Drinápolyi béke (1568)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az Oszmán Birodalom kiterjedése 1566-ban
Az Oszmán Birodalom térképe (1481–1683)
A három részre szakadt Magyar Királyság 1526–1568 között

A drinápolyi béke 1568. február 17-én I. Miksa magyar király (német-római császárként II. Miksa) és II. Szelim oszmán szultán között létrejött egyezmény Drinápolyban, a mai törökországi Edirne városában.

A béketárgyalások[szerkesztés]

Szigetvár 1566-ban történt eleste és Szulejmán halála után a Habsburg Birodalom fegyverszünetet kért a törököktől és a béketárgyalások 1567 nyarán Drinápolyban el is kezdődtek a Portával. II. Miksa német-római császár eredetileg 10 évre szerette volna kötni a szerződést, de az új török szultán II. Szelim, csak 8 évre volt hajlandó a fegyverszünetet kitolni, azzal a megjegyzéssel, hogy lejárta után a szerződést meg lehet újítani. Több mint fél évig tartó tárgyalás után létrejött a megegyezés. Miksa a bécsi követség élére egy diplomatáját, Verancsics püspököt állitotta és Teuffenbach Kristófot rendelte mellé.[1]

Verancsics Antal pécsi megyés püspök diplomata

A nyolc évre szóló békekötés alkudozásairól Verancsics Antal pécsi megyés püspök diplomata, aki résztvevője volt a tárgyalásoknak, 1567. október 7-én a békealkudozásról így írt a levelében: a budai pasa a török hódoltság és magyar király birtokai között határúl: Szolnok, Eger, Hatvan, Fülek, Vygles, Léva, Esztergom s Csóka-kőtől a Rigna folyóig terjedő vonalat jelölte ki, ugy, hogy a mi e határvonalon belől, az ő hatalmukban van a jászokkal és kúnokkal együtt, az átalában az övék legyen, s jövőben a magyar királynak ne adózzék, s hivatkozott a pasa a szultán azon könyvére, melybe Magyarország minden hódoltsági várai, városai s falui le vannak irva. E tervnek a porta már elébb tettleg is érvényt szerzett, megparancsolván a szomszéd bégheknek, hogy a közös jobbágyok feletti hatóság gyakorlásától a magyarokat tiltsák el, s az egriek borainak, a jászok és kúnok faluiban eladását, s a Rinyán tuli jobbágyok által a magyar részre adózás és szolgálatok teljesitését meg ne engedjék.

A bécsi küldöttségnek sikerült bizonyos pontokat világosabban megfogalmazni, mint az 1547. június 19-én V. Károly császár és I. Szulejmán szultán között megkötött békekötéskor, amellyel az 1540–47 között dúló Habsburg–török háborút zárták le.

Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg
Flag of the Ottoman Empire (1453-1844).svg

A szerződés tartalma[szerkesztés]

  • I. Miksa tudomásul vette az 1552–1566 közötti török hódításokat;
  • mindkét félnek megtiltotta a további területszerző hadjáratokat, ezzel kölcsönösen garantálták a kialakult határok fenntartását;
  • egyikőjük sem támadja meg Erdélyt, ugyanakkor Erdély sem támadhatja meg sem a Habsburg Birodalmat, sem az Oszmán Birodalmat;
  • az alattvalóknak nem lesz bántódásuk, szabadságukban nem akadályozzák őket;
  • Erdély és az Oszmán Birodalom az Erdély és a Tisza közötti területeken lévő falvakat, városokat, várakat elcserélhetik;
  • tilos emberkereskedelmet folytatni;
  • a követek szabadságot, sértetlenséget élveznek;
  • a császár évi 30 000 magyar aranyforint adót fizetett a szultánnak.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története Az ország végleges felosztása.. (Hozzáférés: 2020. május 6.)
  2. „… évente 30 000 arany dukát tiszteletteljes ajándékkal …”

Források[szerkesztés]

  • Magyar történeti szöveggyűjtemény. 1526-1790, II/1. köt. Szerk.: Sinkovics István, Bp. 1968, Tankönyvkiadó, 140-152. o.