A balgaság dicsérete

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lapszéli illusztráció 1515-ből Ifjú Hans Hobein által Erasmus művének 1511-es első kiadásán

A balgaság dicsérete a neves reneszánsz humanista, Rotterdami Erasmus fő műve.

A mű születése[szerkesztés]

A balgaság dicsérete egy szatirikus filozófiai mű, amelyet Erasmus 1509-ben írt latin nyelven. 1511-ben jelent meg nyomtatásban először. A művet angliai tartózkodása alatt írta a szerzője, amikor Morus Tamásnál vendégeskedett (a két férfi jó barátságban volt egymással). Erasmus a mű írásakor figyelembe vette Faustino Perisaoli De Triumpho Stultitiae című művét is.

A mű tartalma[szerkesztés]

A mű valójában a bölcsesség dicsérete, álarcban. Végig a Balgaság beszél benne, minden bekezdés egy-egy önálló téma. Erasmus megragadja az alkalmat, hogy mindent bíráljon, amivel a saját korában nem ért egyet. A király bolondjához hasonlítja magát, mert csak ő lehet őszinte az udvarban, ő mondhat igazat. Szerinte balgának kell lenni ahhoz, hogy bölcs legyen az ember. Formailag dicsér, valójában kárhoztat mindent, ami megmagyarázhatatlan a társadalom mindennapi életében. Beláttatja, hogy mindenkinek fontos, hogy tetszelegjen magának: "Mi más az emberi élet, mint egy nagy színdarab, melyben mindenki önmagától elütő álarcot borít magára?" A műben valamennyi társadalmi réteget érinti, a királyoktól a papokig. Bírálja a tudósokat: "ezek duplán balgák: mert balga embereknek születtek, és mégis a halhatatlan istenek élete után nyúlkálnak, és ugyanakkor lázadó gigászok módjára harcolnak a természet ellen a tudomány ostromgépeivel". Iróniáját az általa is látogatott egyetemekre zúdítja, ahol a diákok sovinizmusban versengenek egymással, mindegyik a saját nemzetére, a saját városára esküszik. "Az angolok a szép külsőt, a zenei ízlést és a bőséges vendéglátást vindikálják maguknak, (...) a skótok azzal hízelegnek, hogy előkelőek, s rokonságban állnak a királlyal, meg hogy kiválóan értenek a dialektika elménckedéseihez. (...) A párizsiak a teológia dicsőségét egyedül maguknak követelik, (...) a zsidók még most is kitartóan várják Messiásukat (...) a germánok óriás termetükkel és mágikus tudományukkal tetszelegnek". Észrevételei a papokat és a szerzeteseket sem kíméli, mert azok híveik hiszékenységével visszaélve kitalált csodákról mesélnek nekik. Karikírozza a templomi prédikációkat, ahol mindenki ásít, szunyókál. Bírálja a teológusokat, akik kényük-kedvük szerint alakítják a Szentírást.

Hatása[szerkesztés]

A művet hamarosan lefordították francia és a német nyelvre, majd követte ezeket az angol nyelvű kiadás is. A mű befolyásolta a retorika tanítását a későbbi 16. században. Hatott a művészekre, köztük rajzolásra ihlette az ifjú Hans Holbeint.[1] Magyar nyelvű fordításai majd csak a 20. század elejétől jelentek meg Szabó András,[2] Lányi Margit,[3] 1958-tól Kardos Tibor fordításában is, ezúttal Ifj. Hans Holbein illusztrációjával.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Wolf, 2004, p. 11
  2. A balgaság dícsérete / Erasmus ; ... ford., bev. és jegyzetekkel ell. Szabó András. Budapest : Athenaeum, [1911–1920 közt] 143 p. (MOKKA katalógus nyomán.)
  3. A balgaság dicsérete / Rotterdami Erasmus ; ford. Lányi Margit. Budapest : Szeder F, 1942. 128 p. (MOKKA katalógus nyomán.)
  4. Rotterdami Erasmus beszéde : A balgaság dicsérete / Rotterdami Erasmus ; ford., magyarázta, az előbeszédet s az utószót megírta Kardos Tibor ; ill. ifj. Holbein János. Budapest : Helikon, 1958. 190, 1 p. (MOKKA katalógus nyomán.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz A balgaság dicsérete témájú médiaállományokat.