Pontosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pontoszi Királyság
i. e. 281 – 64
A cliens-királyság 50 körül
A cliens-királyság 50 körül
Általános adatok
Fővárosa Trapezusz
Kormányzat
Dinasztia Mithridatész-dinasztia (Pontoszi-dinasztia)

Pontosz (ógörögül: Πόντος, latinul Pontus) földrajzi névvé váló ókori ország Észak-Anatóliában, a mai Törökország területén. A név görögül eredetileg egyszerűen a Fekete-tenger neve. Később a tengernév kiegészült ógörögül: Πόντος Εὔξεινος (azaz Pontosz Euxeinosz, latinul Pontus Euxinus) alakra. Pontosz, mint földrajzi és politikai fogalom első említései idején déli partvidékének keleti felén létesített ógörög gyarmatvárosokat jelentette.

Klasszikus kori ejtése: „póntos”, a hellén koiné idején „pˈo̞nto̞s”, a bizánci korban „pˈontos”.

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az anatóliai prehellén államok kialakulása során területe nagyjából állandósult, a szárazföldön a Halüsz nagy kanyarjának vidéke tartozott hozzá. Paphlagonia, Galatia, Kappadókia, Armenia, Kolkhisz területei határolták. Lakossága a görög gyarmati előzmények miatt európai jellegű, ezért néha Fehér-Szüria (Leukoszüria) a neve.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pontosz állandó területe a Pontoszi-hegység volt, amely a Fekete-tenger déli parjai mentén húzódik, és átmenetet képez az anatóliai fennsík és a Kaukázus között. Ezen a hegyvidéken a legfontosabb átkelési lehetőség a Halüsz folyó volt. A hegység gyakorlatilag elzárta a partvidéket a belső területektől, ezért a pontosz-vidék már nagyon korai korokban önálló politikai útra léphetett.Bár Pontosz csak a görög korban alakult ki, a térség történelme sokkal régebbi időkre nyúlik vissza. Már az i. e. 2. évezred elején a Hettita Birodalom kialakulásában is szerepet játszó Zalpa is itt, a mai Bafra település közelében helyezkedett el. A későbbi hettita történelem során sorra alakultak a későbbi görög városok elődei, mint Szinuva (később Szinope) vagy Kummani (később Komana). Ide számítható valószínűleg a hettiták szent városa, Nerik is. Az i. e. 2. évezred második felében a földrajzi adottságok lehetővé tették, hogy a kaszkák leválasszák Pontosz területét a Birodalomról, és önálló, vagy részben önálló fejedelemségeket hoztak létre. Legfontosabb önálló királyságuk Tipijasz volt, királya pedig Pihhunijasz, II. Murszilisz uralkodása idején.

A hettita állam bukásában is nagy szerepet játszott a Pontosz területén keresendő Hakpisz tartomány önálló hercegi territóriummá alakulása III. Hattuszilisz trónra lépését megelőzően. A tengeri népek vándorlásától Lüdia megerősödéséig (i. e. 12. századi. e. 7. század) a terület történetéről – írásos források hiányában – csak a régészet eredményei alapján lehet képünk, illetve a folyamatos lakottságot a településnevek hettita–görög egyenes leszármazása is erősíti. Ez a kor a görög eposzok és mítoszok kora. A görögség számára Pontosz egy mérhetetlen messzeségben lévő, titokzatos és varázslatos világ volt, ahogyan azt az Aranygyapjú legendája mutatja. A Kolkhisz felé tartó görög hajósok utolsó állomásai a pontoszi városok voltak.

A korai görög gyarmatosítás idején a meglévő települések mellett görög kolóniák alakultak. Ezek egyszerre halászfalvak és kereskedelmi kikötők, pihenő- és átrakodóhelyek voltak. Ezek a települések szolgáltak kiindulásul a tengeren érkező árucikkek Anatólia belsejébe szállításához. A Méd Birodalom és Lüdia osztozott a területen, majd az Óperzsa Birodalom részévé vált. Hosszú időn keresztül Perzsia részét képezte, de már az i. e. 4. századtól örökletes kormányzói voltak. III. Dareiosz bukását követően a korábbi satrapa, Mithridatész vezetésével részlegesen önállósodott, és i. e. 281-től királyi címet vett fel. Önállóságát a diadókhosz államok egymás közti harcai tették lehetővé.

A pontoszi uralkodóház – miután függetlenségét biztosította – terjeszkedésbe kezdett a tengerpart nyugatabbra eső részén is. Az i. e. 2. század elején a stratégiailag és gazdaságilag is rendkívül fontos Szinope is Pontosz fennhatósága alá került. Ez alapját képezte a Phrügia feletti ellenőrzésnek is, amelyet a Római Köztársasággal kötött szerződés alapján szereztek meg. A keleti terjeszkedést Kolkhisz bekebelezése mutatja.

VI. Mithridatész végül nagyszabású hódításokba kezdett Armenia Magna szövetségeseként. Kisázsia nagy részét elfoglalta, behatolt a Balkán-félszigetre, átvette a Boszporoszi Királyság trónját is. Egyes vélemények szerint ezen sikereit csak Róma belső instabil korszakának köszönheti, mások ebben az ő személyes nagyságát látják, párosítva ezt II. Tigranész armeniai király személyes tehetségével. Az bizonyos, hogy a Római Köztársaságnak nehéz periódust jelentett a pontoszi–örmény szövetség.

Lucius Cornelius Sulla (i. e. 8685), majd Cnaeus Pompeius Magnus (i. e. 65) győzelmeket arattak Pontosz felett, de ezután következett a polgárháború időszaka. II. Pharnakész Caius Iulius Caesartól szenvedett vereséget (zelai csata, i. e. 47). Mégis Pontosz nagyon hosszú időn keresztül cliens-királyság maradt, és csak II. Polemón halála után, 63-tól lett Bithynia et Pontus néven provincia, majd a diocletianusi közigazgatási reform után önállóan Pontus.

A Római Birodalom felbomlásakor a Keletrómai Birodalom fennhatósága alá került, és a keresztes háborúk korában Pontosz gyakorlatilag újraéledt a Trapezunti Császárság formájában. Az újkori történelemben 19171922 között a Pontusi Köztársaság elevenítette fel. A mai Törökországban fekete-tengeri régió keleti része körülbelül megfelel a történelmi Pontosznak.

Uralkodói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felhasznált források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bánosi György – Veresegyházi Béla: Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest: Anno. 1999. 121. o. ISBN 963919929X  
  • Bryce, Trevor. The Kingdom of the Hittites, 2 (angol nyelven), Oxford University Press [1999] (2005). ISBN 0-19-928132-7 
  • Jörg Klinger: Die Hethiter. München, Beck 2007. ISBN 3-406-53625-5, S. 106-108, 111, 116.
  • Birgit Brandau, Hartmut Schickert: Hethiter Die unbekannte Weltmacht. München 2001. ISBN 3-492-04338-0.
  • Horst Klengel: Geschichte des hethitischen Reiches (HdO I/XXXIV). Brill, Leiden, Boston, Köln 1999. ISBN 90-04-10201-9, S. 218-235.
  • Kuhrt, Amélie: The Ancient Near East: C. 3000-330 BC. Vol.1, Routledge, London, 1995. ISBN 0-415-01353-4 261. old.
  • Reallexikon der Assyriologie und Vorderasiatischen Archäologie IX; Nab – Nuzi, Szerk.: Erich Ebeling, Bruno Meissner, Dietz Otto Edzard (német nyelven), Berlin: de Gruyter. ISBN 3-11-017296-8 (2001)  229. old: Nerik(ka) 3.§
  • szerk.: J. P. Francev: Világtörténet tíz kötetben, I. kötet. Kossuth K. (1967) 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]