkel járhatott. Apja később pap lett, ami tovább bonyolította a családi történet elbeszélését és későbbi értelmezését.

A törvénytelen származás a későbbi életrajzokban gyakran Erasmus pszichológiai és intézményi függetlenségének magyarázó elemévé vált. A modern forráskritika azonban óvatosabban kezeli az ilyen egyenes oksági kapcsolatokat. Biztosabb, hogy Erasmus később többször is saját jogi és egyházi helyzetének rendezésére törekedett, és ebben az önéletrajzi elbeszélésnek szerepe volt.

Gouda, Utrecht, Deventer és 's-Hertogenbosch

Gyermekkorának első iskolai színterei Gouda és környéke, majd Deventer voltak. Deventerben a latin nyelvi képzés, a klasszikus szerzők tanulmányozása és a vallásos-nevelő szellem együttesen hatott rá. A város iskolája a 15. század végén a németalföldi műveltség egyik jelentős központja volt, ahol a késő középkori pedagógiai hagyomány és a humanista megújulás találkozott.

Szülei halála után gyámság alá került; a hagyomány szerint egy időre 's-Hertogenbosch iskolájába küldték. Erasmus későbbi visszaemlékezéseiben e szakasz gyakran negatív fényt kapott: az anyagi bizonytalanság, a gyámi kényszer és a kolostorba terelés története összekapcsolódott későbbi intézménykritikájával. E beszámolók értékesek, de nem tekinthetők minden részletükben ellenőrizhetően semleges leírásnak.

Önéletrajzi elbeszélés és önformálás a korai évekről

Erasmus későbbi műveiben és leveleiben gyakran visszatér a kényszer, a függés, az intézményi bezártság és a szellemi szabadság kérdése. A kolostori élet, a rossz iskolai módszerek, a durva fegyelem, az értelmetlen viták és a külsőséges vallásosság kritikája részben a korai tapasztalatokból is táplálkozhatott. Ezeket a motívumokat azonban nem lehet egyszerűen modern pszichológiai kategóriákkal magyarázni: Erasmus saját retorikai és teológiai céljai szerint formálta meg emlékeit.

Steynben szoros baráti kapcsolatba került Servatius Rogerusszal. Levelezésük affektív nyelvezete a humanista és kolostori barátság retorikájának része, amelyet a modern kutatás különböző módon értelmez. A kapcsolat a fiatal Erasmus érzelmi és irodalmi önformálásának összefüggésében is jelentős.

Kolostori évek és pappá szentelés

Steyn és az ágostonos kanonoki élet

Erasmus 1480-as évekbeli kolostorba lépése az Emmaus vagy Steyn nevű, Gouda közelében fekvő ágostonos kanonoki közösséghez kapcsolódik. A közösséget pontosabban reguláris kanonoki intézményként kell leírni, nem a későbbi köznyelvben használt „szerzetesrend” általános értelmében. Erasmus itt hozzáfért könyvekhez, latin irodalomhoz és a keresztény klasszikusokhoz, ugyanakkor később úgy mutatta be a kolostori pályát, mint amelyet nem valódi hivatásból, hanem külső nyomásra vállalt.

A steyni évek ambivalens jelentőségűek. Egyrészt Erasmus később bírálta a szerzetesi élet visszásságait, a formális jámborságot és a szellemi szűkösséget; másrészt éppen a kolostori könyvkultúra és a latin keresztény irodalom adta meg számára a későbbi humanista műveltség egyik alapját. E kettősség végigkíséri életművét: kritikája belülről ismert intézményi tapasztalatból táplálkozó reformigény volt, nem kívülről jövő egyházellenesség.

Pappá szentelés

Erasmust 1492-ben pappá szentelték. Papi státusa egész életében meghatározó maradt, noha nem töltött be tartós plébániai vagy lelkipásztori hivatalt. Egyházi emberként működött, javadalmakra, engedélyekre, diszpenzációkra és egyházi patrónusokra támaszkodott, miközben a tudósi függetlenség megőrzésére törekedett.

A pappá szentelés és a kanonoki kötelezettségek később gyakorlati problémákat is okoztak. Erasmus többször igyekezett egyházi engedélyekkel rendezni helyzetét, különösen a kolostori közösségtől való távollét és a rendi öltözet viselése ügyében. X. Leó pápa diszpenzációja fontos állomás volt abban, hogy Erasmus a kolostoron kívül, humanista tudósként élhessen.

A kolostori pályától való eltávolodás

A kolostorból való kilépés lehetőségét a cambrai-i püspök, Hendrik van Bergen szolgálata nyitotta meg. Erasmus latin műveltsége és íráskészsége alkalmassá tette titkári feladatokra, és ez a szolgálat lehetővé tette számára, hogy szélesebb tudományos világba lépjen. A tervezett itáliai út ugyan nem valósult meg, de a püspöki kapcsolat megteremtette párizsi tanulmányainak feltételeit.

Erasmus életében visszatérő motívum a szabadság keresése intézményi keretek között. Nem szakított egyszerűen az egyházzal, de kerülte azokat a tartós hivatalokat, amelyek szerinte korlátozták volna irodalmi és tudósi munkáját. Ez magyarázza későbbi mozgékonyságát, gyakori helyváltoztatásait és óvatosságát is a reformáció idején.

Párizs és az egyetemi-skolasztikus világ

Collège de Montaigu

Erasmus 1495-ben Párizsba ment, ahol a Collège de Montaigu környezetével és a Párizsi Egyetem skolasztikus teológiai oktatásával találkozott. A kollégium Jan Standonck irányítása alatt szigorú, aszketikus fegyelmet képviselt, amelyet Erasmus később több írásában is kedvezőtlenül idézett fel. Párizs ugyanakkor nem csupán elutasított közeg volt számára: itt találkozott az egyetemi teológia hagyományával és a humanista ízlés újabb formáival.

A skolasztika bírálata Erasmusnál nem a teológia vagy a keresztény dogma egészének tagadása volt. Elsősorban azt kifogásolta, hogy a teológia meddő disputákká, terminológiai finomkodássá vált, és eltávolodott a bibliai és patrisztikus forrásoktól. E kritikát a későbbi antiklerikális olvasatok gyakran leegyszerűsítették, de Erasmus célja a teológiai műveltség humanista és lelkipásztori megújítása volt.

Humanista tanulmányok és korai patronátus

Párizsban Erasmus tanított is: magántanítványokat vállalt, főként latin nyelvből és stílusból. A tanítás megélhetési kényszer volt, de egyben pedagógiai tapasztalatot is adott. Korai művei és levelei azt mutatják, hogy számára a latin nyelv nem puszta kommunikációs eszköz, hanem erkölcsi és intellektuális formálás közege volt.

Görög tanulmányai ekkor még kezdetiek voltak, de a görög nyelv később életművének egyik kulcsává vált. A humanista program lényege számára az volt, hogy a klasszikus és keresztény szövegeket eredeti nyelvükön, filológiai pontossággal és retorikai érzékenységgel kell olvasni. A patrónusokkal való kapcsolat, különösen angol tanítványai révén, lehetővé tette számára az első angliai utat.

Korai művek

Erasmus korai írásai közé tartozik az Antibarbari, amely a művelt irodalmi tanulmányok védelmében íródott, valamint korai költeményei és retorikai-pedagógiai gyakorlatokból kinövő szövegei. Ezek még nem érett életművének legnagyobb hatású darabjai, de már jelzik fő érdeklődési irányait: a latin stílust, az antik irodalom keresztény értékelését, az iskolai nevelés kérdését és a műveltség erkölcsi funkcióját.

A párizsi és brabanti években kezdte gyűjteni azokat a latin és görög mondásokat is, amelyekből később az Adagia nőtt ki. A mű eredetileg humanista segédkönyv volt, de későbbi bővítései révén az európai művelt közönség egyik legfontosabb klasszikus-morális kézikönyvévé vált.

Erasmus bibliafilológiai fordulatának egyik fontos előzménye Lorenzo Valla újszövetségi jegyzeteinek 1505-ös kiadása volt. Valla filológiai módszere azt mutatta meg, hogy a latin bibliai szöveg fordítási és értelmezési kérdései történeti-nyelvi vizsgálattal is tárgyalhatók. Erasmus ezt a szent szövegek pontosabb megértésének eszközeként fogta fel, nem a keresztény hagyomány lebontásaként; későbbi Újszövetség-kiadásának módszertani előképét részben ebben találta meg.

Anglia és az angol humanisták

Első angliai út

Erasmus első angliai útja 1499-ben döntő fordulatot jelentett. Itt ismerkedett meg Lord Mountjoyjal, John Colettel, Morus Tamással, William Grocynnal, Thomas Linacre-rel, később William Warhammel és John Fisherrel. Ezek a kapcsolatok nemcsak barátságot és patronátust jelentettek, hanem új teológiai és filológiai irányt is adtak érdeklődésének.

Anglia Erasmus számára olyan közeg volt, ahol a klasszikus humanista műveltség, a bibliai teológia, az egyházatyák tanulmányozása és az erkölcsi reform igénye összekapcsolódott. Oxford és Cambridge világa nem vált állandó otthonává, de visszatérő szellemi és személyes kapcsolódási pont maradt.

Colet és a bibliai-humanista fordulat

John Colet különösen nagy hatást gyakorolt Erasmusra. Colet Pál leveleit nem elsősorban skolasztikus kérdések tárházaként, hanem történeti, retorikai és lelkipásztori szövegként olvasta. Ez az értelmezési mód Erasmust abba az irányba fordította, hogy a teológiát a bibliai és patrisztikus forrásokból, a nyelvek ismeretéből és az erkölcsi megújulás céljából kell újjászervezni.

A bibliai-humanista fordulat nem jelentette a keresztény hagyomány elvetését. Erasmus inkább úgy látta, hogy a keresztény hagyomány legjobb megértéséhez vissza kell térni a forrásokhoz: a Szentíráshoz, az egyházatyákhoz, a görög és latin nyelvhez, valamint a klasszikus retorika és morálfilozófia eszközeihez. Ez a program később az Enchiridion, az Újszövetség-kiadás és a patrisztikus kiadások alapja lett.

Anglia mint intellektuális katalizátor

Anglia Erasmus számára a görög tanulás, a bibliai filológia és a keresztény humanizmus katalizátora lett. A görög nyelv ismerete tette lehetővé számára, hogy az Újszövetség szövegét a latin Vulgatával összevesse, és új latin fordítást készítsen. Ugyancsak angliai kapcsolatai révén erősödött meg benne a hit, az erkölcs és a műveltség összekapcsolásának igénye.

Az Enchiridion militis Christiani hátterében is ez a környezet áll. A mű a keresztény életet lelki küzdelemként írja le, amelyben a külsődleges vallási gyakorlatoknál fontosabb a belső megtérés, a Szentírás olvasása, a szeretet és az erkölcsi önfegyelem.

Franciaország, Brabant és az első nagy humanista művek

Adagia

Az Adagia Erasmus egyik legnagyobb hatású humanista vállalkozása volt. A mű görög és latin proverbiumok, szólások és klasszikus utalások gyűjteményeként indult, de későbbi kiadásaiban hatalmas kommentált antik és morális enciklopédiává bővült. Erasmus nemcsak idézeteket adott közre, hanem értelmezte is őket, gyakran aktuális erkölcsi, politikai vagy vallási tanulságokkal.

A mű jelentősége abban állt, hogy a klasszikus műveltséget széles humanista közönség számára tette hozzáférhetővé. Az Adagia egyes darabjai, például a háborúellenes gondolatokat kifejtő hosszabb kommentárok, már előrevetítik Erasmus későbbi politikai és békeírásait. A proverbiumgyűjtemény iskolai segédkönyvként, stílusgyakorlatként, morális kommentárként és humanista önmeghatározásként is olvasható.

Enchiridion militis Christiani

Az Enchiridion militis Christiani, magyar fordításban többek között A keresztény harcos kézikönyve vagy Krisztus katonájának kézikönyve, a keresztény humanizmus egyik alapműve. A címben szereplő „fegyver” vagy „kézikönyv” kettős értelmű: a keresztény élet lelki harcához szükséges eszközt jelöli. Erasmus szerint a kereszténység lényege nem merül ki a külső szertartásokban, böjtökben, zarándoklatokban vagy rendi formákban, hanem a szív, az akarat és az életmód átalakulásában áll.

Az Enchiridion nem azt tanítja, hogy a zarándoklat, a böjt vagy a fegyelem önmagában értéktelen, hanem azt, hogy mindez üres külsőség marad, ha nem kíséri belső megtérés és szeretet. Erasmus kritikája arra a veszélyre irányult, hogy a vallási gyakorlat elválhat az evangéliumi élettől. A műben ezért a szertartás, a fegyelem és a tanítás értéke mindig az evangéliumi életre, a szeretetre és az erkölcsi átalakulásra irányultságuk szerint jelenik meg.

A mű első megjelenésekor még nem keltett akkora visszhangot, mint később. Az 1518-as kiadás és a reformáció előtti feszült vallási légkör új olvasóközönséget adott neki: ekkor vált széles körben olvasott keresztény-humanista kézikönyvvé. Sikerét az magyarázza, hogy belső lelki reformot, bibliai tájékozódást és olyan erkölcsi nyelvet kínált, amelyet laikusok, papok és humanista olvasók is alkalmazhatónak érezhettek.

Colloquia familiaria

A Colloquia familiaria eredetileg latin nyelvgyakorlatokból nőtt ki. Erasmus a mindennapi beszédhelyzeteket, iskolai jeleneteket, utazásokat, vendégségeket és vallási beszélgetéseket olyan dialógusokká alakította, amelyek latint tanítottak, közben pedig bevezették az olvasót a humanista ítélőképesség világába. A későbbi kiadásokban egyre több társadalmi és vallási szatíra jelent meg bennük: a szerző papokat, szerzeteseket, zarándokokat, katonákat, kereskedőket, házasfeleket és tanulókat szólaltatott meg, gyakran finom iróniával.

A mű népszerűsége és vitatottsága ugyanabból fakadt. A tanulók számára élő latinságot adott, az olvasók számára pedig felismerhető jelenetekben mutatta meg a kor erkölcsi és vallási kérdéseit. Egyes részei azonban támadásokat is kiváltottak, mert a szatíra könnyen a tekintélyek elleni gúnyként hatott.

Udvari és politikai írások

Erasmus korai és középső pályáján több udvari és politikai jellegű írást is készített. A patrónusi rendszer természetes része volt, hogy a tudósok ajánlásokat, panegyricusokat és nevelési tanácsokat fogalmaztak meg uralkodók vagy főrangú pártfogók számára. Ez Erasmus számára lehetőséget és korlátot is jelentett. A patronátus anyagi és társadalmi biztonságot adott, de veszélyeztethette a tudósi függetlenség eszményét.

A politikai írásokban fokozatosan kirajzolódik a keresztény fejedelem eszménye. Erasmus szerint a jó uralkodó nem dicsőségvágyból, hódításból vagy dinasztikus becsvágyból cselekszik, hanem a közjó, a béke és az igazságosság szolgálatában. Ez a gondolat teljes formáját az Institutio principis Christiani című műben és a Querela pacis békeírásában kapta meg.

Az Institutio principis Christiani V. Károly ifjú uralkodói szerepéhez kapcsolódott. Erasmus remélte, hogy a Habsburg uralkodó a keresztény-humanista béke, mértékletesség és reform eszményét követheti Európa politikájában. A következő évtizedek háborúi, a reformáció konfliktusai és a dinasztikus rivalizálás azonban egyre inkább megmutatták, milyen korlátozott volt a humanista tanácsadói irodalom közvetlen politikai hatása.

Itália, Aldus Manutius és a humanista Európa

Itália mint tanulmányi és presztízsállomás

Erasmus 1506 és 1509 között Itáliában tartózkodott. Útja során Torinóban teológiai doktorátust szerzett, majd Bologna, Firenze, Padova, Siena, Velence és Róma humanista világával érintkezett. Itália a reneszánsz humanizmus egyik központja volt. Erasmus itt presztízst, új tanulási lehetőségeket és összehasonlítási pontot talált a németalföldi, francia és angol humanizmussal szemben.

Rómában magas rangú egyházi és humanista körök figyelmét is felkeltette. A pápai udvar és az itáliai humanisták elismerése növelte tekintélyét, de Erasmus nem telepedett le végleg Itáliában. A pápai és egyházi udvari karrierlehetőségek nem vonzották annyira, mint a független tudósi élet és a nyomtatott könyvek európai hatóköre.

Velence és az Aldine Press

Velencében Erasmus Aldus Manutius nyomdájának és humanista körének közelében dolgozott. Az Aldine Press a görög klasszikusok kiadásával és a humanista könyvnyomtatás magas színvonalával európai hírnévre tett szert. Erasmus itt készítette elő az Adagia jelentősen bővített kiadását, amelyben már sokkal nagyobb mértékben használta görög olvasmányait.

A velencei tapasztalat megerősítette benne, hogy a humanista tudós nemcsak olvasó és író, hanem szerkesztő, szöveggondozó és nyomdai munkatárs is. A könyv előállításának folyamata, a kéziratok beszerzése, a korrektúra, a tipográfia és a terjesztés mind részei lettek Erasmus szerzői gyakorlatának. Később Bázelben Froben műhelye hasonló, sőt még tartósabb szerepet töltött be.

Moriae encomium

A Moriae encomium, magyarul A balgaság dicsérete, Erasmus legismertebb szatirikus műve. 1509-ben, Itáliából Angliába tartva fogalmazta meg, és Morus Tamásnak ajánlotta; a címben rejlő szójáték Morus nevére is utal. A műben a megszemélyesített Balgaság mond önmagát dicsérő beszédet, amelynek keretében Erasmus a társadalom, az udvari világ, a tudósok, a szerzetesek, a teológusok, a főpapok és a laikusok visszásságait egyaránt kifigurázza.

A mű szatírája jóval több egyházellenes pamfletnél. A beszélő alakja, a retorikai irónia és a mű végén megjelenő keresztény „szent balgaság” bonyolult szerkezetet hoz létre. Erasmus éles társadalom- és egyházkritikát fogalmaz meg, de célja nem a keresztény hit lerombolása, hanem annak megmutatása, hogy az emberi bölcsesség, hiúság és intézményi önelégültség gyakran elhomályosítja az evangéliumi egyszerűséget.

Érett korszak: Leuven, Bázel és a nagy filológiai program

Leuven és a Collegium Trilingue

Erasmus 1516 után a Németalföldön, különösen Leuven környezetében is működött. A Collegium Trilingue, a három szent nyelv – latin, görög és héber – tanulmányozásának intézménye a humanista teológiai reform egyik szimbóluma lett. Az intézmény alapját Jérôme de Busleyden végrendelete teremtette meg; Erasmus inkább szellemi ösztönzőként és tekintélyes támogatóként kapcsolódott hozzá, nem alapítóként. Számára a nyelvek ismerete a teológiai és lelkipásztori megújulás alapfeltétele volt, nem egyszerű technikai készség.

A latin, görög és héber tanulmányozása a 16. század elején teológiai súlyú vállalkozás volt. A bibliai forrásnyelvek ismerete lehetővé tette a Vulgata fordításának, az egyházatyák idézeteinek és a kézirati hagyomány eltéréseinek vizsgálatát. A görög nyelv tanulmányozása egyes konzervatívabb körökben gyanút is keltett: a forrásnyelvekhez való visszatérés könnyen összekapcsolódhatott azzal a félelemmel, hogy a megszokott latin teológiai nyelv tekintélye megrendül. A „szent nyelvek” humanista programja ezért a műveltséget, a prédikációt, a bibliaértelmezést és az egyházi vitákban használt érvelést is szolgálta.

Leuvenben ugyanakkor erős ellenállással is találkozott. A konzervatívabb teológusok gyanakvással figyelték az új latin fordítást, a görög szöveg tekintélyét és a Vulgata egyes helyeinek bírálatát. A konfliktusok azt mutatják, hogy a humanista filológia a 16. század elején nem maradt pusztán tudományos ügy: a Szentírás szövegének kérdése gyorsan teológiai és egyházi tekintélyvitává válhatott.

Bázel és Froben

Bázel Erasmus egyik legfontosabb munkaközpontja lett. Johann Froben nyomdája nemcsak kiadó, hanem szellemi műhely volt, ahol a humanista szerkesztői munka, a korrektúra, a tipográfia és a nemzetközi könyvkereskedelem összekapcsolódott. Froben kiadásai révén Erasmus művei gyorsan terjedtek Európában, és a szerző hírneve a nyomtatott nyilvánosságon keresztül szilárdult meg.

Erasmus bázeli munkája kiterjedt az Újszövetségre, az egyházatyákra, a saját művek új kiadásaira, a polemikus írásokra és a pedagógiai munkákra. A bázeli körhöz tartozott Beatus Rhenanus, Bonifacius Amerbach és más humanisták is. Ez a közeg biztosította számára azt a tudósi infrastruktúrát, amelyben a legnagyobb kiadói vállalkozásait megvalósíthatta.

Az Újszövetség kiadása

Erasmus 1516-ban Bázelben adta ki a Novum Instrumentum omne című görög–latin Újszövetséget. A kötet görög szöveget, új latin fordítást és jegyzeteket tartalmazott. A későbbi kiadásokban a cím Novum Testamentum formára változott, és Erasmus élete végéig javította, bővítette és védelmezte munkáját. Történeti jelentősége rendkívüli: a 16. századi bibliafordítások és a későbbi Textus Receptus-hagyomány egyik kiindulópontja lett.

A kiadás módszertani korlátai a korai humanista szövegmunka történeti helyzetéből fakadtak. Erasmus csak kevés, részben késői görög kéziratot használt, a kéziratok értékelésének és a szövegváltozatok súlyozásának módszerei pedig még nem feleltek meg a modern textológiai eljárásoknak. A Jelenések könyve végének görög szövegét, ahol nem állt rendelkezésére megfelelő görög kézirat, latinból fordította vissza görögre. Ezek a korlátok nem változtatnak azon, hogy a kiadás a görög Újszövetség európai tanulmányozásának egyik fordulópontja volt.

A kiadás a latin Vulgatához való viszony miatt vált különösen érzékennyé. A humanista bibliafilológia tágabb hátterében a görög Újszövetség, a latin Vulgata, az ókori görög Ószövetség-fordításként ismert Septuaginta és a héber szöveg viszonyának kérdése is ott állt; ez magyarázza, miért kapott különös súlyt a latin, görög és héber nyelvű képzés. Erasmus nem elvetni akarta a Vulgatát, hanem az eredeti görög szöveg alapján pontosabb latin megfogalmazásokat keresett. A humanista filológia elve szerint a teológiai megértéshez szükség van a forrásnyelvekre és a szöveghagyomány összevetésére. Erasmus azt akarta, hogy Krisztus és az apostolok tanítása világosabb, közérthetőbb és szövegileg megalapozottabb formában jusson el a tanult és prédikáló közönséghez. A filológiai munka ezért teológiai és lelkipásztori célt is szolgált.

A Paraclesis, amely az Újszövetség-kiadás kísérőszövegeként jelent meg, a Szentírás szélesebb körű olvasását sürgette. Erasmus híres képében a paraszt, a takács, az utazó és a nők is részesülhetnének a bibliai szövegek tanításából. Ez a gondolat a keresztény humanizmus nyelvi és lelkipásztori eszményéhez tartozott: a Szentírásnak a teológiai iskolákon túl a keresztény élet mindennapi gyakorlatában is jelen kell lennie.

Külön vitát váltott ki a Comma Johanneum, az 1Jn 5,7 késői háromságtani betoldásként ismert szövegrésze. Erasmus első két kiadásában nem szerepeltette, mert az általa használt görög kéziratokban nem találta. A harmadik, 1522-es kiadásban már felvette, de fenntartásai megmaradtak. A modern szövegkritika a Comma Johanneumot nem tekinti az elsődleges görög szöveg részének; a modern kritikai görög Újszövetségek főszövegben nem közlik, vagy apparátusban jelzik.

Egyházatyák és patrisztika

Erasmus teológiai programjában az egyházatyák kiadása az Újszövetség-kiadással egyenrangúan fontos volt. Különösen Szent Jeromos alakjához érzett szellemi rokonságot: Jeromos filológus, fordító, aszkéta és bibliaértelmező volt számára. Erasmus 1516-tól kezdve több kötetben adta közre Jeromos műveit, majd más patrisztikus szerzők kiadásán is dolgozott.

Kiadói tevékenysége Órigenész, Szent Ambrus, Szent Ágoston, Aranyszájú Szent János, Poitiers-i Szent Hilár, Szent Iréneusz és más egyházatyák műveire is kiterjedt. E munkák célja nem a hagyomány elvetése volt, hanem éppen a keresztény hagyomány régebbi, bibliaibb és történetibb forrásainak hozzáférhetővé tétele. A patrisztikus program így árnyalja azt a leegyszerűsítő képet, amely Erasmusban pusztán a reformáció előfutárát vagy az intézményes egyház kritikusát látja.

Erasmus gondolkodása

Erasmus gondolkodásának kulcsfogalmai

Fogalom	Jelentés
philosophia Christi	„Krisztus filozófiája”: a keresztény élet gyakorlati, erkölcsi és lelki rendje.
docta pietas	Tanult jámborság: a hit, a nyelvi műveltség és az erkölcsi formálás kapcsolata.
ad fontes	„Vissza a forrásokhoz”: a bibliai, patrisztikus és klasszikus szövegek eredeti nyelvű tanulmányozása.
irénizmus	Békítő törekvés: a meggyőzés, a mértéktartás és az egységkeresés előnyben részesítése a vallási vitákban.

Keresztény humanizmus

Erasmus gondolkodását leggyakrabban a keresztény humanizmus fogalmával írják le. Ezen azt értik, hogy a studia humanitatis – grammatika, retorika, poétika, történelem és morálfilozófia – eszközeit a keresztény élet és teológiai műveltség szolgálatába állította. A klasszikus irodalom számára nem öncélú pogány műveltség volt, hanem a nyelv, ítélőképesség, erkölcs és retorikai kifejezés nevelésének eszköze.

Erasmus humanizmusát nem lehet a későbbi szekuláris humanizmus fogalmával azonosítani. A forrásokhoz való visszatérést, a nyelvi pontosságot és a kritikai olvasást a keresztény hit megértésének szolgálatába állította. A bibliai filológia, a patrisztika, a morális nevelés és az egyházi reform nála egymást feltételező területek.

Philosophia Christi és docta pietas

A philosophia Christi, Krisztus filozófiája Erasmus egyik kulcsfogalma. Nem elvont filozófiai rendszert jelöl, hanem a keresztény élet gyakorlati, erkölcsi és lelki rendjét. A kereszténység lényege Erasmus szerint Krisztus követése, a szeretet, az alázat, a béke, a felebaráti szolgálat és a belső megtérés. Ezt a tanult jámborság, a docta pietas támasztja alá: a hit nem tudatlanság, de a tudás sem válhat öncélú vitává.

Erasmus gyakran bírálta a külsőséges vallásosságot, a babonát és azt a gyakorlatot, amikor a szertartás, zarándoklat, böjt vagy rendi forma elválik a belső erkölcsi megújulástól. Kritikája nem a rítusok vagy szentségek szükségszerű tagadása, hanem annak hangsúlyozása, hogy a keresztény élet külső formái belső hit és szeretet nélkül kiüresedhetnek.

Nyelv, retorika és nevelés

Erasmus pedagógiai és retorikai művei a humanista oktatás fontos dokumentumai. A De copia a nyelvi bőség, a változatos kifejezés és a retorikai lelemény gyakorlására tanít. A De ratione studii a tanulmányok rendjét tárgyalja, a De pueris statim ac liberaliter instituendis pedig a gyermekek korai és szabad emberhez méltó nevelését hangsúlyozza.

A nevelés célja Erasmus szerint az értelem, az ítélőképesség, az erkölcs és a nyelvi kifejezőkészség formálása volt, nem csupán ismeretek átadása. A jó tanító nem durvasággal vagy mechanikus fegyelmezéssel dolgozik, hanem érdeklődést kelt, alkalmazkodik a gyermek képességeihez, és a klasszikus szerzőket erkölcsi példatárként is használja. A testi fenyítés túlzott alkalmazását Erasmus több helyen bírálta.

A nők műveltségével kapcsolatban is több szövegében a tanulás lehetősége mellett érvelt, jóllehet nézetei nem azonosíthatók modern egyenjogúsági elméletekkel. A női műveltség iránti nyitottsága a humanista pedagógia és a keresztény erkölcsi nevelés összefüggésében értelmezhető.

Politikai gondolkodás és béke

Erasmus politikai gondolkodásának középpontjában a keresztény fejedelem és a béke eszménye áll. Az Institutio principis Christiani a fiatal V. Károly számára készült fejedelmi tükör, amelyben Erasmus a hatalmat nem öncélú uralomként, hanem szolgálatként értelmezi. A jó uralkodó mérsékelt, tanácsot kér, kerüli a háborút, és a közjóra tekint.

„Édes a háború a tapasztalatlanoknak.”
— Erasmus: Adagia (Dulce bellum inexpertis)

A Querela pacis, vagyis A béke panasza a háborúellenes humanista irodalom egyik fontos darabja. Erasmus a keresztény fejedelmek háborúit különösen botrányosnak tartotta, mert azok szerinte ellentmondanak a keresztény szeretet és egység elvének. Bírálta a dinasztikus rivalizálást, az uralkodói dicsőségvágyat és azokat az előítéleteket, amelyek a keresztény népeket egymással szembeállították. Háborúkritikája a keresztény-humanista erkölcsi gondolkodásból nőtt ki, nem a későbbi korok politikai pacifizmusából.

Szkepszis, irénizmus és mértéktartás

Erasmus gyakran óvatosan nyilatkozott a nehéz dogmatikai kérdésekről. Filológusként, retorikusként, morális és teológiai íróként gondolkodásában a mérlegelés, a konszenzus, a hagyomány és a gyakorlati erkölcsi cél fontos szerepet játszott. A bizonytalan kérdésekben nem szerette az erőszakos állásfoglalást, és gyakran a mértéktartó ítélet, a tudós párbeszéd és az egyházi béke mellett érvelt.

Irénizmusa nem közönyt jelentett. Erasmus számára a keresztény egység megőrzése teológiai és lelkipásztori érték volt. Ugyanakkor ez a magatartás a reformáció gyors polarizálódása idején sokak szemében gyávaságnak, kétértelműségnek vagy taktikázásnak tűnt. Későbbi megítélésének egyik fő vitapontja éppen az, hogy mértéktartása elvi álláspont, személyes óvatosság vagy a kettő összetett keveréke volt-e.

Zsidóság, antijudaizmus és rituális nyelv

Erasmus írásaiban a „zsidó”, „judaizáló” vagy a mózesi törvényhez kötött vallásosság gyakran teológiai-retorikai jelölőként szerepel. Ilyenkor többnyire nem konkrét zsidó közösségek társadalmi leírásáról van szó, hanem a külsődlegesnek, rituálisnak vagy betű szerinti törvénykövetésnek tartott keresztény gyakorlat bírálatáról. Ez a nyelv a keresztény antijudaizmus hosszú középkori hagyományába illeszkedik, és a modern olvasó számára e történeti háttérrel érthető pontosan.

A szakirodalom megosztott Erasmus zsidósághoz való viszonyának megítélésében. Shimon Markish átfogó monográfiája szerint a későbbi, modern, faji alapú antiszemitizmus kategóriája nem alkalmazható egyszerűen Erasmusra, ugyanakkor műveiben valóban jelen vannak zsidóellenes teológiai sztereotípiák és a zsidó vallásosságot a külsődleges törvényvallásosság képével azonosító fordulatok. Ez a nyelvhasználat rámutat Erasmus keresztény humanizmusának határaira: a belső, evangéliumi jámborság programja olyan régi polemikus hagyományból táplálkozott, amely a zsidóságot negatív teológiai ellenképként tartotta számon.

Erasmus és a reformáció

A reformáció előkészítője?

Erasmust kortársai és későbbi értelmezői gyakran a reformáció előkészítőjeként mutatták be. A híres toposz szerint „Erasmus tojta a tojást, Luther költötte ki”. Ez a mondás érzékelteti, hogy Erasmus egyházkritikája, bibliafilológiai programja, szerzetességkritikája és humanista teológiai reformja hatott a reformáció korai közegére. Ugyanakkor félrevezető, ha Erasmus életművét pusztán Luther előzményeként kezeljük.

Erasmus reformigénye a katolikus egyház egységének keretében mozgott. Nem kívánta megszüntetni az egyházi hierarchiát, nem fogadta el a felekezeti szakadás szükségességét, és nem osztotta Luthernek az emberi akarat állapotáról és a Szentírás értelmezési világosságáról vallott radikálisabb nézeteit. Hatása ezért kettős: a protestáns reformáció több elemére is hatott, de a katolikus reform és a humanista megújulás történetének is része.

Lutherrel való viszony

Luther kezdetben nagyra becsülte Erasmus filológiai és irodalmi tekintélyét, és maga is használta Erasmus görög Újszövetségét. Erasmus először óvatosan és részben rokonszenvvel figyelte Luther fellépését, különösen a visszaélések bírálatát. A konfliktus azonban gyorsan mélyült, amikor Luther ügye egyházszakadáshoz, nyilvános doktrinális vitákhoz és politikai krízishez vezetett.

„Nem szeretem az állításokat, és könnyen a szkeptikusok oldalára állnék, ahol a Szentírás és az Egyház tekintélye ezt megengedi.”
— Erasmus, De libero arbitrio (1524)

A döntő vita a szabad akaratról bontakozott ki. Erasmus 1524-ben adta ki a De libero arbitrio diatribe sive collatio című művét, amelyben a kegyelem szükségességének elismerése mellett fenntartotta az emberi akarat korlátozott együttműködésének lehetőségét. Luther 1525-ben válaszolt De servo arbitrio című írásával, amely az üdvösség kérdésében az emberi akarat tehetetlenségét és Isten akaratának elsőbbségét hangsúlyozta. Erasmus később a Hyperaspistes két kötetében védte tovább álláspontját.

A vita jóval túlmutatott egyetlen teológiai részletkérdésen. Az emberi akarat, a kegyelem, a Szentírás értelmezése, az egyházi hagyomány, a bizonyosság és a tekintély kérdései mind összekapcsolódtak benne. Erasmus számára a keresztény tanításban helye volt a mértéknek, a konszenzusnak és a bizonytalanság óvatos kezelésének; Luther számára a kérdés az evangélium lényegét érintette.

Ortodoxia, vádak és apológiák

Erasmust katolikus oldalról is sok támadás érte. Leuvenben, Párizsban, Spanyolországban és Itáliában egyes teológusok azzal vádolták, hogy módszerei, jegyzetei és szatírái aláássák a hagyományos tekintélyeket. Ellenfelei közé tartozott Diego López de Zúñiga, Edward Lee, Noël Beda, Alberto Pio és mások. A vádak között szerepelt bibliai jegyzeteinek gyanús volta, a Vulgata bírálata, a szerzetesi és egyházi visszaélések kigúnyolása, valamint Lutherhez való vélt közelsége.

Erasmus válaszaiban újra és újra hangsúlyozta, hogy filológiai munkája nem eretnekség, hanem a keresztény források pontosabb megértését szolgálja. Neve körül névtelenül terjesztett szatirikus művek is forogtak; ezek közül a legismertebb a Julius exclusus e coelis, amelynek Erasmusnak tulajdonítása régóta vitatott. A bizonytalan attribúció jól mutatja, hogy a humanista szatíra és az egyházpolitikai polémia határai a korban gyakran elmosódtak. Késznek mondta magát az egyház tekintélyének elfogadására, ugyanakkor védte a tudós vizsgálódás, a nyelvi pontosság és a mértéktartó kritika jogát. Apológiái védekező iratokként és a humanista filológia elvi megfogalmazásaiként is olvashatók.

Két oldal közé szorulva

A reformáció előrehaladtával Erasmus helyzete mind nehezebbé vált. Katolikus ellenfelei Luther előkészítőjének tartották, a reformátorok viszont szemére vetették, hogy nem áll melléjük, és túl sokat enged a pápai, püspöki és egyházi tekintélynek. A humanista közvetítés, amely az 1510-es években még lehetségesnek látszott, az 1520-as évekre egyre kevésbé illett a felekezeti polarizáció logikájába.

Későbbi műveiben Erasmus továbbra is az egyházi béke, a visszaélések orvoslása és a tanult keresztény reform mellett érvelt. A De sarcienda ecclesiae concordia a keresztény egység helyreállításának lehetőségeit kereste, de a kor politikai és felekezeti viszonyai között ez a program korlátozott hatású maradt. Erasmus tragikus történeti helyzete éppen abban állt, hogy a párbeszédet és a meggyőzést részesítette előnyben egy olyan korszakban, amikor a viták egyre inkább intézményes és felekezeti szakadássá váltak.

Utolsó évek: Bázel, Freiburg, visszatérés és halál

Bázel protestánssá válása

Bázel az 1520-as évek végére a reformáció városává vált. A városi reformáció, a képrombolások és a vallási átalakulás Erasmus számára elfogadhatatlan feszültséget teremtett. Bár Bázel humanista és nyomdai közegét nagyra értékelte, a város felekezeti irányváltása miatt 1529-ben Freiburg im Breisgauba költözött, ahol katolikusabb környezetben folytathatta munkáját.

Távozása nem jelentette, hogy minden kapcsolatát megszakította volna Bázellel. Froben kiadói műhelye és bázeli barátai továbbra is fontosak maradtak, és műveinek megjelenése is gyakran ehhez a körhöz kapcsolódott. A földrajzi mozgás Erasmus esetében gyakran nem szakítást, hanem a kényes egyensúly újrarendezését jelentette.

Freiburgi évek

Freiburgban Erasmus késői művein, patrisztikus kiadásokon, teológiai és lelkipásztori írásokon dolgozott. E korszakban készült többek között az Ecclesiastes sive Concionator evangelicus, amely a prédikáció és az igehirdetés kérdéseit tárgyalja. Idős kora, betegségei és a kor vallási konfliktusai ellenére továbbra is aktív szerző és levelező maradt.

Utolsó éveiben fokozott figyelmet fordított az egyházi egységre, a hitvallás egyszerűségére és a békítés lehetőségeire. Nem vált a protestáns reformáció hívévé, de nem is azonosult azokkal a katolikus hangokkal, amelyek minden humanista filológiai újítást gyanúval kezeltek. Közvetítői programja ugyan politikailag kevés eredményt hozott, de a későbbi irénikus és humanista keresztény gondolkodás fontos hivatkozási pontjává vált.

Visszatérés Bázelbe és halál

Erasmus 1535-ben visszatért Bázelbe, részben azért, hogy kiadói ügyeit és munkáinak sajtó alá rendezését felügyelje. 1536. július 12-én halt meg. Halálakor Európa vallási térképe már jelentősen átalakult: Luther mozgalma megszilárdult, több város és fejedelemség szakított Rómával, a katolikus reform intézményei pedig még csak formálódóban voltak.

Erasmus temetése Bázelben szimbolikus jelentőségű. Katolikus papként halt meg egy reformált városban, olyan életművel, amelyet katolikusok és protestánsok egyaránt olvastak, támadtak és felhasználtak. Végrendeleti és kiadói ügyei, barátai emlékezete, valamint Beatus Rhenanus későbbi szerepe mind hozzájárultak ahhoz, hogy Erasmus halála után is az európai humanizmus egyik legfontosabb alakja maradjon.

Hálózatok, patronátus és nyomtatott nyilvánosság

Barátok és patrónusok

Erasmus pályáját kiterjedt baráti és patrónusi hálózat támogatta. Angliában Thomas More, John Colet, Lord Mountjoy, William Warham és John Fisher voltak fontos kapcsolatai. A kontinensen Guillaume Budé, Aldus Manutius, Johann Froben, Beatus Rhenanus, Bonifacius Amerbach és sok más humanista tartozott köréhez. Kapcsolatban állt uralkodókkal, pápákkal, püspökökkel és főrangú patrónusokkal is.

A patrónusok támogatása Erasmus számára anyagi és társadalmi biztonságot nyújtott, de ő igyekezett megőrizni mozgásterét. Több tartós hivatalt és letelepedési lehetőséget elutasított, mert a független tudósi életet és a nemzetközi irodalmi nyilvánosságot részesítette előnyben.

Egy 16. századi független tudós megélhetése több forrásból állhatott. Erasmus egyházi javadalmakra, alkalmi patrónusi ajándékokra, uralkodói vagy főpapi támogatásokra, ajánlásokért és dedikációkért kapott honoráriumokra, valamint a nyomdászokkal való együttműködésre támaszkodott. A modern szerzői jogi és könyvpiaci viszonyoktól eltérően a nyomtatott siker önmagában ritkán jelentett közvetlen, kiszámítható jövedelmet; a könyv, az ajánlás, a levél és a patrónusi kapcsolat együtt alkotta a humanista szerző gazdasági hátterét.

Levelezés

Erasmus levelezése a kora újkori Európa egyik legfontosabb intellektuális forráscsoportja. A levelekben tudományos kérdések, kiadói ügyek, politikai hírek, egyházi viták, ajánlások, személyes konfliktusok és önvédelmi stratégiák egyaránt megjelennek. Erasmus tudatosan használta a levelet saját nyilvános képének alakítására is.

A levelek egy része már életében nyomtatásban is megjelent, ami megváltoztatta a levél műfajának funkcióját. Ami első pillantásra magánlevélnek tűnik, sokszor tágabb olvasóközönségre is számító, gondosan megformált irodalmi és politikai szöveg. Ez különösen fontos az önéletrajzi adatok értelmezésénél.

Portrék és vizuális reprezentáció

Erasmus portréi a humanista szerzői tekintély vizuális kódjait rögzítették. Holbein festményei és rajzai, Dürer metszete és Massys ábrázolása a könyvek, íróeszközök, sapka, prémes ruha és koncentrált arc révén a tudós, független, európai hírű humanista képét közvetítették. A portrék gyakran feliratokkal és könyvkiadásokkal együtt terjedtek.

A kép és a könyv együttese Erasmus esetében különösen fontos: szerzői identitása nemcsak szövegekben, hanem nyomtatott könyvek címoldalain, ajánlásokban, emblémákban és portrékban is megjelent. Ez a nyilvános humanista személyiség a reneszánsz szerzői önreprezentáció egyik legkorábbi és legsikeresebb példája.

• 
  Erasmus Quentin Massys portréján, 1519; a humanista tudós reprezentációjának egyik korai példája.
• 
  Albrecht Dürer Erasmus-metszete, 1526; a tudóst könyvek és íróeszközök között ábrázolja.
• 
  Az 1516-os Novum Instrumentum omne címoldala.
• 
  A bázeli székesegyház nyugati homlokzata; Erasmus síremléke ma is itt található.

Hatás és recepció

Kortársi hatás

Erasmus már életében Európa egyik legismertebb tudósává vált. Humanisták, teológusok, reformátorok, uralkodók, főpapok, tanárok és diákok olvasták műveit. Levelezése és könyvei révén olyan tekintélyre tett szert, amelyet kevés kortársa ért el. Művei különösen a latin oktatásban, a bibliai nyelvek tanulmányozásában, a patrisztikus érdeklődésben és az egyházi visszaélések kritikájában hatottak.

Hatása ugyanakkor nem volt egységes. Egyesek a keresztény megújulás prófétáját látták benne, mások veszélyes kétértelműséget, gúnyt és tekintélyrombolást érzékeltek műveiben. Erasmus már életében vitatott szerző volt, és ez a vitatottság halála után is folytatódott.

Felekezeti recepció

A protestáns recepció gyakran Erasmus bibliafilológiai munkáját, egyházkritikáját és szatíráit emelte ki, de szemére vetette, hogy nem csatlakozott a reformációhoz. Luther és több reformátor bírálta óvatosságát, teológiai álláspontját és a szabad akarat védelmét. Ugyanakkor Luther német Újszövetség-fordítása is az erasmusi görög szöveg használatával készült.

Katolikus oldalon Erasmus megítélése szintén összetett volt. Pápák és főpapok támogatták, sőt magas egyházi méltóság lehetősége is felmerült, de teológusok és egyetemi testületek több művét vagy állítását gyanúsnak tartották. A tridenti korszakban művei részben az Indexre kerültek, jóllehet sok katolikus humanista és reformgondolkodó továbbra is fontos szerzőként olvasta. A New Catholic Encyclopedia értelmezése szerint Erasmus következetesen keresztény humanista pozíciót képviselt, de ez a pozíció a reformáció korában mindkét oldal számára kényelmetlenné válhatott.

Filológiai és bibliafordítási hatás

Erasmus görög Újszövetség-kiadása közvetlenül vagy közvetve hatott a 16–17. századi bibliafordításokra és a későbbi Textus Receptus-hagyományra. Luther német fordítása, William Tyndale angol fordítása és a későbbi angol King James Version textuális háttere is kapcsolatban áll e hagyománnyal. A magyar bibliafordítások esetében a hatás közvetett és összetett: a humanista bibliafilológia, a latin és görög szövegek, valamint a reformációs fordítói közeg együttesen alakította a magyar Újszövetség-fordításokat.

A modern kritikai Újszövetség-kiadások már sokkal szélesebb kéziratanyagra, pontosabb módszertanra és fejlettebb textológiai apparátusra támaszkodnak, ezért nem Erasmus szövegét veszik alapul. Történeti jelentősége azonban nem csökken: az ő kiadásai tették a görög Újszövetség tanulmányozását szélesebb európai tudósközönség számára hozzáférhetővé.

Felvilágosodás és modern Erasmus-kép

A felvilágosodás és a modernitás Erasmusban gyakran a tolerancia, irónia, kozmopolitizmus és vallási mértékletesség előképét látta. Ez a kép részben jogos, mert Erasmus valóban a békés meggyőzést, a tudós vitát és az erőszak kerülését részesítette előnyben. Ugyanakkor a modern „tolerancia” és „szólásszabadság” fogalmai nem vetíthetők vissza változtatás nélkül a 16. századra.

Az „erasmusi” magatartás modern értelemben gyakran az iróniát, a felekezeti fanatizmus elutasítását, a műveltséget és a békítő értelmiségi szerepet jelenti. A történeti Erasmus ennél összetettebb: katolikus pap, humanista filológus, szatirikus, vitázó, óvatos politikai szereplő és az egyházi egységért aggódó keresztény gondolkodó volt.

Erasmus és a magyar humanizmus

Erasmus magyarországi és magyar nyelvű recepciója a Jagelló-kor humanizmusához, az erdélyi és magyarországi reformációhoz, valamint a kora újkori bibliafordításokhoz kapcsolódik. A hagyomány szerint első magyar kapcsolatai közé tartozott Piso Jakab, aki a Jagelló-kori udvari humanizmus fontos alakja volt. Oláh Miklós latin és görög gyászversekben emlékezett meg róla. Honterus János erdélyi szász humanista és reformátor saját nyomdai és iskolai programjában is felhasználta Erasmus műveit.

A magyar bibliafordítások történetében Erasmus hatása főként a humanista filológiai programon és a görög–latin Újszövetség közvetítésén keresztül érvényesült. Komjáti Benedek Pál-levelei, Pesti Gábor evangéliumfordítása és Sylvester János Újszövetség-fordítása olyan környezetben született, amelyben az eredeti nyelvek, a latin humanista fordítás és a bibliai szöveg közvetlenebb megértésének igénye meghatározó volt.

Baranyai Decsi János az Adagia és az Apophthegmata hagyományát is felhasználta görög–latin–magyar szólásgyűjteményében. Erasmus első magyar fordítása Salánki György református lelkipásztorhoz kapcsolódik, aki 1627-ben Leidenben adta ki az Enchiridion militis christiani magyar változatát. A magyarországi recepció katolikus humanistákhoz, protestáns fordítókhoz és a latin iskolai műveltséghez is kapcsolódik.

Kronológiai táblázat

Év	Erasmus életében és műveiben	Korabeli háttér
1466/1467 vagy 1469	Erasmus születése; a dátum vitatott, 1466, 1467 és 1469 mellett is vannak szakirodalmi érvek.	Burgundi–habsburg Németalföld; városi iskolák és egyházi intézmények.
1470-es–1480-as évek	Iskolázás Gouda, Deventer és 's-Hertogenbosch környezetében; a devotio moderna és a humanista latin képzés hatása.	A Közös Élet Testvérei iskolai és lelkiségi közege.
1480-as évek vége	Belépés a Gouda közelében fekvő Steyn ágostonos kanonoki közösségébe.	Kanonoki közösség, könyvkultúra és egyházi életpálya.
1492	Pappá szentelése.	Granada elfoglalása és Kolumbusz útja a korszak nagy átrendeződéseit jelzi.
1493–1495	A cambrai-i püspök, Hendrik van Bergen szolgálata; eltávolodás a kolostori életpályától.	Főpapi udvarok és humanista patronátus.
1495	Párizsi tanulmányok kezdete a Collège de Montaigu környezetében.	Skolasztikus egyetemi közeg és erősödő humanista ízlés.
1499	Első angliai út; kapcsolat John Colettel, Thomas More-ral és az angol humanistákkal.	Angol reformhumanista kör; bibliai és patrisztikus érdeklődés.
1500	Az Adagia első kiadása.	Nyomtatott humanista kézikönyvek európai piaca.
1503	Az Enchiridion militis Christiani első megjelenése.	Belső jámborság és gyakorlati keresztény erkölcs.
1505	Lorenzo Valla újszövetségi jegyzeteinek kiadása.	A humanista filológia bibliai és patrisztikus fordulata.
1506–1509	Itáliai tartózkodás; Torino, Bologna, Padova, Velence, Róma; kapcsolat Aldus Manutius körével.	Itáliai reneszánsz humanizmus és görög könyvkiadás.
1509–1511	A Moriae encomium megírása és megjelenése.	Humanista szatíra és társadalomkritika.
1516	A Novum Instrumentum omne megjelenése Bázelben; az Institutio principis Christiani kiadása.	Görög Újszövetség-kiadás és keresztény fejedelmi tükör.
1517	Az Enchiridion szélesebb körben terjedő kiadásai; Erasmus tekintélye tovább nő.	Luther fellépése és a búcsúvita kezdete.
1520	Erasmus egyre erősebb nyomás alá kerül, hogy foglaljon állást Luther ügyében.	Az Exsurge Domine bulla és a reformációs konfliktus kiéleződése.
1521	Bázelbe költözik, Froben nyomdai közegébe.	Wormsi birodalmi gyűlés; birodalmi és egyházi válság.
1524	A De libero arbitrio megjelenése.	Szabad akarat és kegyelem vitája.
1525	Luther De servo arbitrio című válasza.	Parasztháború és felekezeti feszültségek.
1526–1527	Erasmus Hyperaspistes című válasza Luthernek.	A felekezeti álláspontok intézményes távolodása.
1528	A Ciceronianus megjelenése.	Vita a klasszikus latin utánzás és a keresztény tartalom viszonyáról.
1529	Bázel reformációja után Freiburg im Breisgauba költözik.	Városi reformáció és képromboló feszültségek.
1533	A keresztény egység helyreállításáról szóló irénikus művek kora.	Tartósuló felekezeti megosztottság.
1535	Visszatérés Bázelbe.	Reformált Bázel; nyomdai és humanista központ.
1536. július 12.	Halála Bázelben.	Reformáció, katolikus reform és Erasmus-recepció.

Főbb művei és szerkesztői vállalkozásai

Cím	Első megjelenés / keletkezés	Műfaj	Jelentőség
Adagia	1500; jelentősen bővítve 1508-tól	humanista proverbiumgyűjtemény és kommentár	A klasszikus műveltség európai kézikönyve; az antik szövegek erkölcsi, retorikai és politikai alkalmazásának mintája.
Antibarbari	korai változat az 1490-es évekből; nyomtatásban 1520	humanista apológia	A klasszikus tanulmányok keresztény védelme a „barbárnak” tekintett műveletlenséggel szemben.
Enchiridion militis Christiani	1503; szélesebb siker 1518 után	vallási-morális kézikönyv	A philosophia Christi egyik alapműve; a belső jámborságot és a keresztény élet erkölcsi reformját hangsúlyozza.
Lorenzo Valla Annotationes-ének kiadása	1505	szerkesztői-filológiai kiadás	A humanista bibliafilológia módszertani előkészítése Erasmus saját Újszövetség-munkájához.
Moriae encomium / Laus stultitiae	1509–1511	szatíra	A humanista irónia és társadalomkritika klasszikusa; egyházi, tudósi és világi visszaéléseket bírál.
De copia verborum ac rerum	1512	retorikai tankönyv	A latin kifejezésbőség, variáció és érvelőkészség oktatásának alapműve.
Novum Instrumentum omne / Novum Testamentum	1516; további kiadások 1519, 1522, 1527, 1535	görög–latin Újszövetség, fordítás és jegyzetapparátus	A 16. századi bibliafilológia fordulópontja; a későbbi Textus Receptus-hagyomány egyik kiindulópontja.
Paraclesis	1516	bibliaolvasási program	A Szentírás szélesebb, akár anyanyelvi hozzáférésének és gyakorlati keresztény olvasásának programja.
Institutio principis Christiani	1516	fejedelmi tükör	A keresztény uralkodó békére, önmérsékletre és közjóra irányuló eszménye.
Querela pacis	1517	békeírás, allegorikus panasz	A keresztény fejedelmek háborúinak humanista és teológiai bírálata.
Colloquia familiaria	1518-tól bővülő kiadások	latin dialógusgyűjtemény	Nyelvgyakorló dialógusokból kibontakozó társadalmi, erkölcsi és vallási szatíra.
Paraphrases in Novum Testamentum	1517–1524	bibliai parafrázisok	Az Újszövetség könyveinek közérthető, prédikációs és tanító célú magyarázata.
De libero arbitrio diatribe sive collatio	1524	teológiai vitaírás	Erasmus válasza Luther kegyelemtani és akarati álláspontjára; a szabad döntés korlátozott lehetőségét védi.
Hyperaspistes	1526–1527	polemikus apológia	Luther De servo arbitrio című művére adott részletes válasz.
Ciceronianus	1528	irodalmi és retorikai dialógus	A túlzott Cicero-utánzás bírálata; a keresztény humanista stílus önállóságának védelme.
Julius exclusus e coelis	1510-es évek; névtelenül terjedt	szatirikus dialógus, vitatott attribúció	Gyula pápa mennyből való kizárását ábrázoló szatíra; Erasmus szerzősége vitatott, ezért óvatosan kezelendő.
Ecclesiastes sive Concionator evangelicus	1535	homiletikai munka	Erasmus leghosszabb önálló műve és a 16. századi humanista homiletika egyik fontos dokumentuma; a prédikátor bibliai, patrisztikus és retorikai műveltségét tárgyalja.

Magyarul megjelent művei

1944-ig

• Rotterodami Rézmannak az kereztyén vitességet tanító kézben viseleo könyvecskeie, mellyet mostan uyonnan deakbul magiarra forditot és hazaiahoz valo szeretetiböl közönségessé tött Salánki György; Wourdai János, Leiden, 1627.
• A panaszolkodó feleség, ama Nagy emlékezetű Erasmus beszélgetéseiből való fordítás; ford. O. S.; s. n., s. l., 17??.
• A gyümölcs hozó ősz. Kedvet töltő eredeti magyar versezet az időnek haszna vételével. Szabadon fordítva Erasmus-ból; ford. Ferenczy József; Trattner Ny., Pest, 1826.
• A gyermekek nevelése. A tanulmányok módszere; ford., bev., jegyz. Péter János; Katholikus Középiskolai Tanáregyesület, Budapest, 1913.
• A balgaság dicsérete; ford., bev., jegyz. Szabó András; Athenaeum, Budapest, 1914.
• A balgaság dicsérete; ford. Lányi Margit; Szociáldemokrata Párt, Budapest, 1942.

1945–1989

• Nyájas beszélgetések; ford., bev., jegyz. Trencsényi-Waldapfel Imre; Officina, Budapest, 1946.
• A béke panasza; ford. Komor Ilona, bev. Turóczi-Trostler József; Budapest Irodalmi Intézet, Budapest, 1948.
• A balgaság dicsérete; ford., jegyz., bev. Kardos Tibor; Magyar Helikon, Budapest, 1958.
• A balgaság dicsérete; ford., jegyz. Bodor András, bev. Constantin I. Botez; Tudományos Kiadó, Bukarest, 1960.
• Nyájas beszélgetések; vál., ford., jegyz. Komor Ilona, Trencsényi-Waldapfel Imre, utószó Trencsényi-Waldapfel Imre; Magyar Helikon–Európa, Budapest, 1967.
• Erasmus világa; ford. Bodor András, Dankanits Ádám, Trencsényi-Waldapfel Imre, vál., bev. Dankanits Ádám; Kriterion, Bukarest, 1970.
• Mórias enkómion. A Balgaság dicsérete. Rotterdami Erasmus előadása a Balgaság képében; ford. Kardos Tibor; Magyar Iparművészeti Főiskola, Budapest, 1977.
• Beszélgetések. Colloquia familiaria; vál., ford., jegyz. Komor Ilona és Trencsényi-Waldapfel Imre; 2. bőv. kiad.; Magyar Helikon, Budapest, 1981.
• Értekezés, avagy összeállítás a szabad akaratról; ford. Kenéz Győző; in: Reneszánsz etikai antológia; vál., szerk. Vajda Mihály, utószó Makkai László; Gondolat, Budapest, 1984.
• A keresztény fejedelem neveltetése; ford. Csonka Ferenc, utószó, névmutató Barlay Ö. Szabolcs; Európa, Budapest, 1987. ISBN 9630739569

1990 után

• A balgaság dicsérete; ford. Kardos Tibor; Európa, Budapest, 1994. ISBN 9630757192
• Krisztus fegyverzetében avagy Az üdvösségre vezető élet szabályainak kalauza; ford., jegyz. Babics Zsófia; Szent István Társulat–Új Ember, Budapest, 2000. ISBN 9637688471
• Kézikönyv Krisztus katonájának; ford., bev., jegyz. Heidl György; Paulus Hungarus–Kairosz, Budapest, 2000. ISBN 9639137960
• Kétarcú orvostudomány / Agrippa von Nettesheim: Szatíra az orvosokról / Erasmus: Az orvostudomány dicsérete; ford., bev., jegyz. Magyar László András; Kalligram, Pozsony, 2002.
• A szabad döntésről; ford., bev. Rokay Zoltán; Jel, Budapest, 2004.
• A keresztény özvegy. Máriához, Magyarország és Csehország egykori messze földön ismert királynéjához, Károly császár és Ferdinánd király nővéréhez; ford., jegyz. Babics Zsófia; Jel, Budapest, 2004.
• A szabad döntésről; ford., bev. Rokay Zoltán; 2. jav. kiad.; Jel, Budapest, 2005.
• A nőkről és a házasságról; vál., szöveggond., bev., jegyz. Petneházi Gábor, ford. Benedek Noémi, Gellérfi Gergő, Kasza Péter, Szabó Ádám, Széles Ágnes; Lazi, Szeged, 2011. ISBN 9789632671567
• Beszélgetések a keresztény vallásról; ford., szerk., bev., jegyz. Petneházi Gábor; Lazi, Szeged, 2012. ISBN 9789632671789
• A mennyből kizárt Gyula pápa; ford., jegyz. Vető Éva; szerk., bev. Barlay Ö. Szabolcs; Barlay Ö. Szabolcs, Székesfehérvár, 2013.
• Meglelted Spártád. Politikai írások; ford. Ledán M. István, Petneházi Gábor; Lazi, Szeged, 2019. ISBN 9789632674407
• Az erkölcsnek tisztességes, emberséges volta, kire tanít Erasmus, melly rövid kérdésekre oszlattatott és megöregbíttetett Reinhardus Hadamarius által; in: Gyermekeknek kézikönyvecskéjek. Gyermeknevelési és illemtankönyvek a 16–18. századból; sajtó alá rend., utószó S. Sárdi Margit; Magyarságkutató Intézet–Attraktor, Budapest–Máriabesnyő, 2019.
• A keresztény Erasmus. Erasmus kereszténysége. A rotterdami mester gondolatai; összeáll., ford., bev. Vida István, szerk. Czakó Kálmán; Gárdony, 2021.

Online elérhető magyar szövegek

• Rotterdami Erasmus: Beszélgetések, Magyar Elektronikus Könyvtár.
• Rotterdami Erasmus: Az orvostudomány dicsérete, Magyar Elektronikus Könyvtár.
• Rotterdami Erasmus: A keresztény özvegy. Ford. Babics Zsófia, jegyz. Babics Zsófia, az eredetivel egybevetette Gloviczki Zoltán.
• Rotterdami Erasmus: Alkibiadész szilénjei. Ford. Petneházi Gábor.

Válogatott bibliográfia

Elsődleges források és kritikai kiadások

• P. S. Allen szerk.: Opus epistolarum Des. Erasmi Roterodami. Clarendon Press, Oxford, 1906–1958.
• Collected Works of Erasmus. University of Toronto Press, Toronto, 1974–.
• Jean Le Clerc szerk.: Opera omnia Desiderii Erasmi Roterodami. Vander Aa, Leiden, 1703–1706.
• Andrew J. Brown szerk.: Opera omnia Desiderii Erasmi Roterodami. Ordinis sexti tomus secundus: Novum Testamentum ab Erasmo recognitum II. Elsevier, Amsterdam, 2001. ISBN 0-444-50942-9.
• Majoros Máté: „„Tintába zárt élet”, avagy variációk egy témára – Rotterdami Erasmus önéletrajzai”. Antikvitás & Reneszánsz 9 (1), 2022, old. 173–216. DOI: 10.14232/antikren.2022.9.173-216.

Modern életrajzok és monográfiák

• Cornelis Augustijn: Erasmus: His Life, Works, and Influence. University of Toronto Press, Toronto, 1991. ISBN 9780802071774.
• William Barker: Erasmus of Rotterdam: The Spirit of a Scholar. Reaktion Books, London, 2021. ISBN 9781789144505.
• Christine Christ-von Wedel: Erasmus of Rotterdam: Advocate of a New Christianity. University of Toronto Press, Toronto, 2013. ISBN 9781442647572.
• Johan Huizinga: Erasmus and the Age of Reformation. Charles Scribner's Sons, New York, 1924.
• James K. McConica: Erasmus. Oxford University Press, Oxford, 1991.
• Erika Rummel: Erasmus. Continuum, London, 2004. ISBN 9780826468130.
• R. J. Schoeck: Erasmus of Europe: The Prince of Humanists, 1501–1536. Edinburgh University Press, Edinburgh, 1993.
• Preserved Smith: Erasmus: A Study of His Life, Ideals and Place in History. Harper & Brothers, New York, 1923.
• James D. Tracy: Erasmus of the Low Countries. University of California Press, Berkeley, 1996. ISBN 9780520087453.

Tematikus szakirodalom

• Koen Goudriaan: „New Evidence on Erasmus' Youth”. Erasmus Studies 39 (2), 2019, old. 184–216. DOI: 10.1163/18749275-03902002.
• André Godin: „Une biographie en quête d’auteur. Le Compendium vitae Erasmi”. In Jean-Pierre Massaut szerk.: Colloque érasmien de Liège. Presses universitaires de Liège, Liège, 1986. old. 197–222. DOI: 10.4000/books.pulg.3987.
• Henk Jan De Jonge: „Erasmus and the Comma Johanneum”. Ephemerides Theologicae Lovanienses 56, 1980, old. 381–389.
• Lisa Jardine: Erasmus, Man of Letters: The Construction of Charisma in Print. Princeton University Press, Princeton, 1993. ISBN 9780691057002.
• M. A. Screech: Erasmus: Ecstasy and the Praise of Folly. Penguin, London, 1980.
• Erika Rummel: „Desiderius Erasmus”. Stanford Encyclopedia of Philosophy. Stanford University. URL: https://plato.stanford.edu/entries/erasmus/. Hozzáférés: 2026-05-28.
• Myron P. Gilmore: „Erasmus, Desiderius”. New Catholic Encyclopedia. McGraw-Hill, New York, 1967.
• Joseph Sauer: „Desiderius Erasmus”. The Catholic Encyclopedia. Vol. 5. Robert Appleton Company, New York, 1909. URL: https://www.newadvent.org/cathen/05510b.htm.
• Barlay Ö. Szabolcs: „A hazai Erasmus-kutatás múltja és jelene”. Magyar Könyvszemle 113 (3), 1997, old. 327–333.

Kapcsolódó szócikkek

• Devotio moderna
• Reformáció
• Luther Márton
• Morus Tamás
• Johannes Frobenius
• Aldus Manutius
• Újszövetség
• Vulgata
• Bibliafordítás
• Egyházatyák

További információk

• Rotterdami Erasmus művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
• Erika Rummel: Desiderius Erasmus – Stanford Encyclopedia of Philosophy
• James D. Tracy: Erasmus of the Low Countries – University of California Press e-könyv
• Johan Huizinga: Erasmus and the Age of Reformation – Project Gutenberg
• Ephraim Emerton: Desiderius Erasmus of Rotterdam – Project Gutenberg