V. Ióannész bizánci császár
 |
Ennek a szócikknek a megírásához egyetlen vagy kevés forrást használtak fel, ezért a szócikk tartalma egyoldalú is lehet. |
| V. Ióannész | |
 | |
| Bizánci császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 1341. június 15. – 1376. augusztus 12. | |
| Koronázása | 1. 1341. november 19. 2. 1347. május 21. Konstantinápoly (az apósával együtt) |
| Elődje | III. Andronikosz |
| Utódja | IV. Andronikosz |
| Bizánci császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 1379. július 1. – 1390. április 14. | |
| Elődje | IV. Andronikosz |
| Utódja | VII. Ióannész |
| Bizánci császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 1390. szeptember 17. – 1391. február 16. | |
| Elődje | VII. Ióannész |
| Utódja | II. Manuél |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Palaiologosz-ház |
| Született | 1332. június 18. Didümoteikho |
| Elhunyt | 1391. február 16. (58 évesen) Konstantinápoly |
| Édesapja | III. Andronikosz bizánci császár |
| Édesanyja | Anna savoyai grófnő (1307–1365) |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Kantakuzénosz Ilona bizánci császári hercegnő (1333–1396) |
| Gyermekei | Andronikosz Manuél Mihály Theodor Eiréné |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz V. Ióannész témájú médiaállományokat. | |
V. Ióannész Palaiologosz, magyarosan V. János (görögül: Ίωάννης Ε' Παλαιολόγος), (Didümoteikhó, 1332. június 18. – Konstantinápoly, 1391. február 16.), uralkodott: 1341-1391) bizánci császár 1341-től 1376-ig, 1379-től 1390-ig, és 1390-től haláláig.
A Ióannészok viszálya
[szerkesztés]Ióannész kilencéves volt, amikor megörökölte a császári bíbort, így régens kormányzott helyette apja minisztere, Ióannész Kantakuzénosz személyében. A régensnek komoly ellentábora akadt, amit az anyacsászárné is erősített, így elmenekült Konstantinápolyból, és fellázadt. Trákiában császárrá koronáztatta magát VI. Ióannész néven, míg az ifjú V. Ióannész és támogatói a fővárosban húzták meg magukat. Hat évig dühöngött a polgárháború, minek során az ellenfelek az amúgy ellenséges szerbek és oszmánok, illetve mindenféle nemzetiséghez tartozó zsoldosok segítségéhez is folyamodtak. Végül a lázadó régens győzött azáltal, hogy kiegyezett a törökökkel, és 1347-ben bevonult a fővárosba. Ellenzékével alkut kötött: császárrá koronáztatta magát, a legális uralkodót teljesen háttérbe szorítva mindennemű intézkedésben.
Kantakuzénosz Ióannész intézkedései révén azonban nemsokára elvesztette népszerűségét, és V. Ióannész átvehette a hatalmat. A sikerhez hozzájárult még Francesco Gattilusio ügyessége is, aki csellel behajózott Konstantinápolyba és a falakat védő katonaságot semlegesítve megnyitotta a kapukat Ióannész előtt. Ióannész a segítségért cserébe Gattilusiónak és testvérének adta Leszbosz szigetét, aki I. Ferenc néven szuverén uralkodó lett és a Genovai Köztársaság érdekeit kezdte szolgálni.
Országos léptékű családi problémák
[szerkesztés]Ióannész uralma alatt a birodalom felbomlása tovább folytatódott fia, a későbbi IV. Andronikosz lázongása (1376-1379 között ő tette le V. Ióannészt a trónról, és 1385-ben megint megpróbálta átvenni a hatalmat) és a folyamatos oszmán támadásoknak köszönhetően, akik időközben Európában is megvetették a lábukat (1354, Gallipoli). 1381-től a birodalom rendszeres sarcot fizetett a törököknek, akik I. Murád szultán óta Edirnében állították fel központjukat. Bizáncot a császár erőtlen kísérlete a kereszténység újraegyesítésére sem mentette meg a lejtőn való egyre mélyebbre süllyedéstől, és a hamarosan bekövetkező végső bukástól. Az idős császár még élete utolsó éveiben is kénytelen volt egy újabb családtagja ellen harcolni: ezúttal VII. Ióannész, Andronikosz fia kényszerítette nagyapjára akaratát (1390).
Irodalom
[szerkesztés]- Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 431. o. ISBN 963-9257-11-7
- Peter Schreiner: Johannes V. Palaiologos. In: Lexikon des Mittelalters 5, 534. hasáb
- John Julius Norwich: Byzanz. Verfall und Untergang 1071–1453, Augsburg 2000. ISBN 3-8289-0374-6
- Ralph-Johannes Lilie: Byzanz. Das zweite Rom. Siedler Verlag, Berlin 2003, ISBN 3-88680-693-6
- Jonathan Harris: The End of Byzantium. Yale University Press, New Haven 2010, ISBN 978-0-300-11786-8
- Donald M. Nicol: The Last Centuries of Byzantium. 2. Auflage. Cambridge University Press, Cambridge 1993, ISBN 0-521-43991-4
- Antonio Bravo García: Emperadores bizantinos en tierras de Occidente. In: Byzantiaka 14 (1994) 109–139., különösen 111–116. oldal
| Előző uralkodó: III. Andronikosz |
 |
Következő uralkodó: IV. Andronikosz |
| Előző uralkodó: IV. Andronikosz |
Következő uralkodó: VII. Ióannész |
| Előző uralkodó: VII. Ióannész |
Következő uralkodó: II. Manuél |
