II. Alexiosz bizánci császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
II. Alexiosz
Alexios II - komnenos.jpg

Bizánci császár
Uralkodási ideje
1180. szeptember 24. 1183. szeptember 24.
Koronázása1182. szeptember
Elődje I. Manuél
Utódja I. Andronikosz
Életrajzi adatok
Uralkodóház Komnénosz-ház
Született 1169. szeptember 14.
Konstantinápoly
Elhunyt 1183 szeptember 24. (14 évesen)
Konstantinápoly
Édesapja I. Manuél bizánci császár
Édesanyja Antiochiai Mária bizánci császárné
Házastársa Franciaországi Ágnes bizánci császárné
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Alexiosz témájú médiaállományokat.

II. Alexiosz, magyarosan II. Elek (görögül: Αλέξιος Β’ Κομνηνός, Konstantinápoly, 1169. szeptember 14.Konstantinápoly, 1183 októbere) bizánci császár (uralkodott 1180. szeptember 24-től haláláig), I. (Nagy) Manuél és Antiochiai Mária fia, a Komnénosz-dinasztia ötödik tagja volt. Fiatal kora miatt tragikusan végződő, rövid uralkodása alatt nem volt beleszólása birodalmának ügyeibe.

Uralkodása[szerkesztés]

Manuél egyetlen fiúgyermekeként örökölte a trónt atyja halálakor, tizenegy esztendősen. A régensséget anyja, a Xéné néven apácának álló Antiochiai Mária szerezte meg, aki kegyencével, Manuél unokaöccsével, Alexiosz Komnénosz prótoszebasztosszal irányította az állami ügyeket. Nyugatbarát orientációjuk azonban komoly ellenállást szült a fővárosban, ahol mind nagyobb gyűlölet övezte a rendkívüli privilégiumokat élvező itáliai kereskedőket és az akadozó jövedelmüket a helyi lakosság sanyargatásával kibővítő nyugati zsoldosokat. Mindehhez külpolitikai kudarcok is társultak: Manuél halála után röviddel, 1180 végén vagy 1181 elején III. Béla magyar király visszahódította az 1167-ben elveszett Horvátországot, Dalmáciát és Szerémséget.

Az ellenállás egy uralkodóházon belüli összeesküvésben öltött testet: Alexiosz féltestvére, Komnéna Mária és férje, a thesszalonikéi pronoiabirtokos Montferrati Rainer kaiszar (görög nevén Ióannész) utcai harcokat robbantott ki a fővárosban, de ezt leverték. Helyzetének megerősítése érdekében a régensnő III. Bélához fordult, aki még abban az évben elfoglalta Barancsot és Belgrádot. Keleten sem volt jobb a helyzet: II. Kilidzs Arszlán ikonioni szultán szeldzsukjai ugyanekkor elfoglalták Kotüaiont és a piszidiai Szozopoliszt. 1183-ban pedig a szerbek is fellázadtak: velük szövetségben a magyarok egészen Szófiáig törtek előre Nišen át.

Az ellenállás Andronikosz Komnénosz, Manuél Iszaakiosz nevű testvérének a fia körül összpontosult. A latinellenességéről ismert Andronikosz ekkor Pontosz helytartója volt. 1182 tavaszán ért támogatóival Khalkédónba, és Andronikosz Kontosztephanosz flottaparancsnok átállásával akadály nélkül kelhetett át a Boszporusz túlpartjára. A hírre a lakosság fellázadt, és a latin lakosság ellen fordult: a népharagnak mintegy 60 000 nyugati esett áldozatul. A mészárlást az eliten belüli tisztogatás követte: Andronikosz Alexiosszal kivégeztette az anyacsászárnét, illetve megmérgeztette Maria Komnénét és a férjét. Alexiosz prótoszebasztosz is vérpadon végezte. Végül 1183 szeptemberében társcsászárrá koronáztatta magát, és a következő hónapban megfojtatta Alexioszt, akinek testét a tengerbe vettette. Jegyesét (vagy Türoszi Vilmos szerint feleségét), Franciaországi Ágnest is feleségül vette.

Források[szerkesztés]

  • Ostrogorsky: Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest: Osiris. 2003. ISBN 963 389 383 6  
  • Magyar István Lénárd: Bizánc és a keresztes államok. In: Európa ezer éve: a középkor. (I. kötet) Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2005. pp. 347–356
  • Kristó Gyula: Magyarország története 895–1301. Budapest, Osiris, 2006.


Előző uralkodó:
I. (Nagy) Manuél
Bizánci császár
1180 – 1183
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
I. Andronikosz