II. Szelim oszmán szultán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Szelim
II. Selim Han.jpg

Oszmán szultán
II. Szelim
Uralkodási ideje
1566. szeptember 29.1574. december 12.
Elődje I. Szulejmán
Utódja III. Murád
Kalifa
II. Szelim
Uralkodási ideje
1566. szeptember 29.1574. december 12.
Elődje II. Szulejmán
Utódja I. Murád
Életrajzi adatok
Uralkodóház Oszmán-ház
Született 1524. május 28.
Isztambul
Elhunyt 1574. december 12. (50 évesen)
Isztambul
Nyughelye Hagia Sophia
Házastársa Nurbanu szultána
Gyermekei III. Murád oszmán szultán
Abdullah herceg
Oszmán herceg
Musztafa herceg
Szulejmán herceg
Mehmed herceg
Mahmud herceg
Dzsahángir herceg
Eszmehán szultána
Şah szultána
Fatma szultána
Gevherhan szultána
Édesapja I. Szulejmán
Édesanyja Hürrem szultána
II. Szelim aláírása
II. Szelim aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Szelim témájú médiaállományokat.

II. Szelim (oszmán-török nyelven: سليم ثانى Selīm-i sānī; ragadványnevén Iszákos Szelim, Törökországban Sarı Selim, azaz Sárga Szelim; Isztambul, 1524. május 28.Isztambul, 1574. december 12./15.[1]) oszmán szultán és kalifa 1566-tól haláláig. A szultáni cím megszerzéséért rengeteget harcolt testvérével Bajazid herceggel, de a szultán nem Bajazidot támogatta, hanem Szelimet. Az ő uralkodása még sikeres volt Szokoli Mehmed nagyvezíre jóvoltából; csak fia, Murád szultánnál kezdődött meg a hanyatlás.

Ifjúkora[szerkesztés]

Szelim 1524. május 28-án született I. Szulejmán szultán és Hürrem szultána negyedik gyermekeként és harmadik fiaként. Nevét apai nagyapjáról, I. Szelim szultánról kapta. Eleinte nem ő volt a trónörökös, miután azonban idősebb féltestvérét, Musztafa herceget a szultán parancsára kivégezték, Mehmed nevű bátyja himlőben meghalt, öccse, Bajazid pedig Szulejmán és Szelim együttműködésének köszönhetően életét vesztette, Szelim lett az egyetlen, még élő herceg. 1546-ban apja kinevezte Konya szandzsákbégjévé, 1544-ben pedig Manisa szandzsák élére került, amelyet addig bátyja, Musztafa vezetett. 1558-ig töltötte be ezt a pozíciót, majd újra Konya kormányzója lett 1562-ig.

Trónra lépte és a drinápolyi béke[szerkesztés]

Szelim 1566. szeptember 7-én lépett a trónra, miután édesapja Szigetvár ostrománál elhunyt.[1] Kevéssé érdekelték a hadjáratok és az államügyek, hajlandó volt főembereire bízni a kormányzást, ő pedig a mulatozásnak és részegeskedésnek élt. Az állam irányítása nagyrészt a boszniai származású Szokoli Mehmed nagyvezírre maradt.[1] Az oszmán csapatok még bevették Szigetvárt és Gyulát, utána azonban Szelim megszüntette az apja által elkezdett nagy háborút Miksa magyar királlyal.[1] Szokoli Mehmed 1568. február 17-én megkötötte a drinápolyi békét, melyben Miksa elismerte a korábbi évek török hódításait, emellett évi 30 000 arany fizetésére kötelezte magát („… évente 30 000 arany dukát tiszteletteljes ajándékkal …”).

Oroszországi háborúskodás[szerkesztés]

Oroszországgal szemben Szelim kevesebb szerencsével járt: az Oszmán Birodalom és leendő északi nagy riválisának első találkozása már előrevetítette a későbbi katasztrófát. Az Orosz Birodalom az 1550-es években, a Kazáni és az Asztraháni Kánság elfoglalásával Kelet-Európa meghatározó hatalmává vált. Az Oszmán Birodalom nem csupán az oroszok visszaszorítását és a Krími Tatár Kánság megsegítését remélte egy északi hadjárattól, hanem a perzsa hadjáratok utánpótlási feltételeit is javítani akarta a volgai vízi út megszerzésével. Utóbbi érdekében a törökök Volga és a Don csatornával való összekötését tervezték.[2] 1569 nyarán a törökök és a krími tatárok megostromolták Asztrahánt, mialatt az oszmán flotta Azovot támadta. Az asztraháni védősereg 15 000 emberrel Szerebrjanij-Obolenszkij vezetésével visszaverte az ostromlókat, míg az oszmán flottát egy vihar tette tönkre. 1570-ben Rettegett Iván követeinek Konstantinápolyban sikerült békét kötni a szultán és a cár között. Ennek ellenére a törökök és a krími tatárok újabb háborút indítottak a cár ellen, mely 1574-ben zárult le, méghozzá fiaskóval, ám annyira nem volt súlyos, mint az asztraháni vereség.

Szelim, akárcsak apja, szövetségi kapcsolatok kiépítésére törekedett a lengyelekkel az orosz cár, a Habsburg Birodalom, illetve az ingadozó Moldva és Erdély ellen is.

Közel-keleti és földközi-tengeri hadjáratok[szerkesztés]

A lepantói ütközet

Szelim hidzsázi és jemeni expedíciói már sikeresebben alakultak, emellett 1571-ben Szelim elfoglalta Ciprus meghódítása – ahonnan kedvenc bora származott – és Tuniszt is. A kis győzelmeket azonban nagy vérveszteség követte. 1571. október 7-én Szelim hajóhada a lepantói csatában súlyos vereséget szenvedett a Don Juan de Austria, II. Fülöp spanyol király hadvezére által vezetett flottától.[1] A csata, mely során az egyesült spanyol, velencei és pápai hajóhad vereséget mért a török flottára, a Földközi-tengeri török hódítás feltartóztatásaként értemezhető.[3] A győzelmet azonban hosszú távon nem sikerült kiaknázni, Miksa távol tartotta magát az első nemzetközi törökellenes szövetségtől.[4]

A lepantói ütközet után a török flottát mindössze hat hónap alatt újra rendbe hozták (ekkor 150 gályából és nyolc háromárbócos hadigályából állt), az oszmán sereg megőrizte uralmát a Földközi-tengeren, 1574 augusztusában pedig sikerült visszafoglalni Tuniszt a spanyoloktól, akik 1572-ben elfoglalták. Szokoli Mehmed előkészítette a támadást Velence ellen, a szultán halála azonban keresztülhúzta számításait. II. Szelim ötvenéves korában hunyt el, nyolc esztendei uralkodás után. Utóda kedvenc feleségétől, Nurbanu szultánától született fia, III. Murád volt.

Családja[szerkesztés]

II. Szelim fogadja a szafavida nagykövetet az edirnei palotában, 1567-ben.

I. Szelim uralkodása alatt nővére, Mihrimah szultána volt a válide szultán, mert anyja, Hürrem szultána még fia trónra lépése előtt meghalt. Mihrimah túlélte öccsét, és III. Murád uralkodása első éveiben is ő töltötte be ezt a pozíciót.

Szelim felesége, Nurbanu szultána valószínűleg egy velencei nemes törvénytelen lánya volt. Tőle született utóda, III. Murád, valamint három lánya. Nurbanu a szultán kedvenceként (haszeki) napi 1000 aspert kapott, míg az alacsonyabb rangú ágyasok közül azok, akik hercegnek adtak életet, napi 40 asperben részesültek. Esküvői ajándékként Szelim 110 000 dukátot adott Nurbanunak, amivel felülmúlta azt, amit apja adott Hürrem szultánának (100 000 dukát). Leslie Peirce szerint Szelimnek négy másik ágyasa volt, akitől fia született.

Fiai
  • III. Murád (Manisa, 1546 – Isztambul, 1595), Nurbanu szultána fia
  • Abdullah herceg (1568-ban kivégezték)
  • Dzsahángir herceg (1574. december 22-én kivégezték)
  • Musztafa herceg (1574. december 22-én kivégezték)
  • Oszmán herceg (1574. december 22-én kivégezték)
  • Szulejmán herceg (1574. december 22-én kivégezték; anyja ezután öngyilkosságot követett el)
  • Mehmed (1572-ben meghalt)
Lányai

Személyisége[szerkesztés]

Szelim sírja

II. Szelimet gyenge kezű uralkodónak tartják, aki inkább a dorbézolással törődött, mintsem a kormányzással, a nép azonban kedvelte nagylelkűségéért. Gondoskodott Mahidevrán szultánáról, a kivégzett első trónörökös, Musztafa anyjáról, aki Szulejmán utolsó éveiben szegénységben élt; emellett megépítette Musztafa sírját is. Az általa kiadott parancsokból látszik, hogy könnyíteni akart a Mekkába tartó zarándokokon és segítette azokat a muszlimokat, akik elnyomó hódítók uralma alatt éltek.

„…..mivel az átkozott portugálok mindenhol ott vannak az Indiával szembeni ellenségeskedésüknek köszönhetően, és az utakat, melyeken a muszlimok eljuthatnak szent helyeikre, elzárják, emellett pedig nem jogszerű, hogy az iszlám népe nyomorult hitetlenek hatalma alatt éljen (…) gyűjtsétek össze a legjobb építészeket és mérnököket azon a helyen, vizsgálják ki a Mediterráneum és a Vörös-tenger közti vidéket, és jelentsék, hol lehetséges csatornát építeni azon a sivatagi helyen, milyen hosszú lenne és hány hajó tudna elhaladni rajta egymás mellett.[5]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Szelim oszmán szultán témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e Bokor József (szerk.). Szelim (II.), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.) 
  2. Ivanics Mária: A Krími Kánság a tizenöt éves háborúban. (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 22.) Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. 22-23. o. ISBN 963 05 6740 7
  3. A lepantói legendák és a valóság
  4. R. Várkonyi Ágnes: A királyi Magyarország. Budapest, Vince Kiadó, 1999. 30. o.
  5. Ottomán Levéltár: Muhimme Defteri Vol 7 No 721


Elődje:
I. Szulejmán
Oszmán szultán
15661574
Az Oszmán Birodalom címere
Utódja:
III. Murád
Elődje:
II. Szulejmán
Kalifa
15661574
Isten arab neve szimbolikus zöld színben
Utódja:
I. Murád