Ugrás a tartalomhoz

I. Bajazid oszmán szultán

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Bajazid
Oszmán szultán
Uralkodási ideje
1389. június 15. – 1402. július 28.
ElődjeI. Murád
UtódjaIsza, I. Mehmed, Szulejmán, Musza
Oszmán interregnum
Életrajzi adatok
UralkodóházOszmán-ház
Született1354
Demótika, ma Didimótihon vagy Bursa
Elhunyt1403. március 8. (49 évesen)
Akşehir
NyughelyeBursa
ÉdesapjaI. Murád
ÉdesanyjaGülçiçek Hatun
Testvére(i)Savcı Bey
Házastársa
  • Olivera Lazarević
  • Devletşah Hatun
  • Maria Fadrique d'Aragona, Countess of Salona
  • Hafsa Hatun
Gyermekei
I. Bajazid aláírása
I. Bajazid aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Bajazid témájú médiaállományokat.

I. Bajazid, elterjedt átírással Bajezid (Demótika?, 1347[1]/1354 – Akşehir, 1403. március 8.[1]), a negyedik oszmán szultán 1389-től 1402-ig. Legendásan gyors csapatmozdulatairól katonái Villámnak (Jilderim) nevezték.[1] Kiváló hadvezér volt, amíg a sorozatos sikerek elbizakodottá nem tették.

Élete

[szerkesztés]

Ifjúkora

[szerkesztés]

Bajazid 1347/1354 körül született, édesapja I. Murád. Fiatalon részt vett apja hadjárataiban, így a rigómezei csatában is, ahol a törökök döntő győzelmet arattak a szerbek fölött, de Murád szultán elesett.[forrás?]

Trónralépte

[szerkesztés]

Édesapja halála után, 1389-ben ő lett az Oszmán Birodalom uralkodója[1] és hogy megbosszulja Murád halálát, minden szerb foglyot lemészároltatott[forrás?] – ugyanakkor öccsét is megfojtatta, tettét azzal indokolván, hogy hiszen Allahnak sincsen versenytársa.[1]

Megegyezett az ugyancsak elesett I. Lázár szerb cár fiával és utódával, Lazarevics Istvánnal – amelynek értelmében István a szultánt minden hadi vállalkozásában támogatni tartozott.[1]

Első évei

[szerkesztés]
Bővebben: Magyar–török háború (1391–96)

1391-ben ostrom alá fogta Konstantinápolyt, mire V. János bizánci császár, keresztes hadjáratra buzdította fel a keresztény világot[forrás?] János utódától, II. Mánueltől hiába sürgette a főváros átadását – az nem történt meg.[1] Bosszúból Bajazid évekig ostromolta Bizáncot.[1]

1394-ben véget vetett Bulgária függetlenségének – Zsigmond király közbenjárását pedig gőgösen visszautasította.[1]

Ugyancsak 1394-ben Havasalföldet is meghódította, valamint befejezte Thesszália és Makedónia elfoglalását.[forrás?]

Bajazid ezután seregének egy részét Boszniába küldte – a hadtest Zsigmond királytól vereséget szenvedett.[1] Hasonló történt a Szerémséget pusztító török csapattal is.[1]

E hadjáratok mellett Kis-Ázsiát sem hanyagolta el: 1393 és 1398 között sorra elfoglalta a nyugat-anatóliai türkmén emírségeket. 1395-ben megépíttette a Boszporusz ázsiai partján, Konstantinápolytól nem messze az Anatóliai Erődöt (Anadolu Hiszári)[forrás?]

A nikápolyi csata

[szerkesztés]

E hadjáratok ideje alatt több keresztény fejedelem, élükön Zsigmond királyunkkal szövetséget kötött a félhold ellen és 1396 tavaszán tekintélyes számú lovag vonult az Al-Duna vidékére. A seregben francia, lengyel és német vitézek sorakoztak a magyarok mellett.[1] Zsigmond a bolgár Nagy-Nikápolyt vette ostrom alá.[1] Azonban mialatt a keresztes had a várat vívta, Bajazid hatalmas serege élén megérkezett a város alá és merészen megtámadta a keresztényeket. A nikápolyi csata szeptember 28-án a keresztények teljes vereségével ért véget.[1] A francia lovagok – akiknek elhamarkodott támadása okozta a vereséget – majdnem mind odavesztek vagy foglyul estek.[1]

Bizánc második ostroma

[szerkesztés]

A diadal lelkesítő hatása alatt Bajazid ismét Bizánc ostromához fogott.[1] 1398-ban a bizánci császár jelentős hadisarcot fizetett, hogy a törökök elvonuljanak[forrás?], emellett az is közrejátszott a hadjárat befejezésében, hogy a szultánnak Anatóliában új ellenfele jelent meg.[1]

Timur Lenk támadásai

[szerkesztés]
Stanisław Chlebowski: Timur Lenk fogságba ejti Bajazidot

1400-ban Timur Lenk (Tamerlan), akinek érdekeit sértette Bajazid kis-ázsiai terjeszkedése, ultimátumban követelte, hogy Bajazid vonuljon ki a hűbéreseitől elfoglalt területekről. A sorsdöntő ankarai csatában 1402. július 20-án a szultán döntő vereséget szenvedett.[forrás?] Maga Bajazid is fogságba esett, akivel Timur eleinte nemes lelkűen bánt.[1] Azonban egy szökési kísérlet után szigorú őrizet alá helyezte a szultánt.[1] Az azonban csak monda, hogy vadállat módjára ketrecbe záratta volna.[1]

A hatalmának magaslatáról lezuhant szultán a következő év elején a fogságban elhunyt.[1] A 49 éves szultán március 8-án állítólag öngyilkosságot követett el.[forrás?]

Fiai megosztoztak birodalmán, így bekövetkezett a 10 esztendeig (1412-ig) tartó oszmán interregnum.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u Bajazid (I.). In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  

Források

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • Hans-Jürgen Kornrumpf: Bayezid I. In: Biographisches Lexikon zur Geschichte Südosteuropas. 1. kötet, München 1974, S. 163–164. oldal (biolex.ios-regensburg.de).
  • Klaus-Peter Matschke: Das Kreuz und der Halbmond. Die Geschichte der Türkenkriege. Artemis & Winkler, Düsseldorf/Zürich 2004, ISBN 3-538-07178-0
  • Matuz József Jenő: Das Osmanische Reich. Grundlinien seiner Geschichte. 5. kiadás. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 2008, ISBN 978-3-534-20020-7
  • Ferenc Majoros, Bernd Rill: Das Osmanische Reich 1300–1922. Die Geschichte einer Großmacht. Marix, Wiesbaden 2004, ISBN 3-937715-25-8
  • Gabriel Effendi Noradounghian: Recueil d’actes internationaux de l’Empire Ottoman 1300–1789. I. kötet, Párizs, Neufchâtel 1897 (Reprint: Kraus, Nendeln 1978, ISBN 3-262-00527-4)
  • Bayezid I. In: Encyclopædia Britannica. 11. kiadás. 3. kötet: Austria – Bisectrix. London 1910, 556. oldal


Elődje:
I. Murád 		Utódja:
oszmán interregnum
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=I._Bajazid_oszmán_szultán&oldid=28484326”