V. Ióannész bizánci császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
V. Ióannész

Bizánci császár
Uralkodási ideje
1341. június 15. 1376. augusztus 12.
Koronázása1. 1341. november 19.
2. 1347. május 21.
Konstantinápoly (az apósával együtt)
Elődje III. Andronikosz
Utódja IV. Andronikosz
Bizánci császár
Uralkodási ideje
1379. július 1. 1390. április 14.
Elődje IV. Andronikosz
Utódja VII. Ióannész
Bizánci császár
Uralkodási ideje
1390. szeptember 17. 1391. február 16.
Elődje VII. Ióannész
Utódja II. Manuél
Életrajzi adatok
Uralkodóház Palaiologosz-ház
Született 1332. június 18.
Didümoteikho
Elhunyt 1391. február 16. (58 évesen)
Konstantinápoly
Édesapja III. Andronikosz bizánci császár
Édesanyja Anna savoyai grófnő (1307–1365)
Testvére(i)
Házastársa Kantakuzénosz Ilona bizánci császári hercegnő (1333–1396)
Gyermekei Andronikosz
Manuél
Mihály
Theodor
Eiréné
A Wikimédia Commons tartalmaz V. Ióannész témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

V. Ióannész Palaiologosz, magyarosan V. János (görögül: Ίωάννης Ε' Παλαιολόγος), (Didümoteikhó, 1332. június 18.Konstantinápoly, 1391. február 16.), uralkodott: 1341-1391) bizánci császár 1341-től 1376-ig, 1379-től 1390-ig, és 1390-től haláláig.

A Ióannészok viszálya[szerkesztés]

Ióannész kilencéves volt, amikor megörökölte a császári bíbort, így régens kormányzott helyette apja minisztere, Ióannész Kantakuzénosz személyében. A régensnek komoly ellentábora akadt, amit az anyacsászárné is erősített, így elmenekült Konstantinápolyból, és fellázadt. Trákiában császárrá koronáztatta magát VI. Ióannész néven, míg az ifjú V. Ióannész és támogatói a fővárosban húzták meg magukat. Hat évig dühöngött a polgárháború, minek során az ellenfelek az amúgy ellenséges szerbek és oszmánok, illetve mindenféle nemzetiséghez tartozó zsoldosok segítségéhez is folyamodtak. Végül a lázadó régens győzött azáltal, hogy kiegyezett a törökökkel, és 1347-ben bevonult a fővárosba. Ellenzékével alkut kötött: császárrá koronáztatta magát, a legális uralkodót teljesen háttérbe szorítva mindennemű intézkedésben.

Kantakuzénosz Ióannész intézkedései révén azonban nemsokára elvesztette népszerűségét, és V. Ióannész átvehette a hatalmat. A sikerhez hozzájárult még Francesco Gattilusio ügyessége is, aki csellel behajózott Konstantinápolyba és a falakat védő katonaságot semlegesítve megnyitotta a kapukat Ióannész előtt. Ióannész a segítségért cserébe Gattilusiónak és testvérének adta Leszbosz szigetét, aki I. Ferenc néven szuverén uralkodó lett és a Genovai Köztársaság érdekeit kezdte szolgálni.

Országos léptékű családi problémák[szerkesztés]

Ióannész uralma alatt a birodalom felbomlása tovább folytatódott fia, a későbbi IV. Andronikosz lázongása (1376-1379 között ő tette le V. Ióannészt a trónról, és 1385-ben megint megpróbálta átvenni a hatalmat) és a folyamatos oszmán támadásoknak köszönhetően, akik időközben Európában is megvetették a lábukat (1354, Gallipoli). 1381-től a birodalom rendszeres sarcot fizetett a törököknek, akik I. Murád szultán óta Edirnében állították fel központjukat. Bizáncot a császár erőtlen kísérlete a kereszténység újraegyesítésére sem mentette meg a lejtőn való egyre mélyebbre süllyedéstől, és a hamarosan bekövetkező végső bukástól. Az idős császár még élete utolsó éveiben is kénytelen volt egy újabb családtagja ellen harcolni: ezúttal VII. Ióannész, Andronikosz fia kényszerítette nagyapjára akaratát (1390).


Előző uralkodó:
III. Andronikosz
Bizánci császár
13411376
1347-től 1354-ig VI. Ióannész társcsászár
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
IV. Andronikosz
Előző uralkodó:
IV. Andronikosz
Bizánci császár
13791390
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
VII. Ióannész
Előző uralkodó:
VII. Ióannész
Bizánci császár
13901391
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
II. Manuél